A magyar mindenszentekhez és halottak napjához kötődő
szokások elég gyérek. Nagy részük az ekkor végrehajtott egyházi liturgiákhoz
kapcsolódik, másik részük a sírok karbantartásához, harmadik részük pedig a
holtak etetéséhez.
Az „összes többi” kategóriába tartozó szentekért és a
holtakért tartott miséken való részvétel ugyan már nem igazán divatos, de
valaha ez is az ünnep szerves részét képezte (mármint a katolikusok számára,
illetve általánosan a reformáció előtt). Sokszor a pap vezetésével a temetőkben
is imádkoztak, általában a holtak üdvösségéért, vagy akár külön-külön egy-egy
elhunyt lelkéért. Az egyházhoz kötődött az ekkori koldusoknak adott ételosztás
is, amit vagy a templomból, vagy a temetők környékén vezettek le. Erre a célra
külön mindenszentök kalácsa, kúdúskalács, stb. elnevezésű süteményt, vagy cipót
is készítettek bizonyos országrészeken. Ételeket viszont kihelyezhettek a
sírokra is, felajánlásként a halottnak. Ám gyakrabban odahaza az asztalra
készítettek kenyeret, rétest, pogácsát, kalácsot és bort az asztalra az
ilyenkor hazalátogató szellemeknek lefekvés, vagy templomba menetel előtt. Az
így megmaradt ételt másnap vagy megették, vagy elosztották a szegények között.
Ez a szokás egyébként Európa jó pár más országában is ismert a halottak
napjával kapcsolatban.
A sírok gondozása, rajtuk mécsesek gyújtása és a virágokkal
díszítésük az a része az ünnepnek, amit még ma is a legtöbben ismernek és
gyakorolnak. Érdekesség, hogy a gyertyák sírokon való gyújtását sok helyen a
reformátusok nem gyakorolják, mivel azt katolikus szokásnak tartották. Ám
gyertyákat nem csak a temetőkben, hanem a házak ablakaiban, az asztalokon, vagy
az éjszakára a holtaknak kitett étel mellett is szokás volt gyújtani. A
virágokkal való díszítés pedig a 19. század második felében terjedt el, német
hatásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése