Halloween 13 éjszakája: a vad hajsza legendája

"Majd nem sokkal ezt követően, sok ember hallotta, amint rengeteg vadász vadászik. A vadászok nagyok és feketék voltak és undort keltőek, a kezeik feketék, és tágra nyílt szemekkel, félelmetesen, fekete lovakon és kecskéken nyargaltak." - Egy leírás a vad hajszáról 1127-ből

A középkor és a kora-újkor idejéből több feljegyzés is ránk maradt egy olyan, éjszaka vonuló seregről, mely félelmet keltett minden szem-, vagy fültanúja szívében. Általában, az év téli hónapjai alatt vonultak át az égen, esetleg a földön, nagy hangzavart keltve maguk körül. Egyes leírások szerint az egész csapat démonokból állt, máskor az elátkozott holtak lelkeivel azonosították őket, de egyes változatait a kereszteletlenül meghalt gyermekek alkották.

Ezen csapatoknak szinte mindig volt egy kimondott vezetője is, aki lehetett férfi vagy nő, vagy csak egyszerűen maga az Ördög. A német területeken például rendszerint Holda vagy Perchta vezette a holt gyermeklelkek csapatát, míg északabbra Woden nyargalt halott katonái élén az éjszakában. Nyugatabbra sokszor visszaköszön a valamilyen kihágás elkövetése miatt kárhozatra jutott vadász legendás alakja (pl. Herne, a windsori erdő vadásza), aki ugató fantomkutyáival együtt járja az erdőket. Szintén ezeken a vidékeken ismert, hogy az ilyen, éjszaka mozgó, harcias jellegű szellemcsapatokban elhunyt királyokat véltek látni, amint seregeik élén bolyonganak a sötétség leple alatt (pl. Herla, Arthur).

De ezen éjszakai vonulásoknak igen sokszor kimondott célja is volt. A holtak, démonok seregei a nemrég meghalt bűnösök lelkeit üldözték, néha pedig ők maguk hozták el a gonosz emberre a halált. Az is előfordult, hogy egyszerűen magukhoz ragadták a holtak lelkeit, nem törődve azok származásával. Máskor még elő emberek lelkei (pontosabban másai) is csatlakozhattak hozzájuk egy időre, pl. a boszorkányok éjszakai repüléséről szóló elbeszélések többször is említést tesznek erről.

Ezt a jelenségkört szokás általánosan a vad hajsza (wild hunt) névvel illetni. Európa legtöbb részén ismerték és félték ezeket a fantom csapatokat, és leírások majd' ezer éven keresztül jelentek meg róluk állítólagos szemtanúk beszámolói alapján. Szóval, ha legközelebb egy késő őszi éjen vadászkürtök hangját hallod, tudd, hogy nem kell aggódni, csak a holtak lelkei járják a vidéket.


Források:
Claude Lecouteux: Phantom Armies of the Night: The Wild Hunt and the Ghostly Processions of the Undead
Jacqueline Simpson, Stephen Roud: A Dictionary of English Folklore

Halloween 13 éjszakája: kísértetek elleni amulett

 Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.

Bár nem szokványos az én tollamból ilyesmiről olvasni, de hát Halloween közeleg, így ez is belefér…

Az alábbi amulett az európai néphit szövevényes világa szerint nyújt védelmet a kísértetekkel szemben, és még akár Mindenszentek éjjelén is látogatható a temető, ha zsebünkben lapul.

Hozzávalók:

Kis textil zsákocska

3 berkenye bogyó

1 makk

Kis darab fehér gyertyaviasz (korábban megolvasztott)

Fekete szalag

Néhány hajszál

Fehér gyertya

Zsálya (száraz)

Izzó szén

Elkészítés:

A bogyókat a zsákba szórjuk.

A makkot és a hajat a viaszhoz kötözzük a szalaggal, majd azt is beledobjuk.

Meggyújtjuk a gyertyát, és a zacskót fölé tartjuk úgy, hogy bekormozódjon, de ne égjen meg.

Végül a zsályát az izzó szénre szórjuk, és a zacskót megfürösztjük a füstjében.

Csak ezután kötjük be a száját.

Legalább egy napon és egy éjen át testközelben hordjuk.

Az amulett egy évig hatásos. Egy év múlva pedig a makkot és a bogyókat ki kell vinni az Erdőbe, és elszórni, a többi részét pedig újra felhasználni.

További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

Halloween 13 éjszakája: temetői föld

A holtak testrészeit és a halálhoz köthető dolgokat mindig is különösen nagy mágikus erőkkel bíró hozzávalóknak tartották a varázshasználók, legyen szó európai, amerikai, vagy afrikai szokásokról. Alkalmazása az ősök tiszteletére vezethető vissza, illetve a holtak élők életét befolyásolni képes hatalmába vetett hitre.

Pár alkalmazási módszer Észak-Amerikából:

- Az afrikai-amerikaiak vérrel, növényi részekkel és más érdekes hozzávalókkal összekeverve amulettekben, bűbájok során és ártó varázslatok ellen, illetve gyógyításra használták a temetői földet.
- Gonosz varázslatok kivédése érdekében a földdel be kell dörzsölni a végtagokat, vagy nyakban hordani, esetleg darabjait eltemetni a ház körül.
- Őrültséget hozó bűbájos zacskók gyakran tartalmazták, az áldozat hajával együtt.
- Eskütételek esetén egy különleges italt készítettek temetői földből, emberi vérből és rumból. Az ital elfogyasztása megtörhetetlen kapcsot létesített az ősök és az eskütevő között.
- Miután bedörzsölted vele a kezed, rázz kezet azzal a személlyel, akit el szeretnél varázsolni.
- Ételbe szórva komoly betegséget hoz.
- Kutyaharapásra kötve meggyógyítja azt, és elrothassza az állat minden fogát.
- Szórd szét a legerősebb felmenőd sírjáról származó földet az ajtód köré, vagy hordd a cipődben sóval és piros borssal keverve, hogy távol tartsd a rontásokat.
- Az ellenséged háza körül szétszórva lelassítja majd őt, lassan elfogyasztja, míg el nem költözik onnan.
- A csecsemők sírjáról származó földről azt tartották, hogy kivételesen nagy erőkkel bír, és még akár ölni is képes.
- Egy szerelmi varázslatban a földet ecettel, esővízzel és kilenc vasszöggel keverték össze. Ezt a mixtúrát egy fazékban felfőzték, majd kilenc napig állni hagyták. Aztán még több esővizet és ecetet adtak hozzá, üvegbe rakták, és újabb kilenc napra magára hagyták. Végül szét kellett hinteni a célszemély kertjében, amit követően a tizedik napon az illető bele fog egyezni a párkapcsolat megkezdésébe.


Források:
Stephanie Rose Bird: Sticks, Stones, Roots & Bones: Hoodoo, Mojo & Conjuring with Herbs
Denise Alvarado, Doktor Snake: The Voodoo Hoodoo Spellbook
Jason Miller: Protection & Reversal Magick: A Witch's Defense Manual
Leslie Alexander: Encyclopedia of African American History, Volume 1
Newbell Niles Puckett: Folk Beliefs of the Southern Negro
Rosemary Guiley: The Encyclopedia of Magic and Alchemy

Halloween 13 éjszakája – Bevezető és Halloween igaz története

 

A ma induló, 13 részes sorozatot Erdész barátommal közösen bocsátjuk útjára. Egészen Halloweenig, minden nap egy újabb kapcsolódó, rövid érdekességet mutatunk be, kissé kötetlen formában. Az írásokat felváltva tesszük közzé, és minden második nap a másikét osztjuk majd meg.

A kezdeményezés célja, - amellett, hogy szeretnénk megismertetni Olvasóinkat a mondakör érdekességeivel – bemutatni, hogy a hazánkban nagy divattá vált „pogány” acsarkodás ellenére dolgozhatunk együtt, egymást segítve is, és ha két ember ugyanazzal a témával foglalkozik, nem kell feltétlenül egymás ellenségeivé, vagy konkurenseivé válniuk.

Reméljük, hogy a jövőben többen is csatlakoznak majd célkitűzésünkhöz, és a jövő évi Halloween már nem csak kettőnk munkáitól lesz hangos!


Halloween igaz története,
avagy egy hely, ahol végre nem ugyanazt a másolt és valótlan szöveget olvashatod erről a napról...

Halloween neve az angol All Hallows' Even kifejezésből ered, mely a november elseji mindenszentek ünnep elő-éjszakáját takarja.

Mindenszentek napja maga, a keresztény vallásnak köszönhetően fejlődött ki, még ha az idők folyamán több pogány elemet is magába olvasztott.

A 4. század közepére a mediterrán területeken megjelent egy ünnep, melyen a keresztény emberek a római, pogány császárok alatt elhunyt mártírokra emlékeztek meg. Ezen gyakorlat azonban, az 5. századra már különböző vidékeken más és más időpontban zajlott: volt, ahol húsvét környékén, máshol pünkösd vasárnapján, míg Rómában május 13-án (ami egyébként a régi pogány Lemuria fesztivál idejére esett, mikor a holtak szellemeiről emlékeztek meg az emberek). A következő évszázadokban az ünnep fokozatosan a mártírok helyett, a szentek összességére való megemlékezéssé alakult át, és már ebben a formában vették át a Rómától északabbra lévő népek is. De ez nem jelenti azt, hogy a mediterrán földek időpontjait is elkölcsönözték volna, hiszen Írországban például ezt az ünnepet április 20-án ülték meg. Először az angol és német egyház - melyek akkor szoros kapcsolatban álltak egymással - 800-ban tartották november elsején a mindenszentek napját. IV. Gergely pápa pedig, 835-ben már ezt az időpontot tette meg a mindenszentek hivatalos napjának.

Halloween maga egy, a Brit-szigetekre és környékére korlátozódó ünnep volt a múltban. A mai emberek által oly kedvelt jellegzetességeit fokozatosan nyerte el az idők folyamán: keverednek benne a régi pogány maradványok, a Guy Fawkes napi vigasságok és a keresztény holtak/mindenszentek napi megemlékezések. Az ír-kelta Samhain ünnep hatására már korán elnyerte ez az időszak liminális jellegét, ezáltal olyan időponttá válva, amikor a tündérek világa könnyebben elérhető, amikor manók, különféle szörnyek és más egyéb túlvilági lények járják a vidéket. A Guy Fawkes éjszakáján végzett általános csínytevésekhez lehet visszavezetni a híres "csokit vagy csínyt" (trick or treat) szokását. A halottak napja pedig az elhunytak lelkeit hozta el Halloween idejére.

Mint ebből is látszik, Halloween nem egy kimondott ősi pogány fesztiválra vezethető ünnep. Mert habár lehet, hogy a kelta szokások hatására mindenszentek előestéjén zajlik, de ettől még rengeteg más, régi és kevésbé régi eredetű elem is megtalálható benne. De talán épp ezért is olyan szép, mert változatosságában nem egy konkrét nép képzeteit rejti magában. Helyette több kor és világnézet sejlik fel benne, elvarázsolva minden vele megismerkedőt.

A mágikus hit hagyományos elemei

Eddigi néprajzi olvasmányaim alapján, a következő alapelgondolások vezérlik a mágikus rendszereket:

1. Rész = egész.
Vagyis egy tárgynak, növénynek, állatnak, vagy embernek egy része az egész lényt, objektumot tudja helyettesíteni.

2. Ami egyszer együtt volt, az utána is kapcsolatban marad.
Tehát pl. az ember által viselt ruhadarabon keresztül, hordás után is lehet hatni magára a személyre. Ehhez nem szükséges, hogy a kontaktus gyakori legyen (pl. egy félig megevett alma is megfelel), de a több együtt töltött idő hatásosabb varázslatokat ad.

3. Ahogy fent, úgy lent.
Az égitestek mozgása és az idő befolyással van a mágia kimenetelére.


4. Hasonló hasonlót vonz. Hasonló a hasonlóra hat.
Az első esetben, ha valamilyen állapotot szeretnénk elérni, akkor egy ahhoz hasonló cselekedet elvégzésével azt elő tudjuk idézni (pl. ha azt szeretnénk, hogy két ember élete összefonódjon, összekötözünk két babát). A második esetben, ha valamire hatni szeretnénk, akkor egy hasonló tárggyal képesek vagyunk azt véghezvinni. Ez az elv működik a vudu babák esetében is (többek között), de az erdei szömörcsögöt is ezért használták afrodiziákumként.

5. Az ellentét elűzi az ellentétet. Az ellentét hat az ellentettjére.
A 4. "szabály" megfordítása, amit akkor alkalmaznak, mikor olyan állapot áll fent, mely ellentétes a kívánttal. Jó példa erre az az általános esővarázslási gyakorlat, mely szerint vizet kell széthinteni egy megadott rituális formában. Ilyenkor a szárazság megszüntetésére vízzel próbálunk hatni, vagyis az ellentétével.

6. A valóság szimbólumokkal reprezentálható, és befolyásolható.
Pl. egy bábu jelképezheti az embert, akit aztán rajta keresztül befolyásolni is lehet.

7. A szimbolikus rituális tett befolyással van a valóságra.
Pl. egy csomó megkötésével képes az ember "megkötni" a szeleket is, vagy kér embert egymáshoz kötni.

8. A rituális szavak befolyással vannak a valóságra.
Többek között ez minden ráolvasás alapja is: a megfelelően kimondott szövegek mágikus erejébe vetett hit.

9. A megfelelő cselekedet, vagy szavak használatával az ember képes a dolgok rejtett, "mágikus" tulajdonságait aktiválni.
Pl. amikor egy amulett készítésénél a hozzávalóknak elmondják, hogy milyen funkciókat kell ellátnia: szerelmet hozni, vagy pénzt, esetleg egészséget.

10. A megfelelő cselekedet és szavak segítségével az ember képes bizonyos szellemi létezőket a maga uralma alá hajtani.
E szabály az alapja minden olyan varázslatnak, mely valamilyen nem fizikai természetű lény megnevezése által próbálja befolyásolni a valóságot.


És igen, mindenki jól látja, az "energiák" irányítása nincs a mágikus hitrendszerek alapvető elemei közt. Ez egy mai képzet, mely ugyan nagyon, de nagyon kedvelt, de sok néprajzi alapja nincs (bárhogy is próbálják manapság kitekerni más népek mágikus hitét az emberek). Aki nem hisz nekem, az elolvashatja az Erdész manáról szóló írását.

Te ne árts?

Ahogy lassan haladgatok Emma Wilby Visions of Isobel Gowdie című könyvével, fantasztikus és érdekes dolgok tárulnak fel előttem a boszorkányság és a mágikus szokások természetéről. Ami éppen a legjobban lenyűgözött, az a betegségek és rossz szerencse elűzéséhez kötődő babonák, valamint az összehasonlításuk a hasonló célú, mai mágikus gyakorlatokkal.

Ha a népi mágiát tekintjük, a betegségek, vagy a szerencsétlenségek eltüntetése az emberek életéből az egyik leggyakoribb oka a varázsláshoz való fordulásnak. Ez nem is csoda, ha belegondolunk, hogy régen egyszerűen nem volt orvos a falvakban, vagy pedig megfizethetetlenül drágák voltak a földművelő emberek számára. Magukat a mágikus rítusokat tekintve, azok általában abból álltak, hogy valamilyen úton-módon átragasszák a betegséget valaki, vagy valami másra. Az, akire átragasztódott a betegség lehetett egy fa (pl. bodza, akinek az emberek régen a lázukat adták), egy állat (pl. egy beteg embernek egy kiskutyával együtt fekve kellett töltenie három napot, hogy az állatba szálljon át a betegség, akit aztán majd megöltek, hogy az ember nyavalyája is meghaljon), de akár ember is (pl. a beteg ruhájának egy darabját a csipkebokorra rakják, és aki először megérinti, átveszi a bajt magára). Csak hogy egy konkrét történést említsek, 1631-ben Elspet Watsone javasasszony (cunning woman) el lett hívva, hogy meggyógyítsa Agnes Donaldsones-t. Elspet el is végezte e betegszobában fekvő asszonyon a bűbáját, ám a munka után elsőnek Agnes lánya lépett be az ajtón. Elspet rögtön ki is jelentette neki, hogy mivel ő jött be elsőnek a helyiségbe, a betegség rá fog átszállni. Így is lett: a lány nem sokkal később ágynak esett, és meghalt.

A fentiekből már szépen körvonalazható a régiek azon hite, hogy a a betegségek, a rossz szerencse nem vész el, csupán valaki más mellé szegődik. Ennek a hitnek többféle magyarázata is lehet. Az egyik elképzelés szerint, hogy maga a rossz szerencse, vagy a betegség is egy "élő" szellemi lény, melyet elpusztítani ugyan nem tudnak, de más háza tájához küldeni igen. Egy másik elgondolás szerint pedig, ez a hit a sorsra vonatkozó elképzelésekkel függött össze. A sors ugyanis megszabja, hogy valakinek meg kell halnia egy betegségben, de azon lehet változtatni, hogy kinek kell eltávoznia az élők sorából. Így, ha egy beteg a javasasszonyhoz fordult, akkor a feljegyzések szerint az is előfordulhatott, hogy közösen döntötték el, kibe legyen átküldve a betegség, vagyis ki haljon meg a páciens helyett.

De mielőtt még előre sietnénk, és ezt az egészet leírnánk úgy, mint mint a régi vénasszonyok bolondos babonáit, hadd említsem meg a mai mágikus gyakorlók "energiáit" is. Gondoltál-e már bele vajon abba, hogy ha valaki a házából kiűzi a "negatív energiákat", akkor azok hova mennek? Mert azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy "az energia nem vész el". Tehát ha én kiűzöm az otthonomból a "negatívumokat", akkor azok a szomszédomnál fognak kikötni? Vagy csak a kertemben, ahol majd átjárják a gyümölcsfákat, amiről majd a gyerekeim esznek?

Megoldást erre a problémára nem tudok kínálni. Nem is nagyon hiszem, hogy lehet. Sokan próbálkoznak olyasmivel, hogy a varázslataik végére odamondják, hogy az "senkinek ne ártson", ami egy ügyes próbálkozás, de mit értünk a senki alatt? Mert amit elűzünk, kiűzünk, eltávolítunk, annak is léteznie kell valahol, legyen szó démonról, ártó entitásról, szellemről, vagy akár "negatív rezgésről". A kérdés inkább az, hogy mennyit bír el a saját bűntudatod? Vagy inkább homokba dugod a fejed, és úgy teszel, mintha ezt nem is olvastad volna?

Madártollak a mágiában

A régi civilizációk tollakat használtak ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a madarakhoz, azok képviselt tulajdonságaikhoz, vagy akár a másvilághoz és bizonyos istenekhez. Maga a madártoll, mint a szárny része, az égi, felső világhoz való tartozást, az égbe emelkedő erőt, és az égi eredetű hatalmakat szimbolizálja. A mai mágikus tanok alapján a tollakat a gördülékenyebb kommunikáció elősegítéséhez lehet (többek között) általánosságban felhasználni.

A szibériai sámánok madártollas köpenyeket viseltek, egyrészt azért, hogy védelmezze őket, és másrészt pedig azért, hogy segítse őket a testük elhagyásában, és a másvilágra való eljutásban.

A madártollak fétisekként is funkcionálhatnak. A sámánok, különleges szövegek, dalok segítségével, képesek voltak (és még ma is azok), hogy a fétisekben lakó szellemekkel tudassák a betöltendő szerepüket, és cselekvésre csábítsák őket.

Az észak-amerikai őslakosok ajándékoknak tartották a tollakat, melyeket szerintük gyógyításra és varázslásra lehetett használni. Ugyanitt, az embereken viselt madártollak száma és fajtája, valamint az, ahogy hordták őket, jelképezte az személyek törzsbeli státuszát. A fehér tollakat pedig a barátság zálogának mondták, míg az élénk színű tollakat "jó gyógyszernek", a fekete tollakat pedig átkozottnak, és csak a boszorkányok által használtnak tekintették.

Tahitin azt gondolták, hogy ha az ellenséged elfogad tőled egy csokor piros tollat, soha többé nem lesz képes ellenállni neked, és mindig győzedelmeskedni fogsz felette.

Egy európai babona alapján, ha a menyasszony csokrába egy tollat tesznek, a vőlegény tudta nélkül, mindketten gazdagok lesznek. Egy másik szerint pedig, ha az ember lába elé esik egy madár tolla, azt fel kell venni és megtartani, mert képes távol tartani minden gonoszt.

A különböző madártollakat különféle mágikus célokra is fel lehet használni:

Galamb: szerelem (különösen a hosszan tartó). Magadon hordva megelőzi, hogy mások rád erőszakolják az akaratukat. Amerikában azt tartották, hogy szerencsétlen dolog a tollait a kalapban viselni.
Sas: védelem, hatalom. Egy angol szokás szerint, ha az ember távol akarja tartani a ködöt a kertjéből, annak a négy sarkába sastollakat kell akasztani.
Lúd: szerelem vonzása, sövény átlépése.
Sólyom: védelem.
Strucc: igazság.
Bagoly: bölcsesség, éjszaka misztériumai, védelmező amulett. A szibériai népek a gonosz ellen használták, és több észak-amerikai törzs is ezzel díszítette rituális öltözékeit boszorkányok elleni védelemért. A kazakok pedig élő baglyokat kaptak el, hogy kitépjék a pihetollaikat a farkuk alól, melyekről azt mondták, hogy szerencsét hoznak (a madarakat aztán szabadon engedték).
Sirály: utazás
Fecske: szerencse.
Ökörszem: biztonságos utazás.
Pulyka: szerencse, védelem, akadályt képeznek a szerencsétlenségek előtt.
Daru: tudás.
Páva: szemmel verés ellen, ám sok helyen szerencsétlennek tartották a tollait, rajta a "szemet" pedig kimondottan gonosznak.
Vörösbegy: egy élő példányból származó toll nagyon jó amulett tud lenni.
Holló: túlvilág. Ázsiában azt mágikus erőt tulajdonítottak a tollainak, és aki őket viselte, soha nem lehetett legyőzni csatában. A finnek rossz szerencsét hozó madárnak tartották, habár a szárnya alatt elvileg lapul egy toll, mely képes szerencsét hozni.


Források:
Cora Linn Daniels, C. M. Stevans: Encyclopedia of Superstitions, Folklore, and the Occult Sciences of the World
G. J. C. Bois: Jersey Folklore and Superstitions Volume Two
Marie Trevelyan: Folk-lore and Folk-stories of Wales
Edward A. Armstrong: The Folklore of Birds (Collins New Naturalist Library, Book 39)
Clarence Thomas Hurst: Southwestern Lore, Volumes 21-25
T. F. Thiselton Dyer: Folklore of Shakespeare 1883
Asian Folklore Studies, 38.
Lawrence Kilham: The American Crow and the Common Raven