 |
| Hans Baldung Grien |
Ám, a boszorkányok nem csak seprűn utaztak. Repülhettek vasvillákon, és közlekedhettek dióhéjakban, de át tudtak kelni a folyókon akár egy szitában is.
A vasvillákat még hozzá lehetne vonni az ugrálós termékenységrítus magyarázathoz, de a többit?
A dióhéj igazán érdekes abból a szempontból, ami most engem érdekel. Pócs Éva teszi fel azt, hogy az olyan leírások, melyekben a boszorkányperek tanúi vagy gyanúsítottjai arról számolnak be, hogy nagyon kis méretű tárgyakban utaztak, vagy elfértek, esetleg igen apró réseken is átjutottak, nem jelent mást, mint hogy az illető éppen nem a fizikai testében, hanem lélekben, akár úgy is mondhatnánk, valamiféle "asztrál projekció" során élte át az élményeket.
A szita magyarázatához pedig Diószegit hívom segítségül. Ő állapította meg, hogy a magyar népi hagyományban a szita a régi sámándob helyettesítője, utódja. A sámánok pedig a dobuk segítségével, illetve magán a dobon, utaznak transzba esésük alkalmával.
A másik szempont, amit még ide felhozok, az a boszorkánykenőcs. Nem titok, hogy ez a krém olyan növényi részeket is tartalmazott, melyek hallucinációkat képesek okozni. Rengeteg kultúrában, szerte a világon alkalmazzák az ilyen hatású növényeket (és gombákat) a sámánok, vagy egyéb a szellemek/istenek és az emberek között közvetítő személyek. Számukra ez szent tettnek számít, ami nem arról szól, hogy ők most jól kiüssék magukat, és menő dolgokat hallucináljanak. Ez a kötelességük része, amikor is a szellemek/istenek elé járulnak, és közvetlenül próbálnak tudást szerezni tőlük, vagy valamire rábírni őket.
Aki esetleg olvasta Carlo Ginzburg Éjszakai történetét, vagy Pócs Éva Élők és holtak, látók és boszorkányok címú könyvét, annak nem lehet nagy újdonság, amit most leírok. A boszorkányok képesek voltak repülni, éjszaka, a testüket elhagyva nagy távolságokat megtenni, és ilyen módon kommunikálni tündérekkel, szellemekkel és más természetfeletti lényekkel. Valamilyen formában, samanisztikus jellegű gyakorlata az idő egy bizonyos pontján, a legtöbb népnek volt a világon, és az igaz az európai népcsoportokra is. Az európai boszorkányság ezeknek a hagyományoknak egy részét őrizte meg magában, a sámánét, aki transzba esik, és ezalatt ellátogat a másvilágra, a szellemek világába.
A nemrég megjelent boszorkányság definíciómban is megírtam, habár talán nem emeltem ki külön és elég hangsúllyal, hogy a boszorkányság nem csak mágikus praktikák összessége, mit ahogy ma oly sokan gondolnak rá. Nem az tesz valakit igazi boszorkánnyá, hogy hetente elvégez egy-egy varázslatot, hanem az, hogy képes repülni (vagy átlépni a sövényt, ahogy a sövényboszorkányok nevezik ezt a gyakorlatot). Véleményem szerint ez a "boszorkányság lelke", mégis magyar nyelven szinte hallani sem lehet róla. Angol körökben is leginkább a tradicionális boszorkánysággal foglalkozó emberek beszélnek erről a témáról, de ott legalább írnak róla, nem úgy, mint idehaza.
Ehelyett viszont van nekünk egy igen népszerű, magát boszorkánynak nevező Hölgyünk, aki elutasítja a repülés valóságát. Ő volna Susi, a Boszipláza üzemeltetője, akinek most be is linkelem egy blogbejegyzését. Amikor ezt olvastam, majd leestem a székemről a gép előtt. Abban egyetértek, vele, hogy a levitáció tényleg nem jelent egyet azzal a repüléssel, amit a múlt (vagy a ma) boszorkányai űztek. De azzal a véleményével egyáltalán nem tudok egyetérteni, hogy ne tudtak volna hallucinációkat okozó növények segítségével, vagy a nélkül, kirepülni testükből, és akár ilyen formában állatalakot is ölteni. Már csak azért sem (a felsorolt néprajzi adatok mellett persze), mert én magam is csinálok ilyesmit, és boszorkány ismerőseim is.
