Boszorkányiskola 10. lecke: Beltane ünnepe

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a Beltane ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.

~ ~ ~

Beltane (ejtsd: beltén), május elseje, a nyár megérkezésének a neopogány ünnepe. Európa nyugati részén ekkoriban terelték ki a csordákat a nyári legelőkre, ahogy keleten (és Magyarország nagy részén is) ezt Szent György napján tették. Beltane is fontos gonoszjáró időszaknak számít, amikor a tündéreket és boszorkányokat különösen aktívnak tartották. Épp ezért a megünneplésének fontos része volt az ellenük való védekezés. De Beltane e mellett a közös mulatozás, tánc és játékok, illetve a kizöldült természet napjának is számított.

A történelmi Beltane

Beltane napját „kelta” eredetű ünnepnek szokás mondani, habár a ránk maradt nem csak kelta forrásokból nem egy konkrét néphez, hanem inkább egy gazdasági és természetes időszakhoz kötődő szokások összessége bontakozik ki. A neopogány neve egy rá használt skót kifejezés anglicizált változata, és valószínűleg szerencsés tüzet jelent (nem pedig Bel/Belenus tüzét, ahogy több helyen is tévesen állítják), míg egy másik, már ír szó rá a Cetsoman/Cetsamhain volt. Német területeken Walpurgis éjszakájaként és Szent Walburga napjaként ismeretes.

Az első utalás rá egy 10. századi ír glosszáriumban található, és már itt megemlítik vele kapcsolatban az ekkor rakott tüzeket, amik között átvezették a marhákat. Beltane, a tűz és a szarvasmarhák kapcsolata a 19. századi Írországban is létezett még, sőt, az ekkori tűz szentsége a mai napig fennmaradt Európa több részén. A Brit-szigeteken ilyenkor (főként az ünnep előestéjén) szertartásosan tüzeket gyújtottak, melyekből aztán az otthoni tűzhelyet is újragyújtották, illetve körbetáncolták, átugrották, felajánlásokat dobáltak bele. Ez a tűz aztán egészséget, védelmet és jólétet biztosított a nyár folyamán az embereknek és állatoknak.

Beltane és a természetfeletti

Beltane előestéjéről és napjáról azt tartják, hogy a tündérek kedvelt ideje, míg a múltban a boszorkányokat is hozzá kapcsolták. A német hagyomány azt tartja, hogy Walpurgis éjszakáján a boszorkányok a Blocksberg hegyen gyűlnek össze mulatozni és másoknak rontani. Épp ezért, mint Szent György napján, május elseje környékén is fontos volt, hogy gondoskodjanak a védelemről az emberek. Az ajtókra, az istállókba, az ablakokba, de még az állatokra is berkenyét akasztottak oltalmazóként. Egyes helyeken ilyen célra használták a kankalint, a mocsári gólyahírt, nyírfa-, vagy galagonyafából készült kereszteket. Máshol rutát, vagy rozmaringot égettek a házakban ilyen célra. 

Május és a vegetáció
Angol területeken az emberek, és főként a fiatalok kora reggelt kimentek az erdőkbe és zöld ágakkal és virágokkal megrakva tértek haza, így hozva a faluban a „májust”, és a nyarat. A növényeket aztán a házakra és a kapukra aggatták. Erre a legkedveltebb növény a galagonya volt, ami általában ilyenkor virít, de a nyírt is nagy népszerűségnek örvendett, csakúgy, mint hazánkban is a mai napig ez a fő májusfa alapanyag.  Ám a fiatalság nem csak virágokat szedett, hanem udvarolt is egymásnak, ami sokszor a szerelem beteljesülését is magában foglalta virágzó bokrok alatt.

A kizöldült természet egy másik májusi megjelenítése a ’Jack in the Green’ figura, ami az ezen a napon történő felvonulásokon szokott feltűnni. Régebben fából készítettek, esetleg fontak egy keretet, amit aztán zöld levelekkel és virágokkal díszítenek. Ezt egy férfi a felső testére erősítve járja végig az utcákat, és őt illetik a Jack in the Green névvel (ma sokszor csak levelekkel borított ruhát viselnek). A kezdeti kutatások állításait követve, a neopogányok úgy tartják róla, hogy ez az alak a „Zöld Ember”, a középkori épületeken is feltűnő levelekből alkotott arc megfelelője, aki nem más, mint a zöld levelek és a vegetáció szelleme. A valóságban azóta már bebizonyították, hogy az ágakkal borított alak csupán Anglia egy kevesebb, mint 200 éves, városi eredetű szokása, melynek kialakulásában több dolga van a kéményseprőknek, mint az erdők kizöldülésének. Mindenesetre, ettől még a Jack in the Green figura természetszellemként valóértelmezése továbbra is bevett gyakorlat.

A modern szabbat
A modern Beltane Samhain-nal szembe esik az évkeréken, és vele ellentétben az élet szépségéről és annak megünnepléséről szól. Ez a nap az utolsó a termékenységfesztiválok (Imbolc, Ostara, Beltane) sorában és a nyár kezdetének számít. A legtöbb wicca mítoszban ekkor egyesül az Isten és az Istennő, így a nap határozott szexuális felhangot is kap. A tűz szintúgy fontos szerepet játszik, amit néha 9-féle fából raknak, hogy még szentebb legyen. A tündéreknek szent időszaknak is tartják, így az ő imádatuk is jelentős ilyenkor. A már említett Zöld Ember, mint a kizöldült ágak és az erdő szelleme is sok mai Beltane rituáléban helyet kap.

Szimbólumai

Májusfa

A májusfa vagy májfa a természet újjászületésének a jelképe, valamint szerelmi ajándék is egyben. Az első források az állításáról a 15. századból származnak, ám a szokást általánosan régebbinek gondolják.
A magyar nyelvterületen általában május elsejére virradóra állították fel a legények. A fát éjszaka az erdőn vágták ki, és reggelre többnyire titokban állították fel a helyi szokásoknak megfelelően a lány házához, de akár a középületek, kocsmák elé is. A fát a felállítóik sok helyen őrizték, hogy a vetélytársaik el ne vigyék. A fa díszítése általában szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, de akár hímes tojásokkal vagy teli üveg borral is történhetett. A fához felhasznált ág származhatott  többek között, nyírfáról, bükkfáról, orgonáról és vadcseresznyéről is.
Általában a falu minden lánya kapott, és nagy szégyennek számított, ha valaki kimaradt belőle. Volt ahol az első májusfa megkapása a "nagylányság" elismerését jelentette: ezután már szabadon mehetett a leányzó a bálba és más táncmulatságokra. Mint szerelmi ajándék, a fa nagysága vagy fajtája az udvarlási szándék komolyságát is jelezhette. Amelyik lányra pedig többen is haragudtak, vagy túl büszkének tartották, esetleg kimondottan rossz hírű volt, annak csúfságból száraz, tövises ágat raktak a kapujába, amit rongydarabokkal vagy fazékkal díszítettek. A Brit-szigeteken a különféle növények különféle sértéséket jelenthettek a nem kedvelt lányoknak: a kökény például a házsártosoknak járt, a csalán a lenézést jelenthette, a sülzanóz pedig a lehető legnagyobb sértés volt. A lányok az ajándékért cserébe adhattak saját maguk által hímzett, csipkés zsebkendőt, amin a nevük kezdőbetűi szerepeltek.
Zöld ág:
A zöld ág pontosan az, aminek hangzik: egy zöld levelekkel borított ág, amit általában a kapukra helyeztek május reggelén. Szimbóluma volt ez a vegetáció szelleme téli halálának, és egyben a tavaszi feltámadásának is.
Általánosan szerencsehozónak és védelmezőnek tartották őket, mind a háziállatokra, mind az emberekre vonatkozóan. Írország egyes részein azt mondták, hogy egy zöld ág május elsején a falra akasztva biztosítja a tehenek bőséges tejtermelését a nyár folyamára. Ilyen ágakat nemcsak a kapukra vagy a kerítésre raktak, hanem helyezhették őket az istállók ajtaja felé, míg volt, ahol a halászok az árbócokra is feltették őket. Magyarországon volt, ahol minden háznál kellett lennie ilyen zöld ágnak, mert azt tartották, hogy ahol nincs, oda az ördög fog tenni.
Virágfüzérek:
Voltak olyan helyek is, ahol a zöldet virágokkal helyettesítették. A virágfüzérek valószínűleg egy egyszerű virágos ágként kezdődtek, majd fokozatosan egyre bonyolultabb formát öltöttek.  Funkciójukat tekintve megegyeztek a zöld ágakkal, míg a velük való bánásmód elég más volt. A virágfüzéreket Angliában erre a napra a gyerekek készítették el, akik aztán ajándékok reményében körbehordozták művüket a faluban. Voltak olyan helyek, ahol a gyerekek fehérbe öltöztek, és galagonya vagy kökényágakat tartva a kezükben házról-házra jártak, énekelve. A füzérekbe a legkülönbözőbb ekkor virágzó növények kerülhettek, a mocsári gólyahírtől a császárkoronáig.

Megfelelései:

Füstölők: tömjén, orgona, rózsa, szantálfa, levendula, mirha, vanília, tubarózsa, golgotavirág, menta
Eszközök: üst, seprű, kehely, tőr, pálca
Kövek: smaragd, karneol, zafír, rózsakvarc, borostyán, malachit
Fémek: bronz, réz, arany, ezüst
Szimbólumok, dekorációk: üst, ’májuspózna’, tűz, virágok, növő dolgok, ekék, üst tele virágokkal, szalagok, virágkoszorúk, tündérek, kosarak, útkereszteződések, gyöngyfüzérek, galagonya ágak, eke
Színek: sötétzöld, piros, fehér, lomb zöld, barna, rózsaszín, szivárványszínek
Ételek: piros gyümölcsök, zöldsaláták, vörösbor, rosé, puncs, kerek zablepény vagy árpasütemény, tejtermékek, sárga virágszirmokkal díszített puding, vaníliafagyi, pékáru, gabonapelyhek, virágokkal készített ételek, afrodiziákumok, eper, saláták, édességek
Istenségek: Aphrodité, Artemisz, Basztet, Belili, Bloddeuwedd, Diana, Faunus, Flóra, Pán, a Szarvasisten, Vénusz, termékenység istenei, Athéné, Asherah, Gwenhwyvar, Hina, Oiwyn, Oshun, Ostara, Sappha, Tonantzin, Vesta, Minerva, Maia, Kybélé, Damara, Danu, Luna, Bona Dea, Guinevere, Fand, Flidais, Frigg/ Freya, Istár, Rhea, Rhiannon, minden tánc-, virág-, vadászat- és zeneistenség, Baál, Bel, Cernunnos, Cupid, Érosz, Faunus, Frey, Herné, Orion, Manawyddan, Apolló, Balder, Erzulie
Egyéb lények: tündérek, szatírok, óriások, Pegazus
Növények: gyöngyvirág, gyűszűvirág, rózsa, seprűzanót, galagonya, krétai szurokfű, bodza, menta, fekete üröm, kakukkfű, borostyán, bársonyvirág, berkenye, lóhere, legyezőfű, cickafark, sóska, mandula, szagos müge, csipkerózsa, harangvirág, kökény, százszorszép, orgona, tömjén, kankalin, tölgy, lonc, rozmaring, orbáncfű, tulipán, angyalgyökér
Állatok: fecske, galamb, hattyú, macska, hiúz, leopárd, méh, kecske, ló, nyúl, fehér tehén
Használható: szövés, fonás, megtermékenyítés, létező célok táplálása, megerősítése, játékok, örömet hozó elfoglaltságok, örömtüzek átugrása, virágkoszorúk készítése, magok ültetése, ’májuspózna’ körüli táncolás, lakomázás, szex, szexuálmágia, intuíció, mély gondolatok, önmagad és partnered szeretete, együttérzés, fiatalos játékok, érzékiség, élvezet, tettek, szerelmi mágia, termékenység, virágszedés, jóslás, házvédő szellemek tisztelete, kertmágia, elültetés, érzékiség, termés megáldása, kreatív cselekedetek 

Ajánlott olvasmányok:

Ronald Hutton: Stations of the Sun. A History of the Ritual Year in Britain.

Raven Grimassi: Beltane: Springtime Rituals, Lore and Celebration

Beltane rituálé

A rituálét május 30-án, sötétedés után végezzük. A legjobb a szabadban, de bárhol máshol is jó, csak ne zavarjanak meg alatta. Kell hozzá tej és méz áldozatnak (lehetőleg házi tej), és ha nem odakint vagyunk, akkor egy tálka amibe kiönthetjük ezeket. Opcionálisan gyújthatunk a munkánkhoz gyertyákat és füstölőket is, ha úgy tartja kedvünk.

A rituálé menete:

Az magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.

Szólítsuk meg a Földet: „Üdvözlet Néked kizöldült Föld, ki a nyarat újra elhozod, ki a virágokat újra kibontod!  Üdvözlet Néked, szépséges Föld, e napon! Kérlek, áldj most meg és fogadd áldozatom!”

Mutassuk be a tejáldozatot, melyet a szabadban dolgozva a földre hintsünk szét a kezünkkel, lakáson belül pedig az edénybe öntsük, amit aztán majd kint tudunk hagyni az ablakpárkányon, míg el nem párolog belőle a folyadék. Aztán a mézet is öntsük ki.

Itt ha szeretnénk, beiktathatunk egy elmélyülést/meditációt, vagy esetleg a dedikáló szertartásban is alkalmazott módszerrel (forgással) megpróbálhatunk transzba is esni.

Búcsúzzunk el a Földtől, majd zárjuk le a szertartást a saját kedvünk szerint.

Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után.

~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor is a holdfázisok és a teliholdak jelentőségével fogunk megismerkedni.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 9. lecke: Szent György napja

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola kilencedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük Szent György napját és a hozzá tartozó varázshagyományokat. Gyakorlatok terén pedig két módszeren keresztül is megnézzük, hogyan lehet a múlt szokásait átültetni a modern gyakorlatba.

~ ~ ~

Szent György napjának (április 24.) a régi magyar népéletben nem sok köze volt magához a keresztény szenthez. A nap jelessége sokkal inkább évszakkezdő mivoltának volt köszönhető, hiszen erre az időszakra kezd el csak igazán kizöldülni a táj. Így, mint a többi hozzá hasonló időpont, Szent György is varázslatos tulajdonságokkal rendelkezett.

Az állatok kihajtása

Ez a nap sok helyen legfontosabbnak számító cselekedete a haszonállatok nyári legelőre való kihajtása volt. Az állatok elbűvölése ilyenkor különösen fontosnak számított, amit többféleképpen is biztosítani lehetett. Egyik legalapvetőbb módszer volt erre a megfüstölésük, ami történhetett növényi anyagokkal (pl. tömjén, vagy temetőből, három csipkebokor alól hozott gaz), vagy megfelelő módon rakott tüzek mellett/fölött való elvezetésük, ami megtisztította őket és védelmet adott nekik. Sok helyen az első kihajtáshoz használt növényi ágnak tulajdonítottak varázserőt: a szúrósak védelmet, a zöldek bőséget voltak hivatottak hozni. Az állatokat bizonyos dolgokon is át lehetett hajtani, melyek oltalmat (vagy más hasznos tulajdonságot) adhattak: pl. vas tárgyakon, lakatokon és láncokon, esetleg hangyabolyon vezették át őket, hogy biztonságban legyenek, illetve úgy kövessék egymást, mint a szemek a láncon. Mindezek a cselekvések megóvták őket az év folyamán a szemmel veréstől, a rontásoktól, a vadállatok támadásától, illetve egészséges növekedést és bő tejelést voltak hivatottak hozni.

Boszorkányok

Ez a napot a boszorkányok fő napjának is tartották. A néphit szerint éjfélkor összegyűltek a boszorkányok a Szent Gellért-hegyen, enni, inni és mulatozni, egészen az első kakasszóig. Az itt említett hegy nem konkrétan a budai hegy, hanem az ilyen összejöveteleket általánosan Gellért-hegyre járásnak neveztek. Mivel a boszorkányok igen tevékenyek ezen a napon, ezért az elszánt ember képes meglesni őket. Általános módszer volt erre a különféle tárgyakkal való templomba menés (pl: fokhagyma, négylevelű lóhere, fekete tyúk tojása), vagy az éjfélkor, a keresztúton krétával vont körben állás. Sőt, aki elég bátor volt, az a néphit szerint e nap éjszakáján maga is beállhatott a boszorkányok körébe: a legtöbb módszer szerint ehhez pontban éjfélkor, gyufával meg kell gyújtani egy gyertyát az asztalon.

Mágikus védekezés

Szent György fontos „gonoszűző” nap is, vagyis olyan időpont, amikor bizonyos tettek elvégzésével az ember mágikus úton biztosítani tudja családja, állatai és önmaga jólétét. Ez az előestéjére különösen fontosnak számított, hiszen alatta nem csak a boszorkányok voltak elvileg kimondottan aktívak (akikről pedig általánosan azt tartották, hogy egyik fő tevékenységük az embereknek és az állatoknak való rontás), hanem minden más természetfölötti lény is, mely csak ártani tudott (ördögök, szépasszonyok, kísértetek, stb). Az otthonok védelmére a kapukra, az ajtókra és az ablakokra kerülhetett zöld ág (főként nyír), tövises növények hajtása (vadrózsa, ritkábban kökény) és különféle virágok (pl. mocsári gólyahír). Ugyanezeket, az állatokat oltalmazandó, az istállókra szintúgy felszegezték.

A harmatszedés

E nap hajnalának egyik legtipikusabb mágikus módszere a harmatszedés, amit sokszor a boszorkányok munkájának mondanak, ám a valóságban bárki elvégezhette. E szokás több száz éves múlttal rendelkezik, már egy 1584-es kolozsvári boszorkányperben is említést tesznek a Szent György éjszakáján véghezvitt harmatszedésről, míg az 1713-as szegedi boszorkányperekben is többször említésre kerül, például: „Mikor az harmatot és más föld zsírját elveszik Rózsa Dániel úrnál (princeps sagarum) szokták megsütni és megenni”.

Maga a harmatszedés nem volt egy különösebben bonyolult feladat. Csupán Szent György éjszakáján éjfélkor, vagy napkelte előtt, ki kellett menni a legelőre, gabonatáblára, ahol a legtöbb előírás szerint meztelenül egy ruhadarab (lepedő, abrosz, kendő, stb.) füvön való húzogatásával össze kellett gyűjteni a harmatot, és ezt ki kellett csavarni az anyagból egy edénybe. Az így nyert „varázsszert” a kenyérsütéshez használták fel (dagasztáskor a tésztába tették), hogy jobb kenyeret süssenek, vagy a tehénnel lehetett megitatni, hogy az jól tejeljen.

Maga a varázslat elvileg azért működött, mert az ember a harmattal együtt a termőföld „zsírját”, vagyis termékenységét is összeszedte, amit aztán így a saját állatainak, vagy a kenyereibe tudott átjuttatni. Ám a néphit szerint a földnek csak egy adott mennyiségű termékenysége van, így például, ha a szomszéd földjéről szedték össze a harmatot, akkor a szomszéd tehene majd nem tudott annyi tejet adni, mint normálisan kellett volna neki. Ilyen értelemben a termékenység ellopásáról volt szó, mely régen tipikus boszorkányvádnak számított. De a történetek szerint a „laikusok” is végezték ezt a fajta mágiát, olyannyira, hogy egyes helyeken a gazdák a harmatszedésre alkalmasnak tartott éjszakán kimentek a legelőre őrizni azt a harmatszedők ellen.

Érdekes módon, a harmatszedés, illetve a harmat mágikus erejébe vetett hit eredetét a Biblia szövegére vezetik vissza, melyben sokszor összekapcsolják azt a föld termékenységével. A szedés szokása pedig nem csak nálunk ismert, hanem szinte egész Európa-szerte, igaz minden területnek megvan a maga saját ilyen varázslásra kijelölt időszaka: a német területeken május elsejéhez, a délszlávoknál, románoknál június 24. és április 24-éhez. A régi magyar adatok szerint is végre lehetett hajtani más napokon is ezt a műveletet, pl. Luca napján, Szent Ivánkor, pünkösdkor, vagy nagypénteken.

Kígyók és gyíkok, mint a betegségmegelőzés eszközei

Szent György, a legenda szerint, legyőzött egy sárkányt. Talán ezért is kapcsolták a sárkányok elő rokonait, a gyíkokat és a kígyókat, az ő napjához. A magyar szokások alapján elmondható, hogy általában az állatokat gyógyításra, vagy más pozitív célok elérésére használták, valamint a szent napja előtt kellett őket befogni, a sikeres alkalmazásukhoz.
A gyíkokat főképp torokbetegségek esetén tartották jónak. Ha a megfogott gyíkkal megdörzsölték a gyerek nyakát, akkor úgy gondolták, annak nem fog fájni a torka, és nem lesz torokgyíkja se. Volt, hogy a hüvelyk és a "nevetlen" újjal (gyűrűsujj) ölték meg a gyíkot, majd azzal a két újjal megvonogatták a fájó torkot, és az meggyógyult. Daganatot volt képes gyógyítani a torokban az, aki alaposan összefogdosott egy gyíkot, majd eleresztette. A gyógyításhoz kétszer kellett megsimogatnia az érintett területet; ez a módszer működött mind ember, mind állat esetén. A gyík farkát letörték, és húsvétkor a templomban az étellel együtt megszenteltették, majd a beteg fület ezzel piszkálták. Kelet-Németországban a gyíkot megszárították, porrá törték, és hidegrázás ellen alkalmazták.
A kígyók felhasználása ennél valamivel változatosabb. Az ezüstpénzzel levágott kígyófejjel ezen a napon, a templomba menve, meg lehetett látni a boszorkányokat. A teheneken kígyót húztak végig, hogy az jó kövér legyen. A jászolba kígyófejet szögeztek, hogy a háziállatok minden bajtól védelmet élvezzenek (erre a gyíkfejet is alkalmasnak tartották). A megfogott kígyóval tudást lehetett szerezni. Aki pedig ezen a napon kígyót ütött meg, az nagy erőre tett szert, viszont ha az állat elment, akkor elvitte az illető erejét is.

Remélem azt azért nem kell elmondanom, hogy ezeket a felhasználási módokat, mint történelmi érdekességeket mutatom be, nem mint követendő példákat!

Megfelelései

Növények: szúrós növények, kökény, bodza, nyírfa, zsurló, egres, csipkerózsa, ibolyagyökér, fokhagyma, mogyorófa
Állatok: kígyó, gyík, béka, szarvasmarha
Füstölők: tömjén, megtisztító és gonosz űző hatású növények
Használható: védelem a gonosz ellen, bezártságból való kiszabadulás, jóslás, ünneplés, egészség biztosítása, vadállatok elleni védelem, harmatszedés, otthon védelmének a biztosítása

Az újboszorkányság egyik fontos tulajdonsága, hogy a múlt hagyományait átteszi a mai, modern világunkban is alkalmazható formába. Ennek a módszernek a bemutatására két szokást emelnék most ki a feljebb tárgyaltakból: a harmatszedést és a különféle ártó dolgok elleni védekezés.

A harmatszedés

Ez vidéken, egy kis elszántsággal manapság is tökéletesen végrehajtható gyakorlat, ha valaki mágikus úton bőséget és jólétet szeretne magának biztosítani. A feladat legbonyolultabb része talán az, hogy a megfelelő földterületet megleljük a harmat összegyűjtésére. A gabonatáblák, a sok vegyszer miatt, nem alkalmasak erre, míg az út melletti mezők (a kipufogógázban található mérgek okán) szintén nem a legjobb hely. A saját kert, vagy más zöld terület tökéletes hely lehet, hacsak nem járnak oda rendszeresen kutyák elvégezni kisebb-nagyobb dolgaikat. Mindenesetre, ha leltünk egy megfelelő helyet a harmatszedésre, akkor a fent említett napok kora hajnalán, vagy előestéjük éjfélén, menjünk ki és (lehetőleg) meztelenül, a füvön húzzunk többször végig egy fehér gézdarabot. Amikor az anyag megtelt vízzel, csavarjuk ki egy kis edénybe, majd ezt addig ismételgessük, míg legalább egy kanálnyi harmatot össze nem szedtünk. Ezután vigyük azt haza, és süssünk a felhasználásával valamiféle süteményt, pogácsát, vagy ha nagyon hagyományosak akarunk lenni, kenyeret. Az így kapott ételt közösen fogyassza el a család, az első falatot pedig vigyük vissza belőle arra a helyre, ahol szedtük hozzá a harmatot.

Gonosz távol tartása

Szent György reggelén (vagy legalább napján) keressünk egy vadrózsabokrot, de más, szúrós zöld növény is megteszi (még a csalán is). Vigyünk ki neki valamilyen áldozatot (méz, tej, stb.), és mondjuk el neki, hogy mire szeretnénk felhasználni egy darabját (vagyis ebben az esetben, hogy kirakjuk az otthonunkban oltalmazóként). Tiszteletteljesen és óvatosan, hogy a növényt ne sértsük meg jobban a kelleténél, egy éles késsel, vagy metszőollóval vágjunk le egy kis hajtást róla. Köszönjük meg a növénynek ajándékát, majd vigyük haza kincsünket és tegyük azt ki a bejárati ajtó fölé, vagy az ablakunkba.

 ~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor május elsejének szabbatját, vagyis Beltanet fogjuk megismerni.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 8. lecke: istennők és istenek

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola nyolcadik leckéjén! Ezen a héten megismerkedünk az újboszorkányság fő istenségeivel és azzal, hogyan is kezdhetünk neki a szellemi létezőkkel való kapcsolatok kiépítésnek.

~ ~ ~

 

Mint már azt az első leckében is említettem, az újboszorkányság egy spiritualitással átszőtt gyakorlat. Alapvetően bármely valláshoz hozzá lehet igazítani, mégis a legtöbb mai boszorkány az újpogányság követői közül kerül ki. A pogányságon belül is vannak bizonyos nem-anyagi létezők, szellemek és istenségek, melyekkel a boszorkányok tipikusan kapcsolatot szoktak fenntartani. Ezeket alapvetően négy nagy csoportba lehet sorolni. Az első, melyről már volt szó egy előző leckében, a Természet, annak minden szellemével. Ide tartoznak az erdők, a folyók és az ég szellemei, illetve az állatok, növények és a gombákéi. A második nagy csoport a holtaké, akik egyrészt lehetnek az őseink, kikkel valamilyen leszármazási kapcsolatban vagyunk, vagy pedig az összes egyéb elhunyt anyagi létező szelleme, mellyel esetlegesen összehoz minket a sors. A harmadik kategória az istenek- és istennőké. A negyedik pedig a tündéreké és démonoké. Mindegyikükkel fogunk még a későbbiekben is foglalkozni, de ezen a héten az istenségekre fogunk koncentrálni.

Az Istennő

A kereszténység minden erőfeszítésének ellenére is, a legutóbbi időkig megmaradt az európai nemzetek néphitében bizonyos pogány istennők emlékei. Talán Holle anyót nem kell senkinek sem bemutatnom, ám azt bizonyára kevesebben tudják, hogy ő is az ilyen istennő-maradványok egyike. A mai boszorkányok hajlamosak arra, hogy ezekből a ránk maradt morzsákból egy fő istennőt formáljanak. Vannak, akik ezt még tovább viszik, és neolitikumi matriarchális társadalmakról, illetve az ősi Magna Materről beszélnek. De bárhonnan is származzon, az újboszorkányok istennője, aki ugyan tényleg ezekből a régi elképzelésekből is merít, ám attól még egy modern formáról van benne szó.

Az Istennő a föld, a születés, a halál, a holtak, az újjászületés, a termékenység és a vadon úrnője. Sokszor egyes szerepei, egy adott boszorkány gyakorlatában visszaszorulnak, míg mások nagyobb hangsúlyt kapnak. Így mondjuk meg lehet közelíteni őt, mint a vadon, a termékenység és a föld istennőjét, a halállal kapcsolatos vonatkozásait elhagyva, vagy pedig fordítva. Nincs egy konkrét, mindenki számára előírt értelmezési formája, ugyan azt fontosnak érzem kiemelni, hogy soha nem egy csupa fénnyel és jóindulattal teli lényről van benne szó, aki csak segíteni akar az embereknek. Sokkal inkább egy hatalmas erő megtestesüléséről, mely pusztít és teremt egyszerre. Benne egyesülnek a múlt elképzelései a Földanyáról, Artemiszről/Dianáról, a női alakot öltött természeti szellemekről, Helről és Hekatéról (csak, hogy párat említsek).

A hármas istennő

A wiccában és vonzáskörében divat az istennőt, a holdfázisoknak megfelelően három részre osztani: újhold/növő hold-szűz, telihold-anya, fogyó hold – banya istennő. Habár szokás ezen három istennőrészhez ókori görög istennők neveit is rendelni (Selene, Artemisz és Hekaté), ám a múltban ilyen formában soha nem tekintettek a Holdra, annak a fázisaira és a hozzá kapcsolt istennőkre. Ettől még ma a hármas istennő képe egy nagyon kedvelt elképzelés. Ebben a szűz harmadhoz rendelik többek között a fiatalságot és a tisztaságot, az anyához a termékenységet és a szexualitást, a banya aspektushoz pedig a bölcsességet, a halált és az újjászületést.

Aradia

Charles Leland Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma című könyve magyarul is megjelent, ezért érzem fontosnak, hogy szóljak pár szót erről az istennőről, aki egyébként az újboszorkányságban ma már akkora tiszteletnek nem örvend. Ebben persze az is közrejátszott, hogy Leland könyvét az akadémikusok alapvetően hamisítványnak tarják. Míg tényleg tartalmaz a könyv valós olasz mágikus gyakorlatokat, ám a hozzá szőtt mitológia már az író fantáziájának szüleménye. A könyvben az áll, hogy az itáliai boszorkányok három fő istenségben hisznek: Diana, Lucifer és Aradia. Diana, a sötétség megkívánta testvérét, Lucifert, a fényt, aki viszont nem fogadta az istennő közeledését. Így Diana, egy fekete macska formájában volt kénytelen elcsábítani Lucifert, ám így már sikerrel járt. Frigyükből született Aradia, aki a földön megtestesült, és megtanította az első embereket a boszorkányság művészetére. Ugyan ez a műmítosz tényleg nagyon szép, de jobbára csak az olasz boszorkányság iránt érdeklődők szokták bármilyen formában is feldolgozni.

Az Isten

Nagyon durván, az Isten is alapvetően ugyanazokért felelős, mint az istennő, csak férfi kiadásban. Persze az Isten nem tölt be soha földanya szerepet, ám ő a vadon és állatainak az ura, ezt jelképezendő sokszor szarvasagancsokat visel a fején (ha nem eleve szarvas-, esetleg kecskefeje van). A termékenység szintúgy az ő asztala is, mind az állatoké, mint a növényeké. Sőt, egyik fő vegetációs mítosza magába foglalja az önfeláldozást, mint a minket tápláló gabonanövények kollektív lelke, mely minden évben újjászületik, csak hogy aztán majd learathassuk, hogy legyen mit ennünk. De megjelenhet az angol „Zöld ember”-ként, aki már a nem-kultivált növények éves kizöldülésének a szelleme. A holtak lelkeinek az ura, akik egyrészt birodalmának lakói lehetnek, illetve ő (is, ha nem Holle, vagy más istennőszerű alak) vezeti őket az év sötét felében át az éjszakai égen, elragadandó lelkek után kutatva, vagy egyes embereket beavatásban részesítve. Illetve a mágikus tudás kiosztójaként is ismerik.

Lucifer

Lucifer, a Fényhozó, az Esthajnalcsillag nem egy újboszorkány által örvend tiszteletnek. Itt most nem a fent említett Leland általi interpretációjára kell vele kapcsolatban gondolni (habár persze egyesek ebből a szemszögből tekintenek rá), hanem, mint az embereknek a titkos (mágikus) tudást elhozó istenségre. Lucifert vannak, akik összevonják, a keresztényekhez hasonlóan, a Sátánnal, a többség viszont inkább egy független entitásnak tekinti. Eredetileg egyébként Lucifer egy kisebb római isten volt, aki az esthajnalcsillagot/a Vénuszt személyesítette meg. Aztán a neve bekerült a Biblia latin fordításába egy helyen, ám ott sem utalva arra, hogy ő lenne az ördög (inkább az esthajnalcsillagot értették alatta). Csak később lett belőle személynév, ami alatt a Sátánt is értették, még Isten angyalaként, a mennyből való bukása előtt. A mai boszorkányok java a Vénusz istenének, és az átvitt értelemben való „fényhozás” urának tartják: vagyis ő hozta a tudást el az emberiségnek.

Az Ördög

Az Ördögnél megint csak nem a hivatalos keresztény megközelítésről van szó, hanem a régi néphitbeliről. Az Ördög neve alatt az évszázadok folyamán rengeteg pogány istenség és szellem került összemosásra. Az így keletkezett, változatos és mégis Európa-szerte hasonlóságokat mutató „istenség” modern interpretációját követik az újboszorkányok. Ez az Ördög nem eredendően gonosz, hanem eredendően vad és megzabolázhatatlan, épp ezért az igába nem hajtott és hajtható természet megtestesítője. Ezen tulajdonsága jelképének tartják, a pogány természetistenektől és szellemektől örökölt szarvait és patáit is. Sokan a boszorkányok fő beavatójának és a mágikus tudás kiosztójának gondolják, amit képes látomások vagy álmok során megtenni. Általában a lázadás eleme megmarad az Ördögben, így a bevett elnyomó társadalmi képzetek és hierarchiák ellen való szegülést is megtestesíti. Szexuális felhangot szintén kaphat, de abból is a szabad és gyakori szerelmet hirdető fajtát. 

Ajánlott olvasmányok:

Peter Grey: Lucifer: princeps

Nigel Jackson: Masks of Misrule:The Horned God & His Cult in Europe

Robert Graves: The White Godess

Charles G. Leland: Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma

 

Kapcsolat kialakítása nem-anyagi létezőkkel

Az újboszorkányi gyakorlat egyik alapvető része a szellemekkel és istenségekkel való kapcsolat kialakítása. Ez talán elsőre nagyon bonyolultnak, misztikusnak és félelmetesnek tűnhet, ám hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy épp csak annyira misztikus és félelmetes ez, amennyire szükséges és egyáltalán nem bonyolult. Sőt, olyan egyszerű, hogy épp ezért könnyű elhibázni, pedig csak egy kkis kitartás és szorgalom kell hozzá.

A félelmünk ezzel a témával kapcsolatban leginkább a kereszténység tanítíásainak köszönhető, ami szerint a transzcendenssel mi magunk nem léphetünk kapcsolatba, ha viszont az mégis megtörténne, akkor garantáltan gonosz ördögök és démonok törnek az életünkre. Viszont a keresztény hit elterjedése előtt erre máshogy tekintettek (sőt, igazából alatta is). Minden ember maga, közvetlenül megkereshette az isteneket, vagy azok kereshették meg az embereket. A szellemek és a hétköznapi világ nem volt elválasztva, folyamatos átjárás létezett a kettő között. Az istenek és a szellemek alapvetően ambivalensek voltak, viszont el lehetett nyerni támogatásukat, illetve kiváltani haragjukat és büntetésüket. Tehát nem eleve nekünk ártani szándékozó lényektől kell tartanunk, habár nyílván vannak olyanok, melyek a természet destruktív erőit személyesítik meg (őket pedig egyébként rendszeres áldozattal lehet távol tartani). Félni nem árt, de nem kell megijedni.

A kapcsolat és a segítség kivívásához való módszerek a következőek voltak: áldozatok és felajánlások bemutatása, a szent helyeikre való elzarándokolás, a szobraik és festményeik előtti hódolás, illetve a hozzájuk való imádkozás. Ezek a módszerek pedig a mai időkben is ugyanúgy működnek. Ha van egy lény, akivel szorosabbra szeretnénk szőni a szálakat, akkor először is keressük meg egy megjelenési, vagy megjelenítési formáját (pl. egy faszellem esetében egy konkrét fát, vagy legalábbis annak egy darabját, míg egy istenségnél egy képet, vagy szobrot róla). Látogassunk el hozzá rendszeresen, és/vagy rakjuk ki az otthonunkban egy tiszteleti helyre, ha lehet egy oltárt is állítva neki. A fizikai forma előtt imádkozzunk. Erre írhatunk rövidke, naponta (akár reggel és este is) elmondandó formulákat, habár én inkább ajánlanám a szívből jövő szavakat, amiket spontán találunk ki. A lényeg, hogy a szövegben szólítsuk nevén a kiválasztott létezőt, és hangosan is kiejtsük a szavakat, a többi imáról-imára változhat. Elsőre biztos zavarban leszünk, ám ha kitartunk a gyakorlat mellett, gyorsan belejövünk. A harmadik lépés pedig a rendszeres áldozat bemutatása: gyújtsunk gyertyákat, mécseseket a szellemi létező képe előtt, virágáldozatok is tökéletesek (főként, ha a saját kertünkből valók), de az italok (tej, alkohol), füstölők, ételek (méz) mind bevett áldozati formák. Igyekezzünk naponta felajánlani valamit, míg bizonyos időközönként tartsunk egy nagyobb áldozatot. A kapcsolat kialakítása után már lehet arra számítani, hogy tanításokat és útmutatásokat kapunk a kiválasztott lénytől, illetve akár támogatást és segítséget is.

Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy ha egyszer megszületett a kapcsolat, azt nem illik elhanyagolnunk. Általában ez a fő ok, aminek az istenségek és szellemek haragját tulajdonítják. Az ilyen lényeket pedig egyáltalán nem ajánlott magunkra mérgesíteni. 

 ~ ~ ~

 

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor Szent György napjáról és boszorkányos szokásairól lesz szó..


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.