2012. november 30., péntek

Esbat - a (teli)holdünnepség?

A mai pogány, de kiváltképp a wicca hagyományokban, havonta megülik az esbat-nak nevezett ünnepséget, melyet legtöbbször a telihold idején tartanak. Egyes hagyományok viszont nem a teliholdkor, hanem az újholdkor ünneplik meg ezt, vagy akár mindkét alkalommal is. Az esbat-ot elsősorban a Hold, vagy annak az Istennőjének a tiszteletére rendezik, és általános elgondolás szerint, fontosságuk nem akkora, mint a szabbatoké. Ekkor a covenek összegyűlnek, és közösen mulatoznak, szertartásokat tartanak, vagy varázsolnak. Egyes elgondolások szerint  mágiát nem is illendő végezni a szabbatok alkalmával, ám az esbat-ok alatt már annál inkább.

Az esbat létezéséről legelőször Margaret Murray írt. Az ő könyveiben ez az ünnep egy hetente megtartott összejövetelként volt leírva, melyen csak a coven tagjai vettek részt, hogy alatta beszámoljanak a vezérüknek a cselekedeteikről és terveikről, konzultáljanak egymással, tanítsák az újoncokat, vagy együtt varázsoljanak. Kikötött időpontja nem volt ezen alkalmaknak, és helyszíne sem. A hét bármely napján megtarthatták őket, akár a szabad ég alatt, akár egy házban, sőt, még a templomban is. Legalábbis Murray leírása szerint.

Az esbat szót általában a francia s'esbattre kifejezésre vezetik vissza, ami "örömtelien ünnepelni"-t jelent. Habár egy helyen azt is olvastam, hogy ez a szó a görög estrus-ból származik, ami "havit" jelent, és a női emlősök termékeny időszakára utal, ám ez eléggé kicsavart logika teremtménye.
Maga az esbat kifejezés, Murray előttről, egyedül egy helyen merül fel, egy De Lancre nevű francia bíró és földesúr boszorkányságról szóló könyvében, melyet az általa az 1600-as évek elején, baszk nyelvterületen vezetett boszorkányüldözés alapján írt. Itt is csak egy gyanúsított vallomásában találkozhatunk vele, amit tortúra alatt tett, természetesen baszk nyelven. Épp ezért is vallja sok történész, hogy De Lancre nagy valószínűséggel valamit félreértett ezen szó tekintetében.

A történelmi források nem tesznek megkülönböztetést szabbat és esbat között, egy helyen sem. Boszorkányok közös lakomázásáról, ünnepléséről rengeteg beszámoló maradt ránk, de arról, hogy ebből többféle is létezett volna, már egy sem.

Források:
James R. Lewis: Witchcraft today: an encyclopedia of Wiccan and neopagan traditions
Margaret Alice Murray: The Witch-Cult in Western Europe: A Study in Anthropology
Edain McCoy: If You Want to Be a Witch: A Practical Introduction to the Craft
Rosemary Guiley: The Encyclopedia of Witches, Witchcraft and Wicca
Silver RavenWolf: Solitary Witch: The Ultimate Book of Shadows for the New Generation
Murphy Pizza,James R. Lewis: Handbook of Contemporary Paganism
Margaret Alice Murray: The God of the Witches
Elliot Rose: Razor for a Goat: A Discussion of Certain Problems in the History of Witchcraft and Diabolism



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...