2014. április 29., kedd

Galagonya képekben

fiatal kérge
idősebb kérge


kibomló rügyei és tövise
levél
virágzáskor
virágzáskor

virága közelről

termése
termése közelről
levelének őszi színezete

őszi levele

2014. április 23., szerda

Ezek olyan boszorkányos dolgok.....


Minden boszorkány csinál olyan dolgokat, amikre más emberek csak elkerekedett szemekkel néznek. Más viselkedési formák pedig már olyanok, amire a gyengébb szívű boszorkányok is csak furcsán sandítanak. Álljon most itt tíz azon kedvenceim közül, melyek rám vonatkoznak:

1. Szokásom meghajolni bizonyos növények, fák, erdők, illetve hegyek előtt. Beszélni is szoktam hozzájuk. Ők pedig válaszolni is szoktak.

2. A kertemben több, mint egy tucat növény nő, melyek segítségével meg tudok gyógyítani különféle betegségeket. Legalább ugyanennyi mérgező növény is nő ott, melyekkel könnyen az intenzív osztályra tudnék bárkit juttatni, vagy csak egyszerűen a patológiára. Ami pedig még érdekesebb, hogy ezeket a növényeket meg is tudom különböztetni.

3. Tudom, hogy a mandragóra egy létező növény, melynek két faja is van. Szedtem is már ki őket a földből, és nem tartok a sikolyuktól.

4. Bizonyos mérgező növények elfogyasztása, vagy a testemre kenése különös vonzalommal bír számomra.

5. A legértékesebb könyveim a polcomon vagy néprajzi könyvek antikvár példányai, vagy etnobotanikai írások.

6. Szoktam rituálékat végezni meztelenül, vagy hiányos öltözetben.

7. Szertartásos keretek között már mondtam el a miatyánkot visszafelé.

8. Van az otthonomban elrejtve egy üveg tele a vizeletemmel, meg rengeteg szúrós tárggyal. Habár most egy új készítésen gondolkodok, amibe már csirkeszem is kerülne....

9. A menstruációs vérem egyike kedvenc felajánlásaimnak.

10. Van egy nyúlkoponyám, amit rendszeresen vérrel kenek be. Azt is szereti még, ha énekelek neki, mert az mindig megnyugtatja.

És Neked mik a saját boszorkányos furcsaságaid?

2014. április 20., vasárnap

Kapet (kyphi)

Kapet, vagy ismertebb nevén kyphi (mely az egyiptomi kapet szó görög átírásának latin változata) egy, az ókori Egyiptomban igen kedvelt füstölőtípus. Azért nem nevezem egy kimondott füstölőnek, mert a róla fennmaradt receptek alig egyeznek egymással, így valószínűsíthető, hogy a múltban is többféle keveréket illettek ezzel a névvel. A kapet egy igen kedvelt templomi füstölőnek számított, melyet többek között Ízisz, Hórusz és Rá templomaiban is égették felajánlásként, általában naplementekor. De a templomok falán kívül is nagy népszerűségnek örvendett. Kenőcsként használva bőrpuhítónak mondták, míg borban, vagy magában elfogyasztva hashajtónak tartották, illetve kellemes leheletet adónak. "Egyszerű" füstölőként pedig a kapetot kiválónak találták a légterek megtisztítására, belélegzése pedig állítólag megnyugtatta az embert, oldotta a mindennapok feszültségeit, feledtette a szomorúságokat, elálmosított, majd elalvás után különösen élénk, vagy éppen profetikus álmokat hozott.

A legrégebbi ránk maradt recept róla az Ebers-papiruszon található, mely ie. 1500 köré datálható. A leírás szerint az alkalmazása az otthon megtisztítására, a ruhák és lehelet illatosítására korlátozódik, így valószínűleg ez nem ugyanaz füstölő, amit akkoriban a templomokban is alkalmazhattak. A hozzávalók: méz, tömjén, kálmosgyökér, masztix (Pistacia lentiscus gyantája), fenyőmagok, papirusznád (Cyperus papyrus), tevefű (Cymbopogon schoenanthus), inektun növény (nincs pontosan beazonosítva) és fahéj. Ezeket össze kellett keverni, majd a mézben felforralni, végül pedig a keletkező gyantaszerű anyagok kis golyócskákba formálni.

Az edfui templom (mely isz.1. században épült) falán két recept is található a kapetről, és az elkészítés módja is hozzá elég részletesen le van írva. Egy mozsárban együtt össze kellett törni masztixot, fenyőgyantát, kálmost, aszpalathuszt (valószínűleg rooibos, azaz Aspalathus linearis), tevefüvet, mentát és fahéjat, majd a keletkező folyékony részt leönteni róla. Következőnek finom porrá kellett őrölni egy papirusznádból, borókabogyókból, fenyőmagokból, és pekerből (nem tudni mi) álló keveréket, amit aztán hozzá kellett adni a masztixos masszához. Ezt az együttest egy kis borral megnedvesítették, majd egy éjszakára állni hagyták. Borba áztattak mazsolát, és ezeket is hozzákeverték az eredeti mixtúrához, amit aztán újra állni hagytak öt napra. Ezután a keveréket addig forralták, míg egy ötödével kevesebb nem lett, és ugyanezt tették egy mézből és tömjénből álló keverékkel is. A kettőt végül összekeverték, majd mirhát morzsoltak, és ezt is hozzáadták a többihez. Mindezek után kis golyókat formáltak belőle, melyeket el tudtak égetni.


Plutarkhosz is ránk hagyott egy receptet a kapetről, melyet ő maga is csak egy őelőtte pár száz évvel élő, Manetho nevű egyiptomi pap akkor még meglévő művéből másolt át. A nála szereplő hozzávalók a következők: mazsola, bor, méz, mirha, fenyőgyanta, masztix, júdeai aszfalt, papirusznád, aszpalathusz, seseli (nem ismert pontos faj), nád, lanathos (talán valamilyen sóskaféle), kálmos és kardamom. Ezeket elvileg bizonyos szent szövegek felolvasása közben keverték össze.

Források:
Michael A. Rinella: Pharmakon: Plato, Drug Culture, and Identity in Ancient Athens
Constance Classen, David Howes, Anthony Synnott: Aroma: The Cultural History of Smell
Dominic Montserrat: Sex and Society in Græco-Roman Egypt
Plutarchus: Plutarch's Morals
http://www.ancientegyptonline.co.uk/kyphi.html

2014. április 18., péntek

Egy ókori egyiptomi ránctalanító krém


Hozzávalók:
  • tömjén
  • Moringa oleifera olaj
  • fermentált gyümölcslé

Az előírás szerint ezen anyagok keverékét naponta kellett felvinni az érintett területre.

Forrás:
Ann Rosalie David: Handbook to Life in Ancient Egypt

2014. április 2., szerda

Nem minden az, aminek elképzeljük

Minden ma boszorkánysággal és samanizmussal foglalkozó személy tudatában él egy kép arról, hogy milyenek is voltak a régi idők boszorkányai, vagy éppen a ma tőlünk távol élő "nagy" sámánok. Ez persze teljesen normális is. De az ember hajlamos ezeket a személyeket idealizálni, a foglalkozásukat (és kultúrájukat) egy rózsaszín köntösbe bújtatni, mely által talán a "nemes vadember" képéhez kerülnek a legközelebb. Így lesznek a sámánokból nagy és bölcs gyógyítók, a boszorkányokból pedig jóakaratú, habár kissé magának való nénikék. Pedig ezek a képek, mint számítani lehetett, koránt sem tükrözik a valóságot. Az amazóniai sámán (már ha ezt a helytelen kifejezést akarjuk alkalmazni rá) ugyanúgy egy gyarló ember, mint a saját szomszédunk, vagy éppen a 400 évvel ezelőtt élt, és boszorkánysággal megvádolt Erzsók néni. A kultúráknak és közösségeknek pedig, melyekben éltek, ugyanúgy meg voltak, és meg vannak a maguk problémái és  az igazságtalanságai.

Csak, hogy a mondanivalómat pár példával is illusztráljam:

Egy amerikai őslakosokkal összeismerkedett európai utazó jegyezte le, hogy sikerült beavatást nyernie egy helyi orvosságos embertől (medicine man) gyógyítási módjának a fortélyaiba. A gyógyítás egy bonyolult szertartásból állt, melynek a fő mozzanata az volt, hogy a medicine man kiszívta a szájával a betegséget okozó tárgyat, majd kiköpte. Az indián megtanította a fehér embert arra, hogyan helyezze el titokban a szertartás előtt a szájában a kiköpendő tárgyat, és hogyan harapjon rá a szájára, hogy az még jó véresnek is tűnjön, mintha most jött volna az ember testéből. Az illető pedig ezt a trükköt olyan jól megtanulta, hogy igen sikeres gyógyító mester lett a helyi törzsek körében. Egy esetben még egy olyan nőt is csak ő tudott meggyógyítani, akit előzőleg több indián gyógyszeres ember is megpróbált, sikertelenül.

Egyszer Szibériában a legközelebbi sámánt egy hosszan elhúzódó szüléshez hívták. A sámán a nőt, akarata ellenére, egy felállított nyírfa kerethez kötözte, majd megpróbálta kinyomni belőle a gyermeket, miközben imádságokat szavalt. Mikor ez nem működött, azt állította, hogy a babát egy hosszú farkú ördög tartja bent, és ezért inkább elkezdte kihúzni egy vasfogóval. A gyerek darabokban jött csak ki. Miután az anyát kikötözték, otthagyták feküdni a saját vérében, egy prémkabáttal letakarva, míg a férfiak elmentek teázni.

Egyes Észak-Amerikai, de Szibéria törzsek is tartottak rabszolgákat, akiknek az életük bizony nem ért többet bármelyik ókori római rabszolgáénál. Ezenkívül sok kultúrára jellemző volt a női nem általánosan rosszat hozó, vagy kimondottan alacsonyabb rendűnek való tekintése. A jakutoknál feljegyezték, hogy a nőket kimondottan kihasználták és megalázták. A burját nőket hagyományosan nem engedték belépni a szentélyekbe, nem vehettek részt a nagy vallási szertartásokon, és még a kovácsok szerszámait, vagy a vadászok eszközeit is tilos volt megérinteniük. Más szibériai népeknél a nőknek külön kellett étkezniük, és csak azt ehették meg, amit a férfiak meghagytak maguk után. A menstruáció és a szülés rengeteg tabuval lett övezve. A manysik például a menstruáló nőket veszélyesnek vélték, és egy kis kunyhóba száműzték őket, amit általában nem is fűtöttek télen, hogy ott vészeljék át a "nehéz napjaikat". Aztán, szülés után a nőknek meg kellett tisztítani magukat, azáltal, hogy meztelenre vetkőztek, a nyári rovarok csípős hadában ugyanúgy, mint a téli fagyban.

Az amazóniai törzsek varázslói, ha a törzsük védelméről volt szó (vagy éppen egyéni vendettáikról), a gyilkolástól sem riadtak vissza. Egy feljegyzés például arról számol be, hogy egy ilyen varázsló, az ellenséges törzs leghatásosabb meggyengítése céljából, megölte annak fiú gyermekeit, hiszen így azok nem tudtak harcosokká felnőni, na meg persze, a gyermekeket a "legegyszerűbb megölni". A történet arról is beszámol, hogy miután a varázsló egy este visszatért transzállapotából, maga köré hívta a falut, hogy elmesélje nekik, mit is csinált pontosan a szellemeivel. Elbeszélte, hogy a szellemeivel együtt megölt egy embert, valamint kisbabákat is, akikre alowali port fújt, amitől pár napra rá mind meghaltak. A falusiak pedig, mikor ezt meghallották, nagyon megörültek, hogy milyen hatalmas is a varázslójuk.

1647. január 19-én egy olasz parasztember, Giambattista Biat, megjelent a helyi inkvizítor előtt, hogy bevádolja Michele Soppét, egy helyi benandantét, aki boszorkányok által előidézett betegségek meggyógyításával kereste kenyerét. Biatnak volt egy fia, Giacomo, aki nagy beteg lett, mégpedig, apja elképzelése szerint boszorkányság miatt. Micheléhez fordult segítségért, aki négy dukát fejében meg is gyógyította volna a fiút. Ám Biatnak nem volt anyi pénze, így azt ajánlotta fel a benandanténak, hogy ha várna aratásig, akkor addig összeszedné számára az összeget. De Michele ebbe nem egyezett bele, a fizetsége felét kérte előre, és csak a másik felével lett volna hajlandó várni az aratásig. Ez viszont nem volt kivitelezhető a család számára, így Soppe visszautasította a gyermek meggyógyítását. A szemtanúk szerint pedig, még ezeket a szavakat is hozzávágta az anyához: "Ha nem adsz nekem négy dukátot, hogy meggyógyítsam a fiadat, menj, és vegyél neki négy deszkát, hogy építsetek neki egy dobozt, amiben eltemethetitek."
Egy másik alkalommal egy szomszédos faluba akarták áthívni Michelét gyógyítani, aki ezúttal is nemet mondott. A tanúk szerint a segítséget kérők távozása után a benandante kijelentette: "Te jó ég, bárki, aki egyszer átvert, nem teheti meg még egyszer. Ezek az idegenek azt akarták, hogy meggyógyítsak pár megrontott embert a falujukban, de én nem akartam menni, mert egyszer meggyógyítottam egyikük kislányát és nem fizettek utána; nem megyek el még egyszer, valójában szeretném azt a kislányt ugyanabban a megrontott állapotban látni, mint amiből én meggyógyítottam."


Források:
Carlo Ginzburg: The Night Battles: Witchcraft and Agrarian Cults in the Sixteenth and Sevetteenth Centuries
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland
Roald Hutton: Shamans: Siberian Spirituality and the Western Imagination

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...