Alraun és/vagy mandragóra

Az alraun szó manapság németül mandragórát jelent, mely növény gyökerét már évezredek óta különleges képességek birtokosának vélték sajátos, kissé emberre hasonlító formájának köszönhetően. Az emberek olyan hatalmasnak, és veszélyesnek vélték ezt a növényt, hogy bonyolult szertartásokat rendeltek a gyökerének kiásásához, melyek megszegése állítólag a kiásó halálához is vezethetett. De sokaknak így is biztos megérte a próbálkozás, hiszen ha az ember minden előírást betartott, és megfelelő tisztelettel bánt a kiásott mandragórával, akkor képes lehetett annak az kiemelkedő erejét a saját javára fordítani.

A mandragóra mágikus erői az élet több terére is kiterjedtek. Európa több országában, már az ókor óta, szerencsehozó, védelmező, termékenységet adó, mágikus erőket biztosító, gazdagságot hozó, gyógyító és még láthatatlanná tévő talizmánként is használták. A középkör folyamán rengetegen árulták is ezt a mágikus növényi részt, melynek sokszor egy kis faragással és díszítéssel még emberibbé tették a kinézetét. A probléma igazán csak ott kezdődött, hogy a mandragóra csak a mediterrán területeken honos, így Európa nagy részén nem található meg a vadonban. Ez persze nem igazán ijesztette meg a ravasz vajákos embereket: más növények formára faragott gyökereit használták fel a céljaikra. Ezen növények közé tartozott például a piros földitök, a nadragulya, liliom, vagy éppen az írisz és a gyermekláncfű is. A kiásott gyökereket kis emberkékké faragták, sőt, egyesek még hajat is növesztettek neki árpamagokkal, melyeket a faragványba helyezve csíráztattak ki. A gyakorlat elterjedtsége nem jelenti azt, hogy mindenki elégedett is lett volna vele, hiszen még maga Paracelsus is felszólalt ellene (na meg persze az ellen is, hogy bármilyen gyökér emberformájúra nőhetne).

A mandragóra nagy hatalmának természetesen árnyoldala is volt. Ugyanis magát a növényt is képesnek tartották erejét saját elgondolásai szerint használni, melyeket akár az őt éppen kiásni próbáló ember ellen tudott fordítani. A keresztény források ezen tulajdonságát, na meg mágikus erejét, sokszor úgy próbálják magyarázni, hogy egy ördög lakik benne, vagy hogy az Ördög folyamatosan a figyelme alatt tartja. Ezért például Hildegard von Bingen azt tanácsolja, hogy kiásás után egy patakba kell rakni, hogy a víz kimossa belőle a gonoszt. Ám ezt a "gonoszt" persze még a középkor folyamán is az ember a saját javára próbálta fordítani: a megfelelő rituálék elvégzése segítségével a mandragórán keresztül rá lehetett venni az Ördögöt, hogy az teljesítse az óhajainkat.

Ennyit kimondottan a mandragóráról, és térjünk most át az alraunra.

Az alraun szó eredetét többféle módon is próbálták magyarázni. Emlegettek már vele kapcsolatban mágikus erőkkel rendelkező embereket, varázslóasszonyokat, jósnőket, de gondolták már egy keresztutak felett uralkodó istennőnek is. Mindenesetre az biztosnak tűnik vele kapcsolatban, hogy az "ala" és a "rune" szavakból származik, melyek közül az első szó létrehozást, szülést, míg a második misztériumot, mágiát és titkokat jelentett. Az alraun eredeti mibenlétéről sem tudunk szinte semmit, ám a kifejezés ősi származásából általában arra szoktak következtetni, hogy a németek között eredetileg létezett egy bizonyos alraun, aminek aztán a mitológiáját magába olvasztotta a nemzetközileg ismert mandragóráé. Ezt tűnik alátámasztani az is, hogy alraun nem csak a mandragóra gyökere lehetett, ugyanis több régi forrás is kimondottan a kőrisfa gyökerének írja le. Egy konkrétabb teória szerint az alraun eredetileg egy termékenységi amulett volt, melyet a szimpatikus mágia szabályai szerint, egy emberi formára faragott növényi gyökérből állt, amire akár még mágikus szövegeket is véshettek. Talán az Európa szerte mandragóraként használt földitök maga is az eredetileg erre használt zöldek közé tartozott.

Az alraun maga a középkor folyamán azonban már képességeit és igényeit tekintve is több volt egy egyszerű talizmánnál. Természetesen, a megfelelő szertartással kellett kiásni, a hónap első péntekének éjfélén, vagy hajnalán. A művelet után (mely hagyományosan egy fekete kutya halálával is járt) a gyökeret vörösborban meg kellett mosni, selyembe göngyölni, majd hazavinni, és egy kis dobozba/koporsóba zárni (melynek szépen díszítettnek kellett lennie). Az alraunt adott időközönként elő kellett venni, és "meg kellett etetni", újra borban megfürdetni, illetve új ruhába öltöztetni. Egy elképzelés szerint ha a fürdetés elmarad, az alraun sírni kezdett, hasonlóan egy kisbabához. Az általános elgondolás szerit pedig, ha a gazdái hanyagok a gondozásában, az alraun szerencsétlenséget és pusztulást hoz a házra. Ám aki az elvárásait kielégítette, és rendszeresen gondozta alraunját, nyugodtan élvezhette annak minden pozitív hatását. Ugyanis, mint egy család tulajdona, az alraun gazdaggá tett, eltávolította az ellenségeket, termékenységet hozott a nőknek és felfedett minden titkos dolgot, ami csak a gazdáinak a jólétét érintette, valamint megakadályozta, hogy őket bármilyen veszteség is érje. Képes volt továbbá minden alá tett érmét megduplázni, de ezzel megint csak vigyázni kellett, mert az alraun el is fáradhatott, ami pedig a halálához is vezethetett. Egy legenda szerint, minden újhold után meg kellett fürdetni, és ilyenkor lehetett tőle kérni egy kívánságot, de csak egyet, mert több már túlzottan kifárasztaná. Vagy pedig, fel lehetett tenni neki egy kérdést (főként a jövőre vonatkozóan), melyet aztán majd megválaszolt. Mint ebből is látszik, az alraun másik különleges képességének a jövendőmondást tartották, habár általánosan bármilyen kérdés megválaszolására képesnek tartották (pl. akár tolvajok kilétének felderítése).
Az alraun mindezek mellet örökíthető is volt. Apáról a legkisebb fiúra szállt, feltéve, hogy a gyermek nem felejtett el az apja koporsójába rakni egy kis kenyeret. De a legidősebb fiú is megörökölhette, persze csak az öccse halála esetén, amikor is annak a koporsójába kellett kenyeret tenni. Végezetül el is lehetett adni az alraunt, de csakis drágábban, mint azt az ember eredetileg vette.

Modern használatát tekintve, Paul Huson Mastering Witchcraft című könyvében található egy rituálé az alraun elkészítéséről. A leírás szerint egy oltalmazó szellemet kell a gyökérbe zárni, de érdekes módon pont ez a mozzanat hiányzik az eredeti folyamatból. Helyette sokkal inkább arról van szó, hasonlóan a kereszténység előtti leírásokhoz a mandragórával kapcsolatban, hogy a növény saját szellemét "babonázza meg" a rítust végző, hogy az az familiárisa legyen. Mindenesetre, a leírás (és az én pár kiegészítésem) szerint az alraun a következőképpen készíthető:
Valamikor a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség között, az újhold után nem sokkal, keress egy mandragórát, vagy egy földitököt (vagy bármi más növényt, melynek erőteljes gyökérzete van).
Éjszaka, megbizonyosodva arról, hogy nem figyelnek, rajzolj egy vas tőrrel (vagy az athaméddal) egy kört a növény köré, a Nap járásával megegyező irányban. Mondd el a növénynek, hogy mi is a szándékod vele, majd továbbra is a tőrt használva, lazítsd fel a talajt a gyökér körül. Ezután óvatosan, ügyelve, hogy a főgyökeret ne sértsd meg, ki lehet húzni a növényt a földből.
A gyökérről, ha van rajta, törj le egy oldalhajtást, és ültesd azt vissza a növény helyére. Ha ez nem lehetséges, akkor hagyj a helyén valamilyen felajánlást (legjobb a saját véred).
A nagyobb részét a növénynek vidd haza, és még mindig ugyanazzal a tőrrel egy, veled ellenkező nemű figurát faragj belőle. Ehhez a gyökér már meglévő formáját jó kihasználni, és a vágásokat a minimumon kell tartani. Munka közben pedig folyamatosan valami hasonló szöveget ismételgess: "Óvd ezt az otthont Hertha nevében!".
Megint csak egy kört rajzolva köré, a Nap járásával megegyező irányban, újra ültesd el a gyökeret. Alapvetően mindegy, hogy hova, de a templomkertek és a keresztutak adják a legjobb eredményt.
Az eredeti kiásástól számítva 28 napon át (vagyis egy holdhónapig) a földben kell hagyni, miközben rendszeresen öntöznöd kell. Ehhez szokás desztillált víz és vér, esetleg tej keverékét használni, melyben a víz és a vér/tej aránya 12:1, összesen 13-at adva.
A hónap elteltével, éjfélhez közeledve, újra rajzolj egy kört az eltemetett gyökér köré, majd ásd azt megint ki. Ha az ember szerencsés, a legtöbb faragás nyomát már új "bőr" fedi, és így valóban emberi formára nőtt a gyökérnek látszik.
Végezetül meg kell tisztítanod a gyökeret (hagyományosan vörösborban), majd pedig ki kell szárítani. Ez elvileg történhet sütőben is, mely azonban vasfűlevelek füstjét kell, hogy tartalmazza. Ám, a természetes szárítás sokkal tradicionálisabb, habár jóval lassabb. Ebben az esetben is azért minden nap át kell füstölni a gyökeret vasfűvel.
A kész alraunt egy díszes dobozkában tartsd, finom anyaggal betakarva (mely hagyományosan fehér és piros). Az elhelyezése pedig a lehető legközelebb legyen a családi tűzhelyhez, vagy pedig abban a szobában lakjon, amit az ember a legtöbbet használ.
Gondozását illetően, nagy tisztelettel kell vele bánni, mintha egyik legkedvesebb gyermeked lenne. Minden használat előtt tégy neki valamilyen felajánlást (tej, méz, bor, vér), vagy ha nem használod rendszeresen, akkor minden újholdkor keríts erre alkalmat.
Elkészítése előtt pedig gondolj arra, hogy ez nem egy jól kinéző mágikus tárgy, és még csak nem is egy egyszerű talizmán vagy amulett, hanem egy érző lény, egy familiáris, mely képes a gazdájának ártani is, ha elhanyagolva érzi magát.

Források:
Frederick J. Simoons: Plants of Life, Plants of Death
Fraser's Magazine for Town and Country, Volume 12William R. Newman: Promethean Ambitions: Alchemy and the Quest to Perfect Nature
Andrew Lang: Custom and Myth: New Edition
Jacob Grimm: Teutonic Mythology, Volume 1
Joseph Snowe: The Rhine, Legends, Traditions, History, from Cologne to Mainz, Volume 2
Paul Huson: Mastering Witchcraft: A Practical Guide for Witches, Warlocks, and Covens
http://sarahannelawless.com/2010/08/05/alraun-crafting/

Kérlek, ne nézd le a növényeket!

Nyárközép után voltunk pár nappal, a Múzeumok Éjszakájának idején. Széphalomban éppen vadételfőző versenyt tartottak, így nagy volt arrafelé a forgalom. Az ottani kis múzeumot körülvevő ligetben is sokan járkáltak, velem együtt, aki a Kazinczy család sírjaitól nem messze található gyönyörű, idős tölgyfákat csodáltam. Végül megálltam az egyik előtt és köszöntöttem. Rövid kommunikáció és engedélykapás után, az egyik kezemet ráhelyeztem a törzsére, óvatosan, mintha valami évszázados ereklyéhez érnék. Tovább néztem a fát, mosolygós-áhítatos arckifejezéssel. Valószínűleg ez is tűnt fel az éppen arra sétáló nagymamának, aki az unokájával közeledett felém. Ahogy odaért hozzám, megállt, és mutatta a négyéves forma kisfiúnak, hogy ha megöleli a fákat, akkor azok energiával töltik fel, majd unszolta, hogy gyorsan próbálja is ki. A kicsi ugyan nem nagyon értette, hogy miről van pontosan szó, de megtette, amire a nagyi kérte, aztán tovafutott az ösvényen. Én ránéztem a fára, szégyenkezve bocsánatot kértem, és megköszöntem neki, hogy ilyen türelmes a tolakodó emberekkel, majd inkább én is továbbsétáltam.

Ez a történet is tükrözi azt a problémát, amiről most írni szeretnék. Az emberek ugyanis hajlamosak semmibe venni a növényeket, vagy ha törődnek velük, akkor is csak lenézik őket. Megnyilvánul ez a lenézés igen sok mindenben: kezdve a buzdítástól a fák ölelgetésére, hogy azok feltöltsenek energiával, egészen addig, hogy majd a növények szelleme lelki gyógyulásban fog részesíteni minket. Ezen elgondolások mögött mindenhol az húzódik, hogy a növények alapvetően az emberek javát szeretik szolgálni, és ezt nagy örömmel és lelkesedéssel is teszik, legyen szó fizikai vagy lelki problémáról. Ezek szerint a növény ereje nem azért van, hogy önmagát életben tudja tartani, és magjait be tudja érlelni, míg a szellemének nem az a fő problémája, hogy minden tápanyaga meglegyen, és lehetőleg parazitamentes életet folytasson. Ebből a szemszögből tehát a növények nem is rendelkeznek önálló akarattal, vagy vágyakkal, hanem teljesen alá vannak rendelve az "istenektől származó" emberi lényeknek.

Egy óriási tévedésrőlről van itt pedig szó. A növényeknek ugyanis megvan az a fantasztikus tulajdonsága, hogy képesek állatokat gyógyítani, így persze embereket is. Az embereket meg olyannyira elbűvölte ez a képességük, hogy a gyógyulás utáni hajszában lassan elkezdtek megfeledkezni a növények többi jellemzőiről, vagy egyszerűen semmibe vették azokat. Ebbe a folyamatba persze az is besegített, hogy egy olyan vallás vált uralkodóvá a világban, mely tagadja a lélek létezésének a lehetőségét is mind az állatokban, mind a növényekben, valamint azt hirdeti, hogy az egész Föld bolygó azért van, hogy az ember (ki)használja. Mára pedig már az emberek nem is nagyon tudnak máshogy gondolni szegény növényekre. Mivel alapvetően azt ismerik róluk, hogy képesek gyógyítani, így úgy gondolják, hogy ez valamiféle velük született kötelességük is, ez az életük célja. Ha pedig a testet tudják gyógyítani, akkor biztos a lelket is, csak azt majd energiával, rezgéssel, vagy samanisztikus utazások (melyek inkább ilyen formában inkább mondhatóak fél-vezetett meditációnak, mint sámánutazásnak) által teszik.

Ám semmilyen kifogás nem fogadható el az ilyen viselkedésre. Soha nem szabad azokat a fantasztikus és hatalmas lényeket eszetlen kis jótevő angyalkáknak gondolni, melyek segítségén az egészségünk, ha nem az életünk múlhat. Mert bizony vannak olyan növények, melyek ölni is képesek, méghozzá sokan. És nem kell itt olyan növényekre gondolni, mint a sisakvirág, vagy csattanó maszlag! Már egy nem megfelelő módon alkalmazott orbáncfű kúrának is lehetnek akár halálosak is a következményei. Aztán sok növény szelleme igen szigorú tud lenni a hozzá nem elegendő alázattal fordulókhoz. Én nem tudom elképzelni se, hogy egy Datura szelleme hajlandó volna anyai szeretettel körbeölelni az éppen felé először fordult, gyógyulni vágyó embert. De a kökény is azok közé tartozik, akik az embert jobban szeretik maguktól távol tudni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeknek a növényeknek a szellemét ne lehetne megismerni, de az biztos, hogy a kapcsolat kialakítása nem fog egyik napról a másikra végbemenni, gyógyításról nem is beszélve.

Az, hogy a növények hajlandóak segíteni az embereknek egy óriási ajándék és megtiszteltetést, és ezt így is kéne kezelni. Nincs semmilyen előjogunk arra, hogy kihasználjunk más fajokat a Föld felszínén, se azért, hogy szükségletünkön felül táplálkozzunk, se azért, hogy testi vagy lelki problémáink megoldódjanak. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy rossz dolog gyógynövényeket használni akkor, ha betegek vagyunk! Viszont azt igen, hogy legalább azok (ha már mások nem hajlandóak), akik a boszorkányság útját akarják járni, vagy a növények szellemeivel szeretnének dolgozni, ismerjék el a növények önálló személyiségét és intelligenciáját, és adják meg nekik azt a minimális tiszteletet, ami az ilyen doktorokat illeti.

Ültess virágot - ismerj meg egy szellemet

Itt a tavasz, és vele a magok elvetésének is megjött az ideje. Maggyűjteményem nagysága ilyenkor igen csak megugrik, és persze jön még hozzá egy-két virághagyma is, mert sok mindennek ellen tudok állni, de a növények csábításának nem. Ma valaki meg is jegyzete rólam, hogyha bevásárláskor hirtelen eltűnök, akkor elég a virágmagok közelében keresni és biztos megleszek.

Mindenesetre, csodálatos dolog növényeket magról nevelni. Izgulni, hogy mikor is dugják ki a fejüket az első pici sziklevelek. Látni, ahogy a palánták napról napra erősödnek. Figyelni, ahogy megjelennek rajtuk ez első bimbók. Csodálni, ahogy beérnek rajtuk az első termések. Számomra ez az egyik legvarázslatosabb dolog a világon.

De több is rejtőzik a ebben, mint emberi erőfeszítés és szép látvány. Ezzel az egyszerű, de mégis nagyszerű módszerrel egy-egy növény szellemét is meg lehet ismerni. Nincs szükség nagy mágikus rítusokra, színes gyertyákra, vagy ősi kéziratokra. A tudás, amire kíváncsi vagy ott rejtőzik minden egyes pici magban, amelyet elvetsz.

Persze, azért ennél a módszernél is van pár dolog, amire energiát kell szánni, vagy kicsit máshogy kell csinálni.
Először is, a nevelést magát nem teljesítményalapúan kell megközelíteni. Minden egyes kikelt mag felér egy, a növények által adható legnagyobb keggyel, de ugyanez vonatkozik minden levélre, virágra és termésre is. Tehát, ne az legyen számodra a fontos, hogy minél több virágot (vagy bármi mást) hozzon a növény (pl. muskátliknál a virághozamot serkentő tápok), hanem az, hogy egészséges legyen.
Másodszor, szívvel és lélekkel gondozd a növényt. Ugyanis, ha az a célod, hogy megismerhesd a szellemét, először neked kell lehetőséget kell adnod neki arra, hogy megismerje a tiedet.
Harmadszor, ne csak egy növényként tekints rá, hanem egy elő, egyedi személyiségként. Soha nem fogod tudni megismerni igazán egy növény (vagy bármi/ki más szellemét), ha nem tekinted magaddal minimum egyenrangúnak. És mint ilyen létező, a növények is megérdemlik a tiszteletet. Nem te teszel szívességet azzal, hogy gondozod őket. A szívességet ők teszik neked.

Mindezt tisztázva, lássuk, hogyan is érdemes nekikezdeni egy növény szellemével való megismerkedésnek, ezen módszer segítségével.

Első lépés: tervezés, magok és egyéb hozzávalók beszerzése.
Természetesen minden elképzelés nélkül is neki lehet indulni a kertészeti boltoknak, de nem biztos, hogy ez a legcélszerűbb módszer. Érdemes végiggondolni, hogy milyen növényt is vagy képes "eltartani": egy panellakás lehetőségei jóval korlátozottabbak ezen a téren, mint egy kertes házé.
Amibe jó belegondolni egy faj kiválasztásánál:

• mekkorára fog megnőni (azaz, befér-e a kertbe, szobába, erkélyre)
• mennyi a fényigénye (az északi, vagy a déli ablakba érdemes berakni? a kert napos felébe kerüljön, vagy a fák árnyékába?)
• mérgező-e, és ha igen, mennyire és pontosan melyik része, valamint a mérgezésének a tünetei (nem fogja-e véletlenül valaki megkóstolni őket, legyen az kutya/macska, de kisgyerek is?)
• egynyári, kétnyári vagy évelő növényt néztünk-e ki (mennyi ideig szeretnél egy fajjal foglalkozni? egy retek vagy saláta nevelése jelentősen kevesebb erőfeszítést igényel, mint mondjuk egy tölgyfáé, vagy rozmaringé)
• mik a faj optimális növekedéshez szükséges igényei (vagyis mire is van szükség az életben tartásához, egyáltalán képes lennél-e rá?)

Második lépés: magok előkészítése.
Ez  két szempontból is nagyon fontos lépés. Egyrészt, sok virág magja igényli, hogy elvetés előtt vízbe legyenek áztatva (hajnalka), esetleg fagyasztást is igényelhetnek (datura), vagy csak pár hetet vízben úszkálva a hűtőben szeretnek tölteni (mandragóra). Ennek az interneten vagy könyvekben kell utánanézni.
Másrészt, már most el kell kezdened kialakítani kapcsolatodat a növények szellemével. Beszélj a magokhoz, tölts velük időt, képzeld el, amint egészségesen felnőnek, meditálj velük, és soha ne felejtsd el dicsérni őket.

Harmadik lépés: vetés.
Nem egyformán kell elvetni minden magot, és itt ismét érdemes szakkönyvek vagy az internet segítségét igénybe venni. Tudd meg, melyik magnak mire is van szüksége a csírázáshoz.
A vetés közben a figyelmed és a szíved teljes mértékben a magokon kell, hogy legyen. Beszélgess hozzájuk, mondd el nekik, hogy milyen helyre rakod őket, mennyire szeretnéd, hogy szépen kikeljenek, és milyen gyönyörű "felnőtt" is lesz majd belőlük. Nyugtatgasd őket, hogy folyamatosan gondozni fogod őket, és vigyázni fogsz rájuk.
Elvetés után nem szabad megfeledkezni  a magok öntözéséről!
És érdemes adott időközönként rájuk nézni, hogy kikeltek-e már (én, mivel nagyon türelmes, és kicsit sem aggódó típus vagyok, akár reggel és este is hajlandó vagyok meglesni őket).

Negyedik lépés: palántázás.
Ha kikeltek a növények, és a palánták már eléggé megerősödtek, át kell ültetned őket egy nagyobb cserépbe, vagy ki a kertbe. Fontos, hogy megint csak tudasd a növénnyel, mit is csinálsz vele, és azt miért is teszed. Ültetés után a növény, addig, míg be nem fogan, sebezhetőbbé válik. Ilyenkor fokozott figyelmet tulajdoníts neki, figyeld a leveleit, és a vízigényének a változását.

Ötödik lépés: együttélés.
A növényt igényei szerint gondozni kell. Ügyelj arra, hogy mindig legyen elegendő nedvessége és fénye. Évszakváltások idején figyelj arra, hogy az új szögben eső fény nem árt-e neki. Kártevőkkel vigyázz!
Ülj le vele szemben, és gyönyörködj benne sokat. Szeresd, adj neki bőven a figyelmedből és a csodálatodból. Meditálj mellette. Révülés alatt közeledj hozzá. Kérés után vedd le egy részét, tedd a párnád alá, és így próbáld meg az álmaidba is meghívni. Ismerd meg az ízét (nem mérgező növényeknél persze), illatát, leveleinek a tapintását. Milyen a frissen hajtott leveleinek a színe? És a már elszáradóban lévőké? Tudj meg róla minél többet, igyekezz, hogy semmi ne kerülje el figyelmed vele kapcsolatban.

Hatodik lépés: elválás.
Sok növény élethossza igen rövid. Az egynyári virágok és zöldségek (borsó, retek, saláta, körömvirág, borágó, rezeda, sáfrányos szeklice, büdöske, datura, stb.) egy szezon után, a tél megérkeztével el is halnak. Mások két nyár után intenek búcsút ennek a világnak (pl. muskotályos zsálya, törökszegfű, gyűszűvirág, petrezselyem, árvácska, harangvirág, répa, stb.). Ez a természet rendje, és ellene nem is kell küzdeni. Ám a növényekkel haláluk után is tisztelettel kell bánni. Mielőtt levágod/kihúzod a földből a növény elszáradt maradványát, mutass be a szellemének egy kis füstölőáldozatot. A maradványt legjobb, ha komposztként használod fel, de felajánlásként is alkalmazhatod, vagy akár talizmánt is készíthetsz belőle, minek segítségével mindig elérheted e növény szellemét, de bármi más varázsmunkához is igénybe veheted. Amire viszont mindig ügyelni kell, hogy közöljük a növénnyel, mi is lesz a sorsa.
Még egy utolsó módszer maradt az elválásra: a temetés. Itt a maradványokat el lehet égetni (a holttestek elégetése igen ősi temetkezési módszer), majd a hamvakat a természetben szétszórni. Esetleg elásni egy kis sírba, majd a terméséből származó magból nőtt palántát ültetni a tetejére. De bármilyen más módot is kipróbálhatsz, amit csak a fantáziád el tud képzelni, vagy esetleg maga a növény kér.

Növényi segítők - avagy hogyan lesz egy komoly gyakorlatból New Age maszlag

Ez a bejegyzés már egy jó ideje a bögyömben van. Ám, ahogy ma egy a Napról szóló bejegyzéshez keresgéltem információkat, újból szembekerültem az ezen írást ihlető könyvvel. Aztán keresztszemezés közben is ezen zakatolt az agyam. Szóval itt az idő, hogy kiadjam magamból.

A növények és szellemük, valamint a boszorkányok között kiépíthető "intimebb" kapcsolatról sokáig nem léteztek könyvek, legalábbis kimondottan ezzel foglalkozók nem. Ám, a gondolatot és a gyakorlatot már igen régi szövegekben is fel lehet lelni, gondolj csak az ókoriak elővigyázatosságára, mikor egy hunyort akartak éppen kiásni. Ezenkívül már több "átlagos" emberekhez írt könyv is megjelent a növények szellemével való munkáról, és az azzal való gyógyításról (pl. Plant Spirit Healing, Plant Spirit Medicine). Daniel Schulke és Dale Pendell munkái már a "mágikusabb" közösséget célozták meg olvasótáboruknak, és magas színvonalat fenntartva, egy kész rendszert mutattak be a növényekkel való együttműködéshez, ami azok számára is elérhetővé tette ezt a módszert, akik nem hajlandóak leásni magukat a néprajzi könyvek mélyére.

A tavalyi év folyamán pedig két elég híres amerikai neopogány író (Raven Grimassi és Christopher Penczak) is megjelentetett egy-egy könyvet a növényi segítőkkel való munkáról Old World Witchcraft és Plant Spirit Familiar címmel. Így elhozták ezt az ősi, és ma is sok helyen, sokak által gyakorolt módszert a neopogány nagyközönségnek.

A két könyvből én Penczak írását olvastam, ami elég nagy csalódás volt számomra. Míg Schulke Viridarium Umbris című könyvében, a fölöslegesen kacifántos fogalmazásmód mögött, még ott sejlenek a növények, addig Penczak-nál már csak egyszer-kétszer tűnnek fel (azt azért érdemesnek látom megjegyezni, hogy Penczak irodalomjegyzékében ott van Schulke is, csakúgy, mint Dale Pendell). Az író helyette hosszasan ecseteli a homeopátia működési elveit, vagy a Bach-virágterápiáét, valamint a kör kivetésének módját "növényiesen". Ezeknek pedig, nincs túl sok köze a növények szellemével való együttműködéshez.

Mindenesetre Grimassi és Penczak újra divatba hozták a növényeket, a neopogány nagyközönség számára is. Ezúttal pedig túlmutatva - ha nem is olyan nagy léptékben, vagy minőségben, mint én szeretném - a Scott Cunningham által népszerűvé tett megfeleléseken alapuló megközelítésen.

Ebben a hónapban pedig megjelent Ellen Dugan Seasons of Witchery című könyve. Akinek nem lenne a hölgy ismerős: már 13 könyve jelent meg különféle boszorkányos témákban, és általában elég kedveltnek számít, könyvei közvetlen hangulata miatt. Legújabb könyvét a Google Books véletlenül adta ki nekem, ám kíváncsiságból beleolvastam, és teljesen elhűltem azon, amit olvastam.

Leírja, hogy az embereknek, az állati totemekhez hasonlóan, növényi totemeik (amiket szerinte szintén lehet segítőnek és familiárisnak nevezni) is vannak. Állítja, hogy mindenkinek vannak növényi segítői, többen is, melyek kikerülnek a fák, vadnövények vagy kerti növények csoportjaiból (ez a felosztás eleve marhaság, ami egy helyen vad, az a másik helyen kerti). Az pedig, hogy melyek is ezek a segítők, abból derül ki, hogy mely növényekhez vonzódsz, vagy mely növényekkel találod szembe magad sokszor a mindennapokban.

És íme: a növények maguk, mint érző létezők, kiknek szellemétől tanulhatunk és támogatást kaphatunk, már ki is vesztek a leírásból. A növényi segítők már nem segítenek, csupán kedvelt kellékekké váltak, miknek a "rezgései a legjobban illenek a sajátunkhoz". Hogy lehet ezt a fantasztikus kapcsolatot ember és növény között ennyivé redukálni, méghozzá egy olyasvalaki által, aki boszorkánynak nevezi magát? Miért kell ennyire lebutítani mindent? Miért kell tagadni azt, hogy nem mi vagyunk az egyetlen lélekkel rendelkező lények ezen a bolygón?