Többféle formában is lehet vele találkozni a különböző mágiával foglalkozó könyvekben. Ezek közül talán a legelterjedtebb a wicca írásokban szereplő "ismerni, akarni, merni, hallgatni" piramis. Én most a következőkben viszont egy másik, Paul Huson által megfogalmazott módját mutatom be, mely először 1970-ben jelent meg írásban, a Mastering Witchcraft című könyvében.
Megjegyezném, hogy nem vallom ezt, a mágia történetéhez képest igen fiatal elképzelést, de az a reményem, hogy azért valami hasznosat mindenki talál majd benne, akit csak érdekelnek a varázslás fortélyai.
Tehát a leírás, Paul Huson alapján:
Bizonyos újboszorkányok varázsgyakorlata négy egyszerű szabályon alapszik, melyeket a boszorkányok piramisának szokás nevezni. A szabályok maguk a mágia négy fontos alappillérét adják, és habár önmagukban nincs bennük semmi különleges, együtt használva őket komoly eredményeket lehet elérni. Szorgalmasan kell alkalmazni őket, ugyanis csak akkor fog az ember bármit is visszakapni varázslataitól, ha hajlandó erőfeszítést is beléjük fektetni. Készen kell állni arra, hogy a földön fetrengjünk, vagy eksztázisban a fogunkat csikorgassuk, csak hogy kívánt célunkat elérjük.
A boszorkányok piramisának négy alappillére: élénk képzelet, tüzes akarat, kőkemény hit és a titokzatosságra való hajlam.
A képzelet az a képesség, minek segítségével lelki szemeink előtt képeket tudjunk megjeleníteni. Ezen készség igen fontos a mágiát végző számára, hiszen a képzelet üvegén keresztül fogja majd kivetni varázslatait. Épp ezért táplálni és értékelni kell a képzelőerőnket, a fantáziánkat.
A varázslatok sikere nagyban függ attól is, hogy mennyi érzelmi elragadtatást tudunk magunkban fellobbantani. Minél viharosabb az érzelem, annál nagyobb a siker lehetősége. Épp ezért, minél érzelmekkel telibb és mélyebben szőtt egy-egy képzeletünkben megjelenített vágy, annál hatásosabbak lesznek azok a bűbájok elvégzése alatt. A varázslatok közben bármit használhatunk, hogy elérjük azt az érzelmileg töltött állapotot, ami alatt a hideg futkos a hátunkon, és a képzelőerőnk megfelelő intenzitással tud működni (pl. parfümök, hangok, fények, vad táncok, szex, stb.)
Az akarat, mely mágikus formájában igen hasonlít az elkényeztetett gyerek akaratához, hiszen minden ellenérvet elvet, vagy figyelmen kívül hagy, hogy a "hajlítható" világot a saját akaratára hajlítsa. Ez az akarat, környezetéből kivéve, és a mindennapokba helyezve csodás példáját mutatná az extravagáns egocentrizmusnak, vagy akár a megalomániának is.
A mágikus akaratunk az a lencse, amin keresztül az érzelmek fókuszálódnak egy varázslat céljának a megszerzésére. Az eléréséhez először is mindig tudnunk kell, hogy pontosan mit szeretnénk. Ezután szűkítsük le a figyelmünket csak arra az egy dologra, mindig a tudatunkban tartva azt. Végül menjünk utána, és szerezzük meg amire vágyunk, végig kitartva mellette. Ez kell hogy legyen a hozzáállásunk mágikus munkáink során.
Az akarat erősítésére ki lehet próbálni pár módszert, melyek a koncentráció fejlesztése által hivatottak segíteni. Figyeljük pl. egy fél órán ár egy gyertya lángját, az óra percmutatóját egy teljes percig, vagy folyamatosan legyünk tudatában a kezünknek.
Nem igazán érdemes olyat akarni, amiről lelkünk legmélyén azt gondoljuk, hogy lehetetlen. Minden valószínűség szerint nem fog megtörténni, és a kudarc nagy ütés lenne a saját magunkba vetett hitünkre. Apró dolgokkal érdemes kezdeni, amiről biztosan tudjuk, hogy sikerülni fog.
A hit az, amitől minden mágikus erő szorosan függ. Hacsak nincs kőkemény hitünk a képességeinkben a varázslás sikeres végrehajtására vonatkozóan, nem fogjuk tudni elérni azt az égő intenzitását az akaratnak és képzeletnek, ami létfontosságú a mágia működéséhez. A hit az a satu, amiben mozdíthatatlanul tartod az akaratodat, melybe a képzeletedet töltöd. A hit az, ami eltöröl minden megmaradt ellenvetést, és megnyitja az utat a közvetlen cselekvés számára. Általa lehet elérni a megalomániának azt az ideiglenes állapotát, melyet mi hozunk önmagunkra a varázslás idejére, és ami nélkül mágia sem lehetséges. El kell hogy higgyük, hogy csak a sikerünk lehetséges, semmi más.
A titokzatosság csodás eredményeket hozhat. Semmi sem ér el akkora sikert egy ember figyelmének a felkeltésében, mint egy titok, bármilyen kicsi, vagy értelmetlen legyen is az. Ha pedig már megszereztük az illető figyelmét, varázslatokat is sokkal könnyebb lesz rajta végezni. Elég, ha valaki meghallja, hogy egy boszorkány mágiát végez ellene, vagy rá vonatkozóan, és - varászlatban való hitétől függetlenül - a lelke mélyén meg fogja ezt a tényt jegyezni. Innentől kezdve pedig már félig meg is van nyerve a "csata", hiszen ha már egyszer elnyerted valaki figyelmét, sokkal könnyebben tudod manipulálni is.
A titoktartásnak persze más oka is van. Ugyan már nem üldözik a boszorkányokat (legalábbis a nyugati országokban nem), de még sokan igen rossz szemmel néznek rájuk. Nem elképzelhetetlen, hogy egy mágikus munkáiról sokat fecsegő boszorkány hátrányos megkülönböztetésben részesüljön munkássága miatt. Más estekben bolondnak is nézhetik az embert, vagy kellemetlen viccek tárgyaként használják. Ezen esetek közül pedig egyik sem tesz jót a varázsláshoz szükséges hitünknek, vagy akaratunknak.
Ezenkívül, a mágia tudásból áll, a tudás pedig hatalmat hoz. A megosztott hatalom pedig elvesztett hatalom. Mikor kivetsz egy varázslatot, egy igen finom szerkezetet hozol működésbe. Ez a szerkezet ugyanabból az anyagból áll, mint az álmaink. Ha rosszat álmodunk, úgy törhetjük meg a miatta rajtunk lévő kellemetlen hangulatot, ha megosztjuk azt valakivel. Ugyanez vonatkozik a mágiára is. Ha megosztjuk valakivel, finoman ugyan, de veszít az erejéből.
Összességében tehát titokzatosság kell, hogy körüllengje a varázslat szerkezetét, ami az képzeletünkből és az akaratunkból áll, és a hitünk tart egybe. Ha ezen hozzávalók jelen vannak, akkor a mágia is sikeres lesz.
