Lelkekről és funkcióikról

Ha lélekről van szó, akkor általában mindenki a keresztény megközelítésre gondol, miszerint az emberi lényeknek van egy fizikai testük, és egy szellemi természetű lelkük, mely a halál után valamilyen túlvilági helyre távozik, ahol aztán majd folytathatja létezését. A mai neopogányok is szinte kizárólag ezt a gondolatmenetet követik, csupán azokkal a változtatásokkal, hogy a lelkek halál utáni célja nem a menny vagy a pokol, hanem "summerland" (a "nyár országa"), illetve, hogy a lelkek képesek újjászületni miután egy időt eltöltöttek a túlvilágon. Viszont a néprajzi kutatások azt bizonyították be, hogy a kereszténység megjelenése előtt, illetve majd azzal párhuzamosan is, az őseink nem így látták a világot, mint ahogy ez igaz minden Európán kívüli kultúrára is.

Ahogy az ember a különböző népek lélekképzeteit tanulmányozza, óriási változatossággal találja szembe magát.  Sokszor még az egy nyelvet beszélő emberek között sem voltak pontosan meghatározott, és mindenki által elfogadott szabályok a lelkeket illetően. Ám, ha az európai, észak-ázsiai, sőt egyes amerikai népek elgondolásait tanulmányozzuk, felvázolhatunk egy bizonyos rendszert, mely ezek alapját képezheti. E szerint, az embereknek alapvetően két fajta lelke van: az életlélek, és a szabad lélek.

Az életlélek (más elnevezések szerint a testlélek) az életfunkciók irányítója, és az emberek állandó és legfontosabb részét képezi egészen a haláláig, ami után pedig megszűnik létezni lélekként. Az embereknek egyes kultúrákban több életlelke is van; a ket nép pl. hatot is ismert. Ezeket a lelkeket sokszor a test egy-egy biológiai funkciójához kötötték. A legáltalánosabb mind közül a lélegzéshez kötött formája, melynek a nyomaira többek között a magyar nyelvben is rátalálhatunk (lélek szavunk 'lél' szótöve, ami a lélegzetre utal). Magyar körökben szórványosan ismert volt az a hit is, hogy a kifolyó vérrel együtt távozik az emberből a lélek, mely megint csak a testlélekre vonatkozik, ezúttal már vérhez kötött minőségében. De még Homérosz műveiben is több lélek van egy-egy emberhez kapcsolva, melyekből a testlelkek közül az egyik például a májhoz kötődött, és még külön funkcióval is rendelkezett: ő felelt a vágyakért.

A szabad lélek (vagy árnyék, hasonmás, más, stb.) alapvető tulajdonságának számított, hogy képes volt a fizikai testtől ideiglenesen eltávozni (tudatosan és szándékosan is), különösebb káros hatások nélkül. Az ilyen kirándulások alkalmával az ember elvesztette eszméletét, "önkívületbe" esett (szó szerint), vagy transzba, de az is előfordult, hogy csak egyszerűen elaludt. Ezalatt pedig a szabad lélek nagy távolságokat tudott megtenni, vagy más világokat látogathatott meg, miközben különféle emberek szabad lelkeivel (élőkével és holtakéval egyaránt), vagy éppen istenekkel, szellemekkel, esetleg démonokkal találkozhatott. Gyakori elképzelés, hogy minden ember szabad lelke éjszakánként elhagyta a testét alvás közben. Épp ezért is pl. az obiugorok különösen ügyeltek arra, hogy senkit ne ébresszenek fel hirtelen, különben a szabad lelkük nem érkezik visszatérni a testükbe, amitől pedig az ember megbetegedne, vagy meg is halna. Továbbá ez a lélek, testből való távozásakor gyakran ölt állatalakot: egérként, pillangóként, békaként, kígyóként, madárként, stb. hagyja el alvó gazdáját, általában a száján keresztül. Egész Európában ismertek azok a legendák, melyekben valaki elalszik, majd a szájából kisegér formájában távozik a lelke, melynek mozgását egy ébren lévő ember kifigyeli. A legendák és mondák arról is beszámolnak, hogy ha ezzel az állattal, vagyis a szabad lélekkel történik valami, az visszahat a gazdatestre is: ha az állatot megsebesítik, az ember is megsebesül, ha pedig megölik, meghal az ember is. Ezen lelkek másik fontos tulajdonságának számított, hogy a test halála után is tovább éltek, vagyis a holtak szellemei valójában a halott emberek szabad lelkei voltak. Az ilyen lelkek képesek voltak visszatérni családjaikhoz ha akartak, de eltávozhattak különféle túlvilági helyekre, beköltözhettek hegyek mélyére, csatlakozhattak a tündérekhez, vagy éppen istennők és istenek vezette halotti csapatokban szárnyalhattak az egén télközép idején.
Több kultúrában is felfedezhető az a hit, hogy ezek a hasonmások nem voltak teljesen alávetve a testben élő embernek, hanem saját akarattal és személyiséggel rendelkeztek. Egyes észak-amerikai törzseknél például ez a hit olyan komoly szintű, hogy nem is szabad lelkeket ismernek, hanem egy hozzá nagyon hasonló védőszellemfajtát. Általános elképzelés, hogy az ember nem tudja uralni a szabad lelkét, vagy éppen megmondani neki, merre utazzon álmában. Kivételt képeznek ez alól a kimondottan erre specializálódott varázslóalakok (sámánok, boszorkányok, stb.), akik tudatosan is ki tudták küldeni a másukat, hogy adott feladatokat végezzenek el általa (beteg lelkének visszaszerzése, harc ellenséges varázslók/holtak szabad lelkeivel, a holtak szellemeivel való találkozás, lakomázás, stb.). Az általuk elvégzett tudatos kiküldések során ezen varázslóalakok transzba esnek, vagy álomba, esetleg mély meditatív állapotba, ugyanis a szabad lélek eltávozása mindig valamilyen tudatváltozást igényel az embertől. A szibériai sámánok is ezért dobolnak, a boszorkányok ezért kenték testüket hallucinogén növények kenőcseivel, és a magyar táltosok is ezért "rejteztek el" napokig aludni.

~

Egy antropológusok által felvetett elképzelés szerint, az ember a vallási nézeteit a kezdetekben nem a fantáziájából szőtte, hanem mindazon tapasztalataiból és megfigyeléseiből, melyeket összeszedett élete során. Ezen elmélet szerint, a testlélek az élők és a holtak közötti különbséget hivatott megszemélyesíteni, míg a szabad lélek az álmokat és a látomásokat, transzélményeket magyarázza. Mert, míg valaki a földön fekszik, és alszik, addig álmában messzi tájakat járhat be, holt ismerőseivel találkozhat, miközben a körülötte ébren lévők csak a mozdulatlan testét látják. Az álmot átélő és az ébren maradtak beszámolói közötti különbség megmagyarázására tökéletes módszer a szabad lélek gondolata, ugyanis ez megengedi, hogy az álmok (és látomások) valósága és a fizikai lét valósága is megférjen egymás mellett. Így gondolkodva talán már az sem lesz olyan meglepő, hogy nincs az embernek teljes kontrollja a hasonmása felett: hiszen álmunkban sem uraljuk teljesen önmagunkat: csinálunk olyasmiket, amiket a való életben soha, vagy éppen misztikus módon tisztában vagyunk olyan tényekkel, amelyeknek normál esetben nem lennénk tudatában. De ha megfigyeljük az álmainkat, az is könnyen felfedezhető, hogy amiket benne látunk és tapasztalunk így vagy úgy, de általában valamilyen módon visszatükrözik az éber életünket. Sőt, aki próbálkozott már tiszta álmodással, az azt is tudhatja, hogy éber oldalunk mély érzelmei vagy erős akarata befolyással tud lenni az álmainkra, olyannyira, hogy akár az önálló szabad lélek (az álombeli énünk) és az ember normális tudata között szinkronizáció léphet fel: vagyis tudatunkra ébredünk az álmunkban.


Főbb források:
Iikka Pyysiainen: Supernatural Agents : Why We Believe in Souls, Gods, and Buddhas
Voigt Vilmos: A vallás megnyilvánulásai - Bevezetés a vallástudományba
Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok: mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága
Claude Lecouteux: Witches, Werewolves and Fairies: Shapeshifters and Astral Doubles int the Middle Ages

A boszorkányság hagyományos alapjai

Manapság nagy a kavarodás pogány körökben azt illetően, hogy mi is a boszorkányság, és mi nem. Vannak, akik e téren csupán a saját meglátásaikra és érzelmeikre hagyatkoznak, míg mások (mint pl. én is) próbálnak a múlt ködös feljegyzéseiből egy történelmileg megalapozott megközelítést találni. Ám ha a régmúltból származó feljegyzéseket olvassuk, óhatatlanul is szembetaláljuk magunkat pár nehezen meglátható, de igen jelentős problémával. Először is, a feljegyzések, melyekhez hozzáférésünk van boszorkányokat illetően, mind az ő praxisukat elítélő személyektől származnak, akik írásaikkal épp azt akarták bebizonyítani, hogy amit a boszorkány csinál az ördög műve, vagy pedig egyszerű képzelgés. De ez még a könnyebben érzékelhető akadály. A másik nehézség ugyanis igen mélyen rejtőzik bennünk, és a mindennapi életünk szerves része: a saját, modern, "felvilágosult" világszemléletünk. Ennek köszönhetően a régi emberek elbeszéléseit a számunkra alapvetően lehetetlennek tartott eseményekről (állattá változás, éjszakai repülés, stb.) hajlamosak vagyunk egyszerű képzelgésnek leírni, a helyett, hogy megpróbálnánk felfedni valós jelentésüket. Ez az oka továbbá annak is, hogy manapság a boszorkányság alapjait folyamatosan a New Age és a 19-20. századi ezoterikus hagyományok nyelvezetével és fogalmaival próbálják leírni, megjegyzem, elég sikertelenül. Mert az energiák és asztrál síkok nem tükrözik hűen azt, amit a múlt emberei képzeltek a mágiáról, vagy a másvilágról, bárki, bármit is mondjon. Ahhoz, hogy az autentikus alapokhoz eljussunk, a múlt népi hitvilága felé kell fordulnunk, azon világszemlélet felé, melyben az emberek legtöbbje számára a boszorkány még általános valóságnak számított, nem pedig a Harry Potter filmekben látott fiktív alaknak.

Most én itt hét olyan sarkalatos pontot fogok felsorolni a régi emberek világnézetéből, mely már szilárd alapot tud adni egy boszorkányi gyakorlat működéséhez. Vagyis azt próbálom bemutatni, hogy egy kora újkori boszorkány hogyan is szemlélhette a világot, és ebben a szemléletben hol is helyezhette el magát. A boszorkányság hagyományos alapjai ebben az értelemben tehát azokat a világszemléleti, és hitbeli elgondolásokat takarják, melyek együttesen egy olyan valóságot alkotnak az egyén számára, melyben egy személy képes boszorkányként funkcionálni.
A pontok pedig a következőek:

1. Animizmus
Nagyon durván leegyszerűsítve: mindennek lelke van. Tekintve, hogy a Pallas nagylexikona szerint is ez "a földkerekség összes vallásainak egyik közös gyökérszála", gondolom nem kell nagyon magyarázni, hogy miért is került ebbe a felsorolásba, és annak is az elejére.

2. Mágikus hit
Mely szerint bizonyos cselekvések elvégeztével az ember képes egy óhajtott történést előidézni. Bővebb leírás róla itt található.
Amit még fontos a mágikus hittel  kapcsolatban megjegyezni, hogy egy boszorkány nem attól lett boszorkány, hogy ő varázslatokat végzett, mint ahogy a mágia sem volt a boszorkányok privilégiuma. A múltban a varázslatok erejében a legtöbb ember hitt, így a szinte mindenki valamilyen formában alkalmazta is őket. A lányok és fiúk szerelmi bűbájokat végeztek, az asszonyok ráolvasásokat mondtak a kenyérre, hogy jól megkeljen, mások a vetéskor a búzát bűvölték, hogy nagyra nőjön. Az ilyen apró mágikus cselekedetek átszőtték az emberek életét. Ám ugyanez a hit tette lehetővé azt is, hogy elhiggyék valakiről, hogy az illető képes egy viaszbábuval embereket megbetegíteni, vagy egy fonalra kötött pár csomóval impotenciát előidézni, vagyis olyan cselekedeteket véghezvinni, melyekkel a boszorkányokat oly gyakran vádolták.

3. Lélekképzetek
Manapság úgy tekintünk egy emberre, mint aki egy testből és egy lélekből áll, ahogyan a keresztény egyház tanítja. A régi korok embere számára ez nem volt ilyen egyértelmű. Egyes szibériai népek pl. akár hét emberi lelket is megkülönböztettek, míg mások csak kettők. Ami az európai hagyományokat illeti, itt sem beszélhetünk egységes elképzelésekről, de azt el lehet mondani, hogy általánosan ismert volt egy fizikai testéből kilépni képes lélekforma, mely át tudott jutni a holtak (esetleg tündérek) birodalmába, ott kommunikálni tudott a "helyiekkel", valamint nagy távolságokat tehetett meg rövid idő alatt a fizikai világban, legtöbbször repülve (önmagában, vagy valamilyen állaton, hétköznapi tárgyon). A magyar szövegek általában másként utalnak erre a lélekformára.

4. A másik világ(ok)
A múlt emberei számára magától értetődő volt, hogy létezik egy túlvilág, ahol a holtak lelkei "élik" életüket valamilyen formában. Ám a halott ember lelke több túlvilágra is kerülhetett, így pl. a kora újkori Skóciában az elhunytak lelkeit meg lehetett találni az tündérek hegyek alatti palotáiban, vagy a purgatóriumban, esetleg a mennyben, vagy pedig a pokolban. Mint ez a példa is mutatja, a keresztény és az azt megelőző vallások túlvilágképzetei együtt éltek tovább a néphitben, kiegészítve egymást. Ezekre a helyekre az élő emberek másai is ellátogathattak (véletlenül, önszántából, vagy éppen elrablással), és onnan információkat hozhattak vissza.

5. Másféle lények
Mind a már említett másvilági helyeken, mind a fizikai világ egyes kitüntetett helyein éltek olyan lények, melyek nem emberek holt lelkeiként voltak számon tartva. Ilyennek mondhatóak a szépasszonyok, a brownie-k és elfek, a tündérek, a boszorkányok egyes familiárisai, és még hosszan sorolhatnám. Az emberek felé ezek a lények nagy része ambivalens volt, ám nagy büntetéseket tudtak kiszabni, ha az általuk elvárt tabukat valaki megszegte. Épp ezért az emberek inkább a jóindulatukat próbálták elnyerni különféle, kisebb-nagyobb áldozatok felajánlásával. Ám voltak olyanok is közöttük, akik kimondottan ártónak számítottak, és akiket mindenki jobbnak látott messzire elkerülni.

6. Kapcsolatok
Az emberek képesek voltak a már említett másvilágokba ellátogatni, illetve a "másféle" lényekkel találkozni. Ám egy egyén életében csupán párszor fordultak elő ilyen esetek (de az is megesik, hogy egyáltalán nem), általában élete bizonyos kritikus pontjain (pl. életveszélybe kerülés, súlyos betegségek, stb.). Amit még fontos itt megemlíteni, hogy ez a találkozás legtöbbször valamilyen módosult tudatállapotban történt. Ott van például az a tipikus eset, amikor valaki elalszik egy olyan helyen, amit a tündérek kedvelnek, mire a tündérek elrabolják őt, vagy éppen jól megtáncoltatják. Ami az elbeszélésből nem tűnik ki elsőre, hogy a táncolás vagy elrablás nem éber állapotban történt, hanem az illető álmában, melyet ő valóságként élt meg. Ugyanis a múltban az emberek nem tettek különbséget hétköznapi és módosult tudatállapotok, vagy éppen a fizikai valóság és a látomások, álmok között. Így a történetekből sokszor nem tűnik ki, hogy az, amit az főhős átélt nem a mai értelemben vett hétköznapi valóságban történt meg, hiszen akkoriban egy mostani "természetfeletti esemény" is teljesen természetesnek számított.

7. Mediátorok és specialisták
A 3-6. pontokban szereplő tételeket (lélekképzetek, másvilágok, másféle lények, kapcsolatok) egyes emberek igen mélyen ki tudták ismerni, olyannyira, hogy aztán belőlük lettek a közösségük mediátor alakjai, és különböző természetfeletti specialistái, akik közvetíteni tudtak az emberek közössége és a másik oldal létezői között. Ilyen személy abból lett, aki valamilyen krízis (vagy személyes keresés) következtében kapcsolatba került a másik oldallal és lényeivel, ami által egy szoros és tartós együttműködést tudott kiépíteni velük. Az ilyen specialisták az első találkozást követően képesek voltak saját akaratukból is előidézni ilyen találkozásokat, hogy segítséget kérjenek, vagy tudást szerezzenek másvilági ismerőseiktől. Ehhez pedig hozzá tartozott az is, hogy az illető képes legyen a saját mását akarata szerint kiküldeni mind a másvilágba, mind a földi világba. És ezzel el is jutottunk a boszorkányokhoz, akik szintén ebbe a kategóriába tartoztak.


Források (a teljesség igénye nélkül):
Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok: mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban
Pócs Éva: Tündérek, démonok, boszorkányok
Pócs Éva: Eksztázis, álom, látomás: vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben
Emma Wilby: Cunning Folk And Familiar Spirits: Shamanistic Visionary Traditions In Early Modern Witchcraft and Magic
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland
Claude Lecouteux: Witches, Werewolves, and Fairies: Shapeshifters and Astral Doubles in the Middle Ages
Mircea Eliade: A samanizmus: az extázis ősi technikái