Az igazi boszorkányszombatról

Két fajta elképzelés él az emberekben a boszorkányszombatról, vagy -szabbathról. Az egyik a keresztény démonológiából származik és szerinte a boszorkányszombat a boszorkányok gyűlése, melyen azok az ördög előtt hódolnak (többek között a hírhedt farcsókkal). De szentségtelenítenek meg ezen összejövetelek alkalmával keresztény szentségeket, gyerekeket ölnek, majd esznek meg, orgiákat tartanak és mindenféle egyéb gonosz és gusztustalan elfoglaltságokkal múlatják az időt. A másik képzet főként a neopogány körökben él, mely szerint a szabbathok valójában pogány hívők ünnepi találkozói voltak, akik ilyen alkalmakkor a Szarvas Istennek (akit a keresztények Sátánként értettek félre) és a Nagy Istennőnek hódoltak, termékenységet varázsoltak és általánosan jól mulattak. Az igazság viszont az, hogy egyik elgondolás sem helytálló.

A keresztény elmélet abszurdságát remélem, nem kell sokaknak ecsetelnem, így inkább az eredetéről szólnék pár szót. A képzet fokozatosan alakult ki a XV. századra, ám megjegyzendő, hogy teljesen egységes alakot soha sem öltött. Az, hogy pont ebben a században nyert a keresztény démonológiában formát a boszorkányszombat, több okra is visszavezethető. Ezek voltak például a helyi politikai helyzet, a lakosság fogékonysága az összeesküvés elméletekre, vagy éppen az eretnekmozgalmak és azok üldözései. A keresztény világra töréssel, éjszakai titkos gyülekezetekkel, sőt a gyermekek meggyilkolásával és megevésével előtte a zsidókat is megvádolták (és csak, hogy még egy kanállal rátegyek, a Római Birodalomban a keresztényekről mondtak hasonlókat). Aztán az eretnekmozgalmak egyedi istenimádási módszereit és összejöveteleiket a Sátán imádására szánt időnek gondolták. A boszorkányokat magukat nem egy korabeli irat is eretneknek nevezi. Itt a szombat mint valós, testben átélt gonosz gyűlés jelenik meg, míg mondjuk a boszorkányi repülés (vagy annak az elő képzete) eleinte még csak álmoknak, fantáziálásnak van írva. A két elképzelés majd csak később egyesül, amikor már több lehetősége volt a népi képzeteknek is a démonológiával keverednie.

A neopogány elképzelést Margaret Murray találta ki, majd Gerald Gardner révén lelt oly nagy népszerűségre. Murray, a középkori írókhoz hasonlóan, egy fizikai összejövetelnek értelmezte a szabbathot, csak éppen már egy pogány szekta tagjai között. Elgondolásait már azóta többen is megcáfolták. Ezzel viszont a mai pogányok sokszor nem törődnek, és a mai szabbathokat a történelmi boszorkányság ünnepeinek képzelik. A szabbat szót magát is, Murray mintáját követve, a francia s'esbattre, vagyis "mulatozik, bolondozik" kifejezéstől származónak mondják. Pedig a boszorkányszombat igen is a zsidó Shabbatból jön, sőt, egykor még a boszorkányok gyülekezési helyeit is zsinagógának nevezték. A modern fantázia szerint továbbá, ezeket az alkalmakat évente nyolcszor tartották, a régi nagy pogány ünnepek idején. Pedig, Gardner maga is eleinte csak a négy "kelta" fesztivált ismerte el, a napfordulók és napéjegyenlőségek csak később kerültek bele a kalendáriumába. Ami a ránk maradt vallomásokat illeti, legtöbbször nem szerepel a szabbathok mellett semmilyen időpont. Viszont ha mégis megemlítenek egyet, az általában valamilyen keresztény ünnephez van kötve (pl. húsvét, pünkösd), vagy "keresztényiesített" ünnepekhez (pl. Szent János napja - nyári napforduló; Szent Luca, karácsony - téli napforduló, Szent Walburga - május elseje). Mindenesetre, a tudósok abban egyetértenek, hogy testi összejöveteleik nem voltak minden évben nyolcszor a boszorkányoknak (pl. vannak vallomások, amikben azt állítják, hogy hetente voltak a szombatok tartva), olyanok meg végképp nem, melyeken pogány isteneknek hódoltak volna.

De akkor mi az, amit a megvádolt boszorkányok azokról a szabbathokról vallottak, amin állítólag részt is vettek? Nos, nagy lakomákról számolnak be, zenélésről, táncolásról, és általános mulatozásról. Pincékbe való betörésről, és az ottani összes bor megivásáról. Csodás repülésekről, állatokon való utazásról, tündérszerű lényekről, metamorfózisokról, és holtakkal való találkozásról. Máskor csatákról boszorkánycsapatok között, akár állati alakban is. Na meg persze, a démonológia egyes, éppen divatos mozzanatait is beleszövik a vallomásaikba. Nyilvánvaló, hogy mindezek egy részét annak a számlájára lehet írni, hogy tortúra alatt az emberek mindent hajlandóak voltak beismerni. Amikor pedig egy-egy kérdés részletezését kérték tőlük, a saját életükből ismert tapasztalatokból próbáltak összerakni valami olyan történetet, mely kielégítheti a vallatók elvárásait. Így például vannak olyan esetek, amikor a szombat egy paraszti lakodalomhoz hasonlónak van leírva, vagy egy falusi mulatság mintáját követi. De mindezek mellett még egy másik réteg is felsejlik a leírásokból: a paraszti látomásélmények világa. Többször is előfordul például, hogy a "boszorkányok" azt vallják, hogy csak lélekben vettek részt a gyűléseken, utazásokon. Egy 16. századi perben még kínvallatás előtt azt állítja a vádolt, hogy évente többször is, bizonyos éjszakánként, egy angyal vezetésével (!) kirepült az éjszakába, hogy aztán ott együtt szárnyaljon a holtak szellemeivel. Isobal Gowdie azt beszéli el, hogy egy hegy belsejében együtt lakomázott a tündérkirálynővel. Theiss, a livóniai vérfarkas, a pokolba járt el harcolni a jó termését. De a lakásokba, pincékbe betörő női alakok is megjelennek már az 1000-es évek előtti leírásokban is. Viszont itt még ezek a "hölgyek" - akik éjszaka bejárnak az otthonokba, ott nagyot lakomáznak, majd reggelre távoznak - még bőséget és áldást hoznak. Épp ezért, több tudós is arra következtet, hogy ugyan fizikai szabbathok nem voltak, de archaikus elemeket őrző látomásélmények igenis léteztek az emberek körében, melyek a szombatok népi képzetének az alapját adták.

A szombatok tehát a gyakorlatban legvalószínűbb, hogy (esetlegesen csoportos) vízióélmények voltak, melyekben az emberek a helyi természetfeletti lényekkel kerültek kapcsolatba. Pócs Évát idézve: "...a boszorkányszombat képzeteinek alapja a kommunikáció a túlvilággal." Arról viszont nincs szó, hogy ehhez bármi fizikai szertartás is kapcsolódott volna (például körök kivetése). Az újboszorkányok legtöbbjének és wiccák szabbathjainak tehát nincs semmi köze ezekhez a történelmi gyakorlatokhoz. A valódi „boszorkánygyűlések” álmokban, látomásokban valósultak meg - halottak, tündérek és ördögök társaságában.

Áldozatok, felajánlások a faágakon - szerte a világon

Forrás

Vajon mi lehet ez a képen? Csak nem egy csúnyán összeszemetelt erdő?
Nem, illetve nem egészen. Ez egy clootie well, vagyis "rongyos forrás" Írországban. Az emberek az ilyen helyeken (mert több is van belőlük országszerte) anyagdarabokat, szalagokat aggatnak a fákra, hogy meggyógyuljanak valamilyen betegségükből.

Forrás

Ez a kép már Ciprusról származik. Itt megint csak az emberek saját gyógyulásuk érdekében aggatnak a fára anyagokat. Ezúttal viszont már egy keresztény katakombánál.

Forrás

Ez a kép már Mongóliából származik. Itt a helyiek a kék szalagokon kívül étel-, és italáldozatokat is hagynak a fa szellemének, hogy az teljesítse egy-egy kívánságukat, vagy csak egyszerűen áldásában részesítse az embereket.

Forrás

Itt már Thaiföldön vagyunk. Errefelé, a szent fákat megint csak (többek között) színes szalagokkal ajándékozzák meg az emberek, kérésük meghallgatásának biztosítására és felajánlásként.

Forrás

És ez csak pár példa volt. Mert Szibéria-szerte aggatnak így fel rongyokat fákra, sőt, még az észak-amerikai őslakosok is kis anyagzsákban ajándékokat raknak az ágakra, hogy sikeres legyen az álomkeresésük. De Magyarországon is ismert volt az a szokás, hogy egy-egy bizonyos fa ágaira anyagdarabokat kell kötni ahhoz, hogy meggyógyuljon az ember. Ennek a gyakorlatnak a késői visszhangjai (talán?) fellelhetőek a májusfa szalagokkal való teleaggatásában, vagy a hőn szeretett karácsonyfánk feldíszítésében is.

A keresztény területeken erre a cselekedetre két magyarázat létezik. Ez egyik szerint, a rongyok üzenetek (esetleg felajánlások) egy-egy helyi szentnek. A második szerint pedig egyszerű mágikus cselekedetek, melyek vagy maguktól működnek, vagy a rongy által a betegség fára való átragasztásáról szólnak. Buddhista területeken is fel lehet fedezni egy ehhez hasonló tendenciát: itt sokszor a fa által egy-egy buddhista szentnek tesznek áldozatokat a hívek. Ám, tekintve, hogy a buddhizmus soha nem vitte keresztényi minőségben a térítést, itt még általában él az az elképzelés is, hogy egy-egy fánál az adott növény szellemének hódolnak. Ezt képzelik általában a szibériai és mongol emberek is, vagy pedig azt, hogy a fára helyezve nem csak annak az adott növény szellemének hódolnak, hanem az egész környék helyszellemének. Ezeken területeken a felajánlások nem csak gyógyulásért szólnak: jó időjárásért, bármilyen probléma megoldásáért, imádat részeként, hálából, stb. Például Hoppál Mihály írja ez egyik könyvében, hogy amikor helyi kísérőjével elindultak kocsival valahova elutazni, az első ilyen vallási helynél meg kellett állniuk, hogy áldozatot mutassanak be, így biztosítva a sikeres útjukat.

Ezt a gyakorlatot persze már a neopogányok és újboszorkányok is kezdik átvenni. A probléma csak az, hogy meggondolatlanul. Egyrészt, a mai ruhák legnagyobb része szintetikus anyagokból készül, szintetikus festékekkel színezve, amik nem feltétlenül természetbarátok lebomláskor. Másrészt, a túl szorosan kötözött fonalak akadályozhatják a fa növekedését. Harmadszor pedig, ezek a cselekedetek mindig egy-egy adott helyen, egy-egy adott fánál történnek. A szent fa az egész közösségnek szent. Nem érdemes csak úgy nekiindulni az erdőnek, és minden nekünk szimpatikusnak tűnő fát felpántlikázni. Esetleg akkor forduljunk ehhez a gyakorlathoz - az első két szempont figyelembe vételével - ha már biztosan tudjuk, hogy az adott helyen annak a növénynek megfelel ez a szerep. Addig is, az ital- és ételáldozatok is tökéletesen megteszik.

Növények a mágiában: pomelo

John Reeves képe

Latin név: Citrus maxima
Energia: feminin
Felhasználható: védelem, megtisztítás, termékenység

A pomelo Délkelet-Ázsiában honos és ezen a területen általánosan megtisztítási célokra használják. Legtöbbször a levelét vízbe helyezik, mely onnantól kezdve már tisztító hatásúnak minősül (a növény elvileg eltünteti a vízből a gonosz hatásokat). Ilyen vizzel mosakodnak meg a kínaiak temetésről hazajőve, mielőtt belépnének a házba, de még a haldoklókat is pomeloleveleket tartalmazó fürdőben mossák meg. Egyes országrészekben a menyasszonyokat ilyen víz gőzén viszik át, mielőtt belépnének a férjük otthonába, hogy megszabaduljanak minden gonosztól és szerencsétlenségtől, amit esetlegesen magukkal hoznának. Szertartási keretek között, a felszentelt vizet pomelolevelek felhasználásával intik körbe a megtisztítandó területen (pl. oltár); mind Hong Kongban, mind Vietnámban.
A levelekről azt is tartják, hogy képesek elűzni a az ördögöket, démonokat. A kínai temetéseken résztvevők a zsebükben hordják védelmezőként, majd az esemény után eldobják őket. Egy szintén innen származó elképzelés szerint, a sokat síró kisbabákat zavaró rossz szellemeket is el lehet űzni velük: a gyerek ágyának a matraca alá helyezve egy levelet. De a nyári napforduló környéki ünnepi időszak alkalmával is maguknál hordják az emberek, hogy a betegségektől óvja őket.
Istenek, bódhiszattvák és más hatalmas lények tisztelete során is alkalmazzák a pomelót, legfőképp, mint felajánlást. Hawaii szigetén például Kuan Yin bódhiszattva templomában pomelót áldoznak, mint finom utalást, hogy a Hölgy közreműködjön a gyermekáldás elősegítésére. Ez a gyümölcs ugyanis (mint általában minden citrusféle) a termékenység jelképe is. Ezenkívül, a leveleivel megtisztított víz felajánlásként szolgál a hetedik hó hetedikén (kínai naptár szerint) tartott ünnepen a Pásztorfiúnak és a Mennyei Szövőleánynak.


Források:
Jonathan H. X. Lee, Kathleen M. Nadeau: Encyclopedia of Asian American Folklore and Folklife, Volume 1
K. S. Tom: Echoes from Old China: Life, Legends, and Lore of the Middle Kingdom
Karen Fjelstad, Nguyen Thi Hien: Spirits Without Borders: Vietnamese Spirit Mediums in a Transnational Age
Kingsley Bolton, Christopher Hutton: Triad Societies: Triad societies in Hong Kong

Gyertyamágia

A gyertyák az évszázadok során a különféle mágikus munkák talán leggyakoribb kísérői voltak, sőt néha ők képezték a varázslatok eszközét is. Ennek ellenére a gyertyamágia mai, modern populáris gyakorlata az utóbbi évszázad terméke. Fő forrása az amerikai hudu, melyben a "felöltöztetett" gyertyák rituális égetése a Bibliából származó idézetek elmondásával kombinálva széles körben alkalmazott varázslási forma. Aztán ezt a módszert fokozatosan átvették a neopogány és újboszorkány vonalak is, melynek az lett a következménye, hogy a keresztény felhangot kitörölték belőle, míg a New Age és a régi európai mágikus hagyományok részleteit beleszőtték. Az így született mágiaforma igen egyszerűnek mondható. Az előírásai sokszor csak abból állnak, hogy a valamilyen módon "elvarázsolt" gyertyát ez ember - adott előírás szerint - csonkig égeti. Persze ezt az alapot meg szokták fűszerezni minden jóval, ami csak a varázshasználó eszébe juthat a specifikus időzítéstől egészen a szigillumok használatáig. A gyertyamágia, mint talán már ebből is látszik, nem egy kötött varázslási forma. Minden belefér, amit csak a végzője odaillőnek tart. Pont ezért is nem létezik rá egyetlen, minden más felett álló előírás, vagy módszer sem. Ennek ellenére most megkísérlem bemutatni ezen gyakorlat alapjait.

A felhasználandó gyertyáról

Annak ellenére, hogy több helyen is lehet azzal találkozni, hogy alapvetően mindegy, milyen gyertyával dolgozunk, hiszen csak a saját érzéseink és meggyőződéseink számítanak, a legtöbb esetben azért igenis elő van írva, hogy egy-egy varázslathoz milyen gyertyát is kell alkalmazni. Ezen elvárások szerint az első fontos szempont a gyertya kiválasztásánál a szín. Minden színnek megvan a maga mágikus jelentése, így a gyertya színének meg kell felelnie a varázslat céljának (pl. piros a szerelemért, arany a gazdagságért, stb.). A második szempont a gyertya égési ideje. Mivel sok varázslat előírja, hogy meggyújtás után csonkig kell égetni a gyertyát, így ezekre alkalmasabbak a kis méretű darabok. Más esetekben ugyanazt a gyertyát többször is meg kell gyújtani egy adott időre, így ilyen esetekre már a nagyobbak a hasznosak. Néhány varázslat különleges formájú gyertyákat igényelhet, pl. szerelmi bűbájoknál egy ölelkező párt formázót, vagy gyógyításnál, rontásnál egy emberi alakra hasonlítót. Igen ritkán szerepel viszont előírás arra vonatkozóan, hogy milyen anyagból is készüljenek a gyertyák, és a méhviasz esetleges jelentésein kívül (luxus, gazdagság, szerelem) nem is kapcsolnak hozzájuk különleges vonatkozásokat. Illatgyertyákat is lehet ilyen célra alkalmazni, csupán arra kell ügyelni, hogy az illat jelentése megfeleljen a varázslat céljának. Ha pedig az ember maga önti a gyertyáit, akkor nyugodtan rakhat beléjük növényi részeket is, szintén mindaddig, amíg a füvek és virágok mágikus ereje a varázslat igényeihez igazodik.

A gyertya előkészítése, felöltöztetése

A gyertya felöltöztetésének gyakorlata a huduból származik, és valójában csupán azt jelenti, hogy egy bizonyos olajjal be kell kenni a gyertyát. Ez a mozzanat a mai neopogány körökben még néha kiegészül az ezt megelőző megtisztítással is. Ez a megtisztítás jelentheti egyszerűen azt, hogy a gyertyát megmossák áldott só és szenteltvíz keverékében, de akár egy teljes kis rituálét is takarhat. A második módszerre kitűnő példa található Gerina Dunwich Exploring Spellcraft című könyvében, mely a következőket írja elő:

A kivetett varázzkörben, az égő gyertya felett a levegőbe rajzoljuk fel a kiűző (banishing) pentagramma jelét az athaménkkel, majd a következőt ismételjük el felette háromszor:

 

A lángot szólítom, hogy megidézzelek téged,

Ó Tűznek Szelleme!

A tűznek sárkányait és a szalamandrákat hívom

És minden lényt, mi a tüzes világokban él

Hogy jöjjön ebbe a körbe

Halld szavam, ó Szellem, halld szavam és jöjj!

Emelkedj ki a táncoló lángokból és tisztítsd meg

A viasz és kanóc ezen teremtményét!

Minden negativitást, ami csak benne lehet,

Űzz ki belőle!

Minden gonoszt, ami csak benne lehet,

Űzz el belőle!

Hadd legyen e viasz és kanóc teremtmény

Megtisztult, megszentelt és megáldott

Az én elgondolt szándékomra.

Minden istennek és istennőnek a nevében

Kiknek a tűz szent,

Felszentelem ezt a gyertyát,

Mint a mágia egy eszközét.

Hát úgy legyen!

 

 (Eredeti nyelven: I call upon the flame to summon thee, / O spirit of fire. / I call upon the firedrakes and the salamanders / And all of the creatures who dwell in the fiery realms / To draw you into this circle / Hear me, O spirit, hear me and rise. / Rise from the flickering flames and exorcise / This creature of wax and wick. / Let any and all negativity contained within it / Be cast out! / Let any and all evils contained within it / Be driven out forthwith! / Let this creature of wax and wick / Be cleansed, sanctified, and blessed / For my intended purpose. / In the names of every god and goddess / To whom the flame is sacred, / I now consecrate this candle / As a tool of magick / So mote it be!)

Ezután oltsuk ki a lángot, és kész is van a megtisztítás.

Míg az egyszerűbb módszer egy keresztény szentelményre, és a só talán univerzálisnak mondható gonosz-űző erejére támaszkodik, addig a bonyolultabb már határozottan az európai rituális mágia gyakorlatát visszhangozza (épp csak egy-két Voces Magicae hiányzik belőle...).
A következő lépés a gyertya felöltöztetése. Ez szinte kizárólag valamilyen olaj segítségével történik, melyre az amerikai mágikus hagyományokban vannak különféle speciális keverékek, amik egy-egy adott célt hivatottak elősegíteni. Ezeknek az olajoknak általában az általuk véghezvihető tettre utaló nevük is van (pl. gyors szerencse, fekete művészet, stb.), és a receptjeik manapság már több helyen is fellelhetők az interneten. A neopogány körökben már ezt is lazábban kezelik, és általában a varázslat céljához illő növény illóolaját írják elő, de olvastam már olyat is, hogy egyszerű babaolajat ajánlanak a műveletre. Az "eredeti" módszer szerint (ami már egy 1942-es könyvben is szerepel) az olajat először a kezünkre kell csepegtetni, majd a gyertya közepétől kiindulva először a felső vége (vagyis ahol meggyújtjuk) felé húzva kenjük meg. Ezután újra csak a közepétől kezdve, ám ezúttal már az alsó vég irányába visszük fel az olajat. Csak ezekbe az irányokba szabad mozogni a kezünknek, visszafelé soha. Ezzel szemben a mai könyvekben már más módszerek is szerepelnek. A fentebb említett Gerina Dunwich például úgy ajánlja, hogy ha valamit az életünkbe akarunk hozni, akkor a két végtől a közép irányába kell felvinni az olajat; míg ha valamit az életünkből el akarunk tüntetni, akkor a közepétől lefelé és felfelé kell mozognunk.

Egyéb munkák a gyertyával

Habár alapvetően a gyertyánk a felöltöztetés után készen áll a varázslatra, manapság már sok egyéb kiegészítő tettet is javasolnak még hozzá. Ilyen például a gyertya feldíszítése, mely jelentheti növényi-, állati-, vagy emberi részek ráerősítését, beleszúrását. A viaszba különféle mágikus jeleket is lehet vésni: szigillumokat, rúnákat, mágikus négyzeteket, stb. Richard Webster még olyat is előír, hogy a gyertyát egy fonallal körbe is kell kötözni, hogy a varázserő benne maradjon (ugyan ez szerintem egy teljesen abszurd gondolat, de hát kinek mi tetszik). Ha például egy adott személyre vonatkozik a varázslatunk, akkor valamilyen személyes tárgyát, vagy egy hajtincsét ráerősíthetjük a gyertyára, és az illető nevét és születési dátumát is ráírhatjuk, ezáltal személyesebbé téve a munkánkat.

Maga a mágia

A gyertyánk megfelelő módon való előkészítése után mutatkozik meg csak igazán a gyertyamágia változatossága, kezdve a "minden mindegy"-től egészen a szigorú és pontos előírásokig.
Először is, szokás a hagyományos mágikus időzítési gyakorlatokat használni. Vagyis, pl. a növő Hold alatt növekedésért, fogyó Hold alatt eltűnésért végezni mágikus munkákat. De ezen felül még oda lehet figyelni a csillagjegyek befolyására is, mind a Napra, mind a Holdra vonatkozóan. Aztán a hét napjainak is megvannak a maguk megfelelései, csakúgy, mint a nap óráinak. Az, hogy ezeket ki mennyire akarja követni már egyéni ízlés kérdése.
Egy varázslathoz egyszerre több gyertyát is lehet használni. Henri Gamache pl. a fő gyertyákon kívül előír oltárgyertyákat és asztrális gyertyákat is (vagyis olyan gyertyákat, melyek színe és öltöztető olaja megfelel a varázslást végző csillagjegyének) a munkákhoz. Sokszor említik azt is, hogy egy bonyolultabb cél érdekében több gyertyát használva érdemes jelképezni a szándékunkat. Mondjuk ha több személyre vonatkozó varázslatot végzünk, akkor minden érintettre külön gyertyát lehet használni. Vagy ha békét, védelmet és gazdagságot szeretnénk egy háztartásra hozni, akkor ezt a három vágyat külön-külön gyertyával szimbolizáljuk. De a gyertyák számát a számmisztikai vonatkozások is megszabhatják, ha valakinek ilyen irányultsága is van.
A gyertyán és a rajta lévő esetleges díszítéseken kívül még más mágikus tárgyakat is bevonhatunk a mágiába. Gyertyánkat körberakhatjuk kristályokkal, növényekkel, mágikus feliratokkal. Szerelmi varázslat esetén például a gyertyát rózsaszirmok közé állíthatjuk, vagy autoritás kérdésekben a gyertyát a Jupiter bolygó mágikus négyzetén égethetjük, hogy az égitest befolyását is magunkénak tudhassuk.
Egyesek szeretik az ilyen varázslatokat is egy mágikus körben végezni, míg mások csak egyszerűen nekivágnak, amint minden hozzávalót összeszedtek egy helyre. Vannak olyanok is, akik az ilyen munkákat az oltárukon szeretik csinálni, míg másoknak egy kis hely a számítógép monitora mellett is megteszi.
A gyertya meggyújtása után (ritkábban előtte) szokás valamilyen kis versikét, ráolvasást, vagy bűbájt elmondani egyszer, vagy többször (pl. háromszor, hétszer, de találkoztam már 33-mal is). A huduban általában ezek egy-egy, a célhoz illő bibliai idézet, vagy keresztény ima. A neopogány körökben általában kis versecskék, melyek röviden megfogalmazzák a varázslat végzőjének az óhaját.
Mindezek után még meg kell jegyeznem azt az egy dolgot, amiben minden forrás egyetérteni látszik: a koncentráció fontossága. Tehát amikor a mágiát végezzük, szívünket-lelkünket bele kell tennünk, és teljes figyelmünknek rajta kell lennie. Ez alapvető elvárásnak számít.
Miután elmondtuk a varázslat szövegét, a legtöbb esetben hagyni kell csonkig égni a gyertyát. Vagy addig kell égetni, amíg el nem jut egy bizonyos pontig (pl. amíg a rávésett mágikus jel el nem tűnik). De az is előfordulhat, hogy a varázslatot többször meg kell ismételni egymás után, végig ugyanazt a gyertyát használva. Ezen esetekben pedig a gyertyát sokszor tilos elfújni, helyette kézzel vagy koppantóval kell eloltani. Erre több magyarázat is létezik. A gyakorlatias megközelítés szerint azért, mert elfújás esetén a viasz könnyen szétspriccelhet mindenre, ami csak az útjába kerül (ezzel a módszerrel amúgy igen egyedi faldíszítéseket lehet kapni, kár, hogy még festés után is meglátszik...). A fantáziadúsabb elképzelések szerint az elfújással megsértjük a tűz szellemét, vagy egyszerűen a varázserőt tüntetjük el a gyertyából.

Utómunkák és egyéb információk

Amikor gyertyát égetünk mindig ügyeljünk a tűzveszélyre! Különösen fontos ez, ha meg kell várnunk, míg az csonkig ég, ami akár több órán át is eltarthat, és nyilván nem fogunk tudni mellette lenni folyamatosan. Inkább válasszuk a kevésbé hangulatos, de biztos helyet (pl. a fürdőkádat), a mutatós, de veszélyes pozíciók helyett. Mert hiába végezzük a varázslatunkat pénzért, ha az a leégett otthonunkért kapott biztosításként érkezik hozzánk...

Miután a gyertyánk leégett, az anyagától függően viasz maradhat vissza utána. Ezt célszerű összegyűjtenünk, hogy aztán új gyertyát öntsük belőle. Ám egyes források azt írják elő, hogy az ilyen maradékokat el kell temetnünk a természetben, vagy pedig folyó vízbe kell dobnunk. Én ezt a gyakorlatot igen erősen ellenzem, hiszen manapság már nem tudhatjuk pontosan, hogy miből is készült az a gyertya, vagy mitől is nyerte el azt a szép színét, illatát - így könnyen öntudatlanul is mérgező anyagokat juttathatunk a környezetünkbe azt a szabadba kihelyezve.

Ha pedig a gyertyát csak részben égetjük le a varázslat során, akkor azt már más mágikus munkában nem szabad felhasználnunk. Legalábbis még nem találkoztam olyan esettel, ahol ne ezt állították volna. A maradékokat persze itt is be lehet olvasztani egy új gyertyába.

És bónusznak két konkrét varázslat

Egy személyt az életünkbe vonzó varázslat Patricia Telesco Exploring Candle Magic c. könyvéből:
Vegyünk egy rózsaszín gyertyát, majd tegyünk alá egy kisebb mágnest. Ezután koncentráljunk arra, hogy valakit az életünkbe szeretnénk hozni (nem gondolva kimondottan egy személyre sem), majd valami ilyesmit mondjunk, miközben meggyújtjuk a gyertyát:
 

 Hozzám, hozzám... jöjj hozzám,

Az, kinek tekintete kedves,

Az, ki bölcs és kegyes,

Jöjj hozzám,

Mint vas a mágnest, érezd erejét e varázsnak,

Majd hallgass a szavára szíved hangjának!

Eredeti nyelven:

To me, to me... come to me

One who sees true with loving eyes

One who is gentle and wise

Come to me

Like magnet to metal, feel the pull of this spell

Then trust your heart, and trust it well!
 

Hagyjuk a gyertyát magától leégni, miután pedig magunknál hordhatjuk a mágnest, hogy a varázslat erősebb legyen.

Pénzhozó varázslat Tayannah Lee McQuillar Rootwork c. könyvéből:
Egy kis tálban keverjünk össze egy evőkanál mézet egy teáskanál cukorral. Vékonyan vigyük ezt fel egy zöld gyertyára, és finoman szórjuk meg őrölt fahéjjal. Mielőtt meggyújtjuk a gyertyát, az ujjunkkal vegyünk egy kis mézet a szánkba, hogy érezzük az édességét, majd mondjuk el a gyertyának, hogy milyen eredményt szeretnénk tőle kapni. Gyújtsuk meg a gyertyát, és imádkozzunk, hogy a varázslatunk eredménye pont olyan édes legyen, mint a méz.


Források:
Richard Webster: Candle Magic for Beginners: The Simplest Magic You Can Do
Patricia Telesco: Exploring Candle Magick: Candle Spells, Charms, Rituals, and Divinations
Arin Murphy-Hiscock: Power Spellcraft For Life: The Art Of Crafting And Casting For Positive Change
Gerina Dunwich: Exploring Spellcraft: How to Create and Cast Effective Spells
Denise Alvarado: Voodoo Hoodoo Spellbook
Herni Gamache: The Master Book of Candle Burning
Tayannah Lee McQuillar: Rootwork: Using the Folk Magick of Black America for Love, Money and Success