Boldog téli napfordulót!

Téli napforduló és ünnepei

A téli napforduló a Föld több kontinensén is megünneplésre méltó ünnepnek számított, ami nem is olyan meglepő, tekintve, hogy egy, az egész bolygóra kiterjedő jelenségről van szó. Ezen csillagászai esemény eredetét a Föld dőlésszögére lehet visszavezetni, melynek eredménye az éjszakák és a nappalok hosszúságának váltakozása az év folyamán. Ennek köszönhetően léteznek a napéjegyenlőségek és a napfordulók, mely utóbbiakból található egy júniusban (nyári) és egy decemberben (téli), ami általában december 20-a környékére esik. A téli napforduló alkalmával az északi féltekén a Nap a legalacsonyabban látszik a horizonton, és a legrövidebb a nappal hossza, míg az éjszaka a leghosszabb. Ami pedig talán a legfontosabb, innentől kezdve lassan újra nőni kezdenek a világos órák számai.

A téli napforduló nagy sötétségében a Nap, mely eddig folyamatosan vesztett erejéből, újra életre kel, és megint elkezdi meghódítani magának az égboltot. Az ősi kultúrákban általánosnak számított, hogy az ilyen nagy fontosságú kozmikus fordulópontokat valamilyen módon rituális vagy mágikus formában is támogassák, vagy hogy megemlékezzenek róla különféle ünnepek és szokások formájában. És persze ez ma sincs másként, még akkor is, ha a legtöbb ünneplő már nincs tudatában annak, hogy miért is olyan fontos ez a nap.

Az emberiség által készített legrégebbi építmények között is már többet találunk, mely a napforduló reggelén felkelő naphoz van tájolva. Ilyen pl. a híres Stonehenge, amit még jóval a kelták és a druidák megjelenése előtt készítettek, de az írországi Newgrange sírdomb is. Az ókori Egyiptomban Karnak és Abu Szimbel szintén ekkor kap különleges megvilágítást a csillagunktól.

Sok nép hitvilágában ekkor születtek újjá a Nap istenségei, vagy a panteon egy-egy jelentősebb (általában a vegetációhoz is kapcsolódó) istensége. Ezzel párhuzamosan több anyaistennő is ekkor adott életet a reményt újra elhozó fiának. Más helyeken a csapdába esett Nap (vagy azt őt képviselő istenség) szabadult ki ekkor fogságából.

Az ókori görögök ekkor ünnepelték meg Dionüszosz halálát és újjáéledését.
 
Az ókori rómaiak Saturnalia ünnepe esett erre az időpontra, mely Saturnus istent dicsőítette, és a valaha volt aranykorról emlékezett meg. Később, a Nap kultuszának elterjedésével december 25-én tartották Sol Invictus ünnepét.

Mithras születése a téli napfordulóra esett, és egy barlangban ment végbe, ahol pásztorok is hódoltak előtte.

A mítoszok szerint december 25-én született Attis is, aki egy kisebb vegetációs istennek számított valaha. Azt mondták róla, hogy Kübélé istennő papja/szeretője volt, ám, vagy azért, mert megsértette az istennőt, vagy azért, mert valamitől menekült,  de valahogy sikerül kasztrálnia magát. Több változatban is ez egy fenyő alatt ment végbe, aminek köszönhetően ez a növény az istennő szent fája lett. És persze ettől fogva Kübélé papjai is kasztrálták magukat.

Egyiptomban ekkor emlékeztek meg Hórusz és Rá születéséről, valamint Íziszről, amint feltámasztja Oziriszt.

A kínaiak dongzhi név alatt ünneplik a téli napfordulót, amit a jin és jang váltakozásának filozófiájára vezetnek vissza. Tekintve, hogy a jin a sötétséget (is) jelenti, így ezt a napot a "legjinesebb" időpontnak tartják, de mivel innentől fogva a nappalok nőni fognak, így szerencsésnek számít. Az megemlékezésnek többféle módját ismerik Kína-szerte, de általában a családok összejönnek és adott ételeket esznek, melyek segítenek az embernek egészséges maradni a tél folyamán. Egyes helyeken ilyenkor az ősöknek is áldozatot mutatnak be.

A japánok szintén jellegzetes ételekkel ünnepelik a napfordulóról, melynek az alapja legtöbbször egy tökféle. Másik jellegzetes szokás még egy ázsiai citrusfajta gyümölcsével való fürdés, mely elvileg egészségessé tesz és megtisztít. A sintó vallásban pedig ekkor ünneplik Amaterasut, a Nap istennőjét, aki ekkor jön elő barlangjából, hogy újra melegíteni tudja a Földet.

A régi Skandináviában Jul vagy Jól névre hallgató ünnepet tartottak ez idő tájt, méghozzá megemlékezve az ősökről és a holtakról, akik az év legsötétebb idején újra ellátogattak az élők közé. A téli napforduló ma, neopogány körökben közismert Yule elnevezése is innen ered. Habár a pontos jelentését a fikejezésnek nem tudják a kutatók, de a legvalószínűbb jelöltek az "áldozat" és a "kerék" szavak.

A neopogány Yule is a téli napfordulóra esik. A modern legenda szerint alatta általában az isteni pár férfi tagjának az újjászületését ünneplik az (Anya)Istennőtől. Sokan a Robert Graves által kidolgozott Magyalkirály-Tölgykirály mítoszról is ekkor emlékeznek meg, mely azt mondja, hogy ezen a napon a fogyatkozó félévet uraló Magyalkirály megmérkőzik és veszít a növekedő félév urával, a Tölgykirállyal szemben. Vagy a Tölgykirály ilyenkor születik ujjá, a csatára pedig majd csak a napéjegyenlőségkor kerül sor.

Végül pedig, a keresztény karácsonyt Jézus születésével pedig csak futólag említeném meg, mert azt hiszem ez az ünnep azért mindenkinek ismerős. Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy a magyar kifejezés erre az időpontra szláv eredetű, és valaha egy pogány, napfordulókor (legyen téli, vagy nyári) tartandó ünnepet takarta.

A mágia alapjai: a mágia fajtái

A mágiának különböző formái és módszerei keletkeztek az évszázadok folyamán. A különböző változatok persze nem voltak soha igazán markánsan elválasztva egymástól, az egyes gyakorlók leginkább saját keveréküket alkalmazták, egyéni elképzeléseikre és tapasztalataikra alapozva. A múltra vonatkozóan jobbára a mágia működése mögött rejlő elméletek alapján szokás meghatározni az egyes kategóriákat, míg a mai gyakorlók a saját típusaikat leginkább az általuk alkalmazott fő mágiamódok, vagy a felhasznált mágikus hozzávalók alapján különítik el. A következőkben ezekből szeretnék párat bemutatni, ám felhívom a figyelmet arra, hogy nem térek ki minden egyes mágikus módszerre, csupán egy kis ízelítőt adok belőlük. A módszerek leírása igen tömör, és nem próbálok belemenni a bonyolult elméletekbe, amiken a hozzájuk értők vitázni szoktak. Aztán az is előfordulhat, hogy egy említett módszer már ismerős valakinek, csupán más elnevezés alatt. Ezen nem kell meglepődni, a különböző mágiaformákra használt kifejezések soha sem voltak egységesek és ma végképp nem azok. Mindezek tudtában, térjünk akkor rá a különböző gyakorlatokra!

Magia Naturalis/természetes mágia

A középkorban kialakult mágikus kategória, mely a mágiát, mint természetes (itt értsd: nem a keresztény Isten törvényeivel szembe menő) tudományt igyekszik feltüntetni. Az alapelgondolása az, hogy egymásba kapcsolódó, rejtett természetes erők léteznek az Isten által teremtett világban, melyek ismeretével az ember képes lehet manipulálni a környezetét. A „natural magic(k)” kifejezéssel modern vonatkozásban is lehet találkozni, ahol ez általában olyan varázslatokat takar, melyek a növények, vagy ásványok felhasználására szorítkozik.

Asztrális mágia

Olyan mágikus gyakorlatok, melyek működése azon alapszik, hogy a csillagok és bolygók („az égi szférák”) hatással vannak a földi valóságra, illetve, hogy a megfelelő rituális eszközökkel az emberek is képesek ezt a maguk hasznára fordítani. Ezen belül még persze megoszlottak a vélemények arról, hogy az egy-egy bolygó, vagy csillag öntudattal rendelkező szellemét idézik ilyenkor a mágikus tárgyba, vagy csak annak az erejét, esetleg maga az asztrális jelenség tudattalan és csak automatikusan cselekszi azt, ami el van számára rendelve.

Hermetikus mágia

Hermész Triszmegisztosznak (Háromszorosan nagy Hermésznek) tulajdonított mágikus-filozófiai szövegek elképzelésein alapuló mágia. Egyik alapvető tétele az „ahogy fent, úgy lent”, ami a makrokozmosz (a világ) és a mikrokozmosz (ember) egységét hivatott kifejezni. Gyakorlataiban a varázslást végző főként ezen két „kozmosz” összefüggéseit és megfeleléseit rituális módon próbálja meg a saját céljainak elérése érdekében alkalmazni.

Démoni mágia

A középkori és újkori, kimondottan démonok megidézését alkalmazó varázslatokat takarja. A megfelelő szellemi segítők mágusokhoz való csalogatása és munkára fogása az egyik legősibb, ha nem a legősibb mágikus módszerek egyikének. Talán ezért is maradhatott fent a mai napig, már ha azt nem számítjuk, hogy valakik biztos működőnek találhatják. A középkorban az ezt gyakorlók a megidézett démonok urainak látták magukat, akikre a démonok saját neveinek, vagy pedig a keresztény isten titkos neveinek az ismeretével és alkalmazásával rá tudják kényszeríteni akaratukat.

Angyalmágia

Ha pedig az ember démoni szellemekkel közösködhet, akkor nyilván angyalokkal is. Sok mágus a középkorban kimondottan vallásos gyakorlatként fogta fel a mágiát, mely által közelebb kerülhettek Istenhez, vagy az isteni léthez. A gyakorlat fontos részét képezte a vallásos élet, a böjt, a rendszeres imádkozás és önmegtartóztatás. Nem szabad ezt összekeverni a mai New Age-es angyalmágiával, mellyel ugyan névrokon, de ez a modern változat gyakorlata nem egyezik meg a régivel.

Képmágia/talizmáni mágia (magisterium imaginum, scientia imaginum)

Adott mágikus képek, számokat tartalmazó négyzetek, betűkombinációk, pecsétek megfelelő asztrológiai időpontban és az előírt anyagra történő felfestését, felvésését és elvarázsolását alkalmazó technikák összessége. Ezen képek hatalommal rendelkezhetnek azért, mert a bolygóktól/csillagoktól nyerik őket vagy, mert valamilyen szellemhez/démonhoz/angyalhoz kapcsolódnak.

Goetia

Angyalok és démonok megidézésével végzett mágia. A kifejezés az ókori görög nyelvből származik, ahol többek között egy időben ez varázslót jelentett. A középkor folyamán a nem elfogadhatónak tartott szellemi lényekkel végzett mágikus munkát értették alatta (többek között).

Teurgia

Olyan módszerek összessége, melyek segítségével az emberek az isteninek tartott lényeket (vagyis keresztény körben Isten, Jézus, Szentlélek és az angyalok) rá akarták bírni arra, hogy megtegyenek valamit, vagy éppen hogy ne tegyenek meg bizonyos dolgokat.

Nekromancia

Eredetileg, még az ókori görögöknél, halottak megidézésével történő jóslást jelentett. A középkorban több dolgot is ezzel a névvel illettek: egy tudományágat, mely a természet titkos tulajdonságait vélte megismerni, a démoni mágiát, illetve általánosan az egyház által tiltott mágiát (ezért is jön a nekromancia latinos félreírásából a nigromancia, amiből pedig a fekete mágia kifejezés származik). Ma különféle, a holtak (mind emberi, mind állati, de már növényiről is hallottam) tiszteletén és imádásán alapuló gyakorlatot nekromanciának neveznek.

Népi mágia

A falusi emberek varázslatai, ráolvasásai és egyéb mágikus módszerei.

Szimpatikus mágia

James Frazer által kitalált kategória. A hasonlóságokon alapuló mágikus módszerek összessége, mely az egyik fő fajtáját képezi a különböző népek mágiáinak. Általa vagy egy, a célunkhoz hasonlító cselekedettel akarunk elérni valamit (pl. esőhöz vizet szórunk), vagy egy vágyunkhoz hasonló vélt tulajdonságokkal rendelkező tárgy segítségével végzünk egy varázslatot (pl. szerelemért vörös rózsával).

Szertartásos/rituális mágia

A középkori tanult mágia egyes formái, illetve azok továbbélése modernizált formában és az olyan kortárs mágikus módszerek, melyekben fontos szerepet játszanak a megfelelő módon véghezvitt, rendszerint elég bonyolult rituálék. Nagy hatással volt rá a kabbala különböző misztikus tanai, vagy éppen Alaister Crowley munkássága. Néha pedig ezt a kifejezést használják általában a tanult, középkortól ránk maradt könyvekben is lejegyzett mágikus módszerekre, ezzel próbálva megkülönböztetni őket az írástudatlan emberek, szájról szájra terjedő módszereivel.

Énoki (angolul: Enochian) mágia

John Dee, a híres 16. századi angol mágus és társa, Erward Kelly munkásságából eredeztethető mágiaforma, mely különféle szellemek megidézésén és a nekik való parancsoláson alapul. Dee és Kelly azt állították, hogy látomások során, angyalok közölték velük ezeket a tanokat (köztük az angyali, „énoki” ábécét is). Az „énoki” kifejezés az Énok prófétának tulajdonított apokrif iratra utal.

Gyertyamágia

Olyan varázslatok összessége, melyek végrehajtásához egy (vagy több) gyertya, általában rituális módon történő égetése szükséges.

Herbál/növényi mágia

Olyan varázslatok összessége, melyeknek fő fókuszpontja egy, vagy több növény.

Kristálymágia

Olyan varázslatok összessége, melyeknek fő fókuszpontja egy, vagy több kristály, ásvány.

Káoszmágia

Egy igen modern mágiaforma, melyet az 1970-es évek folyamán kezdtek el kidolgozni. Igen gyakorlatiasan áll az egészhez: azt alkalmazhatja bármelyik gyakorlója, ami csak éppen a kedvére van (és persze amiről azt gondolja, hogy működni fog), kezdve az ókori módszerekkel és befejezve a legutóbbi sci-fi regényben olvasottakkal. Épp ezért egyénenként változik, hogy pontosan hogyan is kell végezni.

Egy középkori grimoire: a Picatrix

A Picatrix egy olyan mágikus könyv, mely a középkori és a kora-újkori Európa mágikus gyakorlóinak az egyik nagy kedveltje volt. Főként asztrológiai mágiával foglalkozik, azon belül is a bolygók szellemeinek a megidézésével elkészíthető talizmánokkal. Ennek a módszernek a teóriai alapjait is alaposan tárgyalja, de hosszan ír a nekromanciáról is, vagy legalábbis arról, amit az írója annak tartott. A nekromancia, ami eredetileg holtak megidézésével végzett jóslást jelentett, ebben a könyvben a világ rejtett működésének és bölcsességének a megértését jelenti, durván kb. azt, amit ma „okkultnak” is mondhatnánk. De ennél jóval többről is szó van benne , mint mondjuk a különféle tárgyak (pl. búbos banka agya) lehetséges varázslatokban való felhasználásáról, démonidézésről, illetve a bolygók szellemeihez intézhető megfelelő imákról. 

A hagyomány egy 1009. előtt meghalt arab csillagásznak, Abu al-Qasim Maslama ibn Ahmad al-Majritinek tulajdonítja megalkotását, ám a valóságban a 11. század második felében íródhatott, egy Andalúziában élő arab tudós által, akiről viszont semmit sem tudunk. Eredetileg arab nyelvű volt, majd 1256-ban (vagy 1258-ban) kasztíliai (X.) Alfonz király utasítására készült először a spanyol, később pedig ebből a latin fordítása. Innentől pedig már szabad utat kapott arra, hogy Európa varázslás iránt érdeklődő emberei szabadon (ha az egyház tiltásával is, de) használhassák.

A Picatrix eredeti arab címe Ghayat al-Hakim, magyarul a „bölcsek célja”, vagy a „az, ami felé a bölcsek törekednek”. Nyilván látszik, hogy a latin cím nem ennek a fordítása. Helyette a latinra fordító az akkoriban írójának tartott Maslama al-Majriti nevének első részéből nyelvészkedte ki a címet. Ugyanis az arab maslama elvileg a „megszúrni” szótőre vezethető vissza, a latin picatrix pedig, a picatur női változata, amit „az, aki megszúr”-ként lehetne magyarosítani. 

Egy oldal az egyik kéziratos példányából

A titokzatos eredeti szerző kilétét félre téve meg kell jegyezni, hogy a Picatrix nem csak egy ember fejéből pattant ki. Határozottan látszik rajta, hogy több korábbi arab asztrológiai-mágikus írásokból lett összeállítva, melyeket pedig eredetileg indiai, perzsa és közel-keleti hagyományok alapján készítettek. A mű maga többször hivatkozik görög forrásokra is, mint pl. Platón, Hermész (Triszmegisztosz) és Arisztotelész. Mindezeken felül, a szövege szintén változott az idők során, hiszen még a 13. században is alakítgattak rajta. Ezenkívül a nyomtatás feltalálása előtt, amikor még kézzel sokszorosították a könyveket, nem egyszer előfordult, hogy az írnok a Picatrix csak egy részét másolta ki, bizonyos (általában a kereszténységbe nehezebben beilleszkedő) részeit kihagyva.

A Picatrix szövege négy könyvre van bontva. Az első könyvben általános bevezetést kapunk a mágia világába: megismerjük az égi szférákat, a makrokozmosz és a mikrokozmosz működését, a mágikus talizmánok elkészítésének általános módját, illetve olyan filozófiai témákat, mint a varázslás jóra vagy rosszra használatát, vagy éppen a tanulás fontosságát. A második könyv az asztrológiai mágia bemutatása: gyakorlati tudnivalókat és részletes leírásokat közöl a bolygókról, csillagokról és csillagképekről. Ezt pedig azért fontos tudni, hiszen a Picatrixban bemutatott rendszer alapján az asztrológia ismerete minden mágikus tudás alapja. A harmadik könyv ezt viszi tovább, leírva a csillagok és bolygók kapcsolatát a színekkel, növényekkel, illetve az ásványokkal. Szó van még itt a bolygók szellemeivel való kapcsolatfelvétel módjairól is. A negyedik könyv a mágikus képekkel végzett varázslást mutatja be, az ilyen képek által megidézhető szellemek tulajdonságaival együtt. Ezenfelül szerepelnek még itt konkrét varázslatok olyan gyakorlatias célok érdekében mint például a gyógyítás, a jégeső elhárítása, vagy éppen a bolhák távol tartása.

Egyik példányának az illusztrációi

A könyv születése óta folyamatosan használatban van, még ha időnként veszített is valamit a népszerűségéből. Természetesen manapság is olvassák és alkalmazzák a mágia iránt érdeklődők, és nemcsak latin, hanem angol, német és francia nyelven egyaránt elérhető. Tehát egy igazi klasszikusról van szó, mely lassan az ezer éves korhoz közelít. Ha a konkrét módszereit már nem is feltétlenül követik (legalábbis remélem, hogy szegény búbos bankákat nem üldözi senki az agyukért), de a benne lejegyzett mágikus teóriát továbbra is sokan relevánsnak tartják.