Ha megkérdezel egy neopogányt, hogy miért is lett az, a válaszában minden valószínűség szerint meg fog jelenni az, hogy szereti a természetet. Még olyanok is akadnak köztük bőven, akik különféle módon támogatják a természet-, és állatvédő szervezeteket. Az már más kérdés, hogy ez a támogatás sokszor kimerül a Facebook-os megosztásokban, vagy az adó elajándékozott egy százalékában. A neopogányság továbbá azt is állítja magáról, hogy a természetközpontú, földközpontú vallások összessége. Viszont ez szinte kizárólagosan miben tükröződik a vallási gyakorlataikban? A szertartási szövegekben különféle természeti jelenségekről tesznek említést, és a rituálékat is (már ha jó idő van) a szabadban tartják. Ez a "szabad" pedig általában egy városi park. A szertartás alatt az emberek szép szavakat mondanak arról, hogy minek is kellene szerintük éppen folyni a természetben, általában tudomást sem véve arról, hogy körülöttük éppen mi is történik valójában. Az emberek energiákat próbálnak irányítani, szép tájakat vizualizálni, menő totemállatokkal kommunikálni, futó figyelmet fordítva csupán a közeli galagonyabokrok felé, melyek piros bogyói hívogatóan mosolyognak a napfényben.
 |
| Forrás |
Ha fellapozunk bármilyen, magát boszorkánysággal foglalkozónak mondó könyvet, miket találunk benne? Általában egy leírást arról, hogy a szerző szerint mi a boszorkányság, majd több fejezeten keresztüli szövegeket arról, hogyan varázsoljunk, jósoljunk, vezetett meditációzzunk azért, hogy a saját, vagy az ismerőseink életét jobbá tegyük. A boszorkányságot arra használjuk, hogy "karmákat fordítsunk", hogy életünk traumáit gyógyítgassuk, hogy önismeretet szerezzünk, vagy hogy éppen a barátnőnket megszabadítsuk fájdalmas szakításnak negatív energiáitól. Ezek a célok mind-mind az alapvetően gyógyulásra és segítségre szoruló emberről szólnak. Ezek szerint tehát, a boszorkányság emberközpontú.
De helyes ez így?
Jó az, hogy elbújunk színes vizualizációink, színesre festett falaink és még színesebb monitorjaink mögött?
Megengedhetjük-e magunknak azt, hogy a saját sebeinket nyalogassuk, mikor a bolygó körülöttünk véglegesen megváltozik hatásunkra, és nem a jó irányba?
Mernénk-e fordulni bármelyik elemhez, vagy természeti szellemhez azért, hogy jobb sorsunk legyen, ha belegondolunk abba, hogy azon szellem testvérei és gyermekei most miattunk vagy holtan hevernek, vagy olyan szinten szennyezettek, hogy már nem tud semmi megélni benne?
Van-e képünk elvárni egy kristálytól, hogy meggyógyítsa a fejfájásunkat, ha tudjuk, hogy kibányászása során elpusztították a hegyet, melyben élt, annak egész flórájával és faunájával?
Én azt mondom: NEM.
Nekem nem áll szándékomban közösködni többet ezzel az emberközpontú, fejünket a homokba dugós, hamis szerepjátékkal, mit boszorkányságnak szokás titulálni.
"Meghívni a negyedeket, megfeledkezve a talajvízfelszín szintjének csökkenéséről és a tengerszint emelkedéséről, tűzviharokról, melyek átsöpörnek Ausztrálián és Brazílián, a talajunk eltűnéséről, ami ezer évig nő egy hüvelyket, csupán egy esztelen élvezkedés. Az animizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, a samanizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, és az élő boszorkányság sem." - Peter Grey
A Föld gyökeres változásban van körülöttünk, a mi hatásunkra. Fajok pusztulnak ki minden nap, erdők tűnnek el, korallzátonyok halnak el, mind a mi tevékenységünknek köszönhetően. A klímaváltozás már megállíthatatlan, már itt van az ajtóban, és az utóbbi évek extrém időjárási jelenségei csak ízelítők abból, hogy mit is tartogat még számunkra. A meg nem újuló energiaforrások is hamarosan elfogynak, és ennek a veszélynek a hatására már több, mint 10 éve is háború tört ki, és még ennél jóval több fog. A vizek teljesen ihatatlanok lesznek, pedig már most is több millió ember szomjazik világszerte. Innen pedig többé már nincs visszaút.
A keresztény beállítottságú írástudóknak hála csak egy torz kép maradt ránk a múlt boszorkányságából, mely szerint a boszorkány egy olyan személy, aki mágikus cselekedeteket végez mások életének megnehezítése érdekében. Az bizony igaz, hogy varázslatokat is végeztek a régiek, ám a boszorkányt az tette különlegessé, hogy képes volt kapcsolatokat kialakítani nem-emberi jellegű létezőkkel, és az ő közreműködésükkel olyan dolgokra is képes lett, melyek mások számára lehetetlennek bizonyultak. Viszont, a segítségért cserébe a boszorkányoknak is vissza kellett adni valamit a "familiárisaiknak", akik soha nem dolgoztak ingyen. De nagyon fontos még azt is tudni, hogy ezeknek a nem-emberi lényeknek az otthona a fizikai természet, nem pedig valami attól független, "magasabb dimenzió". A víz szellemei sem valami másik síkon léteznek, hanem a Dunában, a Tiszában, a Balatonban, a tengerekben és az óceánokban. Vagyis mindabban, amit mi folyamatosan szennyezünk. És az igazi, tradicionális boszorkányság sem a négy fal közt végrehajtott, betanult szövegek elmondásában rejlik, hanem az emberi közösség határain túl, vadak között, sötét erdők mélyén.
„A szíve és a lelke a régi mesterségnek a szentséges kapcsolata az embernek és a Természetnek, mely önmagában egy isteni valóság.” - Robin Artisson
Ám ha ezek a helyek végleg eltűnnek, és az emberiség eddigi viselkedéséből ítélve előbb, vagy utóbb, de el fognak, akkor lehet majd még aktív boszorkányokról beszélni? Lehet majd még bárkit, boszorkánynak nevezni?
