Boszorkányiskola 19. lecke: rituális mágia és a körök

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizenkilencedik leckéjén! Ezen alkalommal megtudjuk mi is az a rituális mágia, illetve megismerkedünk a varázskörökkel és megtanuljuk kivetni őket.

Az előző leckék folyamán már többször említésre került, hogy nem létezik egy igaz módszer és elmélet a mágiára vonatkozóan. Az évszázadok folyamán a különböző népek és kultúrák, illetve az írástudó és -tudatlan rétegek mind végeztek mágikus munkákat, melyek között azonban sokszor igen nagy különbségek álltak fent. Európai viszonylatban az egyik legjobban dokumentált történelme a szertartásos, vagy rituális mágiának van, annak köszönhetően, hogy ez a varázslásforma, bonyolultsága miatt, szinte elválaszthatatlan az írásbeliségtől. Már az első századokból maradtak ránk egyiptomi papirusztekercsek, melyek a rituális mágiához hasonló leírásokat tartalmaznak, ám igazán csak a középkor, majd a könyvnyomtatás (és ezzel együtt persze an analfabetizmus csökkenése) az, ami kifejlődését lehetővé tette, majd virágkorát elhozta. Mint ezekből kitűnhet, ez a mágiaforma a kezdetektől az írástudók, a deákok, a papok és szerzetesek (bizony, nem is gondolná az ember, hogy hány unatkozó szerzetes ütötte el idejét mágikus „szórakozással”), de még egyetemi tanárok és tudósok elfoglaltságának is számított. Az ilyen embereket pedig nem minősítették boszorkánynak (habár ettől még az inkvizíció indíthatott pereket ellenük), és ezt a mágiát sem nevezték annak. Vagyis ez hagyományosan nem számított a boszorkányságba, viszont egyes részei mindig le-leszivárogtak az alsóbb néprétegek mágikus tevékenységébe, így a boszorkányságba is. A rituális mágiából kölcsön vett és aztán elsajátított dolgok a wicca megszületésével kibővültek, illetve konkretizálódtak, hiszen Gerald Gardner egyes szertartásait pont ilyen művekből vette át, hogy aztán azok mára az újboszorkányság szerves részét képezzék. Ilyen pl. a kard használata, a pentákulumok, a mágikus tőr, az elemek elgondolásainak egy része, az árnyak könyve (grimoire) írása, de legfőképp a körök használata, amiről ma is szó lesz.

De mi is rituális mágia?

A rituális mágia olyan varázsgyakorlatok összessége, melyekben a mágiát végző komoly és bonyolult szertartások és rituálék által próbál elérni különféle misztikus célokat, vagy életbeli változásokat. Tehát benne a mágia alapvető része az, hogy a megadott módon és körülmények között elvégzünk egy rituálét. A céljai pedig ezeknek a szertartásoknak lehet haszonszerzés, szerelmi sikerek elérése, bosszú, vagy üzleti előremenetel. Ebben semmi különleges nincs is, alapvetően minden mágiafajta ezen célokkal dolgozik. Ami viszont már egyedibb vonásnak számít, hogy itt megjelennek az olyan „magasztos” célok is, mint a jobb memória, a gyorsabb tanulás, a misztikumok megértése, I/isten (mind a keresztény, mind a nem) megértése, szellemi segítők, szolgák és tanítók szerzése, vagy maga a „megvilágosodás”, az istenivé válás. Épp ezért, a munka nem kis része önmegtartóztatást, tiszta életet, megfelelő mennyiségű imádkozást és gyónást, böjtöt és mosakodást is megkívánt a múltban. Mint ebből is kitűnik, a történelmi rituális mágia jó része határozottan keresztényi, majd csak 19-20. században válik el erős vallási felhangjától. A rituálékhoz ezenkívül általában sok hozzávaló és speciális eszköz szükségeltetik, melyeket magukat is bonyolult szertartások mellett szokás beszerezni, elkészíteni. A gyakorlatok magukban foglalják még különféle szellemi lények (démonok, angyalok, elementálok, stb.) megszólítását és megidézését. Sőt, a történelmi rituális mágia lényege alapvetően ez is volt: megidézni egy szellemet (vagy bármi mást), aki majd aztán segít elérni a célunkat. A mai változatai a megidézések mellett nagy hangsúlyt fektetnek az emberi tudatának és spirituális minőségének a megfelelő minőségbe hozására.

A szertartásos mágia maga sem egy egységes hagyomány. Az évszázadok folyamán rengeteg fajta képen értelmezték és magyarázták. Több „alfaja” is létezik (pl. enochi, thelema, göetia, stb.), ami pedig ennél is fontosabb, hogy mindenféle misztikus hagyományból merít, amit csak a gyakorlói ismernek és be tudnak építeni a munkájukba, legyen szó zsidó kabbaláról, keleti tanokról, vagy ősi egyiptomi istenekről. Sőt, a középkorban és reneszánsz alatt, az akkori emberek nem is ismerték a rituális mágia kategóriáját. Ezt csak később, a mágia történetet tanulmányozó tudósok és történészek kezdték el használni, megkülönböztetés képen más mágiafajtáktól. Mára viszont egy külön kategória, amiről könyveket lehet olvasni, ki lehet magunkban is próbálni a szertartásait, illetve ezzel foglalkozó csoportok is léteznek. 

Akinek megtetszett a rituális mágia, az tovább olvashat róla:

Alaister Crowley írásai (modern)

John Micheal Greer: Circles of Power: Ritual Magic in the Western Tradition

Láng Benedek: Mágia a középkorban (történelmi, és egyéb középkori mágiaformákat is tárgyal, csak ajánlani tudom!)

Ez a téma tehát nem kapcsolódik közvetlenül a boszorkánysághoz, viszont ha meg akarjuk érteni az újboszorkányság már fentebb is említett pár jellegzetesebb részét, akkor muszáj említést tennünk róla. Viszont ennél mélyebben még az elején nem igazán érdemes belemenni, így most inkább át is térünk a mágikus körökre.

A rituális mágiában, boszorkányi szempontból talán legérdekesebb a mágikus körök témája. Történelmileg, a körök csak a reneszánsz alatt terjedtek el a tanult mágián belül, ahonnan aztán átkerültek a népi mágikus gyakorlatokba, és így majd a boszorkányságba is, de igazi elterjedésük benne csak a mai újboszorkánysággal ment végbe.

Történelmileg, a kört egyszerűsége és nagyszerűsége miatt lett olyan fontos a mágiában. Ahogy Agrippa írja róla, „nincs se eleje, se vége”, a tökéletesség és egység leképződése, és épp ezért tartotta kiválóan alkalmasnak arra, hogy a mágust védelmezze, míg az különféle szellemeket és démonokat idéz. Viszont a kör a tanult mágiában soha nem állt magában, és védelmi funkciója mellett más jelentőséggel is rendelkezett. Rajzolhattak bele hatágú csillagokat, négyzeteket, szellemek, angyalok, planéták urainak a neveit, különféle asztrológiai szimbólumokat, kereszteket, stb. Továbbá ezek valós, a padlóra, vagy a földbe rajzolt köröket jelentettek, amiket még sokszor gyertyákkal is megerősíthettek. A kör és minden további kiegészítő része arra szolgált, hogy az ember a makrokozmoszt, a világegyetemet szimbolikusan leképezze a körön belülre, hogy aztán annak közepén egyszerre lehessen a makrokozmosz és a mikrokozmosz ura.

Mi is a makrokozmosz és a mikrokozmosz?

A mágikus gondolkodásban a makrokozmosz maga a világ, az ő teljes egységében és nagyságában. A mikrokozmosz pedig maga az ember, aki elvileg a makrokozmosz tökéletes leképződése; ugyanaz, csak kicsiben. A kettő között pedig szoros kapcsolat áll fenn, amit a mágus, a megfelelő körülmények között ki tud használni a saját céljainak elérésében.

A körök feliratai függtek attól, hogy milyen munkákat akarunk bennük végezni, illetve, hogy pontosan mikor is akarjuk azt végezni, hiszen a megfelelő nap, óra és asztrológiai jegy uralkodó szellemeinek a neve is bele kellett, hogy kerüljön. Ezzel is erősítve a kozmosz leképzésének gondolatát, illetve az isteni nevek használatát hatalmat, és mások (de főként a név gazdája) feletti befolyást kölcsönzőnek gondolták. Sőt, az Isten titkos neveinek és az angyalok nevének már a feliratát is védelmező hatásúnak tartották. Ahogy a Salamon kulcsaiban is áll egy rituálé szövegében, a körhöz tartozó szellemek megidézésénél:

„Ezek a szimbólumai és nevei a Teremtőnek, melyek terrort és félelmet tudnak ébreszteni bennetek. Hát engedelmeskedjetek nekem, ezen szent nevek hatalma és a titkok titkának misztikus szimbólumai által!”

Összességében a kör, a földbe karcolva, vagy a padlóra rajzolva, a helyet teremtette meg a varázsló számára, ahol a természetes és a természetfeletti közötti kommunikáció létrejöhetett, továbbá ehhez hatalmat és jogosultságot adott a benne található szimbólumokkal és nevekkel, illetve ezek és töretlen egész volta pedig védelmet is nyújtott a benne álló(k)nak. Ezt aztán a gyakorlatban aztán a gyakorlatban szellemek megidézésére, kincskeresésére, jóslásra és különféle mágikus célok elérésére alkalmazták.

A mai, újboszorkány mágikus kör

A történelmi boszorkányságban a körök használata nagyjából megegyezett a fentiekkel. A wiccában, majd annak a beavatást nem igénylő, általánosan neowiccának nevezett változatával a körök azonban még nagyobb fontosságra tettek szert. Egyrészt, ezek lettek minden rituálé (legyen szó egyszerű varázslatról, vagy csupán vallási célokat ellátó szertartásról) kötelező elemei. Ma sokak szerint még a legkisebb munkákhoz is köröket kell kivetni, ami persze óriási túlzás. Viszont a körök mindennapossá válásával együtt a kivetésük is leegyszerűsödött. Ma már nagyon ritkán jelenítik meg őket fizikailag, a legtöbbször csak „erővel” rajzolják meg a varázspálcájuk, vagy athaméjuk segítségével a boszorkányok (ha nem csak egyszerűen „odavizualizálják”). Eltűntek belőle a különböző szimbólumok és a szellemek nevei. Továbbá a kört sokan nem is körnek, hanem egy gömbnek látják, mely egy egyedi kis buborék, ahol a természetfeletti és a mi világunk találkozik, vagy ez erőnket megtartani képes lufi, esetleg védelmet biztosító burok. Vagy mindhárom egyszerre.

A kör kivetése

A kör kivetése (ahol a kivetés szó alapvetően annyit jelent, hogy létrehozzuk a mágikus kört) többféle módon is megtörténhet. Nincs erre se egy biztos módszer, épp ezért érdemes mindenkinek kikísérleteznie a sajátját. Feltéve persze, hogy akar-e valaki köröket kivetni, hiszen ez csak egy opcionális módszer, mely valakinek vagy tetszik, vagy sem. A következőkben egy hosszabb leírását adom meg a kivetésnek, melyből aztán mindenki szabadon elvehet, vagy hozzátehet.

1.  Megtisztítás. Ez magában foglalhatja mind saját magunk, mind a kör területének megtisztítását, fizikailag és spirituálisan egyaránt. Megtehető ez egy seprűvel, füstölőkkel, vagy sóval, esetleg sós vízzel. Egyszerűen a megtisztítás gondolatát az eszünkben tartva, a kör leendő közepétől kiindulva, az óramutató járásával ellentétes irányban járjuk körbe a területet.
2. Ráhangolódás. Mielőtt belekezdenénk a munkába, egy kicsit üljünk le relaxálni, tudatosítani magunkban, hogy miért és hogyan is szeretnénk elvégezni a munkát, illetve elengedni a hétköznapokat és belépni a rituálékhoz szükséges tudatállapotba.
3.  A kör fizikai kijelölése. A körünk nagyságra mindig akkora legyen, hogy nyugodtan elférjünk benne, habár ha szeretnénk és van lehetőségünk rá, akkor nagyobbal is dolgozhatunk. A szélét kijelölhetjük körbeszórt sóval (ez kimondottan védelmező célra alkalmazott, viszont ha a természetben dolgozunk, akkor ezt inkább ne használjuk, hogy az élővilág ne sérüljön), növényi anyagokkal, kövekkel, kötéllel, krétával, gyertyákkal (aminél pedig a tűzvédelemre mindig ügyelni kell!!!). Másik opció, hogy csak a négy égtájnál helyezzünk el valamilyen jelölőeszközt, ami pedig megint csak az előbbi felsorolásból bármi lehet.
4. Kör kivetése. Az egyik módszer rá, hogy szimbolikusan a 4+1 elem által tesszük ezt meg: először végigmegyünk a kör határán a négy elem szimbólumaival – végighintve vizet, sót (vagy homokot, növényi részeket, mint a föld elem szimbólumai), körbeviszünk egy gyertyát (tűz) és egy füstölőt (levegő), majd végül az athaméval (vagy varázspálcával, de a kezünk is megteszi) is megjárjuk ugyanazt az utat (lélek). Közben végig arra koncentrálunk, hogy most kivetjük a mágikus körünket, ami így spirituális erővel is megtelik, ezt pedig képzeljük is el annyira pontosan, amennyire csak tudjuk. Az óramutató járásával megegyezően mozogjunk.
5. Égtájak megidézése. Álljunk oda mindegyik égtáj irányában a kör széléhez, és néhány szóval hívjuk meg a körünkbe annak a szellemeit (pl.: „Téged hívlak, napfényt hozó Kelet, arany hajnalok hona, látogass el most körömbe!”). Ezt tehetjük úgy is, hogy az égtájhoz rendelt elemek szellemeit is megszólítjuk (pl: Téged szólítalak, Észak, sötétség és misztériumok hona, és titeket, föld elemnek szellemei, lépjetek most körömbe!”). Az is lehetséges, hogy a négy égtáj mellett meghívjuk a fent és a lent irányok őrzőit is, mely a kör, mint gömb gondolatát erősíti tovább.
6. Istenek, istennők, egyéb, a munkához szükséges szellemek megidézése. Ezt általában a körben elhelyezett oltár előtt szokás végezni, de egyszerűen a kör közepén is megtehetjük.
7. A munka. Vagyis végezzük el a rituálénkat, varázslatunkat.
8. Az istenektől, szellemektől való elbúcsúzás.
9.  Az égtájaktól való elbúcsúzás. Újból odaállunk a kör széléhez minden égtájnál, megköszönjük a jelenlétüket és elbúcsúzunk tőlük.
10. A kör lebontása. A szélét járjuk újra körbe a pálcánkkal, vagy athaménkkal (vagy a kezünkkel), miközben azt tártjuk a fejünkben, hogy a körünket lebontjuk a mozdulataink által. Ezt lássuk is lelki szemeink előtt. Az óramutató járásával ellentétesen mozogjunk.
11. Eltakarítás, evés-ivás.

Mindenkinek magának kell kikísérletezni, hogy egyáltalán szükségét érzi-e a köröknek, és ha igen, akkor milyen formában is szereti kivetni őket. Ám erről a döntés meghozatalához ki kell őket próbálni. Én mindenképpen ajánlanám, hogy legalább három alkalommal (köztük pár nap kihagyással) végezzük el a körök kivetését, nem mint varázslat, vagy rituálé részeként, hanem csak gyakorlás képen. Vessük ki, majd üljünk le benne és csendesítsük le a tudatunkat egy kicsit. Figyeljük meg, milyen érzés benne lenni, másnak tűnik-e valami, mint ahogy megszoktuk, illetve mi az, ami ugyanaz maradt. Jegyezzük le élményeinket, és a harmadik alkalom után hasonlítsuk össze tapasztalatainkat. 

~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a természetes mágiával (mágia naturalis), a megfelelésekkel és az elemekkel ismerkedünk meg.

Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

A mágikus körről: történelem

A mai boszorkányság nagyon szereti a mágikus köröket. Viszont felmerül a kérdés, hogy vajon honnan eredhet ez a gyakorlat? Vajon milyen nagy múltra tekint vissza?

Először is, fontos azt tudni, hogy a kör egy minden emberi kultúra által ismert forma, hiszen egyszerűségének köszönhetően rengeteg helyen visszaköszön a természetes világban. Ha egy nagyobb tárgyat minden oldalról látni szeretnénk, körbe kell járnunk, sok virág szirmai valamilyen körhöz hasonlatos formát szoktak alkotni, a Hold és a Nap is kör alakú, sőt az égitestek még félkör alakban is mozognak az égbolton. Nem is csoda, hogy oly sokszor található meg ez a forma kőkori építmények esetében, gondoljunk csak Stonehenge-re, vagy Newgrange-re. Ám míg ez a tény a kör, mint alak, általános jelentőségéről nagyon sokat elmond, addig a boszorkányok mai körének ez csak egy igen távoli rokonát adja. Hiszen ennyi erővel a budapesti Kodály köröndöt is ezen ősi jelképek egy modern kori leszármazottjának mondhatnánk.

De a múlt emberei nem csak köveket állítottak fel kör alakban, hanem maguk is álltak ebben a formában rituálék során. Ennek minden valószínűség szerint praktikai oka volt, hiszen ebben a formában mindenki egyenlő távolságra volt a középponttól, jól láthatta a másikat, és az esetlegesen középen állókat is. Ez a szertartásos elhelyezkedési mód épp ezért tudtommal minden kultúrában megjelenik valahol, legyen szó körben ülő önismereti csoportról, vagy afrikai törzsi táncról. De meg kell itt említeni a boszorkány-, vagy tündérköröket is, melyekről azt mondták, hogy a tündérek/boszorkányok körtáncainak a helyét mutatják. Margaret Murray is arra a következtetésre jutott, hogy a boszorkányok „hivatalos” tánca a körtánc volt, habár tekintve Murray pontatlanságait, ez csak azt bizonyítja nekünk, hogy több periratban is felmerül a körtánc képzete, melyet a boszorkányok együtt végeztek (akár egy bizonyos személy kárára is). Ebből már tehetnénk olyan következtetéseket, hogy a körben való mozgás valamilyen általános boszorkányi cselekedet lett volna, de ha belegondolunk abba, hogy a körtáncok valószínűleg egyszerű paraszti összejövetelek esetén is sokszor előfordulhattak, megint csak egy általános emberi gyakorlatot kapunk.

A másik rituális mozzanat, ami több vallásban is felmerül, a szentnek tartott tárgy, isteni szobor, védelmezni kívánt hely, személy körbejárása valamilyen menet formájában, vagy körbefüstölése, esetleg körbehintése valamilyen nedűvel. Ez a gyakorlat nem csak a régmúltban volt jellemző az emberekre, de Európában több helyen is alkalmazták mint vallásos mozzanatot, mágikus rítust (legtöbbször védelemre, de jóslásokban, sőt féregűzésben is), de a magyar jogszokásban még a birtokba vétel kifejezésére is szolgált. Angliában pedig azt mondták, hogy ha megadott időpontban, megadott számszor körbejárnak (vagy futnak) egy adott követ, épületet, esetleg dombot, meg tudnak idézni egy szellemet. Persze szörnyen csábító, hogy ehhez a szokáshoz csatoljuk a mai boszorkányok által használt köröket. De én megint csak nem merném megtenni ezt a következtetést teljes egészében. Mert ugyan a mai körökkel és a múltbéli körüljárási szokásokkal nagyon könnyű párhuzamot vonni, de az még mindig nem magyarázza, honnan származnak a megidézendő elemek, égtájak, istenek, vagy éppen a színes gyertyák. Ezek eredetéért viszont kimondottan a tanult mágikus hagyományok felé kell kitekintenünk.

Az egyik legrégebbi utalás szerint, az ókori Mezopotámiában is alkalmaztak köröket a surpu nevű beteget megtisztító rituáléik folyamán: egy füstölőtartót vettek körbe vele, majd vizet hintettek benne szét, fáklyát gyújtottak, és egy pap ledörzsölte a gyengélkedőt liszt segítségével. (Akárhány ezer éves legyen is ez a gyakorlat, én még a tanult mágiához sorolom, mivel egy pap végezte, nem pedig egy egyébként földművelő, de szabadidejében vajákos ember.) Ami pedig az egyik nemzet vallásos szertartása, az a másik, nála pár száz évvel fiatalabb nemzet mágikus rituáléja lesz. Ez figyelhető meg az surpuval is, ugyanis görög feljegyzések is vannak kísértetiesen hasonló mágikus-gyógyító eljárásokról. Egy nagy ugrással az időben eljutunk a középkori nekromatákhoz, majd szertartásos mágusokhoz, akik szintén köröket rajzoltak maguknak különféle varázslatos céljaik eléréséhez. Ezekbe a körökbe idézték meg a holtak szellemeit, vagy az alkalmazni kívánt démonokat, de a köröket a mágikus erők növelésére is jónak tartották. A populáris képzeletben pedig az élt, hogy a mágusok a körökben állva védik magukat a megidézett lények ártó szándékaitól, és ezen használati módja is lett a legismertebb és legnépszerűbb a nagyközönség számára. A körök kivetése majd csak a reneszánsz környékén jelent meg maihoz hasonló formájában. A négy elem képzetét görög filozófusok elgondolásaiból kölcsönözték a mágusok. John Dee pedig bevezette az őrtornyok képzetét a mágikus körök kivetésébe, igaz ő még angyalokkal párosította össze őket. Ezt a módszert fejlesztette tovább sok modern kori mágikus rend és személy is pl. a Golden Dawn, vagy a hírhedt Aleister Crowley.

Kimondottan boszorkánysággal összekötve, az elsők között szerepel a démonidéző kör képzete egy 1452-ben, Provinban boszorkánysággal gyanúsított nő perében. Azt állították róla, hogy a boszorkányszektában, melyhez tartozott, gyűléseik során az ördögöt a földre felrajzolt három koncentrikus körbe idézték meg. Ez persze minden valószínűség szerint nem egy valós gyakorlat volt, csupán egy, a vallatók által a gyanúsítottra kényszerített képzet. Aztán a későbbi évszázadokban a szertartásos mágia gyakorlatából fokozatosan a népi mágia gyakorlói között is megjelent a körök alkalmazása, igaz gyakran töredezettebb, funkciómentes formában, vagyis inkább mint jól mutató rituális elem, valódi varázserővel bíró gyakorlat helyett. A személy(ek) körül meghúzott kör védelmező szerepe is közkedvelt lett, melyet túlvilági erőkkel történő kapcsolatteremtés esetén használtak, főként az egyszerű emberek, nem pedig a népi mágiát hivatásszerűen gyakorlók. A magyar adatok szerint például a népi hit a 20. század elején az ilyen oltalmazó köröket „várnak” nevezte, és gyakran szentelt krétával kellett meghúzni őket, pl. boszorkányok meglátásának céljára.

Tehát van egy pontosan, tanult emberek által kialakított mágikus módszerünk (szertartásos mágia köre), és egy belőle származó, töredezett népi alkalmazás (a kései népi mágia köre), valamint egy nehezen értelmezhető népi rituális mozzanat (tárgyak körüljárása). A ma oly kedvelt gyakorlatot ezek bármelyikéből származtathatnánk, de közvetlen felmenőjének mégis a szertartásos mágiát kell megneveznem. Azon egyszerű oknál fogva teszem ezt, hogy Gerald Gardner, aki a körök kivetését a boszorkányság alapvető rituális elemévé tette, Crowley-tól kölcsönözte a módszert. Az összes többi írás már csak Gardner gyakorlatát formálta át, vagy egészítette ki a szertartásos mágia újabb elemeivel, illetve pogány vonatkozásokkal, hogy autentikusabb hatást keltsenek általa.

Források:

Ronald Hutton: Triumph of the Moon: A History of Modern Pagan Witchcraft

Margaret Alice Murray: The Witch-Cult in Western Europe: A Study in Anthropology

Jacqueline Simpson, Stephen Roud: A Dictionary of English Folklore

Richard Kieckhefer: Forbidden rites: a necromancer's manual of the fifteenth century

Herman F. J. Horstmanshoff, Marten Stol, C. R. Van Tilburg: Magic And Rationality In Ancient Near Eastern And Graeco-roman Medicine

Jan Assmann,Guy G. Stroumsa: Transformations of the Inner Self in Ancient Religions

Szendrey Ákos: A magyar néphit boszorkánya

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-865.html