Día de los Muertos

A Día de los Muertos, avagy halottak napja, az egyedi mexikói elnevezése ennek az ünnepnek, vagy mindenszenteknek. Az időpontja, hasonlóan az európai halottak napjához november elseje és másodika között változik, ám vannak olyan részei is az országnak, ahol három halottak napját is ismernek: nov. 1. az angelitos-ok (halott gyermekek) napja, nov. 2. a természetes halált haltaké, nov. 3. pedig az erőszakos halálban elhunytaké. Az ünnep hagyománya a ma mexikóiaknak számító emberek keresztény hitre való áttérésével terjedt el, spanyol közvetítéssel, viszont az őslakosok a saját halottakhoz kötődő szokásaikat is beleszőttek az ekkori ünnepségekbe.

A fő képzet ezen nappal kapcsolatban (hasonlóan Európához), hogy a holtak ilyenkor hazalátogatnak. Ezért a mexikóiak ezen a napon, vagy előtte nem sokkal megtisztítják és feldíszítik a szeretteik sírjait, hogy azok hazaérve lássák, készültek az érkezésükre. A sírokat gyertyákkal, virágokkal (a legkedveltebb erre a nagy büdöske, Tagetes erecta, melyet flor de muerto, az a halál virágának is hívnak, és a használatát még az azték időkre is vissza szokás vezetni), esetleg a halott kedvenc dolgaival, ételeivel. Éjszaka egész estés virrasztásokat is tarthatnak. Ezenkívül vagy odahaza, vagy a templomban, esetleg a temető közelében ofrenda nevű ideiglenes oltárokat szokás állítani a megboldogultnak, rajta a fényképével, személyes tárgyaival, virágokkal, ételekkel, italokkal, gyertyákkal és füstölőkkel. Ezek az oltárok aztán a holtakkal való kommunikáció fő színterei lesznek.

A külföldieknek talán legjobban feltűnő része az ünnepnek a halál és a holtak calavera (csontváz) formájában való megjelenítése, és a hasonló öltözékekben való alakoskodás. De a calavera jelenthet még egy tipikus, ilyenkor mind az élőknek, min az eltávozottaknak felajánlott koponya formájú édességet is.

Amit viszont fontos megjegyezni, hogy az ünnepnek nem létezik egy, Mexikó minden területén alkalmazott formája, sőt, régi időkre visszanyúló hagyományai ellenére, egyes helyeken majd csak a 20. századi katolikus térítés nyomán kezdték el megtartani.