Boszorkányiskola 26. lecke: boszorkányság történelme

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonhatodik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a boszorkányság történelmének pár fontosabb pontjával.

~ ~ ~

Ezen lecke egy nem egyszerű témát dolgoz fel és a mágia, vagy varázslatok iránt érdeklődő emberek számára talán elég száraznak is tűnhet. Viszont fontosnak érzem, hogy már egy kezdő boszorkány is ismerjen pár tényt a boszorkányság történelméről, hiszen olyan sokan olyan sok butaságot írnak és állítanak róla. Épp ezért kérnék mindenkit, hogy ha unalmas is, azért rágja át lassan magát rajta!

Illetve, habár természetesen a most leírt dolgok az én értelmezésemet mutatják be a témáról, viszont igyekszek, amennyire csak lehet a bizonyítható tényekhez ragaszkodni. Vagyis, ha azt írom, hogy a „boszorkányság nem egy ősi pogány vallás”, akkor azt azért teszem, mert az eddigi kutatások erre a következtetésre jutottak vele kapcsolatban, és nem mert nekem ez a személyes véleményem.

A kezdetek és annak problémái

A világ történelme nem egy egységes, egyenes vonalon futó valami, hanem sok millió kis ág kereszteződése, egybeolvadása és elválása. Ugyanez igaz a boszorkányság történelmére is. Épp ezért, az első dolog, amit tudnunk kell, hogy a „boszorkányság”, igazából nem létezett az 1400-as évek Európája előtt. Amik viszont voltak helyette, az a különböző népek mágikus specialistái (vagyis olyan személyek, akik értenek a varázslatok és/vagy jóslások egy-egy fajtájához), melyek közül a társadalom által hivatalosan tabunak ítélt mágikus varázsmunkákat végzőket ma boszorkánynak szokás fordítani.  Így például lehet babilóniai boszorkányságról olvasni, ahol a „boszorkány” szó alatt olyan mágikus tudással rendelkező személyt értettek, aki kárt okoz az embernek, varázslatok által (és úgy tűnik, ezeket az illetőket fel is lehetett bérelni, hogy rontsa meg az ellenségünket). Az ókori görög időkből ránk maradt szövegek többféle mágikus specialistát megneveznek, akiket már a saját korukban sem néztek mindig jó szemmel, munkájukat a hivatalos vallás megcsúfolásának, mások becsapásának, vagy egyszerűen önzőnek és ártónak láttak. Ezért például Athén is hozott ellenük törvényeket, viszont azt is tudni kell, hogy mások számára a varázslataik gyógyítottak, szerelmet hoztak, vagy a bosszúállásban segítettek. A római kori forrásokban felmerülő varázslatokat végző személyek különböző fajtáit is ma egyszerűen „boszorkánynak” fordítják; pl. boszorkány a venefica, aki mérgeket kever, a malefica, aki mágikusan rontó személy, az incantatrix, aki ráolvasásokkal és varázsénekekkel végez mágiát, stb.. Habár a kereszténység előttről más kultúrákból nincs ennyi forrásunk, viszont abból is, ami ránk maradt, arra lehet következtetni, hogy nekik is többféle mágikus specialistájuk volt. Közülük pedig azokat mondjuk ma boszorkányoknak, akik a hivatalos vallási szokások szélén álltak, az egyéni kultuszok és a mágikus hagyományok művelői voltak, valamint hajlandóságot mutattak a másoknak való ártásra.

A dolgok a kereszténység elterjedése és az egyházi tanok egységesítésére való törekvések között kezdenek konkrétabbak lenni. A keresztény térítők és papok különféle, számukra addig ismeretlen pogány szokással találkoztak és persze különféle mágikus specialistákkal. Egy részüket könnyen értelmezni tudták: a rontó mágiát végző személyeket (akik viszont nem feltétlenül csak ártó varázslatokat végezhettek), a régi római szokásokat követve elítélték. Más részüket, akik álmokban és jelenésekben éltek meg lélekutazásokat, már csak tévképzetekben hívőknek gondoltak. A szellemvilág, akikkel a régi varázslók dolgoztak egyenlő lett a kereszténység démonaival, ha nem egyszerűen magával az ördöggel. Egyes pogány kori, démoni tulajdonságokkal rendelkező lények pedig fokozatosan emberiekké váltak: vagyis már azt kezdték tartani róluk, hogy bizonyos emberek démoni alakjai, nem pedig csak démonok. A történelmi boszorkányság képzete ezen négy téglából áll, melyet a tanult (vagyis nem a nép által vallott, hanem a hittudósok által kispekulált) satanisztikus kultuszok fikcióinak képe kötött össze. Mindezek a 15. század környékén kezdtek összeállni, és ekkor jelent meg a történelmi boszorkány képzete, mely a keresztény hittudósok által írt irodalmak segítségével terjedt szét Európában. Tehát ez nem egy valós gyakorlatot ír le, habár bizonyos elemei külön-külön, nem feltétlenül a keresztényi értelmezés szerint, de léteztek az igazi mágikus specialisták gyakorlataiban is.

A történelmi boszorkánykép és népi eredete

A történelmi boszorkány egy olyan fiktív személy, aki ártó mágiát végez, méghozzá legtöbbször démonok (segítőszellemek, familiárisok), vagy a Sátán támogatásával. A papok oldaláról ez azt jelentette, hogy az illető szövetséget kötött az ördöggel, az ő szolgája lett, és a Sátán munkáját végezve okozott károkat mindenkinek, akinek csak tudott. Az ilyen illetők soha nem dolgoztak egyedül, démoni segítőik mellett más emberekkel együtt egy nagy boszorkánycsoportot alkottak, melyek rendszeresen összegyűltek, közösen hódolva az ördögnek, orgiákat tartva és nagyokat táncolva, lakomázva (általában emberi, és abból is főként gyermeki húsból).

Az egész képet tovább árnyalja a ma is ismert olyan elképzelések a boszorkányokról, mi szerint képesek repülni, vagy állatokká változni. Míg ezek elsőre a keresztény papok általi kitalációknak tűnhetnek, addig a kutatások azt tárták fel róluk, hogy a hittudósok ezeket a motívumokat ugyanúgy átvehették a már előzőleg létező népi elképzelésekből is. Így például a repülés valóságát a papok sokáig tagadták, míg a mágikus specialisták magukat képesnek tartották erre (alapvetően látomások formájában). Vagy ott van a 11. században írt Corrector (wormsi Burchard műve), ami többek között elítéli a hitet abban, hogy egyes nők éjszaka kiszöknek a férjük mellől az ágyból, zárt ajtókon át bejutnak házakba, ahol kivágják rendes, keresztény emberek szívét és szalmát raknak a helyére. Vagyis itt nem egy, a gonosz papok által kitalált képzet szerepel, hanem valami, amit az emberek már előzőleg is hittek egyes személyekről, és pont az egyház áll ki ezen hit tévessége mellett. A kereszténység újítása csak az volt, hogy egy egészet formált az ilyen és ehhez hasonló hitekből, és hozzáadta a sátánizmust. Hogy Jeffrey Burton Russelt idézzem: „A boszorkányság egy összetett jelenség, mely a folklórból, a varázshagyományokból, a démonológiából, az eretnekségekből és a keresztény teológiából táplálkozik.”.

A néphit boszorkánya

A pusztán a népi oldalt tekintve, már kicsit másabb képet kapunk. Különféle varázslatokat végző személyekkel találkozunk, akik bizony átkozódtak és rontottak is, ám ugyanúgy gyógyítottak és segítséget nyújthattak az embereknek. Sőt, olyan illetőket is boszorkánynak tartottak, akiknek semmiféle mágikus munkához sem volt közük. Ehhez elég lehetett, ha valaki nagyon házsártos volt, vagy kellemetlen szomszéd. De még tovább lehet ezt fokozni. Egyesek, minden konkrét mágikus tudás nélkül, szerették, ha a közösség félig-meddig boszorkánynak tartotta őket, hiszen akkor (rontásától félve) tisztelettel bántak velük.

A néphitben a boszorkányokság fontos csapásmagyarázó rendszert képviselt. Vagyis, általa meg lehetett magyarázni, hogy miért is történt valakivel valami szerencsétlenség. Ha például valakit hirtelen agyvérzés ért, és lebénult a fél oldala, az nem számított véletlennek, mivel előtte összeveszett a szomszéd nénivel azon, hogy nem volt hajlandó neki valamit kölcsön adni. Az agyvérzés oka itt rögtön a néni rontása lett, amit aztán majd csak egy másik mágikus specialista, vagy maga a néni tudott meggyógyítani. De könnyen rontásvád lehetett egy félresikerült gyógyításból is, amikor a meg nem gyógyult, esetleg meghalt beteg rokonai kétségbeesésükben a gyógyításban megbukott füves embert, vagy tudóst kezdték el hibáztatni. Még ma is sokak számára lát el ilyen funkciót a mágia ártó oldala (ha nem maga a boszorkányság): a velünk történő bajok oka az, hogy valaki megrontott minket, így ha a rontást le tudjuk venni magunkról, akkor a sorsunk is jobbra fordul. Ebben az emberek az évezredek alatt semmit sem változtak.

Míg sokat tudunk arról, hogy mások mit gondoltak a boszorkányokról, addig a magukat boszorkányoknak tekintő mágikus specialisták kérdése már jóval bonyolultabb. Például strigának sokáig senki nem tartotta magát, mivel az egy éjszakai démont jelentett. Könyves Kálmán királyunk is róluk mondta ki, hogy nem léteznek, nem pedig a mágiát végző személyekről (akiket ugyanúgy elítélt, mint előtte mások). Később viszont ez a név már embereket is kezdett jelenteni, majd csak emberi lényeket, akiknek démoni képességeket tulajdonítanak. A magyar boszorkány szónak is valószínűleg hasonló a története, mely eredetileg valamiféle nyomó démont jelenthetett (a magyar boszorkányoknak később is fontos jellegzetessége volt az éjszakai nyomás).

A boszorkányüldözés

Hajlamosak vagyunk a keresztény egyházat és az inkvizíciót okolni ezért. Sőt, sokan egyenesen a jó, embereket segítő boszorkányok elleni összeesküvésnek tekintik az egészet. Ez viszont egyszerűen nem igaz! Már a kereszténység előtt is léteztek törvények a rontásokat végző személyek ellen, és a kereszténység nélkül is hajlamosak voltak az emberek a „boszorkánynak” gondolt illetők meglincselésére, megölésére és, ha hihetünk egy Nagy Károly kori törvénynek, az boszorkányok megevésére is. A népi képzet tehát már évezredekkel ezelőtt is hajlamos volt elítélni az ilyen munkákat, az ilyen „boszorkányokat”. A kereszténység csak újabb formát adott ennek a történelmi boszorkány képének megjelenésével, és egy szilárd jogi rendszert, amely lehetővé tette az ezzel vádolt személyek (akár tortúra általi) vallatását és büntetését. A katasztrófa pedig ezen két dolog találkozásából adódott: az új képzetben a boszorkányok mindig csoportosan dolgoztak, így ha elfogtak egy gyanúsítottat, azt addig vallatták, amíg el nem árulta, kik a társai. Persze a legtöbb esetben az illető nem volt boszorkány, ám a kínok hatására már másokat is hajlandó volt annak vallani: szomszédokat, rokonokat, de voltak olyan esetek is, hogy (valószínűleg nem kis bosszúvágytól fűtve) a helyi papokat, vagy földesurak, gazdag emberek családtagjait. Aztán ezeket a személyeket is bebörtönözték, kín vallatták és belőlük is újabb neveket facsartak ki. Ez volt a menete a nagy boszorkányhisztériáknak, amik alatt egy-egy falu női népességének a javát is kivégezhették. Ám nem ez volt az általános gyakorlat, és az ilyen esetek relatíve ritkák (mondjuk, ez semmit sem vesz el a szörnyűségükből). Ezek továbbá, pár kivétellel, csak ott fordulnak elő, ahol a kereszténység boszorkányképzete szilárd talajra talált, ami főként a német területekre jellemző. Máshol, így Magyarországon is, inkább az egyedi esetek a tipikusak, amikor egy-egy embert bevádolnak, kihallgatnak (sokszor explicit tortúra nélkül), a szemtanúkkal együtt, majd döntenek róla. A vádakat el is ejthették (sőt, volt olyan személy, aki maga kérte a kivizsgálását, hogy bebizonyíthassa az őt hamisan vádló emberek előtt az ártatlanságát), ám ha bűnösnek találtak valakit, azt egyszerűen kiűzhették a városból, vagy persze megégethették. Az égetés viszont nem mindig élve történt! Volt, akit „csak” felakasztottak (pl. Angliában egy boszorkányt sem égettek el), vagy megfojtás után égették el a tetemét. Másokat lefejeztek és aztán dobtak máglyára. A vádlottak egy része viszont még az ítélethirdetés előtt meghalt: nem feltétlenül a tortúra miatt (a tortúra célja nem a halál, hanem csak a fájdalomokozás lévén), hanem sokkal inkább a rossz börtönbeli körülmények következtében. Így például egy 17. század eleji angol esetben például az öreg és vak (egyébként a valóságban is varázslással foglalkozó) öregasszony még a saját tárgyalását sem élte meg.

Összesen nem tudjuk, hogy pontosan hány ember lelte halálát boszorkányság vádja miatt. Ezt soha nem is fogjuk tudni, lévén sok irat elveszett, elégett, vagy eltűnt. Újboszorkányi körökben még mindig lehet találkozni az abszurd 9 milliós számmal erre, viszont a mai kutatások szerint valójában az áldozatok a 200.000-t sem érték el. A mostani adatok szerint például Magyarországon 1800-ig 848 embert ítéltek ezért halálra. Ami persze még mindig szörnyű, viszont a keresztény egyház eretnekség vádjával ennél jóval több embert végzett ki az évszázadok folyamán, akiknek az egyetlen hibájuk az volt, hogy másként láttak bizonyos vallási tanokat.

A jelen és a múlt

Nagy a divatja manapság, hogy az emberek a boszorkányüldözések alatt megöltekkel szolidaritásban képzeljék el magukat, vagy hogy azt állítsák, hogy ők ugyanolyan boszorkányok, mint az 500 évvel ezelőttiek. „Mi vagyunk azon boszorkányok leszármazottjai, akiket nem sikerült megégetnetek” hirdeti egy tipikus interneten megtalálható szlogen. A probléma csak az, hogy míg természetesen azon mágiagyakorlók vére ott csörgedezik mindannyiunk ereiben, akiket nem égettek meg, sőt, sokszor azoké is, akiket megégettek (lévén nagy részük már középkorán túli nő volt, felnőtt gyermekekkel), ám ez igaz lehet bármelyikünkre, és nem kell hozzá ma újboszorkányságot gyakorolnunk. Ezen felül pedig, a mai boszorkányság pedig nem egyezik meg a múltéval. Nem tudunk egy töretlen vonalat felmutatni az ókortól, de még csak a középkortól kezdve sem. Minden nép és kor megszülte a maga boszorkányság formáját, ami ugyan mindig táplálkozik a felmenőinek a képzeteiből és szokásaiból, de azokat folyamatosan újraértelmezve és átformálva. A mai csakra-nyitogatós, auralátós, előző életeket kutatós újboszorkányság pedig még csak nem is rokona a régi korok tiltott szertartásait végző, transzban lélekutazásokat megélő, embereknek segítő, vagy ártó gyakorlóinak. Persze a népi mágia, a módosult tudatállapotok használata, az álmokban megélt túlvilágélmények mind közelebb visznek minket a múlt „boszorkányaihoz”, ám ez már csak egy újjáélesztett praktikum lesz, nem pedig az eredeti. Viszont még így is általa egy olyan (emberekre vonatkozóan) univerzális áramlatnak leszünk a részei, mely mágikus technikákat alkalmaz és személyesen éli meg a természetfelettivel való kommunikációt. Ezt pedig boszorkányságnak (is) szokás nevezni Európában.

~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a módosult tudatállapotokkal ismerkedünk meg.

Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

A mai újboszorkányságról

A boszorkányság manapság sokakat vonz és az újboszorkány mozgalmaknak hála több, magát boszorkányságnak nevező gyakorlat is született az elmúlt évtizedekben. Ezek közül egyik sem ugyanaz, mint a történelmi boszorkányság és nincs egy olyan ismert fajtája sem, ami a régi korok hagyományainak a közvetlen túlélése lenne; bizonyos modern válfajoknak pedig az égvilágon semmi köze sincs a múlt tradícióihoz. Mindenesetre, a mai "boszorkányságnak" három fő ága van: a wicca vallás vonzáskörébe tartozó irányok, a tradicionális boszorkányság gyűjtőnév alá eső vonalak, valamint az „eklektikus”, jobbára egyedül dolgozó boszorkányok népes tábora. E három ág között vannak hasonlóságok és különbségek is, melyek aránya sokszor csak az adott gyakorló saját rendszerén múlik.
 

A wiccát eredetileg Gerald Gardner tárta a nagyvilág elé, és ő maga is állította össze, saját, illetve mások munkáiból. Gardner és kortársai még általánosan boszorkányságként utaltak a wiccára (ezt egy ma már rég tévesnek bizonyult történelmi teóriára alapozva); mai megkülönböztetésre a kettő között csak akkor merült fel a szükség, amikor a wiccával nem rokon irányzatok is kezdtek teret nyerni.  Az eredetileg (és bizonyos hagyományoknál még ma is) szigorú beavatási rendszerrel és titoktartással övezett wiccát a tagjai a kezdetektől egy vallásnak mondták, mely aspektusa ma is az egyik legfőbb ismertetőjegye. Az évek múltával az eredeti csoportokból (covenekből) kiváló, és/vagy a témában könyveket író tagoknak hála, a wicca lassacskán szinte teljesen megnyílt a nagyközönség és magányosan gyakorlók számára is az „önbeavatás” feltalálásával. A 20. század vége környékén többé-kevésbé az eredeti alapokra visszanyúló, ezerarcú wicca jön létre, egyes válfajaival már hivatalosan bejegyzett vallásként fellépve, mely büszke arra, hogy nincsenek kőbe vésett szabályai, mármint a gyakran annak mondott „te ne árts soha, azt tégy, mit akarsz!”-on kívül. Vannak köztük határozott hittételekkel rendelkező csoportok, de a kisebb közösségek és egyéni gyakorlók leginkább a saját szívük kedve szerint válogatják össze saját változatukat. Általában jellemző ezen irányzatokra a duális világszemlélet, egy Istennő és egy Isten elismerésével (melyből az Istennő sokkal hangsúlyosabb lehet), illetve más pogány istenségek is valamilyen szinten valósnak minősülhetnek számukra. Szinte mindannyian elismerik a közösen évkeréknek (the wheel of the year) nevezett nyolc ünnepet (vagy szabbatot), illetve kiemelt napoknak számíthatnak még számukra a teliholdak is. A wicca fontos részét képezi még a mágia, melynek működését jobbára divatosan energiák és rezgések segítségével magyarázzák. Aztán még egy további szabállyal igyekeznek a jó cselekedetekre rábírni az embereket: sokak szerint bármi, amit elvégzünk, az háromszorosan visszaszáll ránk - tehát ha jót varázsolunk, azt háromszoros jót hoz és fordítva. A varázsaltok és az ünnepek, rituálék fontos része számukra a mágikus körök kivetése, sokan pedig egy Árnyak könyvének nevezett könyvbe, vagy jegyzetfüzetbe gyűjtik össze mágikus tudásukat. Aztán, a kezdeti, Gardner általi téves bemutatásnak hála, ma is sokan hajlamosak wiccát a „boszorkányok vallásának”, vagy csak egyszerűen boszorkányságnak nevezni (ahol a boszorkány nem más, mint a wicca vallás egy hívője), nagyon is helytelenül, hiszen a történelmi boszorkányság soha nem számított vallásnak, sőt a legtöbbjük hithű keresztény volt a boszorkányüldözések során megölteknek. Mindenesetre, hivatalosan bejegyzett wicca vallási közösség Magyarországon is működik.

Amint a wicca elkezdett terjedni Angliában, más, magukat családi hagyományokhoz tartozó boszorkányoknak vallók is megjelentek a színen, akik boszorkányság változata nem mutatott különösebb rokonságot a wiccával. Az ilyen, wiccához nem köthető irányzatokat ma közös néven tradicionális boszorkányságnak nevezzük. Ők a 90-es évek óta kezdtek el igazán ismertek lenni a mágikus (és kevésbé mágikus) körökben, és azóta egyre gyarapodik a táboruk. Ezen gyakorlók között is vannak szigorú struktúrával és hagyományokkal rendelkező csoportok, de a többség megint csak maga állítja össze a saját boszorkányságát egyéni elképzelései és tudása szerint. Amire viszont általában ügyelni próbálnak, hogy minél régebbi, történelmileg megbízható forrásokból dolgozzanak, minél hasonlóbban ahhoz, ahogy a múlt idők boszorkányai és főként a tudós emberei is űzhették a varázslataikat. Itt már tényleg nem ismernek el semmilyen morális szabályt, sőt, inkább abban hisznek, hogy a megfelelő helyzetben az átkok és a rontások is megengedettek. Habár vannak vallásos és spirituális oldalai ennek a vonalnak is, de ez már "csupán" egy gyakorlat. Persze itt is akadnak, akik különféle pogány isteneket imádnak, vagy egy, a wicca isteni párjánál valamivel (jóval) sötétebb vonásokkal rendelkező istent és istennőt, ám magát az Ördögöt/Lucifert is szolgálhatják (igaz nem éppen keresztényien értelmezve). De ehhez még hozzá adódik az ősök komoly tisztelete, illetve a boszorkány saját lakóhelyén élő természeti szellemek és más természetfölötti lények szolgálata is. Esetleg az olyan nyalánkságok is, mint a szellemidézés, a nekromancia, az állati csontok szertartási célokra való gyűjtése, vagy a mérgező növényekkel való munka. A mágiát ezen személyek is gyakorlatuk szerves részének tekintik, ám náluk már nagyobb hangsúlyt kapnak a szellemek segítségével végzett varázslatok, míg a mágikus körök használata visszaszorul. Ünnepek tekintetében nem létezik egységes képzet, helyette minden gyakorló igyekszik a saját népe hagyományainak és a lakóhelye évszakainak megfelelő éves fesztiválokat kialakítani. Hangsúlyosabb szerepet kapnak még a megváltozott tudatállapotokban végzett munkák is, mely során a gyakorlók a túlvilággal kommunikálnak (vagy legalábbis próbálnak).

A harmadik kategóriába tartozók nem wiccának, csak boszorkánynak nevezik magukat, ám ha a munkájukat megvizsgáljuk, akkor gyakran fel fognak tűnni a wicca, a New Age és a neopogányság hatásai. A legtöbben követik az évkereket, egy istennek, vagy egy isteni párnak hódolnak, esetleg a „te ne árts” szabályt is vallják, sokszor a háromszoros visszatérés tanával. Mindezek mellet a mágiagyakorlatuk teljesen eklektikus lehet, modern kvantum-képzetektől az ókori istenek varázslatokban való felhasználásáig. Ezen gyakorlóknak sokszor még a csillagos ég sem határ, hiszen akár a felsőbb dimenziók atlantiszi angyalai is tökéletesen megférnek számukra a rúnák ismeretével és az amerikai őslakosok füst általi megtisztító szertartásaival, vagy a buddhizmus tanaival. Mint talán ebből is látszik, általában erős a populáris ezoterika és okkultizmus hatása, melyek kiegészítődnek még különféle vallások és eszmerendszerek elgondolásaival. Itt a fő szabály, hogy nincs szabály, és azt veszed bele a gyakorlatodba és hívod boszorkányságnak, ami csak elnyeri a tetszésedet. Vagy aminek csak tetszenek a rezgései.

Nos, nagy vonalakban ilyen módon lehet csoportosítani azokat, akik ma magukat boszorkánynak nevezik. Azt viszont szeretném kiemelni, hogy ez egy önmeghatározási forma, ahol valaki boszorkány volta attól függ, hogy ő maga boszorkányként azonosítja-e önmagát. Vagyis egy teljesen önkényes rendszerről van szó, de hát a mai boszorkányság már csak ilyen. És épp ezért nehéz egy konkrét meghatározást adni rá, hiszen mindenki saját érzelmei és gondolatai szerint szokta meghatározni, hogy mi is az. Ez egyrészt fantasztikusan sokszínű gyakorlatokat szül, másrészt viszont épp ez az öntörvényűség adja (többek között) azt a sok ellenségeskedést, ami az ilyen körökben elő szokott fordulni. Mert addig minden rendben van, amíg csak ott járunk, hogy te is boszorkány és én is boszorkány, de amint az egyik fél a másik számára egy kedves dolgot máshogy gondol, máris utáljuk egymást.

Az igazi boszorkányszombatról

Két fajta elképzelés él az emberekben a boszorkányszombatról, vagy -szabbathról. Az egyik a keresztény démonológiából származik és szerinte a boszorkányszombat a boszorkányok gyűlése, melyen azok az ördög előtt hódolnak (többek között a hírhedt farcsókkal). De szentségtelenítenek meg ezen összejövetelek alkalmával keresztény szentségeket, gyerekeket ölnek, majd esznek meg, orgiákat tartanak és mindenféle egyéb gonosz és gusztustalan elfoglaltságokkal múlatják az időt. A másik képzet főként a neopogány körökben él, mely szerint a szabbathok valójában pogány hívők ünnepi találkozói voltak, akik ilyen alkalmakkor a Szarvas Istennek (akit a keresztények Sátánként értettek félre) és a Nagy Istennőnek hódoltak, termékenységet varázsoltak és általánosan jól mulattak. Az igazság viszont az, hogy egyik elgondolás sem helytálló.

A keresztény elmélet abszurdságát remélem, nem kell sokaknak ecsetelnem, így inkább az eredetéről szólnék pár szót. A képzet fokozatosan alakult ki a XV. századra, ám megjegyzendő, hogy teljesen egységes alakot soha sem öltött. Az, hogy pont ebben a században nyert a keresztény démonológiában formát a boszorkányszombat, több okra is visszavezethető. Ezek voltak például a helyi politikai helyzet, a lakosság fogékonysága az összeesküvés elméletekre, vagy éppen az eretnekmozgalmak és azok üldözései. A keresztény világra töréssel, éjszakai titkos gyülekezetekkel, sőt a gyermekek meggyilkolásával és megevésével előtte a zsidókat is megvádolták (és csak, hogy még egy kanállal rátegyek, a Római Birodalomban a keresztényekről mondtak hasonlókat). Aztán az eretnekmozgalmak egyedi istenimádási módszereit és összejöveteleiket a Sátán imádására szánt időnek gondolták. A boszorkányokat magukat nem egy korabeli irat is eretneknek nevezi. Itt a szombat mint valós, testben átélt gonosz gyűlés jelenik meg, míg mondjuk a boszorkányi repülés (vagy annak az elő képzete) eleinte még csak álmoknak, fantáziálásnak van írva. A két elképzelés majd csak később egyesül, amikor már több lehetősége volt a népi képzeteknek is a démonológiával keverednie.

A neopogány elképzelést Margaret Murray találta ki, majd Gerald Gardner révén lelt oly nagy népszerűségre. Murray, a középkori írókhoz hasonlóan, egy fizikai összejövetelnek értelmezte a szabbathot, csak éppen már egy pogány szekta tagjai között. Elgondolásait már azóta többen is megcáfolták. Ezzel viszont a mai pogányok sokszor nem törődnek, és a mai szabbathokat a történelmi boszorkányság ünnepeinek képzelik. A szabbat szót magát is, Murray mintáját követve, a francia s'esbattre, vagyis "mulatozik, bolondozik" kifejezéstől származónak mondják. Pedig a boszorkányszombat igen is a zsidó Shabbatból jön, sőt, egykor még a boszorkányok gyülekezési helyeit is zsinagógának nevezték. A modern fantázia szerint továbbá, ezeket az alkalmakat évente nyolcszor tartották, a régi nagy pogány ünnepek idején. Pedig, Gardner maga is eleinte csak a négy "kelta" fesztivált ismerte el, a napfordulók és napéjegyenlőségek csak később kerültek bele a kalendáriumába. Ami a ránk maradt vallomásokat illeti, legtöbbször nem szerepel a szabbathok mellett semmilyen időpont. Viszont ha mégis megemlítenek egyet, az általában valamilyen keresztény ünnephez van kötve (pl. húsvét, pünkösd), vagy "keresztényiesített" ünnepekhez (pl. Szent János napja - nyári napforduló; Szent Luca, karácsony - téli napforduló, Szent Walburga - május elseje). Mindenesetre, a tudósok abban egyetértenek, hogy testi összejöveteleik nem voltak minden évben nyolcszor a boszorkányoknak (pl. vannak vallomások, amikben azt állítják, hogy hetente voltak a szombatok tartva), olyanok meg végképp nem, melyeken pogány isteneknek hódoltak volna.

De akkor mi az, amit a megvádolt boszorkányok azokról a szabbathokról vallottak, amin állítólag részt is vettek? Nos, nagy lakomákról számolnak be, zenélésről, táncolásról, és általános mulatozásról. Pincékbe való betörésről, és az ottani összes bor megivásáról. Csodás repülésekről, állatokon való utazásról, tündérszerű lényekről, metamorfózisokról, és holtakkal való találkozásról. Máskor csatákról boszorkánycsapatok között, akár állati alakban is. Na meg persze, a démonológia egyes, éppen divatos mozzanatait is beleszövik a vallomásaikba. Nyilvánvaló, hogy mindezek egy részét annak a számlájára lehet írni, hogy tortúra alatt az emberek mindent hajlandóak voltak beismerni. Amikor pedig egy-egy kérdés részletezését kérték tőlük, a saját életükből ismert tapasztalatokból próbáltak összerakni valami olyan történetet, mely kielégítheti a vallatók elvárásait. Így például vannak olyan esetek, amikor a szombat egy paraszti lakodalomhoz hasonlónak van leírva, vagy egy falusi mulatság mintáját követi. De mindezek mellett még egy másik réteg is felsejlik a leírásokból: a paraszti látomásélmények világa. Többször is előfordul például, hogy a "boszorkányok" azt vallják, hogy csak lélekben vettek részt a gyűléseken, utazásokon. Egy 16. századi perben még kínvallatás előtt azt állítja a vádolt, hogy évente többször is, bizonyos éjszakánként, egy angyal vezetésével (!) kirepült az éjszakába, hogy aztán ott együtt szárnyaljon a holtak szellemeivel. Isobal Gowdie azt beszéli el, hogy egy hegy belsejében együtt lakomázott a tündérkirálynővel. Theiss, a livóniai vérfarkas, a pokolba járt el harcolni a jó termését. De a lakásokba, pincékbe betörő női alakok is megjelennek már az 1000-es évek előtti leírásokban is. Viszont itt még ezek a "hölgyek" - akik éjszaka bejárnak az otthonokba, ott nagyot lakomáznak, majd reggelre távoznak - még bőséget és áldást hoznak. Épp ezért, több tudós is arra következtet, hogy ugyan fizikai szabbathok nem voltak, de archaikus elemeket őrző látomásélmények igenis léteztek az emberek körében, melyek a szombatok népi képzetének az alapját adták.

A szombatok tehát a gyakorlatban legvalószínűbb, hogy (esetlegesen csoportos) vízióélmények voltak, melyekben az emberek a helyi természetfeletti lényekkel kerültek kapcsolatba. Pócs Évát idézve: "...a boszorkányszombat képzeteinek alapja a kommunikáció a túlvilággal." Arról viszont nincs szó, hogy ehhez bármi fizikai szertartás is kapcsolódott volna (például körök kivetése). Az újboszorkányok legtöbbjének és wiccák szabbathjainak tehát nincs semmi köze ezekhez a történelmi gyakorlatokhoz. A valódi „boszorkánygyűlések” álmokban, látomásokban valósultak meg - halottak, tündérek és ördögök társaságában.