Boszorkányiskola 8. lecke: istennők és istenek

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola nyolcadik leckéjén! Ezen a héten megismerkedünk az újboszorkányság fő istenségeivel és azzal, hogyan is kezdhetünk neki a szellemi létezőkkel való kapcsolatok kiépítésnek.

~ ~ ~

 

Mint már azt az első leckében is említettem, az újboszorkányság egy spiritualitással átszőtt gyakorlat. Alapvetően bármely valláshoz hozzá lehet igazítani, mégis a legtöbb mai boszorkány az újpogányság követői közül kerül ki. A pogányságon belül is vannak bizonyos nem-anyagi létezők, szellemek és istenségek, melyekkel a boszorkányok tipikusan kapcsolatot szoktak fenntartani. Ezeket alapvetően négy nagy csoportba lehet sorolni. Az első, melyről már volt szó egy előző leckében, a Természet, annak minden szellemével. Ide tartoznak az erdők, a folyók és az ég szellemei, illetve az állatok, növények és a gombákéi. A második nagy csoport a holtaké, akik egyrészt lehetnek az őseink, kikkel valamilyen leszármazási kapcsolatban vagyunk, vagy pedig az összes egyéb elhunyt anyagi létező szelleme, mellyel esetlegesen összehoz minket a sors. A harmadik kategória az istenek- és istennőké. A negyedik pedig a tündéreké és démonoké. Mindegyikükkel fogunk még a későbbiekben is foglalkozni, de ezen a héten az istenségekre fogunk koncentrálni.

Az Istennő

A kereszténység minden erőfeszítésének ellenére is, a legutóbbi időkig megmaradt az európai nemzetek néphitében bizonyos pogány istennők emlékei. Talán Holle anyót nem kell senkinek sem bemutatnom, ám azt bizonyára kevesebben tudják, hogy ő is az ilyen istennő-maradványok egyike. A mai boszorkányok hajlamosak arra, hogy ezekből a ránk maradt morzsákból egy fő istennőt formáljanak. Vannak, akik ezt még tovább viszik, és neolitikumi matriarchális társadalmakról, illetve az ősi Magna Materről beszélnek. De bárhonnan is származzon, az újboszorkányok istennője, aki ugyan tényleg ezekből a régi elképzelésekből is merít, ám attól még egy modern formáról van benne szó.

Az Istennő a föld, a születés, a halál, a holtak, az újjászületés, a termékenység és a vadon úrnője. Sokszor egyes szerepei, egy adott boszorkány gyakorlatában visszaszorulnak, míg mások nagyobb hangsúlyt kapnak. Így mondjuk meg lehet közelíteni őt, mint a vadon, a termékenység és a föld istennőjét, a halállal kapcsolatos vonatkozásait elhagyva, vagy pedig fordítva. Nincs egy konkrét, mindenki számára előírt értelmezési formája, ugyan azt fontosnak érzem kiemelni, hogy soha nem egy csupa fénnyel és jóindulattal teli lényről van benne szó, aki csak segíteni akar az embereknek. Sokkal inkább egy hatalmas erő megtestesüléséről, mely pusztít és teremt egyszerre. Benne egyesülnek a múlt elképzelései a Földanyáról, Artemiszről/Dianáról, a női alakot öltött természeti szellemekről, Helről és Hekatéról (csak, hogy párat említsek).

A hármas istennő

A wiccában és vonzáskörében divat az istennőt, a holdfázisoknak megfelelően három részre osztani: újhold/növő hold-szűz, telihold-anya, fogyó hold – banya istennő. Habár szokás ezen három istennőrészhez ókori görög istennők neveit is rendelni (Selene, Artemisz és Hekaté), ám a múltban ilyen formában soha nem tekintettek a Holdra, annak a fázisaira és a hozzá kapcsolt istennőkre. Ettől még ma a hármas istennő képe egy nagyon kedvelt elképzelés. Ebben a szűz harmadhoz rendelik többek között a fiatalságot és a tisztaságot, az anyához a termékenységet és a szexualitást, a banya aspektushoz pedig a bölcsességet, a halált és az újjászületést.

Aradia

Charles Leland Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma című könyve magyarul is megjelent, ezért érzem fontosnak, hogy szóljak pár szót erről az istennőről, aki egyébként az újboszorkányságban ma már akkora tiszteletnek nem örvend. Ebben persze az is közrejátszott, hogy Leland könyvét az akadémikusok alapvetően hamisítványnak tarják. Míg tényleg tartalmaz a könyv valós olasz mágikus gyakorlatokat, ám a hozzá szőtt mitológia már az író fantáziájának szüleménye. A könyvben az áll, hogy az itáliai boszorkányok három fő istenségben hisznek: Diana, Lucifer és Aradia. Diana, a sötétség megkívánta testvérét, Lucifert, a fényt, aki viszont nem fogadta az istennő közeledését. Így Diana, egy fekete macska formájában volt kénytelen elcsábítani Lucifert, ám így már sikerrel járt. Frigyükből született Aradia, aki a földön megtestesült, és megtanította az első embereket a boszorkányság művészetére. Ugyan ez a műmítosz tényleg nagyon szép, de jobbára csak az olasz boszorkányság iránt érdeklődők szokták bármilyen formában is feldolgozni.

Az Isten

Nagyon durván, az Isten is alapvetően ugyanazokért felelős, mint az istennő, csak férfi kiadásban. Persze az Isten nem tölt be soha földanya szerepet, ám ő a vadon és állatainak az ura, ezt jelképezendő sokszor szarvasagancsokat visel a fején (ha nem eleve szarvas-, esetleg kecskefeje van). A termékenység szintúgy az ő asztala is, mind az állatoké, mint a növényeké. Sőt, egyik fő vegetációs mítosza magába foglalja az önfeláldozást, mint a minket tápláló gabonanövények kollektív lelke, mely minden évben újjászületik, csak hogy aztán majd learathassuk, hogy legyen mit ennünk. De megjelenhet az angol „Zöld ember”-ként, aki már a nem-kultivált növények éves kizöldülésének a szelleme. A holtak lelkeinek az ura, akik egyrészt birodalmának lakói lehetnek, illetve ő (is, ha nem Holle, vagy más istennőszerű alak) vezeti őket az év sötét felében át az éjszakai égen, elragadandó lelkek után kutatva, vagy egyes embereket beavatásban részesítve. Illetve a mágikus tudás kiosztójaként is ismerik.

Lucifer

Lucifer, a Fényhozó, az Esthajnalcsillag nem egy újboszorkány által örvend tiszteletnek. Itt most nem a fent említett Leland általi interpretációjára kell vele kapcsolatban gondolni (habár persze egyesek ebből a szemszögből tekintenek rá), hanem, mint az embereknek a titkos (mágikus) tudást elhozó istenségre. Lucifert vannak, akik összevonják, a keresztényekhez hasonlóan, a Sátánnal, a többség viszont inkább egy független entitásnak tekinti. Eredetileg egyébként Lucifer egy kisebb római isten volt, aki az esthajnalcsillagot/a Vénuszt személyesítette meg. Aztán a neve bekerült a Biblia latin fordításába egy helyen, ám ott sem utalva arra, hogy ő lenne az ördög (inkább az esthajnalcsillagot értették alatta). Csak később lett belőle személynév, ami alatt a Sátánt is értették, még Isten angyalaként, a mennyből való bukása előtt. A mai boszorkányok java a Vénusz istenének, és az átvitt értelemben való „fényhozás” urának tartják: vagyis ő hozta a tudást el az emberiségnek.

Az Ördög

Az Ördögnél megint csak nem a hivatalos keresztény megközelítésről van szó, hanem a régi néphitbeliről. Az Ördög neve alatt az évszázadok folyamán rengeteg pogány istenség és szellem került összemosásra. Az így keletkezett, változatos és mégis Európa-szerte hasonlóságokat mutató „istenség” modern interpretációját követik az újboszorkányok. Ez az Ördög nem eredendően gonosz, hanem eredendően vad és megzabolázhatatlan, épp ezért az igába nem hajtott és hajtható természet megtestesítője. Ezen tulajdonsága jelképének tartják, a pogány természetistenektől és szellemektől örökölt szarvait és patáit is. Sokan a boszorkányok fő beavatójának és a mágikus tudás kiosztójának gondolják, amit képes látomások vagy álmok során megtenni. Általában a lázadás eleme megmarad az Ördögben, így a bevett elnyomó társadalmi képzetek és hierarchiák ellen való szegülést is megtestesíti. Szexuális felhangot szintén kaphat, de abból is a szabad és gyakori szerelmet hirdető fajtát. 

Ajánlott olvasmányok:

Peter Grey: Lucifer: princeps

Nigel Jackson: Masks of Misrule:The Horned God & His Cult in Europe

Robert Graves: The White Godess

Charles G. Leland: Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma

 

Kapcsolat kialakítása nem-anyagi létezőkkel

Az újboszorkányi gyakorlat egyik alapvető része a szellemekkel és istenségekkel való kapcsolat kialakítása. Ez talán elsőre nagyon bonyolultnak, misztikusnak és félelmetesnek tűnhet, ám hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy épp csak annyira misztikus és félelmetes ez, amennyire szükséges és egyáltalán nem bonyolult. Sőt, olyan egyszerű, hogy épp ezért könnyű elhibázni, pedig csak egy kkis kitartás és szorgalom kell hozzá.

A félelmünk ezzel a témával kapcsolatban leginkább a kereszténység tanítíásainak köszönhető, ami szerint a transzcendenssel mi magunk nem léphetünk kapcsolatba, ha viszont az mégis megtörténne, akkor garantáltan gonosz ördögök és démonok törnek az életünkre. Viszont a keresztény hit elterjedése előtt erre máshogy tekintettek (sőt, igazából alatta is). Minden ember maga, közvetlenül megkereshette az isteneket, vagy azok kereshették meg az embereket. A szellemek és a hétköznapi világ nem volt elválasztva, folyamatos átjárás létezett a kettő között. Az istenek és a szellemek alapvetően ambivalensek voltak, viszont el lehetett nyerni támogatásukat, illetve kiváltani haragjukat és büntetésüket. Tehát nem eleve nekünk ártani szándékozó lényektől kell tartanunk, habár nyílván vannak olyanok, melyek a természet destruktív erőit személyesítik meg (őket pedig egyébként rendszeres áldozattal lehet távol tartani). Félni nem árt, de nem kell megijedni.

A kapcsolat és a segítség kivívásához való módszerek a következőek voltak: áldozatok és felajánlások bemutatása, a szent helyeikre való elzarándokolás, a szobraik és festményeik előtti hódolás, illetve a hozzájuk való imádkozás. Ezek a módszerek pedig a mai időkben is ugyanúgy működnek. Ha van egy lény, akivel szorosabbra szeretnénk szőni a szálakat, akkor először is keressük meg egy megjelenési, vagy megjelenítési formáját (pl. egy faszellem esetében egy konkrét fát, vagy legalábbis annak egy darabját, míg egy istenségnél egy képet, vagy szobrot róla). Látogassunk el hozzá rendszeresen, és/vagy rakjuk ki az otthonunkban egy tiszteleti helyre, ha lehet egy oltárt is állítva neki. A fizikai forma előtt imádkozzunk. Erre írhatunk rövidke, naponta (akár reggel és este is) elmondandó formulákat, habár én inkább ajánlanám a szívből jövő szavakat, amiket spontán találunk ki. A lényeg, hogy a szövegben szólítsuk nevén a kiválasztott létezőt, és hangosan is kiejtsük a szavakat, a többi imáról-imára változhat. Elsőre biztos zavarban leszünk, ám ha kitartunk a gyakorlat mellett, gyorsan belejövünk. A harmadik lépés pedig a rendszeres áldozat bemutatása: gyújtsunk gyertyákat, mécseseket a szellemi létező képe előtt, virágáldozatok is tökéletesek (főként, ha a saját kertünkből valók), de az italok (tej, alkohol), füstölők, ételek (méz) mind bevett áldozati formák. Igyekezzünk naponta felajánlani valamit, míg bizonyos időközönként tartsunk egy nagyobb áldozatot. A kapcsolat kialakítása után már lehet arra számítani, hogy tanításokat és útmutatásokat kapunk a kiválasztott lénytől, illetve akár támogatást és segítséget is.

Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy ha egyszer megszületett a kapcsolat, azt nem illik elhanyagolnunk. Általában ez a fő ok, aminek az istenségek és szellemek haragját tulajdonítják. Az ilyen lényeket pedig egyáltalán nem ajánlott magunkra mérgesíteni. 

 ~ ~ ~

 

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor Szent György napjáról és boszorkányos szokásairól lesz szó..


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Másokat idézve II

Witch of the Forest Grove - Sarah Lawless:
"Óvd magad, míg alszol. Akassz fel álomfogókat, szellemcsapdákat, vagy védelmező talizmánokat az ágyad közelében. Viselj egy felszentelt amulettet, vagy legalább egy szál piros cérnát. Hívj meg egy védelmező szellemet vagy állatot, mielőtt megváltoztatod a tudatállapotod. Ha a tanárok el tudnak jutni jutni hozzád alvás közben, akkor a gonosz szellemek is." - Spirit Dreams

Root and Rock - Scylla:
 "Amit magamon észre vettem, az az volt, hogy a növények felhasználásának a tapasztalata félig felért a személyes megismerésükkel." - The Corpses Upon Which We Are Blessed To Dance

Walking the Hedge - Juniper:
 "Az átkok hatásosabbak, ha hiszel bennük; hidd, hogy meg vagy átkozva, és teljesen paranoid leszel felőle. Ezért van az, hogy aki hisz az átkokban látszólag rosszabbul jár, mint az, aki nem; mert a hívő bebeszéli majd magának, hogy rosszabb a helyzet, mint valójában.
[...]
Szintén, ha valaki rossz dolgokat gondol az általános irányodba, vagy negatív rezgést küld feléd, nem számít átoknak. Energiát fektetni annak a gondolásába, hogy valaki egy seggfej,  nem egy átok kivetése, ez csak energia fektetése abba, hogy gondolsz valakire. Egy átok kivetése egy teljes mágikus és/vagy rituális folyamat, ami jóval bonyolultabb, mint azt a legtöbb ember gondolja. " - Today's Rant: Curses! (foiled again)

Sex, Gods and Rock Stars - Del:
"Azt gondolom ez az, ami félrevezet sok embert, amikor egy szellemekkel dolgozó (spirit worker), vagy más spirituális ember azt mondja "Ódin ezt és ezt mondta nekem"; létezik egy belső feltételezés, hogy a kommunikáció egy külső hangon keresztül zajlott, ami érthetően kijelentette a dolgokat, és hallgató azonnal megértette. Ahogy a legtöbb szellemekkel dolgozó elmondhatja, általában nem ez a helyzet." - Hearing the Gods

The Forest Door - Dver:
"Úgy gondolom, különösen fontos megjegyezni, hogy sok szellemekkel dolgozó amikor egy istenséggel/szellemmel való kommunikációról beszél, nem feltétlenül egy oda-vissza folyó, hosszú és belső társalgásra gondol. Azt gondolom, hogy ez a hibás feltételezés sok misztikus-lenni-szeretnéket befolyásolt, eredményezve bonyolult beszélgetések lejegyzését az istenekkel, mintha barátokkal múlatnák az időt, pedig nem végezték el a szükséges alapozó munkát, hogy képesek legyenek elérni ezt a szintű tisztaságot még - ami azt jelenti, hogy valószínűleg az egész nagy része csak a fejükben volt." - Hearing the Gods

Scryclad: Clothed in Visions - Ivo Dominguez Jr.:
"Csakhogy, rendszeresen találkozok olyan emberekkel, akik egy beszédes, barátságos viszonyról számolnak be az istennel vagy istennővel, akivel együtt dolgoznak, vagy akit szolgálnak. Sokat morfondíroztam rajta, és sok esetben igen őszintének tűnik az egész, de kétlem, hogy olyan lények, akiknek érzékelési határa és tudata elég nagy ahhoz, hogy istenségeknek lehessen tartani őket, belebonyolódnának ilyen csevejekbe."- Which Voices?

In the Chimehours - Sarah-Jayne Chapman:
"Ne hagyd magad becsapni, hogy valaha is felülemelkedhetsz ezeken a lényeken, mindegy, hányszor találkoztok, mivel bizonyosan le tudnak vágni egy-két alkalommal. És le is fognak vágni. Az alázatosság lesz az egyik legnagyobb segítőd ezzel a vad nemzetséggel szemben, és valamicske védelmet adhat, bármilyen kicsi is legyen az. " - The Secret Commomwealth

Flora istennő és a Floralia

Flora a római istennője volt a virágoknak és növényeknek, a rügyező fáknak, a fiatalságnak és a tavasznak. A termékenység is az ő felelősségterületei közé tartozott, kiváltképp a virágoké, melyek a bőséges termést biztosították.

Flora kultuszát a rómaiak nem a görögöktől vették át, hanem valószínűleg a szabinoktól, amit állítólag Titus Tatius király vezette be, nem sokkal Róma alapítását követően. Temploma állt a Quirinalison, valamint a Circus Maximus közelében is. Saját papokkal is rendelkezett, akik a flamen Floralis névre hallgattak. Festményeken és szobarokon általában virágokat viselve ábrázolták.

Flora férjenek Zephürost mondták, a nyugati szél istenét, de tekinthették Faunus isten, az erdők-mezők ura, párjának is. Ezen istennőt más istennőkkel és nimfákkal is kapcsolatba hozták az emberek. Gyakran együtt tisztelték Ceresszel és Tellusszal (a termőföld termékenységének a biztosításával összefüggésben). Ovidius Khloris görög nimfával azonosította.

Floralia:
A Floralia Flora istennő ünnepe volt, mely április 28-án kezdődött, és az évek során több nappal bővülve, végül május 3-ig tartott. A fesztivál eredetének időpontját ie. 238-ra szokták tenni, amikor is nagy szárazság sújtotta Rómát. Ennek a természeti csapásnak a véget vetése érdekében rendelték el először a Floralia megtartását, és egy új templomot is építettek az istennőnek, amit április 28-án szenteltek fel. Az ünnep ie. 173-tól évente megrendezésre került.

A fesztivál magába foglalt mind színi előadásokat (a színészektől ekkor a nézők elvárták, hogy a szórakoztatás részeként le is vetkőzzenek a színpadon), mind cirkuszi játékokat (melyek alatt többek között nyulakat és kecskéket eresztettek szabadon a Circus Maximusban), és persze a nagy borfogyasztást és az általános jókedvet. A résztvevők színes ruhákba öltöztek, virágkoszorúkkal díszítették magukat, melyek közül a rózsa volt igen kedvelt. Az emberek között obszcén dolgokat ábrázoló érméket és magokat (pl: bab, csillagfürt és bükköny) szórtak szét.

Flora istennő a prostituáltak védelmezője is volt, így ünnepét azok is a magukénak mondták. Ekkor olyan dolgokat is megengedhettek maguknak, melyekre máskor nem volt lehetőségük. Egy későbbi, keresztény beállítottságú szerző magát Florát is egy örömlánnyal azonosította, aki haláláig összegyűjtött jelentős vagyonát Rómára hagyta, mire tiszteletére megrendezték az első Floraliát.



Források:
Marian Rengel, Kathleen N. Daly: Greek and Roman Mythology A to Z
Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban A-Z
William Warde Fowler: The Roman Festivals of the Period of the Republic
Eric M. Orlin: Temples, Religion, and Politics in the Roman Republic
Vivian A. Rich: Cursing the Basil: And Other Folklore of the Garden
William George Smith,Charles Anthon: A dictionary of Greek and Roman antiquities
Nils Johan Ringdal, Richard Daly: Love For Sale: A World History Of Prostitution
Robert Turcan: The Gods of Ancient Rome

Magyalkirály

Egyes wicca és pogány hagyományokban az év folyamatainak változását a Magyalkirály és a Tölgykirály versengésével jelenítik meg. A Magyalkirály jelképezi az öregkor bölcsességét, az aratást, a sötétséget és a halált, míg a Tölgykirály a termékenységet, a növekedést és az életerőt. Kettejük között van felosztva az év. A Magyalkirály uralmát a nyári napfordulókor kezdi, mikor is legyőzi a Tölgykirályt; így ő azoknak a napoknak az ura, mikor a nappalok fokozatosan rövidülnek. A téli napfordulókor visszatér a Tölgykirály, és legyőzi a Magyalkirályt, elkezdve uralmát a növekedő hosszúságú nappalok felett. Küzdelmük tárgya pedig nem más, mint az Istennő, akinek mindketten el szeretnék nyerni a kegyeit. Kettejük csatája örökös, hiszen elválaszthatatlanok egymástól: egyikük a másikának a "másik énje". Egyikük a sötétség, másikuk a fény, és egyik sem létezhetne a másik nélkül.

De honnan is ered ez az elgondolás?
Mint mai neo-pogány/wicca mítoszokban oly sokszor, most is Robert Graves felé kell tekinteni. 1948-ban kiadott The White Goddess című könyvében ír egy olyan témáról, amit ő felfedezni vélt az év ünnepeiben, és amiről még azt is megjegyezte, hogy az elgondolása titokban fennmaradt a boszorkányok vallási elgondolásaiban is. Graves elképzelése szerint ugyanis az ünnepek a növekvő félév istenének az életciklusain alapulnak, aminek fontos része volt ezen isten csatavesztése a fogyó félév istenével szemben. Ezt a csatát továbbá a mindenható Hármas Istennő kegyeiért vívják, aki egyszerre anya, szerető és eltemetője ezen testvéristeneknek. Ezt a gondolatot vette át negyven év múlva Janet és Stewart Farra az Eight Sabbats for Witches (1988) című könyvében, és tette ismertté a nagyközönség számára.

És miért pont magyal?
Itt már magához Graves-hez fordulok. A már említett könyvében a magyalról azt írja, hogy megjelenik az ír eredetű Romance of Gawain and the Green Knight-ban. Itt a Zöld Lovag (Green Knight) egy halhatatlan óriás, kinek bunkósbotja egy magyalbokor. Ő és Sir Gawain megállapodást kötnek, hogy lefejezik egymást az évváltásokkor - vagyis télközépen és nyárközépen felváltva -, de valójában a Magyal-lovag megkegyelmez a Tölgy-lovagnak. Aztán idéz még a Sir Gawain's Marriage-éből is, amiben Arthur mondja egy helyen, hogy látott egy vörösbe öltözött nőt, aki tölgy és zöld magyal között ült. Majd rögtön meg is állapítja, hogy hölgy, akinek igaz nem említik a nevét, Creiddylad, akiért a wales-i mitológiában a Tölgy-lovag és a Magyal-lovag harcolt minden május 1-jén.
Viszont ehhez egy kísértetiesen hasonló elképzelés jelenik meg Róheim Géza, eredetileg 1930-ban megjelent könyvében, amiben a következőket írja: "an Oak King challenged by means of Holly. [..]. In the encounter the Young King kills his predecessor and marries his predecessor's wife." (Vagyis: egy Tölgykirályt kihívnak a Magyal által, és az összecsapásban a Fiatal Király megöli az elődjét, és elveszi az elődjének a feleségét.) Ezt a megállapítást egyébként előzőleg ő is hosszasan vezeti le a különféle Gawain lovaggal kapcsolatos történetekből, valamint az ő ír elődéjéből, Cuchulain-éból.

Források:
Edain McCoy: The Sabbats: a new approach to living the old ways
Joanne Pearson: A popular dictionary of Paganism
Raven Grimassi: Encyclopedia of Wicca & witchcraft
Yasmine Galenorn: Embracing the moon: a witch's guide to ritual spellcraft and shadow work
Raven Grimassi: Witchcraft: A Mystery Tradition
Murphy Pizza, James R. Lewis: Handbook of Contemporary Paganism
Robert Graves: The White Goddess
Géza Róheim: Animism, Magic, and the Divine King

Pénz a szökőkútban

Ma, ahogy a Westendben sétáltam, mint már oly sokszor, most is eltűnődtem azon, hogy miért is dobálnak az emberek aprót a szökőkútba. A szabadtérieket még megértem, nehezen, de még a 'Niagarát" is a Westendben, na de azt a kis "pocsolyát", ami az épület belső részében található? Ez nekem mindig is olyan érthetetlen maradt, mint az, hogy a zöld Trabant hogyan hozhat szerencsét.
Viszont ma, hogy-hogy nem, valami más is eszembe ötlött. Mégpedig a víznek való áldozás szokása. Hogy kezdjem a - pogány és wicca körökben oly kedvelt - keltákkal, már ők is áldoztak fel aranyat és egyéb értékes tárgyakat (köztük akár embereket is) a tavaiknak és mocsaraiknak. Ezeket általában először darabokra törték, hogy ezáltal jelképesen "meghaljanak" (az embereket tudomásom szerint nem darabolták, csak rituálisan kivégezték), majd behelyezték őket a vízbe.

Magának a pénznek a vízbe dobása a görögöktől származtatható, akik a forrásokba pénzérméket dobtak, hogy kielégítsék az abban lakozó isteneket, így meggátolva a forrás kiszáradását. De a tengerbe is dobtak pénzt, hogy annak az istenségeit is boldogan tudják.

De, ha az emlékezetem, és a Viasat History-tól származó tudásom nem hagy cserben, akkor a közép-amerikai kultúrákban is megtalálhatók voltak ezekhez hasonló szokások.
A víz felszínét átlépve egy másik világba kerülsz, a "másik oldalra". Ez az oldal az, ahol a szellemek/istenek élnek, tehát ha ajándékot akarsz nekik adni, célszerű azt a víz felszíne alá helyezned, ezzel biztosítva azt, hogy a felajánlásod elérje célját.

Tehát a szökőkútba való apró dobást a következő mágikus célokra tudod felhasználni:
- elnyerni a vízzel kapcsolatban álló istenségek kegyeit, kapcsolatot létesíteni velük
- elnyerni a vízben lakozó szellemek kegyeit, kapcsolatot létesíteni velük
- kérni az isteneket/szellemeket, hogy teljesítsék egy kívánságodat
- hálaadás az isteneknek/szellemeknek