2014. június 28., szombat

Növények a mágiában: szagos bükköny


Image courtesy Missouri
Botanical Garden. http://www.botanicus.org
Latin név: Lathyrus odoratus
Nem: feminin
Elem: víz
Égitest:Vénusz
Csillagjegy: bak
Felhasználható: barátság, szüzesség, bátorság, erő
Virágnyelv: eltávozás, "Rád fogok gondolni egész nap, minden nap."
 
A virágainak hordása vonzza az embereket, és elősegíti az új barátságok kialakulását. De érdemes lehet régi barátságok esetén is használni, például az asztalra kirakva, amikor egy régi ismerős látogatóba jön. 
Szépségvarázslatokban is szokás alkalmazni, hogy a segítségével az ember vonzónak érezze önmagát.
Franciaországban a virágát jó ómennek tartották a menyasszonyok számára. Állítólag a hatására a leendő feleségnek mindenki az igazat mondta, valamint kitartást és erőt adott neki, hogy minden kísértés, pletyka, gonoszság és fájdalom ellenére is azt tegye, amit tennie kell.
A hálószobába rakva megóvhatja az ott alvó lány szüzességét. Viselve elvileg bátorságot és erőt ad. A kertészeti hagyomány szerint pedig, nagypénteken elvetve igen gyorsan fog növekedni.

A magjai enyhén mérgezőek!

Források: 
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs
Christopher Penczak: The Witch's Heart: The Magick of Perfect Love & Perfect Trust
Richard Webster: Flower and Tree Magic: Discover the Natural Enchantment Around You
Patricia Telesco: The Magick of Folk Wisdom: A Source Book from the Ages
Madeline Pelner Cosman, Linda Gale Jones: Handbook To Life In The Medieval World

2014. június 25., szerda

"Eszközlista" kezdőknek

Varázspálca, üst, athame, boleen, pentákulum, kelyhek és kardok. Sok könyv úgy mutatja be ezeket az eszközöket a kezdőknek, mintha mindre szükség volna a legkisebb mágikus munkához is. Az igazi probléma azonban abban rejlik, hogy az út elején járók még nem rendelkeznek teljesen kialakított egyéni gyakorlattal és elegendő tapasztalattal, így általában ezeket a leírásokat követik. Pedig a könyvek ilyen szavai nem tükrözik a valóságot. Egy boszorkánynak ugyanis csak olyan eszközökre van szüksége, amelyeknek gyakorlati hasznát is veszi a munkája során. Épp ezért, a könyvek általános módszerével ellentétben, én most egy gyakorlatiasabb rendszert szeretnék felvázolni, amely azon alapszik, hogy általában a munkák során milyen alapvető feladatok ellátását biztosító tárgyakra van szükség.


Egy szertartás során általában mindig szüksége van a boszorkánynak olyan tárgyakra, melyek folyadékok, növényi részek, áldozatok és egyéb hozzávalók "felszolgálására" alkalmasak. A jól ismert eszközök közül ezt a funkciót láthatják el az üstök és a kelyhek, de gyakorlatilag bármilyen, a célnak megfelelő edény (tál, tányér, pohár, kancsó, váza, stb.) használható. Ezen kellékek anyaga alapvetően nincs meghatározva (üveg, fém, porcelán, kerámia, stb.), de azt azért érdemes figyelembe venni, hogy amit tárolni akarunk, és az, amiben tárolni akarjuk, ne tudja károsítani egymást (pl. amibe folyadékot teszünk, az legyen vízálló míg, amibe az izzó szenet tesszük, legyen hőálló). Persze az sem árt, ha ezek az edények ízlésesen díszítettek, hogy a szertartási munkáinkkal a szépérzékünk is békében legyen.

Gyakran alkalmaznak a rituálék során olyan eszközöket, melyek fő funkciója a "mutogatás", hogy kissé szabadosan fogalmazzak. Az ilyen eszközökkel rámutatunk bizonyos dolgokra, ezáltal kiválasztva őket bizonyos funkciókra, míg a modern írások szerint a segítségükkel "energiával töltünk fel" tárgyakat. A körök kivetésénél is nagy szerepet szoktak játszani, mivel az ő segítségükkel szokás felrajzolni a kör határvonalát - akár fizikailag, akár metaforikusan. Ilyen szolgálatot tesznek a varázspálcák, az athamék, a kardok és a rituális botok. Ám ha a boszorkány nagyon meg van szorulva, esetleg nem olyan válogatós, vagy csak nem érzi szükségét ilyen eszközöknek, egy kinyújtott ujj vagy kéz is el tudja látni ezt a feladatot, az erdőkben járva pedig egy lehullott száraz ág is megteszi.

A legtöbb oltáron szerepel egy, sőt akár több szellemet, istenséget, vagy bármi egyéb, a boszorkány által imádott lényt jelképező tárgy. Ilyenek az istenek szobrai (ritkábban képei), a fétisek, állati csontok, növényi részek, stb. A kezdőknek azt tudnám ezekkel a kultikus tárgyakkal kapcsolatban javasolni, hogy próbáljanak türelmesek lenni. Nem kell rögtön megvenni az első nagyon "ütősen" kinéző egyiptomi isten szobrát csak azért, hogy a szertartások során legyen mit az oltárra rakni. Az ilyen tárgyaknak nagy jelentősége kell, hogy legyen a boszorkány gyakorlatában, hiszen általában nem csak puszta szimbólumoknak tekintik őket, hanem az adott szellemek, istenek élő megtestesüléseinek. Így persze megfelelő bánásmódot is igényelnek, és nem kis tiszteletet. Épp ezért jobb az, ha a kezdő boszorkány csak akkor fordul hozzájuk, amikor már tudja, hogy kész egy ilyen szintű elköteleződésre, és nem fogja két hónap (vagy hét) múlva meggondolni magát.

Szokás még a szertartások során bizonyos hangszerek alkalmazása is, melyek közül talán a két legkedveltebb a dob és a csengő, de különféle csörgők és más ritmuskeltő hangszerek is előfordulnak. A hangkeltésnek több funkciója lehet. Egyrészt, a zajcsapás bármilyen formáját már évezredek óta kiváló gonosz űzőnek tartják. Másrészt, a ritmikus hangok képesek az embert transzba ejteni (erre kiválóan alkalmasak a dobok, de két bot összeütögetése, vagy akár a saját combunk csapkodása is jó erre). Harmadrészt pedig, a zene felerősíthet bizonyos érzelmeket, és átmenetet képezhet a szertartások egyes részei között (pl. csengő megszólaltatása a szertartás kezdetének és végének jelzésére).

Ritkábban alkalmazzák már a szúró-, és vágóeszközöket. Nem is nagyon szokott lenni kimondottan csak szúrásra alkalmas eszköze a boszorkányoknak (mármint a babákhoz alkalmazott tűket leszámítva), pedig egy ilyen kellék igen jó szolgálatot tehet, ha valaki rendszeresen szokott véráldozatokat bemutatni. Egy éles kés, esetleg metszőolló birtoklása pedig azoknak lehet hasznos, akik növényeket szeretnek szedni gyógyításhoz, vagy éppen varázslatokhoz.

Mindezeken kívül még rengeteg más apróságot is szoktak a boszorkányok használni, legyen szó kötelekről, bábukról, maszkokról, vagy éppen a kiszemelt áldozat körmeiről. Ezek a tárgyak viszont általában specifikus munkákhoz valók, melyek ugyan beletartozhatnak egy boszorkányi repertoárba, de nem szükségesek minden munkához. Az a két dolog viszont, ami a boszorkány számára talán "létfontosságúnak" is mondható a gyertya (mécses) és a füstölő (füstölgő). A szertartások, varázslatok sokszor a sötétben, elektromos világítás nélkül végződnek, csupán pár gyertya fényénél vaklálva. Sok munkánál a gyertya színét is előírják, ám érdemes ügyelni arra, hogy ha a varázslat csak akkor ér véget, ha a gyertya már leégett, ne vegyünk hozzá nagy és vastag gyertyákat, bármilyen jól is néznek ki. Ami hasznos lehet még a gyertyákkal kapcsolatban, a gyufán kívül, a gyertyatartók különböző formái, ugyanis a mécsesek aljai felforrósodnak, a viasz szemtelenül hajlamos a csöpögésre, és a szálgyertyák sem igazán hajlandóak megállni maguktól. Ezenkívül persze tűzbiztonsági szemponból is fontosak a szilárd talpakon álló gyertyatartók.
A füstölőkkel is hasonló a helyzet. Rituálék, varázslatok során általánosan alkalmazzák őket, sokszor előírva a megfelelő illatokat. Amit viszont velük kapcsolatban tudni érdemes, hogy a pár száz forintért megvehető füstölőpálcikák valójában nem tartalmazzák a rájuk írt növény egy részét sem, csupán illatos olajokkal érik el a megfelelő szagokat a gyártás során. Épp ezért én a szénkorongra szórt növényi anyagos megoldást javaslom. Így persze sok levélnek és virágnak csak égő széna illata lesz, de legalább biztosak lehetünk benne, hogy tényleg azt a növényt használjuk, amit szeretnénk. Ezen kívül füstáldozatok bemutatására is ez az egyik legjobb módszer (a másik az égő tűzbe szórás, ami viszont sokkal nehézkesebben oldható meg). Ebben az esetben azonban szükség van egy jó hő tűrő képességű edényre, melybe bele lehet helyezni az izzó szénkorongot.

Ezek volnának a fő feladatok, amiket egy boszorkány eszközeinek el kell látni. A felsorolt funkciókra mindenki szabadon válogathat magának tetszése szerint kellékeket. Még utolsó tanácsként pedig megjegyzem, hogy a boszorkányok általában hosszú évek folyamán szedik össze a szívüknek és szellemeiknek leginkább megfelelő eszközöket. Épp ezért célszerűbb eleinte az egyszerű megoldásokhoz folyamodni, és csak akkor szánni pénzt, vagy éppen időt egy-egy szebb darabba, amikor már azért tesszük azt meg, mert tisztában vagyunk vele pontosan hova is illene gyakorlatunkban, nem pedig azért, mert kötelezőnek érezzük, hogy birtokoljunk egyet belőle.

2014. június 18., szerda

Egy boszorkányperből idézve

1715-ös berekböszörményi boszorkányok elleni vizsgálat


Berecski Andrásné tanú vallomásából:

"Tudom bizonyossan Harcsásné Borsót kért vólna tüllem, nem adtam néki, annak utána oda jött, fenjegetet keminjen, no azt mongya, várjá, mert adnál te nékem Borsót, elmigyen onnan; akkor ejtzaka az karomat meg nyomorittyák, reggel mingyár oda megyek, Borsót viszek néki, mingyár maga meg tanit hogy szedgyek ökörfark kóró virágot azzal kössem, meg tselekedtem mingyart nem lett semmi gondom"

2014. június 16., hétfő

A Kálmos jegyében

Acorus calamus. Bhuta-nashini. Bojho. Ch'ang. Chalmis. Erba di Venere. Sweet flag. Ackerwurtz. Kni. Kahtsha itu. Sunkae. Sinkpe tawote. Wye. Bécsisás.
Kálmos.


"Gyökértörzse a talajban vízszintesen kúszik, gyakran 1 m-nél is hosszabb, elágazó, 1-2 ujjnyi vastag, lapítottan hengeres, húsos, kívül zöld vagy csontszínű, belül szürkésfehér, jellemző illatú, aromás ízű. A gyökértörzs felső oldalán levélripacsok valamint az elhalt levelek rostmaradványai láthatók; alsó oldalából pedig sok vékony, hosszú járulékos gyökér ered. Szára négyoldalú, kb. fél méter hosszú, rajta egy levéllel és egyetlen torzsvirággal. A levelek kard alakúak, 50-100 cm hosszúak, ép szélűek, mindkét lapjukon erősen kiemelkedő borda húzódik végig."
Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények


 "Úgy tűnik, a kálmos Közép-Ázsiában és Indiában őshonos (Motley 1994) és gyakori Srí Lankán és a Himalájában. Az egész világon elterjedt az emberi termesztésnek hála (Hooper 1937, 80). A növény nem volt ismert Közép-Európában a 16. századig, ám azóta meghonosította magát patakok, lassan mozgó vizek és tavak mentén."
Christian Rätsch: The Encyclopedia of Psychoactive Plants: Ethnopharmacology and Its Applications

 

"A kálmosgyökértörzs étvágygerjesztő, emésztést serkentő, vértisztító és erősítő hatású teakeverékek igen gyakran alkalmazott alkotórészeként szerepel."
Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények

"Az ókor óta a kálmost gyógyfürdőkben, füstölőkben és teákban használták. Sok helyen mágikus erőket tulajdonítanak a gyökérnek. Azt mondják, hogy a kálmosgyökerek fiatalon tarják az embereket, megerősíti az egészségüket és feldobja a szexuális életüket. Egy gyógynövényes fürdő kálmosból állítólag megnöveli a szexuális vágyat."
H.S. Puri: Rasayana: Ayurvedic Herbs for Longevity and Rejuvenation

"Az ajurvédikus és tibeti gyógyászatban a kálmos egy fontos pszichoaktív növény: "Vacha szó szerint fordítva 'beszéd'-et jelent, és annak a szónak, intelligenciának vagy önkifejezésnek az erejét írja le, melyet ez a gyógynövény idéz elő" (Lad és Frawley 1987, 175)."
"Észak-Amerika erdős részeiben és az azzal szomszédos síkságokon a kálmos egy, az indiánok által rengeteg célra használt gyógyszer. A gyökérből készült főzeteket használják hasi-, illetve belekkel kapcsolatos problémákra, emésztési nehézségekre és görcsökre. A gyökér friss darabjait fejfájás, megfázás, torokfájás és hörghurut esetén rágcsálják."
Christian Rätsch: The Encyclopedia of Psychoactive Plants: Ethnopharmacology and Its Applications

"Mindenhol, ahol csak nő, a növényt gyógyító fürdőkben, masszázsokban, gyomorerősítő teákban és mágikus porokban használták fel."
Christian Rätsch: The Dictionary of Sacred and Magical Plants


"Kínában egyike a legrégebb óta kedvezőnek tartott növényeknek. Azt mondják, hogy a taoista An-ch'isheng vad kálmost használt elixírként, aminek köszönhetően nemcsak hogy halhatatlan lett, hanem még láthatatlan is. Sajnos, a kálmos ilyen irányú felhasználásának a módszere nem maradt ránk."
" Sok észak-amerikai indián törzs mindent gyógyítónak és erősítő szernek tartotta a kálmost. Az irokézek a gyökérét boszorkányok és gonosz mágia felfedezésére használták. Sok, az északkeleti erdőkben élő indián tartja azt, hogy a gyökérnek gonoszűző hatása van, ezért fel is akasztották őket a házakban, vagy belevarrták a gyermekek ruhájába. Az "éjszaka szellemei" (rémálmok) ettől távol maradnak."
"A sájenek (Cheyenne) füstölőként használják a kálmosgyökeret az izzasztókunyhó szertartásaikban. Egyszerűen az izzó kövekre dobják a kunyhóban a gyökér darabjait. A füstről azt mondják, hogy megtisztít, és jó az egészségnek."
Christian Rätsch: The Encyclopedia of Psychoactive Plants: Ethnopharmacology and Its Applications 

"A Kálmos a Nap egy növénye, és magában hordozza egyesített formában a Nap Orvosságának tulajdonságait, lévén hogy aromás élénkítő, afrodiziákum és enyhe erősítő."
"A gyökerét mágikus munkák előtti rituális fürdőkhöz lehet adni, különösen szexuális mágiáknál, és jósmunkáknál. Az olaja kiváló felszentelő olajként szolgálhat."
Daniel Schulke: Viridarium Umbris: The Pleasure Garden of Shadow


"Állítólag a krí (Cree) indiánok a kálmosgyökért hallucinogénként használták. Azt mondják, hogy egy ujjnyi hosszú gyökeret rágtak ehhez el. Ennek az információnak a hitelessége, mit elég sokszor ismételgetnek pszichedelikus írásokban, valamicskét kétes (Morgan 1980; Ott 1993; Schultes and Hofmann 1995), ugyanis minden kísérlet az amerikai kálmossal - még azok is, melyek igen magas adagokkal történtek (egészen 300 g-nyi gyökérig) - teljes mértékben sikertelenek voltak. Ha a kríknek valóban volt is valamilyen hallucinogénjük, az valószínűleg nem Acorus calamus volt."
 Christian Rätsch: The Encyclopedia of Psychoactive Plants: Ethnopharmacology and Its Applications 

"A gyökér hosszabb rágásáról úgy tudni, hogy képes előidézni egy finom látnoki extázist, legjobb segítőként eksztatikus merengő állapotokhoz, csendes jósláshoz, vallásos imákhoz és transz-kommunikációhoz növényi szellemekkel, ..."
Daniel Schulke: Viridarium Umbris: The Pleasure Garden of Shadow

"Ez a folyamat, mely magában foglalja a lassú és szorgalmas munkát egy növénnyel és annak a megismerését (ellentétben az ajtón való berontással, kiabálva 'mutass nekem valami mélyrehatót!'; ami a módszere a legtöbb magát 'pszichonautának' nevező [milyen hülye szó] személynek), elengedhetetlen a kapcsolat kiépítéséhez egy olyan növénnyel szemben, melyet 'növényi segítőnek' lehet tartani. A legtöbb növény nem szereti, hogy az emberek úgy mennek hozzájuk, hogy akarnak tőlük valamit, anélkül, hogy időt szánnának arra, hogy magukból is adjanak. Az emberek, akik csupán egy erős 'pszichedelikus' utazást keresnek soha nem lesznek képesek átélni a mágiát egy olyan növényben, mint a Kálmos, ahogy a kapitalista földtulajdonos sem fogja soha értékelni a mezőt a virágaiért - egyszerűen nem a jó helyere figyelnek. És egyébként is, ez így van jól, mert azok az emberek nem állnak még készen arra, hogy megtudják, mit a Kálmos tanítana."
Bittersweet - https://www.erowid.org/experiences/exp.php?ID=8800

2014. június 9., hétfő

Alraun és/vagy mandragóra

Az alraun szó manapság németül mandragórát jelent, mely növény gyökerét már évezredek óta különleges képességek birtokosának vélték sajátos, kissé emberre hasonlító formájának köszönhetően. Az emberek olyan hatalmasnak, és veszélyesnek vélték ezt a növényt, hogy bonyolult szertartásokat rendeltek a gyökerének kiásásához, melyek megszegése állítólag a kiásó halálához is vezethetett. De sokaknak így is biztos megérte a próbálkozás, hiszen ha az ember minden előírást betartott, és megfelelő tisztelettel bánt a kiásott mandragórával, akkor képes lehetett annak az kiemelkedő erejét a saját javára fordítani.

A mandragóra mágikus erői az élet több terére is kiterjedtek. Európa több országában, már az ókor óta, szerencsehozó, védelmező, termékenységet adó, mágikus erőket biztosító, gazdagságot hozó, gyógyító és még láthatatlanná tévő talizmánként is használták. A középkör folyamán rengetegen árulták is ezt a mágikus növényi részt, melynek sokszor egy kis faragással és díszítéssel még emberibbé tették a kinézetét. A probléma igazán csak ott kezdődött, hogy a mandragóra csak a mediterrán területeken honos, így Európa nagy részén nem található meg a vadonban. Ez persze nem igazán ijesztette meg a ravasz vajákos embereket: más növények formára faragott gyökereit használták fel a céljaikra. Ezen növények közé tartozott például a piros földitök, a nadragulya, liliom, vagy éppen az írisz és a gyermekláncfű is. A kiásott gyökereket kis emberkékké faragták, sőt, egyesek még hajat is növesztettek neki árpamagokkal, melyeket a faragványba helyezve csíráztattak ki. A gyakorlat elterjedtsége nem jelenti azt, hogy mindenki elégedett is lett volna vele, hiszen még maga Paracelsus is felszólalt ellene (na meg persze az ellen is, hogy bármilyen gyökér emberformájúra nőhetne).

A mandragóra nagy hatalmának természetesen árnyoldala is volt. Ugyanis magát a növényt is képesnek tartották erejét saját elgondolásai szerint használni, melyeket akár az őt éppen kiásni próbáló ember ellen tudott fordítani. A keresztény források ezen tulajdonságát, na meg mágikus erejét, sokszor úgy próbálják magyarázni, hogy egy ördög lakik benne, vagy hogy az Ördög folyamatosan a figyelme alatt tartja. Ezért például Hildegard von Bingen azt tanácsolja, hogy kiásás után egy patakba kell rakni, hogy a víz kimossa belőle a gonoszt. Ám ezt a "gonoszt" persze még a középkor folyamán is az ember a saját javára próbálta fordítani: a megfelelő rituálék elvégzése segítségével a mandragórán keresztül rá lehetett venni az Ördögöt, hogy az teljesítse az óhajainkat.

Ennyit kimondottan a mandragóráról, és térjünk most át az alraunra.

Az alraun szó eredetét többféle módon is próbálták magyarázni. Emlegettek már vele kapcsolatban mágikus erőkkel rendelkező embereket, varázslóasszonyokat, jósnőket, de gondolták már egy keresztutak felett uralkodó istennőnek is. Mindenesetre az biztosnak tűnik vele kapcsolatban, hogy az "ala" és a "rune" szavakból származik, melyek közül az első szó létrehozást, szülést, míg a második misztériumot, mágiát és titkokat jelentett. Az alraun eredeti mibenlétéről sem tudunk szinte semmit, ám a kifejezés ősi származásából általában arra szoktak következtetni, hogy a németek között eredetileg létezett egy bizonyos alraun, aminek aztán a mitológiáját magába olvasztotta a nemzetközileg ismert mandragóráé. Ezt tűnik alátámasztani az is, hogy alraun nem csak a mandragóra gyökere lehetett, ugyanis több régi forrás is kimondottan a kőrisfa gyökerének írja le. Egy konkrétabb teória szerint az alraun eredetileg egy termékenységi amulett volt, melyet a szimpatikus mágia szabályai szerint, egy emberi formára faragott növényi gyökérből állt, amire akár még mágikus szövegeket is véshettek. Talán az Európa szerte mandragóraként használt földitök maga is az eredetileg erre használt zöldek közé tartozott.

Az alraun maga a középkor folyamán azonban már képességeit és igényeit tekintve is több volt egy egyszerű talizmánnál. Természetesen, a megfelelő szertartással kellett kiásni, a hónap első péntekének éjfélén, vagy hajnalán. A művelet után (mely hagyományosan egy fekete kutya halálával is járt) a gyökeret vörösborban meg kellett mosni, selyembe göngyölni, majd hazavinni, és egy kis dobozba/koporsóba zárni (melynek szépen díszítettnek kellett lennie). Az alraunt adott időközönként elő kellett venni, és "meg kellett etetni", újra borban megfürdetni, illetve új ruhába öltöztetni. Egy elképzelés szerint ha a fürdetés elmarad, az alraun sírni kezdett, hasonlóan egy kisbabához. Az általános elgondolás szerit pedig, ha a gazdái hanyagok a gondozásában, az alraun szerencsétlenséget és pusztulást hoz a házra. Ám aki az elvárásait kielégítette, és rendszeresen gondozta alraunját, nyugodtan élvezhette annak minden pozitív hatását. Ugyanis, mint egy család tulajdona, az alraun gazdaggá tett, eltávolította az ellenségeket, termékenységet hozott a nőknek és felfedett minden titkos dolgot, ami csak a gazdáinak a jólétét érintette, valamint megakadályozta, hogy őket bármilyen veszteség is érje. Képes volt továbbá minden alá tett érmét megduplázni, de ezzel megint csak vigyázni kellett, mert az alraun el is fáradhatott, ami pedig a halálához is vezethetett. Egy legenda szerint, minden újhold után meg kellett fürdetni, és ilyenkor lehetett tőle kérni egy kívánságot, de csak egyet, mert több már túlzottan kifárasztaná. Vagy pedig, fel lehetett tenni neki egy kérdést (főként a jövőre vonatkozóan), melyet aztán majd megválaszolt. Mint ebből is látszik, az alraun másik különleges képességének a jövendőmondást tartották, habár általánosan bármilyen kérdés megválaszolására képesnek tartották (pl. akár tolvajok kilétének felderítése).
Az alraun mindezek mellet örökíthető is volt. Apáról a legkisebb fiúra szállt, feltéve, hogy a gyermek nem felejtett el az apja koporsójába rakni egy kis kenyeret. De a legidősebb fiú is megörökölhette, persze csak az öccse halála esetén, amikor is annak a koporsójába kellett kenyeret tenni. Végezetül el is lehetett adni az alraunt, de csakis drágábban, mint azt az ember eredetileg vette.

Modern használatát tekintve, Paul Huson Mastering Witchcraft című könyvében található egy rituálé az alraun elkészítéséről. A leírás szerint egy oltalmazó szellemet kell a gyökérbe zárni, de érdekes módon pont ez a mozzanat hiányzik az eredeti folyamatból. Helyette sokkal inkább arról van szó, hasonlóan a kereszténység előtti leírásokhoz a mandragórával kapcsolatban, hogy a növény saját szellemét "babonázza meg" a rítust végző, hogy az az familiárisa legyen. Mindenesetre, a leírás (és az én pár kiegészítésem) szerint az alraun a következőképpen készíthető:
Valamikor a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség között, az újhold után nem sokkal, keress egy mandragórát, vagy egy földitököt (vagy bármi más növényt, melynek erőteljes gyökérzete van).
Éjszaka, megbizonyosodva arról, hogy nem figyelnek, rajzolj egy vas tőrrel (vagy az athaméddal) egy kört a növény köré, a Nap járásával megegyező irányban. Mondd el a növénynek, hogy mi is a szándékod vele, majd továbbra is a tőrt használva, lazítsd fel a talajt a gyökér körül. Ezután óvatosan, ügyelve, hogy a főgyökeret ne sértsd meg, ki lehet húzni a növényt a földből.
A gyökérről, ha van rajta, törj le egy oldalhajtást, és ültesd azt vissza a növény helyére. Ha ez nem lehetséges, akkor hagyj a helyén valamilyen felajánlást (legjobb a saját véred).
A nagyobb részét a növénynek vidd haza, és még mindig ugyanazzal a tőrrel egy, veled ellenkező nemű figurát faragj belőle. Ehhez a gyökér már meglévő formáját jó kihasználni, és a vágásokat a minimumon kell tartani. Munka közben pedig folyamatosan valami hasonló szöveget ismételgess: "Óvd ezt az otthont Hertha nevében!".
Megint csak egy kört rajzolva köré, a Nap járásával megegyező irányban, újra ültesd el a gyökeret. Alapvetően mindegy, hogy hova, de a templomkertek és a keresztutak adják a legjobb eredményt.
Az eredeti kiásástól számítva 28 napon át (vagyis egy holdhónapig) a földben kell hagyni, miközben rendszeresen öntöznöd kell. Ehhez szokás desztillált víz és vér, esetleg tej keverékét használni, melyben a víz és a vér/tej aránya 12:1, összesen 13-at adva.
A hónap elteltével, éjfélhez közeledve, újra rajzolj egy kört az eltemetett gyökér köré, majd ásd azt megint ki. Ha az ember szerencsés, a legtöbb faragás nyomát már új "bőr" fedi, és így valóban emberi formára nőtt a gyökérnek látszik.
Végezetül meg kell tisztítanod a gyökeret (hagyományosan vörösborban), majd pedig ki kell szárítani. Ez elvileg történhet sütőben is, mely azonban vasfűlevelek füstjét kell, hogy tartalmazza. Ám, a természetes szárítás sokkal tradicionálisabb, habár jóval lassabb. Ebben az esetben is azért minden nap át kell füstölni a gyökeret vasfűvel.
A kész alraunt egy díszes dobozkában tartsd, finom anyaggal betakarva (mely hagyományosan fehér és piros). Az elhelyezése pedig a lehető legközelebb legyen a családi tűzhelyhez, vagy pedig abban a szobában lakjon, amit az ember a legtöbbet használ.
Gondozását illetően, nagy tisztelettel kell vele bánni, mintha egyik legkedvesebb gyermeked lenne. Minden használat előtt tégy neki valamilyen felajánlást (tej, méz, bor, vér), vagy ha nem használod rendszeresen, akkor minden újholdkor keríts erre alkalmat.
Elkészítése előtt pedig gondolj arra, hogy ez nem egy jól kinéző mágikus tárgy, és még csak nem is egy egyszerű talizmán vagy amulett, hanem egy érző lény, egy familiáris, mely képes a gazdájának ártani is, ha elhanyagolva érzi magát.

Források:
Frederick J. Simoons: Plants of Life, Plants of Death
Fraser's Magazine for Town and Country, Volume 12William R. Newman: Promethean Ambitions: Alchemy and the Quest to Perfect Nature
Andrew Lang: Custom and Myth: New Edition
Jacob Grimm: Teutonic Mythology, Volume 1
Joseph Snowe: The Rhine, Legends, Traditions, History, from Cologne to Mainz, Volume 2
Paul Huson: Mastering Witchcraft: A Practical Guide for Witches, Warlocks, and Covens
http://sarahannelawless.com/2010/08/05/alraun-crafting/

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...