A mai újboszorkányságról

A boszorkányság manapság sokakat vonz és az újboszorkány mozgalmaknak hála több, magát boszorkányságnak nevező gyakorlat is született az elmúlt évtizedekben. Ezek közül egyik sem ugyanaz, mint a történelmi boszorkányság és nincs egy olyan ismert fajtája sem, ami a régi korok hagyományainak a közvetlen túlélése lenne; bizonyos modern válfajoknak pedig az égvilágon semmi köze sincs a múlt tradícióihoz. Mindenesetre, a mai "boszorkányságnak" három fő ága van: a wicca vallás vonzáskörébe tartozó irányok, a tradicionális boszorkányság gyűjtőnév alá eső vonalak, valamint az „eklektikus”, jobbára egyedül dolgozó boszorkányok népes tábora. E három ág között vannak hasonlóságok és különbségek is, melyek aránya sokszor csak az adott gyakorló saját rendszerén múlik.
 

A wiccát eredetileg Gerald Gardner tárta a nagyvilág elé, és ő maga is állította össze, saját, illetve mások munkáiból. Gardner és kortársai még általánosan boszorkányságként utaltak a wiccára (ezt egy ma már rég tévesnek bizonyult történelmi teóriára alapozva); mai megkülönböztetésre a kettő között csak akkor merült fel a szükség, amikor a wiccával nem rokon irányzatok is kezdtek teret nyerni.  Az eredetileg (és bizonyos hagyományoknál még ma is) szigorú beavatási rendszerrel és titoktartással övezett wiccát a tagjai a kezdetektől egy vallásnak mondták, mely aspektusa ma is az egyik legfőbb ismertetőjegye. Az évek múltával az eredeti csoportokból (covenekből) kiváló, és/vagy a témában könyveket író tagoknak hála, a wicca lassacskán szinte teljesen megnyílt a nagyközönség és magányosan gyakorlók számára is az „önbeavatás” feltalálásával. A 20. század vége környékén többé-kevésbé az eredeti alapokra visszanyúló, ezerarcú wicca jön létre, egyes válfajaival már hivatalosan bejegyzett vallásként fellépve, mely büszke arra, hogy nincsenek kőbe vésett szabályai, mármint a gyakran annak mondott „te ne árts soha, azt tégy, mit akarsz!”-on kívül. Vannak köztük határozott hittételekkel rendelkező csoportok, de a kisebb közösségek és egyéni gyakorlók leginkább a saját szívük kedve szerint válogatják össze saját változatukat. Általában jellemző ezen irányzatokra a duális világszemlélet, egy Istennő és egy Isten elismerésével (melyből az Istennő sokkal hangsúlyosabb lehet), illetve más pogány istenségek is valamilyen szinten valósnak minősülhetnek számukra. Szinte mindannyian elismerik a közösen évkeréknek (the wheel of the year) nevezett nyolc ünnepet (vagy szabbatot), illetve kiemelt napoknak számíthatnak még számukra a teliholdak is. A wicca fontos részét képezi még a mágia, melynek működését jobbára divatosan energiák és rezgések segítségével magyarázzák. Aztán még egy további szabállyal igyekeznek a jó cselekedetekre rábírni az embereket: sokak szerint bármi, amit elvégzünk, az háromszorosan visszaszáll ránk - tehát ha jót varázsolunk, azt háromszoros jót hoz és fordítva. A varázsaltok és az ünnepek, rituálék fontos része számukra a mágikus körök kivetése, sokan pedig egy Árnyak könyvének nevezett könyvbe, vagy jegyzetfüzetbe gyűjtik össze mágikus tudásukat. Aztán, a kezdeti, Gardner általi téves bemutatásnak hála, ma is sokan hajlamosak wiccát a „boszorkányok vallásának”, vagy csak egyszerűen boszorkányságnak nevezni (ahol a boszorkány nem más, mint a wicca vallás egy hívője), nagyon is helytelenül, hiszen a történelmi boszorkányság soha nem számított vallásnak, sőt a legtöbbjük hithű keresztény volt a boszorkányüldözések során megölteknek. Mindenesetre, hivatalosan bejegyzett wicca vallási közösség Magyarországon is működik.

Amint a wicca elkezdett terjedni Angliában, más, magukat családi hagyományokhoz tartozó boszorkányoknak vallók is megjelentek a színen, akik boszorkányság változata nem mutatott különösebb rokonságot a wiccával. Az ilyen, wiccához nem köthető irányzatokat ma közös néven tradicionális boszorkányságnak nevezzük. Ők a 90-es évek óta kezdtek el igazán ismertek lenni a mágikus (és kevésbé mágikus) körökben, és azóta egyre gyarapodik a táboruk. Ezen gyakorlók között is vannak szigorú struktúrával és hagyományokkal rendelkező csoportok, de a többség megint csak maga állítja össze a saját boszorkányságát egyéni elképzelései és tudása szerint. Amire viszont általában ügyelni próbálnak, hogy minél régebbi, történelmileg megbízható forrásokból dolgozzanak, minél hasonlóbban ahhoz, ahogy a múlt idők boszorkányai és főként a tudós emberei is űzhették a varázslataikat. Itt már tényleg nem ismernek el semmilyen morális szabályt, sőt, inkább abban hisznek, hogy a megfelelő helyzetben az átkok és a rontások is megengedettek. Habár vannak vallásos és spirituális oldalai ennek a vonalnak is, de ez már "csupán" egy gyakorlat. Persze itt is akadnak, akik különféle pogány isteneket imádnak, vagy egy, a wicca isteni párjánál valamivel (jóval) sötétebb vonásokkal rendelkező istent és istennőt, ám magát az Ördögöt/Lucifert is szolgálhatják (igaz nem éppen keresztényien értelmezve). De ehhez még hozzá adódik az ősök komoly tisztelete, illetve a boszorkány saját lakóhelyén élő természeti szellemek és más természetfölötti lények szolgálata is. Esetleg az olyan nyalánkságok is, mint a szellemidézés, a nekromancia, az állati csontok szertartási célokra való gyűjtése, vagy a mérgező növényekkel való munka. A mágiát ezen személyek is gyakorlatuk szerves részének tekintik, ám náluk már nagyobb hangsúlyt kapnak a szellemek segítségével végzett varázslatok, míg a mágikus körök használata visszaszorul. Ünnepek tekintetében nem létezik egységes képzet, helyette minden gyakorló igyekszik a saját népe hagyományainak és a lakóhelye évszakainak megfelelő éves fesztiválokat kialakítani. Hangsúlyosabb szerepet kapnak még a megváltozott tudatállapotokban végzett munkák is, mely során a gyakorlók a túlvilággal kommunikálnak (vagy legalábbis próbálnak).

A harmadik kategóriába tartozók nem wiccának, csak boszorkánynak nevezik magukat, ám ha a munkájukat megvizsgáljuk, akkor gyakran fel fognak tűnni a wicca, a New Age és a neopogányság hatásai. A legtöbben követik az évkereket, egy istennek, vagy egy isteni párnak hódolnak, esetleg a „te ne árts” szabályt is vallják, sokszor a háromszoros visszatérés tanával. Mindezek mellet a mágiagyakorlatuk teljesen eklektikus lehet, modern kvantum-képzetektől az ókori istenek varázslatokban való felhasználásáig. Ezen gyakorlóknak sokszor még a csillagos ég sem határ, hiszen akár a felsőbb dimenziók atlantiszi angyalai is tökéletesen megférnek számukra a rúnák ismeretével és az amerikai őslakosok füst általi megtisztító szertartásaival, vagy a buddhizmus tanaival. Mint talán ebből is látszik, általában erős a populáris ezoterika és okkultizmus hatása, melyek kiegészítődnek még különféle vallások és eszmerendszerek elgondolásaival. Itt a fő szabály, hogy nincs szabály, és azt veszed bele a gyakorlatodba és hívod boszorkányságnak, ami csak elnyeri a tetszésedet. Vagy aminek csak tetszenek a rezgései.

Nos, nagy vonalakban ilyen módon lehet csoportosítani azokat, akik ma magukat boszorkánynak nevezik. Azt viszont szeretném kiemelni, hogy ez egy önmeghatározási forma, ahol valaki boszorkány volta attól függ, hogy ő maga boszorkányként azonosítja-e önmagát. Vagyis egy teljesen önkényes rendszerről van szó, de hát a mai boszorkányság már csak ilyen. És épp ezért nehéz egy konkrét meghatározást adni rá, hiszen mindenki saját érzelmei és gondolatai szerint szokta meghatározni, hogy mi is az. Ez egyrészt fantasztikusan sokszínű gyakorlatokat szül, másrészt viszont épp ez az öntörvényűség adja (többek között) azt a sok ellenségeskedést, ami az ilyen körökben elő szokott fordulni. Mert addig minden rendben van, amíg csak ott járunk, hogy te is boszorkány és én is boszorkány, de amint az egyik fél a másik számára egy kedves dolgot máshogy gondol, máris utáljuk egymást.