2016. november 29., kedd

A múlt pogányainak világa

Ha a múlt pogányságára gondolunk, a nagy mediterrán kultúrák panteonjai, esetleg a kelták, vagy az északi népek istenei jutnak eszünkbe, és általában csak velük is szokás foglalkozni. Pedig a múlt pogányainak a vallásos élete koránt sem merült ki az általuk isteneknek tartott lények imádatában. Ismertek rengeteg „kisebb” istent is, akik imádata csupán egy-egy helyre (ligetre, forrásra, hegyre, stb.) korlátozódott, de tiszteltek különféle névre hallgató (természeti) szellemeket is (pl. görög nimfák és drüádok) és persze az ősök szellemeit.  Az emberek számára ezen hatalmasnak tartott lények imádata is ugyanolyan fontosnak számított, mint a hivatalos birodalmi, vagy városállami vallás istenei. Fontosságukat mi sem jelzi jobban, mint hogy a bennük való hit maradványai még a 19. századi folklórgyűjtésekben is megtalálhatóak egész Európában (így Magyarországon is).


A görögöknél például a nimfákat ismerték, mint kisebb természeti istennőket. Ezen hölgyek a ma népszerűbb mitológiában jobbára csak, mint az olimposzi istenek szeretői jelennek meg, pedig valaha nem pusztán félmeztelenül magukat a réten illegető nők voltak, hanem egy-egy mezőért, erdőért, fafajtáért, tengeri partszakaszért, vagy éppen a felhőkért felelős istenségekként tisztelték őket. Feladatuknak számított a saját uralmuk alá tartozó térség állatainak és növényeinek a jóléte. Az anthousai nimfákhoz tartoztak a virágok, a drüádok az erdők és a fák nimfái voltak (akik közül egyesek élete össze is volt kapcsolva a saját fájukkal, vagyis ha kivágták őket, akkor a nimfa is meghalt), míg mondjuk limnatides a tavak felett uralkodtak. Az ismertebb helyek nimfáinak tisztában voltak a nevével is: például Dirké, egy aiad nimfa, a Kithaeron hegyen lévő Dionüszosznak szentelt forrás istennője volt.

A nimfák mellett létezett még egy nagy csoportja az emberi életet befolyásolni képes létezőknek: a daimonok. Az ő nevük talán onnan lehetnek ismerős, hogy belőle származik a mai démon szavunk. Eredetileg azonban többfajta szellemi természetű lényt is ezzel a kifejezéssel illettek, akik között voltak az emberekhez kedvesek, vagy ambivalensek, esetleg veszélyesek is. A ránk maradt teológiai források megoszlanak pontos természetüket illetően; egyesek isteneknek, mások azok hírnökeinek, megint mások szellemeknek nevezik őket. A daimonok körében is bőven előfordultak természeti képződményekhez kapcsoltak: a halioi daimonok a tenger szellemei voltak, az ouranioi az égé, de a tengerparti barlangoknak is megvoltak a maguk általában veszélyesnek gondolt daimon urai.


Lares és Genius Loci megjelenítése egy lararium festményén, Pompei
Kép forrása

A Római Birodalomban, a mellett, hogy az erdőknek, a forrásoknak, de még a földből feltörő mérgező gázoknak is megvolt a maga istene, az emberek tisztelettel adóztak több szellemi természetű lénynek, melyek nem számítottak kimondottan isteneknek.  Ilyenek voltak a lares, akik a megművelt földek, illetve a házak szellemeinek számítottak. Nekik általában a házak egy falán, vagy egy sarkában állítottak egy lararium névre hallgató oltárt. Ezen oltárokon még (többek között) sokszor a helyi genius locit is imádták, melyek egy adott terület védőszellemei voltak és általában kígyó formát öltöttek. A genius locinak állított oltárokat pedig az egész volt Római Birodalom területén találhatunk (így Pannóniában is), hiszen a katonák és polgárok mindig célszerűnek találták, ha áldozatokkal elnyerik a helyi szellemek támogatását. Mindezek mellett ismertek még a rómaiak is a görög nimfákhoz hasonló, helyhez kötött istenségeket is: például Furrinát, aki eredetileg egy, a Tiberisbe folyó patak erdeinek az úrnője volt (őt később már a fúriák egyikeként emlegetik).

Az északi népeknél szintén ismertek voltak kimondottan egy földrajzi helyért felelős szellemek, melyeket a landvættir elnevezéssel illettek. Ezen lényekkel mindig számolnia kellett az embereknek, ha új helyre szerettek volna letelepedni, de egy izlandi törvény szerint még a hajók orrában található rémisztő faragványokat is le kellett a parthoz közeledve emelni, nehogy megsértsék vele őket. A keresztény legendák szerint a germánoknak bizonyos fák is szentnek számítottak, néhány azért, mert egy adott istennek volt áldozva, mások viszont csak általánosan örvendtek tiszteletnek. Az álfok és a törpék még a két nagy csoport, akikről információink vannak. Mindketten értettek a mágikus művészetekhez, és úgy tűnik, hogy az emberek (vagy legalábbis bizonyos emberek) csatlakozhattak hozzájuk haláluk után. Egyébként viszont alapvetően egymással ellenkező lényeknek vannak leírva: az álfok neve egyes teóriák szerint eredetileg „fényes, fehér”-et jelenthetett (az Eddák születésének idejére azonban már fekete fajtáik is léteztek), míg a törpék a földben éltek és a napfényben kővé dermedtek. Az álfok továbbá a szépséget és a tisztaságot kedvelték, valamint a kezdetekben kimondottan jóindulatú lények lehettek, míg a törpék rútak és ambivalensnek, ha nem kimondottan rosszindulatúnak vannak mindig bemutatva.  Viszont mindketten képesek voltak befolyással lenni az emberek életére, így fontosnak számított a hétköznapokban számolni a létezésükkel; az álfokról még egy ünnep neve is ránk maradt, ami alatt nekik áldoztak: az Álfablót.

Számi ember egy sziklát imád


 A kereszténységre nemrég áttért európai királyságok (Magyarországot is beleértve), illetve az ezres évek előtti zsinatok sorra hoztak olyan törvényeket, melyekben a köveknél, forrásoknál és fáknál történő áldozatok bemutatását tiltották. Ehhez képest a számik (lappok) még a 20. századig imádtak (és ma újra imádnak) bizonyos sziklákat, melyeket a seida névvel illettek. Ezekről a kövekről azt tartották, hogy a nekik bemutatott áldozatokért cserébe segítséget kaphatnak az emberek a bennük élő szellemtől. A Brit-szigeteken (és sok más helyen) pedig, ma is szokás bizonyos forrásokhoz elzarándokolni gyógyulás, vagy éppen gyermekáldás reményében. A holtaknak bemutatott felajánlások szintúgy a keresztények által évszázadok óta tiltott tettnek számítottak, ehhez képest még a 20. században is szokás volt Európa-szerte az ősöknek vacsorát hagyni az asztalon halottak napja, vagy karácsony éjszakáján.

Mint talán a fenti példákból is látszik, a régi pogányság egy igen bonyolult és képlékeny rendszer volt, nem pedig egy mindenhatónak tartott istencsoport imádata (eleve annak is mindig voltak határai, hogy mit tehettek meg az istenek és mit nem). Helyette egy kisebb vagy nagyobb hatalommal rendelkező lényekkel teleszőtt világot láttak maguk körül elődeink, ahol az embernek folyamatosan észben kellett tartania a kisebb hatalmú létezőket is, különben betegséget és balszerencsét hozott a saját fejére.



Válogatott források:
Sir William Smith: A Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology, Volume 2
Kathleen N. Daly, Marian Rengel: Greek and Roman Mythology, A to Z
Claude Lecouteux: Encyclopedia of Norse and Germanic Folklore, Mythology, and Magic
http://heninen.net/seid/english.htm 
www.theoi.com

2016. november 23., szerda

Boszorkányságról kezdőknek



Én magam, már több, mint tíz éve tanulmányozom azt, amit manapság boszorkányságnak neveznek, illetve azt, amit a múltban ennek hívtak. Rengeteg érdekességet és misztikumot fedeztem fel ezen évek alatt, és az ebből származó tudásomra alapozva most hadd válaszoljak meg pár kérdést, ami a boszorkányság felé érdeklődőkben fel szokott merülni.


Fantázia és valóság
Első fontos tisztázni való, hogy az, amit a filmekben és sorozatokban lát, illetve a regényekben olvas az ember, csupán a fantáziában létezik. A boszorkányok nem tudnak tüzes gömböket dobálni, varázspálca suhintással a levegőből dolgokat előbűvölni, vagy általában bármi másra, amire még éppen képeseknek jelenítik meg őket. Nincs egy nagy főnöke a boszorkányoknak, akik eldöntheti, hogy ki lehet boszorkány és ki nem, és a magukat boszorkányiskoláknak hirdető szervezetek is 99,9%-ban csak kamuk. A boszorkányság senkinek sem a vele született képessége, hiszen a boszorkányság egy gyakorlat, amit ugyanúgy meg lehet tanulni, mint a főzést. Bár nagyon élvezetes volna, de sajnos semmilyen nagy és látványos mágikus erőre sem lehet vele szert tenni, sőt olyanról is be szoktak számolni (mind a múltban, mind ma), hogy egy elvégzett varázslat nem sikerült. 

Fekete és fehér, jó és rossz
Szokás még a boszorkányokat (és sokszor a mágiát is) felosztani fehérre és feketére, illetve jóra és gonoszra/rosszra. Viszont ha egy kicsit is hozzáértőt kérdezel, az el fogja mondani Neked, hogy ez a felosztás a valóságban nem állja meg a helyét. A boszorkány, lévén, hogy ő is emberi lény, tesz olyan dolgokat (még ha a legjobb szándékkal is), amik rosszul sülnek el, és olyanokat (akár bizonyos szempontból ártalmasakat) is, amik jó eredménnyel járnak. Ettől pedig még nem lesz semmilyen színű senki. A mágiát is alapvetően semlegesnek mondják, ami csak az végzőjének a szándékától nyeri el ártó, vagy segítő mivoltát.

A boszorkánysághoz szükséges üst/varázspálca/seprű/pentagrammát viselni/köpenyt hordani/beavatásban részt venni?
Rövid a válaszom: NEM. A fentiek mindegyikének a birtoklása nélkül is szokták magukat boszorkánynak nevezni az emberek.

Furcsa megérzéseim vannak/amire gondolok, beválik/megálmodom a jövőt/különleges képességeim vannak – akkor boszorkány vagyok?
Megint csak a tömör és lényegre törő válaszom erre: NEM. Megérzései mindenkinek vannak, attól pedig, ha valaki ezt észre is veszi ezt magán és cselekszik szerintük, még nem lesz senki boszorkány. Az ember élete során sok mindenre gondol, és sok mindent álmodik, az pedig megint csak senkit nem tesz azzá, hogy néhány ezek közül beválik. A különleges képességekről meg csak annyit mondanék, hogy ilyen témában nagyon, de nagyon szkeptikus vagyok.

Az ördög és a Sátán
A boszorkányokat hagyományosan a Sátánnal/ördöggel cimboráló személyeknek tartják. A wiccák ezt teljesen visszautasítják, mondva, hogy az ő vallásuk nem is ismer Sátánt. A boszorkányok körében viszont (ha nem is túlnyomó többségben, de) igen is vannak olyan gyakorlók, akik sátánistának vallják magukat. Ők azonban a Sátánt általában nem minden baj forrásának és a Gonosznak tartják, hanem az földi világ gyönyörei és boldogsága fölött uralkodó hatalmas lényként, sőt, akár csak szimbólumként értelmezik. Mások pedig az Ördögöt imádják, igaz nem a keresztényi értelemben, hanem az Ördögben a régi, pogány Európa természeti szellemeinek és istenségeinek az egybegyúrt alakját látják, aki szívesen oltalmazza és segíti a hozzá fordulókat. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy a boszorkányok jó része nem vallja kereszténynek magát, vagy a kereszténység egy nem hivatalos változatát követi. Ebből következően egyikük sem gondolja úgy, hogy az emberiség kárára tevékenykednének, hogy csakis ártani szeretnének, vagy éppen, hogy az örök kárhozatra kerülne lelkük a haláluk után. Azt viszont még mindenképpen meg kell jegyezzem, hogy a Sátán és az ördög, illetve az imádásuk, nem szükséges a boszorkánysághoz.


Akkor mitől lesz valaki boszorkány?
A saját feltételeimről ezen a téren már írtam egyszer, a Honnan tudhatod, hogy boszorkány vagy című bejegyzésemben, szóval elsőre ezt ajánlanám. Egyébként viszont, a mai újboszorkányok (vagyis a 20-21. században magukat boszorkánynak nevező egyének) legnagyobb része azért tartja magát boszorkánynak, mert ért a mágiához és a különféle varázslási módszerekhez. Tehát, ha értesz ezekhez, akkor már elvileg jogosult vagy arra, hogy boszorkánynak nevezd magad. Akik pedig boszorkánynak szeretnék mondani magukat, de még nem annyira jártasak ezen művészetekben, sokszor „tanuló boszorkánynak”, vagy mostanság angolul (szerintem nagyon aranyosan) „baby witch”-nek nevezik magukat, jelezve, hogy ők egyelőre útjuk elején járnak. 

Mit csinál egy mai boszorkány?
Mint már fentebb is írtam, a modern újboszorkányok varázsolni szeretnek, illetve különféle mágikus technikákat alkalmaznak. Sokszor értenek egy, vagy több jóslási módszerhez is. Nem vetik meg a gyógynövények ismeretét és használatát, vagy az alternatív gyógymódokét. Meditálhatnak, vagy a transz elérésében, esetleg a tudatos álmodásban lehetnek jók. Sokszor egy alternatív spiritualitáshoz tartozónak vallják magukat, mely lehet animista (mindenben szellem lakozik), politeista (sok isten van), douteista (két istenség van), panteista (az istenség mindenben ott van), vagy ezek keveréke. De általában fontos szokott számukra lenni a természet és annak tisztelete. Sokan úgy tartják magukról, hogy az általuk elismert istenségekkel, vagy szellemekkel képesek személyes és közvetlen kapcsolatot létesíteni, vagy vallásos rituálék, vagy mágikus módszerek segítségével. Az újboszorkányságnak pedig többféle változata is van, vallási, illetve mágikus elképzelések, vagy a gyakorlatban fő szerepet játszó módszerek alapján, melyről itt lehet bővebben olvasni: a mai újboszorkányságról általában, tradicionális boszorkányság, zöld boszorkányság, sövényboszorkányság, valamint boszorkányság vagy wicca.

Boszorkánynak születni kell?
Nem, és nincs is olyan, hogy született boszorkány (ha valaki ezt állítja magáról, akkor az általában csak ezzel próbálja magát különlegesebbnek mutatni másoknál). Egyébként a boszorkány öröklésének fantáziáját itt taglalom bővebben: a boszorkányság öröklése.

A boszorkányok csak csoportban dolgozhatnak?
Nem, sőt, a legtöbb mai boszorkány magányosan űzi mesterségét. Egyébként mindkét forma teljesen elfogadható.

Szükséges valaki által beavatódnom?
Ha egy csoportba akarsz tartozni, akkor általában valamiféle befogadó szertartáson át kell esni, melyet beavatásnak szoktak nevezni. De ez nem tesz valakit mágikusan boszorkánnyá, helyette a közösségbe való befogadást segíti elő. A magányos gyakorlók számára így ennek semmi értelme sincs.

Hogyan legyek akkor boszorkány?
Tanulmányozd, hogy mit is neveznek ma annak (mert nincs egy mindenki által vallott képzet!), illetve a fent említett témákat és módszereket. Olvass utána, hogy mi is a helyzet a múlt boszorkányaival (hogy ezt hol érdemes megtenned, arról itt olvashatsz egy listát). Járj ki sokat a természetbe, ismerkedj meg annak tulajdonságaival. Ha pedig, hozzám hasonlóan, Téged is a hagyományosabb boszorkányság érdekel, akkor próbáld meg elsajátítani a transzba lépést, esetleg a tudatos álmodást, valamint keresd a szellemek kegyét szolgálattételek és felajánlások formájában. Mindenek előtt pedig nem szabad feledni, hogy senki sem lesz varázsütésre a boszorkányság mestere, de még csak átlagos képességű művelője sem, csakis sok munka, odaadás és kitartás által.


Kihagytam valami fontos kérdést vagy témát, ami szerinted ide tartozik? Akkor kérlek, írd meg azt nekem (megjegyzésben a blogon, vagy a Facebook-on hozzászólásban), hogy kiegészíthessen vele a bejegyzést, és így mások is tanulhassanak belőle! Előre is köszönöm!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...