Sövényboszorkányság

A sövényboszorkányság samanisztikus- és boszorkánygyakorlatokon alapul. Nem tartozik a Wicca ágazatai közé, helyette általában a tradicionális boszorkánysághoz szokás sorolni.

A "sövényboszorkány" kifejezés a szász "haegtessa" és az óangol "hægtesse" szavakból származik, amit durván "sövényen lovaglónak" lehet lefordítani. Maga a "haeg" szótő jelenthet "sövényt" vagy "kerítést", de "vénasszonyt" és "boszorkányt" is.
A sövényboszorkányok számára a sövény nem csak a kerteket a vadontól elválasztó fizikai határvonalat jelenti, hanem az ezt a világot és a Másvilágot elválasztó "fátyol" jelképe is. A sövény jelöli az átjárót a világok között, és a "meglovaglása", ami a fő mozzanat a boszorkányság ezen formájában, az azon való átjutást, vagyis a Másvilágba való látogatást jelenti. Ezt modern kifejezéssel a „sövény átlépésének” szokták nevezni.
A sövényboszorkányok gyakorlataikat legfőképp a régi európai boszorkányokról, javasasszonyokról, látókról és füvesemberekről fennmaradt információra alapozzák, kiegészítve ezeket a saját tapasztalataikkal. Munkájuk alapvetően magányos jellegű, de nem vetik meg a másokkal való együttműködés előnyeit sem. Mágiájukat a természet mély tiszteletével végzik, annak szellemeivel harmóniában dolgozva. Általánosan törekednek az egyszerűségre, és nem hívei a külsőségeknek. Habár egy-egy ilyen boszorkány mindennapi gyakorlata nagy eltéréseke mutathat, de általában értenek a gyógyítás valamilyen formájához, a gyógynövényekhez és különféle samanisztikus gyakorlatokhoz.

A sövényboszorkányok nem követik a Wiccából ismert Istennőt és Istent, habár vannak köztük olyanok, akik dolgoznak a világ különféle kultúráiból származó istenekkel vagy istennőkkel, de ezt egyéni módon, nem Wicca szertartások keretei közt végzik. Ami viszont sokkal általánosabb a sövényboszorkányok közt az a Természet szellemeinek a tisztelete, és a velük való szoros kapcsolat kialakítására való törekvés.

A sövényboszorkányoknak nincs egy adott morális kódjuk, helyette személyes etikájukra hagyatkoznak. Nem követik a Wicca Intésben szereplő „ne árts” kikötést, mivel tudják, ahhoz hogy gyógyítani tudjunk, néha ártani is tudni kell. Ezen filozófia megértéséhez elég csak egy műtétre gondolnunk: a sebész műtét közben árt a testnek, felvágja azt, vérveszteséget okoz, ám mindezen „rossz” által megteremti a lehetőségét az egészség helyreállásának.

A sövényboszorkányok a régi korok boszorkányainak és sámánjainak a szellemiségét és gyakorlatait igyekeznek átvinni a mai modern életükbe. Gyakorlatiasak, és készek megtenni azt, amit az élet elvár tőlük. Összekapcsolva a múltat, a jelent és a jövőt, az e világit és a túlvilágit űzik mesterségüket, meglovagolva a köztük található vékony határvonalat - a sövényt.

Egyéb olvasnivaló a témában:

http://walkingthehedge.net/hedge/what-is-a-hedgewitch/

http://sarahannelawless.com/2009/09/13/hedge-witchery/

Eriv de Vries: Hedge Rider: Witches of the Underworld

Mi a tradicionális boszorkányság?

A tradicionális boszorkányság elnevezés elég érdekes, mivel ezt a kifejezést nem használták külön boszorkányságformákra a 2000-es évek elejéig (a néprajzkönyveken kívül persze, ahol általában máig gyakorolt varázshagyományokat jelöl). Ezelőtt nem volt olyan csoport, vagy boszorkányságot űző személy, aki ezen a kifejezést magáénak vallotta volna. Ám a tradicionális boszorkányságot alakító személyek és írásaik már az 1950-es évektől elkezdtek megjelenni a nyilvánosság előtt, habár ők nem törekedtek akkora hírnévre, mint egyes, wiccával foglalkozó kortársaik.

Magának a kifejezésnek a megszületése arra vezethető vissza, hogy a 2000-es évek elejére igen nagyra nőtt a magukat boszorkánynak nevezők tábora, viszont közülük a legtöbben a mai modern, wicca, illetve a New Age gondolatokra alapozták gyakorlataikat. Ettől a vonaltól szerették volna megkülönböztetni magukat azok, akik először használták a tradicionális boszorkányság elnevezést a gyakorlatuk megjelölésére.

Manapság a tradicionális boszorkányság kifejezéssel általában azokat a boszorkányszokásokat illetik, melyek gyakorlataikat a Gerald Gardner munkásságát megelőző hagyományokból merítik. Más szóval, a boszorkányságot akkor nevezhetjük "tradicionálisnak", ha az a manifesztációja valamilyen varázsgyakorlatnak, amely fellelhető egy adott embercsoport kulturális örökségében (értsd: valamilyen fennmaradt gyakorlat), vagy olyan hiteles varázshagyományokon alapszik, amelyekről tudjuk, hogy léteztek, vagy még mindig léteznek valahol a világban. A tradicionális boszorkányság tehát tradicionális, olyan értelemben, hogy igazi, bizonyított hagyományokon alapszik.

Nigel Jackson, a boszorkányság ezen válfajával foglalkozó Call of the Horned Piper című könyvének elején leírja, hogy az 1980-as és 1990-es évek folyamán megjelent tudományos cikkek és könyvek a történelmi boszorkányság mibenlétéről mély benyújtást képesek adni számunkra arról, hogy a múltban miként űzték praktikáikat a boszorkányok. Majd kifejti, hogy munkájában nagyrészt ezekre a forrásokra támaszkodott, hogy gyakorlatias és kísérleti módját mutassa be az európai mágiának és spiritualitásnak.
Mint ebből is látszik, a tradicionális boszorkányság az eddig történészek, folkloristák és antropológusok által feltárt történelmi tényekből, és ezen belül is főképp a kora újkori varázshagyományokból táplálkozik. Ezért is van az, hogy sokan az ezen művészetet űző emberek közül inkább történelmi-, folklórral foglalkozó-, etnográfiai- és antropológiai könyveket olvasnak, nemrég íródott ezoterikus művek helyett. A másik vonala a tradicionális boszorkányságnak pedig a máig fennmaradt, folyamatosan gyakorlatban lévő, családi hagyományokat követi, és ezeket dolgozza tovább.

Nagy különbségek állhatnak fent két tradicionális boszorkány gyakorlata között, főleg, mivel a nemzetek közti különbségek igen jelentősek tudnak lenni (azaz egy német és egy ír származású tradicionális boszorkány nem pont ugyanazt csinálja). De azért van pár dolog, ami általánosan fontosnak mondható a tradicionális boszorkányok számára. Ezek pedig a Földdel, a Holddal és a csillagokkal való kapcsolat fenntartása, valamilyen szintű animizmus, a hely szellemeivel való közösség, az ősok tisztelete és a rituális megemlékezés az évszakok váltakozásáról. Valamint, és talán a legfőképp, a transzállapotban végzett munkák, és a boszorkányos repülés az éjszakába, vagy a másvilágra.

A tradicionális boszorkányság fogalmába rengeteg ma gyakorolt boszorkányság-forma beletartozik. Léteznek specifikus hagyományai (pl. Cultus Sabbati, Clan of Tubal Cain), más ágai a különböző kultúrákon alapszanak (pl. seidr, brujeria), míg megint mások a specializált gyakorlási módokon (pl. sövényboszorkányság, zöld-boszorkányság), ám sokan művelői közül teljesen egyedi módon űzik mesterségüket.


Források:
http://witchofforestgrove.com/2010/04/26/traditional-witchcraft-definitions/
http://witchofforestgrove.com/2009/09/11/traditional-witchcraft/
http://www.robinartisson.com/becoming.html
http://www.robinartisson.com/ne/ne4.htm
http://www.threehandspress.com/children_of_cain_interview.php
Judika Illes:  The Weiser Field Guide to Witches
Joanne Pearson: A Popular Dictionary of Paganism

Transz, repülés, utazás - valóság és képzelet

A boszorkányok éjszakai repülése, utazása, a sövény átlépése, asztrál projekció és testen kívüli élmény. Sok elnevezés alapvetően egy jelenségre, mely magában foglalja a Másvilágra való átlátogatást, az ottani létezőkkel való kommunikációt (legyenek azok istenek, szellemek vagy démonok). Ősi tevékenység ez, ami a világ szinte minden kultúrájában fellelhető volt egy ponton, ha nem folyamatosan.
Természetesen ez a technika, és az istenekkel vagy szellemekkel való kommunikáció lehetősége, a mai napok boszorkányát is lenyűgözi. Sokan igen sikeresen űzik is ezt a mesterséget, sőt, a sövényboszorkányok erre a mozzanatra hegyezik ki praktikáikat. Míg sokan mások vagy nem hallottak még erről a módszerről, vagy nagyon félreismerték azt.

A fő probléma az, hogy a közismert, vagy könnyen hozzáférhető boszorkánysággal foglalkozó könyvek (amik általában nem is boszorkányságról, hanem wiccáról szólnak), hibás információkat adnak meg a sövény átlépésének a mibenlétéről (pl. Rhae Beth) , vagy pedig nagy mértékben hiányosakat (pl. Christopher Penczak). Ezt lehetne arra fogni, hogy ők csak meg akarják őrizni a boszorkányság "mély titkait", viszont akkor szerintem egyszerűen le kéne írniuk, hogy egyes dolgokat nem hajlandóak megosztani, a helyett, hogy félrevezetik az embereket. (Ezt most azért is írom, mert ezzel a viselkedésükkel nekem is elég sok fejtörést és bosszúságot okoztak.) A másik lehetséges ok persze, hogy ők maguk is rossz módszert sajátítottak el, amely, lássuk be elég elszomorító tény volna.

Egy Dver névre hallgató blogoló, egyik bejegyzésének olvasása után, egy harmadik ok is felmerült bennem. Ez pedig az, hogy egyesek nem merik felvállalni és kimondani, hogy a Másvilág és lakói valódiak, és nem csak a fantáziánk szüleményei. A szerzők úgy igyekeznek megírni könyveiket, hogy azok mindenkinek tetszenek. Azt állítják, ha valakinek egy tény nem tetszik, akkor nyugodtan dolgozzon azzal az elképzeléssel, ami neki jólesik. Mert úgyis csak a "belső világodban" történik az utazás, ami csak rólad szól. Hogy, a már említett Dver hasonlatával éljek: egy keresztény se mondaná neked, hogy ha nem tetszik Jézus képe, akkor az is jó, ha csak egy meleg, szeretetteljes, feléd áradó fehér fényt képzelsz el helyette. A Másvilág sem így működik. De erről talán majd máskor, bővebben.

Visszatérve a sövény átlépésének témájához. Hadd hozzak itt fel egy konkrét példát a hibás információkat adó leírásra.
Rhae Beth The Hedge Witch's Way című könyvében (ami inkább sövény-wiccáról szól, mint sövényboszorkányságról) írja a következőket:
"Ne feledd, ezt az egészet a fejedben (angolban: mind's eye) fogod látni, mint egy extra éles álmodozást (angol: daydream), ..." (p. 132.)
És Beth ezután még ennél is tovább megy, és leírja, hogy ha nem vagy képes a "fejedben" látni a dolgokat, akkor elég csak végigmondanod az utazás szövegét, és az meg fog történni.

Hogy ez miért hibás?
Csukd be a szemed, és gondolj egy almára. Láttad egy pillanatra felvillanni magad előtt? Na, ez az a "mind's eye", amiről Beth beszélt, és amit alkalmazol vezetett meditációk (és hasonló technikák) során. Ám a sövény átlépése nem vezetett meditáció. Amit ott tapasztalsz, nem a "fejedben" látod.

"Ha még a fejedben vagy, akkor nem jársz a világok között. Bármely gyakorlat, melyben csak a képzeletedet használod, és nem hagyod el ténylegesen ezt a valóságot, vagy a testedet, nem sövény-átlépés."
                                                                       -Sarah Lawless

Ha tényleg átléped a sövényt, az ott tapasztaltakat többé-kevésbé hasonlóan fogod érzékelni ahhoz, ahogy a világot minden nap magad körül. Hallasz, látsz, érzékelsz, még akár fájdalmat is. Ott leszel benne a kibontakozó cselekményben, melynek te is szerves részét képezed.

A Másvilág valóságos, gyönyörű és rémisztő egyben. A Másvilágra lehetséges átlátogatni, ott tanulni és erősödni, de ugyanúgy lehet ott örökre elveszni vagy megőrülni. A sámánok régen (és ma) nem véletlenül viseltek védelmező amulettekkel borított ruhát transz alkalmára. A Másvilág nem emberbarát, az odaát élők nem azért vannak, hogy a te igényeidet kiszolgálják. Ha át szeretnél lépni a sövény túloldalára, ezt jobb, ha észben tartod.


Források illetve további olvasnivalók:
http://forestdoor.wordpress.com/2010/06/09/the-gods-are-real/
http://witchofforestgrove.com/2010/06/18/walking-between-worlds/