Boszorkányságról kezdőknek

Én magam, már több, mint tíz éve tanulmányozom azt, amit manapság boszorkányságnak neveznek, illetve azt, amit a múltban ennek hívtak. Rengeteg érdekességet és misztikumot fedeztem fel ezen évek alatt, és az ebből származó tudásomra alapozva most hadd válaszoljak meg pár kérdést, ami a boszorkányság felé érdeklődőkben fel szokott merülni.

Fantázia és valóság

Első fontos tisztázni való, hogy az, amit a filmekben és sorozatokban lát, illetve a regényekben olvas az ember, csupán a fantáziában létezik. A boszorkányok nem tudnak tüzes gömböket dobálni, varázspálca suhintással a levegőből dolgokat előbűvölni, vagy általában bármi másra, amire még éppen képeseknek jelenítik meg őket. Nincs egy nagy főnöke a boszorkányoknak, akik eldöntheti, hogy ki lehet boszorkány és ki nem, és a magukat boszorkányiskoláknak hirdető szervezetek is 99,9%-ban csak kamuk. A boszorkányság senkinek sem a vele született képessége, hiszen a boszorkányság egy gyakorlat, amit ugyanúgy meg lehet tanulni, mint a főzést. Bár nagyon élvezetes volna, de sajnos semmilyen nagy és látványos mágikus erőre sem lehet vele szert tenni, sőt olyanról is be szoktak számolni (mind a múltban, mind ma), hogy egy elvégzett varázslat nem sikerült. 

Fekete és fehér, jó és rossz

Szokás még a boszorkányokat (és sokszor a mágiát is) felosztani fehérre és feketére, illetve jóra és gonoszra/rosszra. Viszont ha egy kicsit is hozzáértőt kérdezel, az el fogja mondani Neked, hogy ez a felosztás a valóságban nem állja meg a helyét. A boszorkány, lévén, hogy ő is emberi lény, tesz olyan dolgokat (még ha a legjobb szándékkal is), amik rosszul sülnek el, és olyanokat (akár bizonyos szempontból ártalmasakat) is, amik jó eredménnyel járnak. Ettől pedig még nem lesz semmilyen színű senki. A mágiát is alapvetően semlegesnek mondják, ami csak az végzőjének a szándékától nyeri el ártó, vagy segítő mivoltát.

A boszorkánysághoz szükséges üst/varázspálca/seprű/pentagrammát viselni/köpenyt hordani/beavatásban részt venni?

Rövid a válaszom: NEM. A fentiek mindegyikének a birtoklása nélkül is szokták magukat boszorkánynak nevezni az emberek.

Furcsa megérzéseim vannak/amire gondolok, beválik/megálmodom a jövőt/különleges képességeim vannak – akkor boszorkány vagyok?

Megint csak a tömör és lényegre törő válaszom erre: NEM. Megérzései mindenkinek vannak, attól pedig, ha valaki ezt észre is veszi ezt magán és cselekszik szerintük, még nem lesz senki boszorkány. Az ember élete során sok mindenre gondol, és sok mindent álmodik, az pedig megint csak senkit nem tesz azzá, hogy néhány ezek közül beválik. A különleges képességekről meg csak annyit mondanék, hogy ilyen témában nagyon, de nagyon szkeptikus vagyok.

Az ördög és a Sátán

A boszorkányokat hagyományosan a Sátánnal/ördöggel cimboráló személyeknek tartják. A wiccák ezt teljesen visszautasítják, mondva, hogy az ő vallásuk nem is ismer Sátánt. A boszorkányok körében viszont (ha nem is túlnyomó többségben, de) igen is vannak olyan gyakorlók, akik sátánistának vallják magukat. Ők azonban a Sátánt általában nem minden baj forrásának és a Gonosznak tartják, hanem az földi világ gyönyörei és boldogsága fölött uralkodó hatalmas lényként, sőt, akár csak szimbólumként értelmezik. Mások pedig az Ördögöt imádják, igaz nem a keresztényi értelemben, hanem az Ördögben a régi, pogány Európa természeti szellemeinek és istenségeinek az egybegyúrt alakját látják, aki szívesen oltalmazza és segíti a hozzá fordulókat. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy a boszorkányok jó része nem vallja kereszténynek magát, vagy a kereszténység egy nem hivatalos változatát követi. Ebből következően egyikük sem gondolja úgy, hogy az emberiség kárára tevékenykednének, hogy csakis ártani szeretnének, vagy éppen, hogy az örök kárhozatra kerülne lelkük a haláluk után. Azt viszont még mindenképpen meg kell jegyezzem, hogy a Sátán és az ördög, illetve az imádásuk, nem szükséges a boszorkánysághoz.

Akkor mitől lesz valaki boszorkány?

A saját feltételeimről ezen a téren már írtam egyszer, a Honnan tudhatod, hogy boszorkány vagy című bejegyzésemben, szóval elsőre ezt ajánlanám. Egyébként viszont, a mai újboszorkányok (vagyis a 20-21. században magukat boszorkánynak nevező egyének) legnagyobb része azért tartja magát boszorkánynak, mert ért a mágiához és a különféle varázslási módszerekhez. Tehát, ha értesz ezekhez, akkor már elvileg jogosult vagy arra, hogy boszorkánynak nevezd magad. Akik pedig boszorkánynak szeretnék mondani magukat, de még nem annyira jártasak ezen művészetekben, sokszor „tanuló boszorkánynak”, vagy mostanság angolul (szerintem nagyon aranyosan) „baby witch”-nek nevezik magukat, jelezve, hogy ők egyelőre útjuk elején járnak. 

Mit csinál egy mai boszorkány?

Mint már fentebb is írtam, a modern újboszorkányok varázsolni szeretnek, illetve különféle mágikus technikákat alkalmaznak. Sokszor értenek egy, vagy több jóslási módszerhez is. Nem vetik meg a gyógynövények ismeretét és használatát, vagy az alternatív gyógymódokét. Meditálhatnak, vagy a transz elérésében, esetleg a tudatos álmodásban lehetnek jók. Sokszor egy alternatív spiritualitáshoz tartozónak vallják magukat, mely lehet animista (mindenben szellem lakozik), politeista (sok isten van), douteista (két istenség van), panteista (az istenség mindenben ott van), vagy ezek keveréke. De általában fontos szokott számukra lenni a természet és annak tisztelete. Sokan úgy tartják magukról, hogy az általuk elismert istenségekkel, vagy szellemekkel képesek személyes és közvetlen kapcsolatot létesíteni, vagy vallásos rituálék, vagy mágikus módszerek segítségével. Az újboszorkányságnak pedig többféle változata is van, vallási, illetve mágikus elképzelések, vagy a gyakorlatban fő szerepet játszó módszerek alapján, melyről itt lehet bővebben olvasni: a mai újboszorkányságról általában, tradicionális boszorkányság, zöld boszorkányság, sövényboszorkányság, valamint boszorkányság vagy wicca.

Boszorkánynak születni kell?
Nem, és nincs is olyan, hogy született boszorkány (ha valaki ezt állítja magáról, akkor az általában csak ezzel próbálja magát különlegesebbnek mutatni másoknál). Egyébként a boszorkány öröklésének fantáziáját itt taglalom bővebben: a boszorkányság öröklése.

A boszorkányok csak csoportban dolgozhatnak?
Nem, sőt, a legtöbb mai boszorkány magányosan űzi mesterségét. Egyébként mindkét forma teljesen elfogadható.

Szükséges valaki által beavatódnom?
Ha egy csoportba akarsz tartozni, akkor általában valamiféle befogadó szertartáson át kell esni, melyet beavatásnak szoktak nevezni. De ez nem tesz valakit mágikusan boszorkánnyá, helyette a közösségbe való befogadást segíti elő. A magányos gyakorlók számára így ennek semmi értelme sincs.

Hogyan legyek akkor boszorkány?

Tanulmányozd, hogy mit is neveznek ma annak (mert nincs egy mindenki által vallott képzet!), illetve a fent említett témákat és módszereket. Olvass utána, hogy mi is a helyzet a múlt boszorkányaival (hogy ezt hol érdemes megtenned, arról itt olvashatsz egy listát). Járj ki sokat a természetbe, ismerkedj meg annak tulajdonságaival. Ha pedig, hozzám hasonlóan, Téged is a hagyományosabb boszorkányság érdekel, akkor próbáld meg elsajátítani a transzba lépést, esetleg a tudatos álmodást, valamint keresd a szellemek kegyét szolgálattételek és felajánlások formájában. Mindenek előtt pedig nem szabad feledni, hogy senki sem lesz varázsütésre a boszorkányság mestere, de még csak átlagos képességű művelője sem, csakis sok munka, odaadás és kitartás által.

Kihagytam valami fontos kérdést vagy témát, ami szerinted ide tartozik? Akkor kérlek, írd meg azt nekem (megjegyzésben a blogon, vagy a Facebook-on hozzászólásban), hogy kiegészíthessen vele a bejegyzést, és így mások is tanulhassanak belőle! Előre is köszönöm!

Potpourrik a mágiában (átdolgozott verzió)

Maga a potpourri egy illatos növényekből, szirmokból, levelekből, magokból és fadarabokból álló keverék. A potpourri lehetséges elődei már léteztek az ókorban is, de a készítésük a reneszánsz alatt érte el a csúcspontját. Ekkoriban e keverékeket a levegő tisztítására használták, de néhány receptnek betegségek terjedését gátló hatást is tulajdonítottak. Ezeket mágikus célokra nem alkalmazták, kimondottan ilyen típusú felhasználásuk Scott Cunningham könyveiben merül fel először. Mr. Cunningham azt tételezte fel, hogy a potpourri ereje az illatában van, melynek már a belélegzése is mágikus hatásokkal jár, amit az csak még tovább fokoz, hogy így a varázslatot, az illatmolekulákkal együtt, a saját testünkbe vesszük. 

A mai gyakorlók kimondottan ajánlják őket egy otthon, vagy egy szoba légkörének megváltoztatását célzó varázslatokhoz, mivel ezen mixtúrákat eleve hasonló célokra tervezték, ha kicsit földhöz ragadtabb céllal is. Másik lehetséges alkalmazásuk szerint egy dobozban, vagy más, légmentesen lezárható helyen kell őket tartani, és naponta kinyitni őket, belélegezve illatukat és elképzelve varázslatunk célját. Egy harmadik modern módszer szerint, elég a mixtúrába belerakni egy tárgyat pár napra, hogy az „feltöltődjön” a megfelelő mágikus erőkkel.  Nyitott edényekben is szokás persze őket tárolni, naponta megkeverve őket, hogy az illatuk újra felszabaduljon, illetve háromhavonta újat készítve belőlük – ezt a módot főként hosszú távú célokra ajánlják (pl. otthon védelme, egészség, szerelem vonzása). Jó légáteresztő zacskókban a ruhák közé is be lehet rakni őket a szekrénybe, hogy az illatuk egész nap veled tudjon maradni (ezt javasolják pl. vonzóbbá tételért). A potpourrikat egy vízzel teli edényben a tűzhelyre is tehetjük, ahol így azok míg forrásban vannak még intenzívebben bocsátják ki illatukat. Ezen esetben, vagy egy-egy különleges alkalomra még nem száraz növényi anyagokból is készíthetünk keveréket, igaz a nyers hozzávalók miatt az igen rövid életű lesz.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy hogyan is nyeri el mágikus tulajdonságait egy potpourri. A mágia mechanikus elképzelését vallók szerint, a hozzávalók eleve mágikusak voltak, a keverék összetétele csak specifikálja, hogy milyen hatást is fejtsen is. Ezen elképzelés szerint elég elkészíteni a potpourrit, és valami olyan helyen elhelyezni, ahol az kifejtheti tulajdonságait. Ezt néha pontosítják azzal, hogy az ilyesmik azért lesznek varázslatosak, mert kimondottan mágikus céllal, intencióval készítettük el őket. Egy másik feltételezés szerint a lényeges lépés a késztermék szavakkal való „elvarázsolása”, hogy az tisztában legyen azzal, milyen célra is kell, hogy kifejtse mágikus erejét. Megint másik elképzelés szerint, ezt az „elvarázslást” még ki kell egészíteni egy „energiákkal való feltöltéssel” is, ugyanis ez a mozzanat adja majd a mágikus hatalmát a keveréknek. Egy újabb elgondolás alapján egy felsőbb erőhöz (istenséghez, szellemhez) kell az "elvarázslás" során petíciót intézni, hogy majd az ő ereje által működjön a varázslat, mások szerint pedig (és az én véleményem alapján is) a hatásósság érdekében a felhasznált növények szellemét érdemes megszólítani.

Bármi is legyen az igazság a potpourrik mágikus erejére vonatkozóan, az biztos, hogy az illatok nagy hatással tudnak lenni ránk. Hiszen a szaglás igen fontos szerepet játszik az emberiség életében, és vele együtt a szagok is: hatással vannak a hangulatunkra, emlékeket idézhetnek fel bennünk, éhségérzetet kelthetnek, sőt még az ételek íze sem ugyanaz nélkülük. Egyesek már ezt az „aromaterápiát” is varázslatnak mondanák, míg mások (mint én is) egyszerű pszichológia reakciónak. 

Elkészítésükről

Potpourrit manapság sok helyen lehet kapni, viszont a boltokban található keverékek főképp mesterséges anyagoknak köszönhetik az illatukat és a színüket. Mivel így nem sok közük van a valódi növényekhez, mágikus hatásuk is elenyésző. Viszont potpourrit készíteni nem nehéz, így ezt te magad is megteheted az otthonodban, a következő képen: 

• Alapvető, mégis nagyon  fontos mozzanat: gyűjts össze minden hozzávalót. A növényi részeknél fontos, hogy teljesen szárazak legyenek, vagy a penészedés veszélyét kockáztatod. Ha egy recept valamilyen növény illóolaját írja elő, azt ne helyettesítsd a növénnyel, hacsak nem ajánlják külön.
• Tegyél magad elé egy nagy tálat és rakd bele a hozzávalókat és jó alaposan keverd össze őket. Egy forrás szerint csak óvatosan szabad összekeverni őket, míg a másik szerint erőteljes mozdulatokkal, mintha tésztát dagasztanál. Én a gyengédebb módszert ajánlanám, ha fontos az, hogy felismerhetőek maradjanak az egyes összetevők, viszont ha nem, akkor mindent bele!
• Ha illóolajakat is előírnak hozzá, akkor először keverd össze a száraz anyagokat, majd add hozzá az olajat és még egyszer jó alaposan dolgozd át.

Fixálókról:

Érdemes fixálókat adni a keverékekhez, melyeknek az a feladata, hogy segítsék az illat tovább való megőrződését. Ezenkívül az illóolajokat is úgy érdemes a potpourrihoz adni, ha előtte a fixálóban kevered el. Hat-nyolc csészényi szárított növényhez három teáskanál fixáló ajánlott.

Az egyik legkedveltebb fixáló a porított íriszgyökér, amit te magad is könnyen elkészíthetsz. Fogd egy írisznek (mindegy milyen fajta) a gyökerét, és vágd le róla a leveleket és a gyökérszőröket. Alaposan mosd meg, és reszeld le. Egy papírlapon terítsd szét a reszeléket, és tedd ki azt a napra száradni (nap híján alacsony hőmérsékleten, nyitott ajtó mellett a sütő is megteszi). Megszáradás után mozsárban porítsd el, és ilyen formában használd.

Egy másik lehetséges fixáló a citrusfélék (citrom, narancs, grapefruit, mandarin, stb.) héja. Ehhez most meg a gyümölcsöt, majd pucold meg. A friss héjról távolítsd el a fehér részt, a maradékot pedig aprítsd fel. Szárítsd az íriszgyökérhez hasonlóan (én szeretem a radiátorok tetejére is rárakni a citrusok héját száradni). Ezenkívül ezeknek a fajoknak az őrölt magjai is jók még fixálónak.

Pár dolog, amit még érdemes észben tartani:

• Ha nem akarod a keverékedet azonnal felhasználni, akkor érdemes várni az elkészítés után kb. hat hetet. Általánosan ennyi szükséges ahhoz, hogy a növények illatai összeálljanak. Ezután szabadon fel lehet használni őket, viszont a potpourrik illata csak javul az idő múlásával (persze csak zárt edényben tartva), és nincs szavatossági idejük. Ha saját recepten dolgozol, akkor jó ha tudod, hogy a potpourri az elkészítés után legalább két hétig nem fogja elnyerni a végleges illatát.
• A potpourrit érő napfény segíti az illatának felszabadulását, de így gyorsabban el is fogja azt veszteni, és vele együtt a színét is.
• Ami mehet egy potpourriba: illatos növényi részek, szép levelek, kéregdarabok, szárított gyümölcsök, bogyók, virágszirmok és illóolajok. Az illóolajokkal viszont érdemes finoman bánni, vagy azok elnyomják a növények illatát.

Források:

Raven Womack: The Raven's Flight Book of Incense, Oils, Potions and Brews 

Judith Hawkins-Tillirson, Nancy Wasserman: Herbal Magick

Scott Cunningham,David Harrington Spell Crafts: Creating Magical Objects

Marian Singer Magick for the Wild Woman: A Sassy Spellbook for Women Who Want it All

Barbara Pleasant: The whole herb: for cooking, crafts, gardening, health, and other joys of life

Raven Womack: The Raven's Flight Book of Incense, Oils, Potions and BrewsJudith Hawkins-Tillirson,Nancy Wasserman: Herbal Magick
Scott Cunningham,David Harrington Spell Crafts: Creating Magical Objects

A mai újboszorkányságról

A boszorkányság manapság sokakat vonz és az újboszorkány mozgalmaknak hála több, magát boszorkányságnak nevező gyakorlat is született az elmúlt évtizedekben. Ezek közül egyik sem ugyanaz, mint a történelmi boszorkányság és nincs egy olyan ismert fajtája sem, ami a régi korok hagyományainak a közvetlen túlélése lenne; bizonyos modern válfajoknak pedig az égvilágon semmi köze sincs a múlt tradícióihoz. Mindenesetre, a mai "boszorkányságnak" három fő ága van: a wicca vallás vonzáskörébe tartozó irányok, a tradicionális boszorkányság gyűjtőnév alá eső vonalak, valamint az „eklektikus”, jobbára egyedül dolgozó boszorkányok népes tábora. E három ág között vannak hasonlóságok és különbségek is, melyek aránya sokszor csak az adott gyakorló saját rendszerén múlik.
 

A wiccát eredetileg Gerald Gardner tárta a nagyvilág elé, és ő maga is állította össze, saját, illetve mások munkáiból. Gardner és kortársai még általánosan boszorkányságként utaltak a wiccára (ezt egy ma már rég tévesnek bizonyult történelmi teóriára alapozva); mai megkülönböztetésre a kettő között csak akkor merült fel a szükség, amikor a wiccával nem rokon irányzatok is kezdtek teret nyerni.  Az eredetileg (és bizonyos hagyományoknál még ma is) szigorú beavatási rendszerrel és titoktartással övezett wiccát a tagjai a kezdetektől egy vallásnak mondták, mely aspektusa ma is az egyik legfőbb ismertetőjegye. Az évek múltával az eredeti csoportokból (covenekből) kiváló, és/vagy a témában könyveket író tagoknak hála, a wicca lassacskán szinte teljesen megnyílt a nagyközönség és magányosan gyakorlók számára is az „önbeavatás” feltalálásával. A 20. század vége környékén többé-kevésbé az eredeti alapokra visszanyúló, ezerarcú wicca jön létre, egyes válfajaival már hivatalosan bejegyzett vallásként fellépve, mely büszke arra, hogy nincsenek kőbe vésett szabályai, mármint a gyakran annak mondott „te ne árts soha, azt tégy, mit akarsz!”-on kívül. Vannak köztük határozott hittételekkel rendelkező csoportok, de a kisebb közösségek és egyéni gyakorlók leginkább a saját szívük kedve szerint válogatják össze saját változatukat. Általában jellemző ezen irányzatokra a duális világszemlélet, egy Istennő és egy Isten elismerésével (melyből az Istennő sokkal hangsúlyosabb lehet), illetve más pogány istenségek is valamilyen szinten valósnak minősülhetnek számukra. Szinte mindannyian elismerik a közösen évkeréknek (the wheel of the year) nevezett nyolc ünnepet (vagy szabbatot), illetve kiemelt napoknak számíthatnak még számukra a teliholdak is. A wicca fontos részét képezi még a mágia, melynek működését jobbára divatosan energiák és rezgések segítségével magyarázzák. Aztán még egy további szabállyal igyekeznek a jó cselekedetekre rábírni az embereket: sokak szerint bármi, amit elvégzünk, az háromszorosan visszaszáll ránk - tehát ha jót varázsolunk, azt háromszoros jót hoz és fordítva. A varázsaltok és az ünnepek, rituálék fontos része számukra a mágikus körök kivetése, sokan pedig egy Árnyak könyvének nevezett könyvbe, vagy jegyzetfüzetbe gyűjtik össze mágikus tudásukat. Aztán, a kezdeti, Gardner általi téves bemutatásnak hála, ma is sokan hajlamosak wiccát a „boszorkányok vallásának”, vagy csak egyszerűen boszorkányságnak nevezni (ahol a boszorkány nem más, mint a wicca vallás egy hívője), nagyon is helytelenül, hiszen a történelmi boszorkányság soha nem számított vallásnak, sőt a legtöbbjük hithű keresztény volt a boszorkányüldözések során megölteknek. Mindenesetre, hivatalosan bejegyzett wicca vallási közösség Magyarországon is működik.

Amint a wicca elkezdett terjedni Angliában, más, magukat családi hagyományokhoz tartozó boszorkányoknak vallók is megjelentek a színen, akik boszorkányság változata nem mutatott különösebb rokonságot a wiccával. Az ilyen, wiccához nem köthető irányzatokat ma közös néven tradicionális boszorkányságnak nevezzük. Ők a 90-es évek óta kezdtek el igazán ismertek lenni a mágikus (és kevésbé mágikus) körökben, és azóta egyre gyarapodik a táboruk. Ezen gyakorlók között is vannak szigorú struktúrával és hagyományokkal rendelkező csoportok, de a többség megint csak maga állítja össze a saját boszorkányságát egyéni elképzelései és tudása szerint. Amire viszont általában ügyelni próbálnak, hogy minél régebbi, történelmileg megbízható forrásokból dolgozzanak, minél hasonlóbban ahhoz, ahogy a múlt idők boszorkányai és főként a tudós emberei is űzhették a varázslataikat. Itt már tényleg nem ismernek el semmilyen morális szabályt, sőt, inkább abban hisznek, hogy a megfelelő helyzetben az átkok és a rontások is megengedettek. Habár vannak vallásos és spirituális oldalai ennek a vonalnak is, de ez már "csupán" egy gyakorlat. Persze itt is akadnak, akik különféle pogány isteneket imádnak, vagy egy, a wicca isteni párjánál valamivel (jóval) sötétebb vonásokkal rendelkező istent és istennőt, ám magát az Ördögöt/Lucifert is szolgálhatják (igaz nem éppen keresztényien értelmezve). De ehhez még hozzá adódik az ősök komoly tisztelete, illetve a boszorkány saját lakóhelyén élő természeti szellemek és más természetfölötti lények szolgálata is. Esetleg az olyan nyalánkságok is, mint a szellemidézés, a nekromancia, az állati csontok szertartási célokra való gyűjtése, vagy a mérgező növényekkel való munka. A mágiát ezen személyek is gyakorlatuk szerves részének tekintik, ám náluk már nagyobb hangsúlyt kapnak a szellemek segítségével végzett varázslatok, míg a mágikus körök használata visszaszorul. Ünnepek tekintetében nem létezik egységes képzet, helyette minden gyakorló igyekszik a saját népe hagyományainak és a lakóhelye évszakainak megfelelő éves fesztiválokat kialakítani. Hangsúlyosabb szerepet kapnak még a megváltozott tudatállapotokban végzett munkák is, mely során a gyakorlók a túlvilággal kommunikálnak (vagy legalábbis próbálnak).

A harmadik kategóriába tartozók nem wiccának, csak boszorkánynak nevezik magukat, ám ha a munkájukat megvizsgáljuk, akkor gyakran fel fognak tűnni a wicca, a New Age és a neopogányság hatásai. A legtöbben követik az évkereket, egy istennek, vagy egy isteni párnak hódolnak, esetleg a „te ne árts” szabályt is vallják, sokszor a háromszoros visszatérés tanával. Mindezek mellet a mágiagyakorlatuk teljesen eklektikus lehet, modern kvantum-képzetektől az ókori istenek varázslatokban való felhasználásáig. Ezen gyakorlóknak sokszor még a csillagos ég sem határ, hiszen akár a felsőbb dimenziók atlantiszi angyalai is tökéletesen megférnek számukra a rúnák ismeretével és az amerikai őslakosok füst általi megtisztító szertartásaival, vagy a buddhizmus tanaival. Mint talán ebből is látszik, általában erős a populáris ezoterika és okkultizmus hatása, melyek kiegészítődnek még különféle vallások és eszmerendszerek elgondolásaival. Itt a fő szabály, hogy nincs szabály, és azt veszed bele a gyakorlatodba és hívod boszorkányságnak, ami csak elnyeri a tetszésedet. Vagy aminek csak tetszenek a rezgései.

Nos, nagy vonalakban ilyen módon lehet csoportosítani azokat, akik ma magukat boszorkánynak nevezik. Azt viszont szeretném kiemelni, hogy ez egy önmeghatározási forma, ahol valaki boszorkány volta attól függ, hogy ő maga boszorkányként azonosítja-e önmagát. Vagyis egy teljesen önkényes rendszerről van szó, de hát a mai boszorkányság már csak ilyen. És épp ezért nehéz egy konkrét meghatározást adni rá, hiszen mindenki saját érzelmei és gondolatai szerint szokta meghatározni, hogy mi is az. Ez egyrészt fantasztikusan sokszínű gyakorlatokat szül, másrészt viszont épp ez az öntörvényűség adja (többek között) azt a sok ellenségeskedést, ami az ilyen körökben elő szokott fordulni. Mert addig minden rendben van, amíg csak ott járunk, hogy te is boszorkány és én is boszorkány, de amint az egyik fél a másik számára egy kedves dolgot máshogy gondol, máris utáljuk egymást.