2013. december 31., kedd

Miért eszünk malacot újévkor?

Újévkor sok mindent megtesz az ember - vagy babonából, vagy szokásból, - hogy az éppen elkezdődő éve boldog legyen. Meg van határozva, hogy mit ehetünk és mit nem, hogy mit csinálhatunk és mit nem, de egyes hagyományok szerint még az is elő van írva, hogy kötelező ekkor tüsszenteni, vagy meghalunk 12 hónapon belül. De ugyan mi teszi az újévi húslevesben a csirkét olyan különlegessé, hogy képes kikaparni az ember szerencséjét? Vagy a kedvenc sertésből készített rántott húsunkat olyan hatalmassá, hogy képes a szerencsét betúrni a házba?


Először is, azt kell megjegyezni, hogy nem a hús milyenségében kell keresni a megoldást. Tehát, nem a baromfik, vagy sertések különleges mágikus tulajdonságaiból származik ezen étkek "varázsereje". Az, hogy az egyik szerencsés, a másik pedig szerencsétlen lett, csupán a szimpatikus mágia szabályainak, és az állatok szokásos viselkedésének köszönhető. A szimpatikus mágia szerint ugyanis, hasonló cselekvés hasonló cselekvést von maga után, így ha a tyúk az udvaron elkaparja a földet, ez az "elkaparó" tulajdonsága megmarad, feltétlenül attól, hogy éppen megfőzzük, vagy megsütjük, hasonlóan a malacka földet turkálásához.

A második lépés pedig az, hogy megmagyarázzam, hogyan is illeszkedik az egyenletbe az ember gazdagsága, vagy szerencséje. Fontos tudni ehhez, hogy az egész téli napforduló környéki ünnepi időszak (kb. Lucától vízkeresztig) kiemelkedő szerepet tölt be a termékenység varázslatok végrehajtásában. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy ez egy az év(negyed)kezdő ünnepekből, melyekre általánosan jellemző, hogy alkalmaikkor az elkövetkező időszak szerencséjét és termőképességét befolyásolni lehet. Másrészt, ilyenkor a holtak és más bőséget hozni képes hatalmak járják a földet, így az emberek tőlük is remélhetik, hogy azok elősegítik majd a gazdag új évet.

Harmadszorra pedig azt kell megérteni, hogy az újévi tevékenységek képesek befolyással lenni az ember következő évi életének minőségére. Ugyanis, az újév az új esztendő és az elmúlt év között áll, pontosan a kezdet és a vég közötti "köztes időpont". Ez pedig olyan tulajdonságokat ad neki, melyek által az ilyenkor végzett tevékenységek különleges mágikus erőket kapnak. Újév napját egy félkész varázslathoz is hasonlíthatnánk: az alapok már mind el vannak végezve, nekünk csak egy rituális cselekvést kell elvégeznünk ahhoz, hogy a mágia működésbe lépjen. Ezért kell ilyenkor sertést enni, mely a szimpatikus mágián alapuló képességei miatt be tudja túrni az ember életébe a szerencsét. Ez az oka továbbá annak is, hogy ilyenkor nem jó pénzt költeni, hiszen a legkisebb cselekvésünk is az egész évünkre ki fog hatni: ha pénzt adunk ki a kezünkből, egy évig azt fogjuk csinálni, ha viszont pénzt kapunk, akkor egy évig pénzt fogunk kapni.

Így óvatosságra intek mindenkit a közeledő újévi és szilveszteri viselkedésükkel kapcsolatban, és nem csak az esetleges túlzott mértékű alkoholfogyasztás miatt!

2013. december 24., kedd

Boldog karácsonyt, pogányoknak is!


A Facebook már egy jó ideje tele van yule-i jókívánságokkal, vagy éppen boldog télközepet, esetleg napfordulót kívánó képekkel, már ha a pogány felhasználók megosztásait nézzük. Pedig, ha az eredeti jelentését tekintjük, a karácsony elnevezéssel se volna semmi probléma. A "karácsony" szavunk ugyanis szláv származású, mely nyelvekben  múltban a téli napforduló elnevezésének számított. Tehát, ha valakinek azt mondjuk, hogy "boldog karácsonyt", akkor végül is csak boldog napfordulót kívánunk az illetőnek.

Épp ezért:

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!!


Forrás:
Dr. Beszkid Miklós: A karácsony

2013. december 23., hétfő

Tradicionális „évkerék”

Miután évek óta szemléltük elkeseredetten a köztudatba jól beépült, ám valójában csupa modern kitalációt tartalmazó évkerekeket, Erdész barátommal hosszas néprajzi kutatómunka eredményeképpen megalkottuk a tradicionális változatot. A neve természetesen nem is évkerék, hiszen az egy konkrét modern képzethez társul, ehelyett inkább „A tradicionális boszorkányság ünnepei” címet viseli. Ehhez híven, azon jeles napokat tartalmazza, melyeket őseink bizonyítottan megünnepeltek, ráadásul területileg és időpontilag is hű formában.


A külső körön a négy csillagászati fordulópont - a két napforduló és két napéjegyenlőség - található, valamint az évszakváltásokat köszöntő négy mozgó ünnep, a tél-, tavasz-, nyár- és őszköszöntés rítusa.
A belső kör jelzi azokat a kisebb jelentőségű, ám mégis fontos eseményeket, melyeket a tradicionális vonal és a néphagyomány egyaránt fontos ünnepnek tart.

Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk használatához!

2013. december 21., szombat

A téli napforduló misztériumai

Tekintve, hogy a téli napforduló milyen nagy múltra is tekint vissza, egyáltalán nem meglepő, hogy az ünnepe vallási jelentőségének több rétege,  több misztériuma is van. Most a három legfőbbet szeretném bemutatni ezek közül, melyek leginkább visszaköszönnek a múlt hagyományaiban, és a különféle régi, nem keresztény vallásokban.

A téli napforduló idején a leghosszabb az évben az éjszaka, és a legrövidebb a nappal. Ilyenkor kel fel legkésőbb a Nap, valamint megy le a leghamarabb. Ez ekkor tapasztalható nagy sötétség vezette rá arra az embereket, hogy úgy gondolják, ilyenkor a világ egy kis időre újra visszatér az ősi káoszba: a rend, a teremtés előtti állapotba. Ez a visszatérés szükséges ahhoz, hogy a világ megszokott rendje is újra visszatérhessen eredeti mivoltában. Hogy a sötétséget újra a fény kövesse, és hogy a Föld újra virágozzék. Az ilyenkor jellemző szokások, melyek a társadalmi rendet felrúgták egy időre (pl. Saturnalia) mind ehhez a misztériumhoz vezethetők vissza.

Az ilyenkor újra eljövő ősi káosznak van egy igen érdekes velejáróra is, mi szerint a holtak és az élők világa is eggyé válik erre az időszakra. A holtakkal persze tarthatnak más, félelmetes, habár inkább szigorú elvárásokkal rendelkező lények, melyek tabuit nem ajánlatos megszegni. De bárki is legyen a látogató, az általános elvárás az, hogy az élő ember valamilyen felajánlással adózzon feléjük, mikor a házuk közelében, vagy éppen a házukban járkálnak. Ezek a lények aztán, ha tiszteletben részesítik őket itt tartózkodásuk alatt, az év későbbi szakaszaiban jó termést, és nagy állatszaporulatot képesek adni.

A harmadik bemutatott misztérium pedig a fény, a Nap visszatérésének a ténye. Minden ebben az időszakban megszületett isten mítosza erre a gondolatra épül, legyen szó Mithrászról, vagy éppen Jézus Krisztusról. Ám ha elvonatkoztatunk ezektől a mitológiáktól, még mindig megmarad a természetes folyamat maga, mely szerint a nappalok innentől fogva újra hosszabbodni kezdenek. A fény újra győzedelmeskedik a sötétségen. A Nap újra erőre fog kapni, és el fogja hozni a tavasz színes virágait, majd a nyár édes gyümölcseit.

Mint a fentiekből is látszik, a téli napfordulónak kettős arculata van: egyrészt az őskáosz sötétségét tárja fel előttünk, másrészt pedig újra elhozza a fényt számunkra. A téli árnyak és a fagy mélyén az ember szembetalálkozik végzetével, mely egyben eredete is. Mert semmi nem létezhetne valami más halála nélkül. Ahogy a föld is több ezer, ha nem millió csillag halálának köszönhetően jött létre, úgy mi magunk is ezen csillagok hamvaiból vagyunk, és minden más is körülöttünk. Csakis végből jöhet a kezdet, így maga a vég sem egy ünneplésre méltatlan dolog. A sötétség, a hazatérő holtak mind-mind erről mesélnek nekünk. Mert a régi világnézet szerint ez az, és ők azok, akik képesek életet adni a tavasznak, a termékeny zöldnek, és persze magának a Napnak, a fénynek.

2013. december 13., péntek

A szellemjárta téli napfordulós időszak

December 13. Fogcsikorgató hideg. Süvöltő szelek. A nap alig, hogy felkel az égre, már el is indul lefelé a nyugati horizonthoz. Valaha ezt a napot nevezték az év leghosszabb éjszakájának, vagyis a téli napforduló idejének. Ez nem az emberek rossz megfigyeléséiből, vagy éppen a félreszámolt asztronómiai egyenleteknek volt köszönhető, hanem az évszázadok folyamán bevezetett naptárváltoztatásoknak. Ám a sok módosítás, illetve magának a napfordulónak is az évente mozgó jellege azt eredményezte, hogy nem egyetlen napot szántak ezen esemény megünneplésére a régiek, hanem egy adott időszakot. Közép-Európát tekintve, ez az intervallum Luca napjától január 6-ig tartott, és mint minden nagy ünnepnek, ennek is megvoltak a maga néphagyományai, melyekből most a szellemekhez és társaikhoz kapcsolódókkal fogok foglalkozni.


A néphit alapvetően a tél minden napját "gonoszjárónak", vagyis szellemektől kísértettnek tartotta, melyek idején "fog legjobban az igézet", vagyis kiváló idő a varázslásra. A téli napforduló időszakára pedig ez még fokozottabban volt igaz. Épp ezért, az emberek ilyenkor több módon is megpróbálták kihasználni a természetfeletti világ közelségét, melynek hála a különféle hatalmak az emberek számára is könnyen elérhetővé, megfigyelhetővé lesznek. Az emberek ebben az időszakban rengeteg termékenységvarázsló szertartást végeztek (pl. tyúkokra, gyümölcsfákra, stb.), és változatos jóslási módszerrel próbálták kikémlelni, mit is tartogat számukra a jövő. Az ilyenkor szokásos házról-házra járó csapatok, melyek bő termést hoztak a gazdáknak, az ekkor a vidéket járó szellemek megtestesítői voltak, míg a nagy lármával járó felvonulások az ártani akaró, vagy szerencsétlenséget hozó teremtményeket igyekeztek elzavarni az emberektől (mai maradványa ennek a szilveszter éjszakai zajcsapás). Továbbá tilos volt bármi olyat tenni, ami e lényeket felbosszanthatná (pl. bizonyos napokon varrni, fonni, kenyeret sütni, stb.), míg  ugyanezen létezők, azokat az élőket, kik elnyerték tetszésüket, bőségesen megjutalmazták (pl. különféle házimunkákat elvégeztek előre). De másvilági lényektől védekezni is kellett, főleg, mivel a keresztény egyház démonoknak kiáltotta ki ezen, egyébként ambivalens látogatókat (hiszen hozhattak bőséget is, meg szerencsétlenséget is). Ilyenkor az emberek lakatra zárták az ajtókat, fokhagymát tettek a párnák alá, a kapufélfára pedig vadrózsaágat akasztottak, vagy keresztbe egy seprűt tettek a bejárati ajtó elé, de sót, borsot és fokhagymát is ástak el a ház körül.

A téli napforduló időszakában természetesen a holtak lelkei is hazalátogattak az élők közé. Egyrészt a vad hajsza toposzához hasonló módon, visszatértek a kereszteletlen gyermekek lelkei, akiket általában Holda vezetett át az égen, a sötét téli éjszakákon. Másrészt, a holtak az emberek életterébe is behatoltak. Karácsony éjfélén a templomban miséztek, de a család lefekvése után a még házakba is betévednek. Épp ezért is az élők ajándékokkal próbáltak kedveskedni a hazatérőknek, hogy elnyerjék szimpátiájukat: az emberek kelesztetlen lepényt sütöttek nekik, vagy éjszakára megterítették az asztalt számukra. A holtak ugyanis nem voltak se jóságosak, se rosszindulatúak. Egyszerre voltak képesek segíteni az embernek, vagy éppen ártani nekik. Ők adták a gazdag termést, de ők hozhatták a zivatart és a jégesőt aratás előtt, mely az egész évi búzát képes tönkretenni. Ám az emberek nem voltak teljesen kitéve a szeszélyeinek, hiszen az ilyen a halotti időszakokban bemutatott áldozatok és felajánlások segítségével meg lehetett szerezni a jóindulatukat és segítségüket.

Talán érdemes volna manapság is bevenni boszorkányos, vagy pogány gyakorlatunkba e szokásokból párat. Hiszen, ha a magyar vonatkozásokat nézzük, a holtak téli napfordulós tiszteletének valószínűleg több pogány gyökere van, mint a november elseji dátumnak. Ezt azért merem így kijelenteni, mert míg a mindenszentek és halottak napja ünnepek az egyház által is támogatottak, addig a karácsonykor hazatérő holtak képzetét a papság kimondottan elítélte, és még ennek ellenére is fennmaradt. Így talán megérné, ha a yule-i, vagy a karácsonyi vacsora után, éjszakára egy-két falat ételt az asztalon hagynánk. Ki tudja, ki fogja meglelni, és cserébe talán támogatni minket az új év folyamán.


Források:
Szendrey Zsigmond: Évnegyedi szokásaink és babonáink
Pócs Éva: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán
Katona Lajos: Folklór-kalendárium

2013. december 12., csütörtök

Szellemi természetű lények és csoportosításuk


Sokszor kapok olyan megkereséseket, hogy valaki úgy véli, valamilyen "természetfölötti" lénnyel találkozott, és szeretné megtudni tőlem, hogy pontosan mi is volt az, amit érzékelt. Az esetek többségében persze kiderül, hogy az illető valamilyen teljesen hétköznapi eseményt értelmezett félre, de attól még minden emberben él az a vágy, hogy tudja, pontosan mivel is állhat szemben akkor, ha valóban valami, a mai tudomány ismert határain túli dolgot élt át. Ezért is született meg ez a bejegyzés, melyben egy elnagyolt vázlatot szeretnék bemutatni a nem-anyagi természetű lények fajtáiról. Az "elnagyolásnak" pedig az a fő oka, hogy ilyen témákban minél pontosabb próbál lenni egy rendszer, a gyakorlatban annál pontatlanabb lesz. A világ "furcsább" oldalának talán azt is lehetne mondani az egyik fő tulajdonságának, hogy kitartóan ellenáll az emberek kategorizáló próbálkozásainak.

  • Nem-anyagi természetű megnyilvánulások/lények, melyek valamilyen konkrét fizikai formához vannak kötődve rövidebb-hosszabb időre
    Ebbe a kategóriába tartozik minden élőlény "lelke", legyen szó az ember szabad lelkéről/másáról, vagy a növények, hegyek és állatok lelkéről, szelleméről. Tehát, ha animista módra figyeljük a világot, ami szerint mindennek lelke van, akkor minden létező lelke ebbe a kategóriába tartozik, legyen szó a Holdról, Napról, vagy éppen a kedvenc virágunkról.
  • Nem-anyagi természetű megnyilvánulások/lények, melyek a múltban valamilyen fizikai formához kötődtek
    Vagyis, minden olyan "lélek", mely testi formája elpusztult. Általában jellemző rájuk, hogy az elhunyt testük maradványaival valamilyen módon kapcsolatban maradnak, és általuk kapcsolatot lehet létesíteni velük.  Ilyenek pl. az ősök szellemei, a holtak szellemei, a szentek, egyes tündérek, stb.
  • Lények, melyekről nem ismert, hogy valaha is lett volna fizikai formájuk
    Minden olyan lény, amelyről úgy tudjuk, hogy valamilyen mitikus úton keletkeztek vagy teremtődtek. Ide tartoznak különféle démonikus tulajdonságokat viselő lények, istenek, egyes tündérek, stb.

    2013. december 7., szombat

    Hagyományok, népek és neopogányok

    A mai ember a sok stressz, rohangálás és a közösségi média özönének közepette teljesen eltávolodott felmenőinek világnézetétől, életvitelétől és szokásaitól. Ami egyrészt érthető is, hiszen ma már igen kevesen művelnek a fejlett országokban földet, sőt, sokan még azt sem tudják, hogy mit is csinálnak pontosan, amikor a tehenet fejik. Másrészt viszont szomorú, mert így felbecsülhetetlen eszmei értékektől vonjuk meg önmagunkat és gyermekeinket is. Mert nem szabad elfelejteni, hogy ezek a szokások évezredek hagyatékait tartalmazzák, melyekben olyan ősi emberi vágyak és bölcsességek nyilvánulnak meg, amik időn és téren át összekötő kapcsot képeznek a népek tagjai között. Talán ezért is a mai földközpontú vallások egyik nagy vonzereje, hogy valamilyen úton-módon megpróbálják a modern életbe is beilleszteni a mára elfeledett, mély jelentésekkel bíró, régi hagyományokat és szokásokat.

    Az egyetlen probléma, ami itt Magyarországon a neopogány hagyomány-felélesztéssel adódik az, hogy másik kultúrák szokásait próbáljuk felvenni. Tekintve, hogy a wicca és a többi irányzat alapvető írásai angol, vagy amerikai szerzők tollából erednek, ez nem is olyan meglepő. A vezető amerikai írók általában a keltáktól, az angolszászoktól, vagy az északi népektől származnak, így ők természetesen ezen emberek hagyományaira is fogják alapozni a pogány vallási gyakorlatukat. Mi pedig, ahogy a könyveikből tanulni próbálunk, az ő népeik hagyományait szintén elkezdtük átvenni. Sőt, mondhatom azt, hogy sokszor majmolni is.

    Természetesen mindenkinek a maga személyes ügye, hogy éppen milyen vallást szeretne követni, miben szeretne hinni. Nyugodtan lehet valaki magyar származású, és közben tanulhat druidának, vagy éppen seidhkonának. De felmerül a kérdés, hogy ha nem abban a szellemiségben nevelkedett, ami ezekből az eredeti pogány vallásokból fejlődött ki, attól vajon még át tudja-e élni ugyanazt, ugyanakkora súllyal, mint egy ebben felnőtt ember? Könnyű azt mondani, hogy manapság már nincsenek akkora különbségek egy-egy nemzet világszemlélete között, de azt hiszem, aki élt már tartósabban külföldön, az tisztában van vele, hogy ez mennyire nem igaz. A vallási hagyományok természeti környezetére vonatkozóan pedig még jobban ráillik ez a probléma: mert képzeljük csak el, hogy mekkora különbség is van a között, ha a téli napfordulókor hamar lemegy a Nap, vagy ha egyáltalán fel sem kel.

    De Magyarországon nem divat magyar neopogánynak lenni. Ami egyrészt betudható a "nagymagyarok" szélsőséges viselkedésének, árpádsávos zászlóikkal, és a képtelen szíriuszi-gyógyító-sumer-Jézus-táltos elméleteikkel. Másrészt pedig annak, hogy nincs egy kidolgozott, és történelmileg megalapozott rendszer se, mely a magyar hagyományokat lefordítaná a mai ember számára is érthető és használható módra. Az érdeklődők vagy elvesznek a néprajzi írások száraz nyelvezetében, vagy pedig bele sem mernek kezdeni a látszólagos reménytelen, túlzottan is keresztény helyzet miatt. Mert lássuk be, nekünk soha nem lesz egy olyan szépen kidolgozott panteonunk, mint a görögöknek, vagy az egyiptomiaknak. Tisztán "ősmagyar" hagyományokat sem nagyon tudunk felmutatni, sem egy kerek egész ősvallást felállítani. Helyette be kell érnünk azzal, ami ránk maradt: egy hitrendszerrel, mely ugyan magyar, de nem "csak magyar", hiszen kibővült a környező germán és szláv népek hitével, valamint a kereszténység hatásaival is. Tudom, ez nem olyan csábító, mint a Morrigan, Loki, vagy éppen a dühöngő Káli, de ez legalább a miénk, és az őseinké.

    2013. december 6., péntek

    Új oldal!




    Örömmel tudatom mindenkivel, hogy végre elkészült egy újabb oldal a blogra, mely a Grimoire névre hallgat!

    Ez az oldal a mágiával és varázslatokkal kapcsolatok bejegyzéseim gyűjteménye.

    Jó böngészést kívánok hozzá mindenkinek!

    Virág

    2013. november 30., szombat

    Növények a mágiában: puszpáng

    A növény minden része mérgező!

    Latin név: Buxus sempervirens
    Nem: maszkulin
    Elem: föld
    Égitest: Szaturnusz, Plútó
    Felhasználható: halál, öröklét, védelem, egészség
    Istenségek: Hádész, Cybele, Mercurius
    Róla álmodni: jó szerencse a szerelemben; hosszú, boldog élet, nagy családdal és jó házassággal


    Már az ókortól kezdve azon növények közé tartozott, melyek a halált és az örök életet jelképezték. Ez a szokás a közelmúltig fent is maradt Angliában, ahol több helyen használták temetések alkalmával. Az ágaiból egy nagy csokorral kihelyeztek a ravatal közelében, és a temetés résztvevői mind elvettek belőle egyet-egyet, hogy aztán a koporsóra dobják őket, mielőtt azt elhantolták. A római-brit időkből származó temetési helyeken is leltek belőle ágakat a sírokba helyezve. Valószínűleg a halállal való ilyen szoros kapcsolata miatt mondták azt róla Dorset-ben, hogy ha a virágzó ágát a házba viszik, akkor ott valaki hamarosan meg fog halni.

    Általánosságban mégsem tartották szerencsétlenséget hozónak a puszpángot, sőt, épp ellenkezőleg. Azt mondták róla, hogy szerencsét hoz, illetve megtöri a varázslatokat. Volt, ahol sövényeket ültettek belőle, hogy távol tartsa a pestist. A papok által megáldott (mely általában virágvasárnap történt) ágait a kisbabák bölcsőjébe helyezték, hogy ne tudják a tündérek elcserélni őket. Amerikában egy szerelmi jóslást is ismertek a levelekkel: a forró tűzhelyre kell helyezni egyesével a leveleket, és elnevezni őket egy-egy potenciális társ nevével. Amelyik személyt reprezentáló levél a jóslást végző felé zsugorodik össze, lesz az illető jövendőbelije, míg az a személy, akinek a levele az ellenkező irányba fordul, kerülni fogja. Hildegard von Bingen pedig art írja róla, hogy ha gyakran megdörzsöljük egy ágával a szemünket, majd a felsőtestünket, a fejünket, és újra a szemünket, egészségesebbé fog tenni minket. Angliában továbbá, a karácsonyi zöldeket gyertyaszentelőre puszpángra cserélték le, amit aztán húsvétig fent is hagytak. A görög hagyomány szerint pedig Kupidó nyilai is ebből a fából készültek.


    Források:
    Christopher McIntosh: Gardens of the Gods: Myth, Magic and Meaning in Horticulture
    Priscilla Throop: Hildegard Von Bingen's Physica
    Donald Watts: Dictionary of plant lore

    2013. november 24., vasárnap

    Boszorkánnyá válás mikéntje

    Hogyan lehet valakiből boszorkány?

    Gondolom minden kezdő, vagy akár érdeklődő fejében megfordult már ez a kérdés. Az Interneten és a különféle könyvekben általában valamilyen beavatási szertartást írnak le a boszorkánnyá válás módjaként, melyben a magukat boszorkánynak valló emberek másokat is felruháznak ezzel a címmel. Ez persze azt is magával vonja, hogy az avatást mindig egy, már létező boszorkányközösségnek kell végeznie. Modern korunk ehhez még  létrehozta az "önavatás" fogalmát is, azok számára, akik nem tudnak, vagy nem akarnak valamilyen társasághoz tartozni, ám boszorkánynak szeretnék érezni magukat. Csakhogy, felmerül a kérdés, vajon mi a helyzet a múlt, még nem angol anyanyelvű személyek által írt könyvekből tanult boszorkányaival? Vajon ők is hasonlóan cselekedtek? Nos, ezt a feltételezést rögtön ki is zárhatjuk: a mai történészek és néprajztudósok, ha sok mindenben nem is, de abban egyetértenek, hogy boszorkánytársaságok a múltban nem léteztek. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem volt egy olyan közösség se, mely egy kokrét szertartás formájában beavathatott volna bárkit is a rejtelmeibe.

    A fentiek persze nem jelentik azt, hogy egy-egy boszorkányjelölt ne tanulhatta volna az "ördöngös mesterséget" valaki mástól. Periratokban is sokszor szerepel, hogy valakit az egyik rokona, esetleg közeli ismerőse, szomszédja ismertetett meg a mesterséggel. Arról viszont már nincs pontos információnk, hogy ez hogyan is történt (leszámítva persze a részletes beszámolókat a különféle szabbati beavatásokról, ördögszövetségekről és istentagadásokról). A recensebb magyar anyagokat tekintve, a tudás megszerzésének a módja magában foglalja a boszorkányok (pontosabban boszorkányok lelkeinek) kilelését éjszakai mulatozásuk során, vagy a szellemek hadaival való személyes találkozást. Ahogy Pócs Éva írja: "leggyakoribb formája szerint a téli napforduló valamely ünnepén vagy újhold péntekjén, illetve Szent Györgykor a keresztúton, vagy lucaszéken a templomban, bűvös körben felismerhetők a boszorkányok, illetve ugyanezekkel a módszerekkel beavatás nyerhető a boszorkányságba."

    Ennél az összefoglaló mondatnál változatosabb példákat lehet lelni Szendrey Ákos A magyar néphit boszorkánya című könyvében, melyből most egy érsekcsanádi fiatal menyecske esetét szeretném kiemelni, aki egy öregebb boszorkánytól kívánta megtanulni a mesterséget. A leírás szerint, éjfélkor, alvó férjeik mellé seprűket raktak maguk helyett, majd tilóra ültek, és az öregebb kiáltására, egy nagy erdőben találtak magukat. Itt először a boszorkány bemutatta a fiatal nőnek, hogy milyen kellemetlen is lesz Isten számára, ha boszorkánnyá válik, aki azonban ettől nem hátrált meg. Mire legközelebb egy nagy fenyőfához értek, ami alatt különböző korú nők cikáztak. Itt az öregasszony figyelmeztette, hogy nem szabad megijednie semmitől sem, majd elvezette a "hétszarvú ördöghöz". Az ördög próbálta elijeszteni, de a menyecske nem illetődött meg, de ezután még újabb három félelmetesebbnél-félelmetesebb próbát is ki kellett állnia. Ám ő mindet hősiesen bírta, így megtanulhatta a "bűvösbájosságot", melyre érdemesnek mutatta magát.

    Ez a beszámoló első olvasásra puszta fantáziálásnak tűnhet. Talán csak az is volt, de mégis olyan elemeket hordoz magában, melyek több más, nem keresztény eredetű népi elképzelésekkel is igen erős párhuzamokat mutatnak. Ez egyik ilyen elem, hogy a jelöltnek valamilyen formájú próbán kell átesnie. A varázsművészetekbe beavatottak közt minden kontinensen ismertek olyan esetek, melyekben a beavatás alatt ijesztő szellemek jelennek meg a jelöltnek, akinek nem szabad félelmet mutatnia feléjük, vagy pedig meg kell tanulnia nem félni őket. Más magyar boszorkányavatásról szóló történetek is említenek ilyen jellegű próbákat, melyet le kell küzdenie a tudásra vágyónak: rémisztő szörnyek jelennek meg előtte, malomkövek záporoznak rá, kígyók és békák közelítenek felé. Aki meg tudja őrizni önuralmát mindezek mellett is, abból lesz csak a "tudós".

    A másik fontos elem, ami a menyecske példájából kitűnik, az, hogy a beavatás, a tudás megszerzése nem egy fizikai szertartás, hanem egy látomásélmény során zajlik le. A menyecske is éjszaka, tehát álmában éli át az elbeszélt utazást. A férje mellé, az ágyba helyezett seprű a saját magyarázata arra, hogy miért is nem vette észre a férfi, hogy éjjel "eltávozott" mellőle, és sok hasonló, boszorkányi repülésről szóló beszámolóban előfordul Európa-szerte. A tilón való utazás, mely pillanatok alatt megy végbe, szintén tipikus látomásélmény elem, hiszen nyilvánvaló, hogy ilyesmi fizikai képtelenség. A nem anyagi világból való kimozdulásra utalnak más boszorkánnyá válási módszerekben is az olyan elemek, melyekben valamilyen lehetetlen tettet kell végrehajtani: két szalmaszálra ráállni, katángkóró létrákat megmászni, stb. Ezek a fizikai test számára kivitelezhetetlenek, csupán ez képes rájuk, aki el tudja hagyni szabad lelkével, másával testét. Ezzel pedig már is eljutottunk a legalapvetőbb eleméhez a beavatásnak, vagyis hogy a jelölt egyedül (vagy tapasztaltabb mesterségbeli tanár esetén az ő segítségével) ki kell hogy tudja léptetni lelkét a testéből, így látomásélményekben, általuk pedig beavatásban, részesülve.

    Mindezek áttekintése után a következőképpen lehetne felvázolni a múlt boszorkánnyá válási módszereinek lényegét: a jelöltnek valamilyen módon el kell jutnia a szellemek világába, ahol az ott lakóknak be kell bizonyítania, hogy érdemes az általuk megszerezhető tudásra.
    A múltból visszatérve a jelenbe azonban felmerül a kérdés, most akkor melyik is az "igazi" beavatási módszer?
    Véleményem szerint, a mai, emberek által elvégzett szertartásoknak is megvan a helye a modern boszorkányság közösségi gyakorlatában. Az ilyen alkalmak nagyon fontosak, mind a boszorkánytársaságok, mind az azokba bekerülők számára. Tisztában vagyok vele, hogy milyen óriási élmény is tud ez lenni a kezdőknek, hiszen ez az ő "nagy" pillanatuk, mely sokszor sorsfordító élménynek is bizonyul egy-egy embernek. De azt sem szabad elfelejteni (mint oly sokan teszik), hogy az igazi boszorkányság ott kezdődik, ahol a szabad szemmel látható világ véget ér, legyen szó beavatásokról, vagy varázslatokról.


    Források:
    Szendrey Ákos: A magyar néphit boszorkánya
    Pócs Éva: Hiedelemszövegek I.
    Pócs Éva: A boszorkányszombat és ördögszövetség népi alapjai Közép-Délkelet-Európában (Ethnographia 103.)
    Mircea Eliade: A samanizmus: az eksztázis ősi technikái
    Emma Wilby: Cunning Folk And Familiar Spirits: Shamanistic Visionary Traditions In Early Modern Witchcraft and Magic
    Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland

    2013. november 16., szombat

    A boszorkányság hagyományos alapjai


    Manapság nagy a kavarodás pogány körökben azt illetően, hogy mi is a boszorkányság, és mi nem. Vannak, akik e téren csupán a saját meglátásaikra és érzelmeikre hagyatkoznak, míg mások (mint pl. én is) próbálnak a múlt ködös feljegyzéseiből egy történelmileg megalapozott megközelítést találni. Ám ha a régmúltból származó feljegyzéseket olvassuk, óhatatlanul is szembetaláljuk magunkat pár nehezen meglátható, de igen jelentős problémával. Először is, a feljegyzések, melyekhez hozzáférésünk van boszorkányokat illetően, mind az ő praxisukat elítélő személyektől származnak, akik írásaikkal épp azt akarták bebizonyítani, hogy amit a boszorkány csinál az ördög műve, vagy pedig egyszerű képzelgés. De ez még a könnyebben érzékelhető akadály. A másik nehézség ugyanis igen mélyen rejtőzik bennünk, és a mindennapi életünk szerves része: a saját, modern, "felvilágosult" világszemléletünk. Ennek köszönhetően a régi emberek elbeszéléseit a számunkra alapvetően lehetetlennek tartott eseményekről (állattá változás, éjszakai repülés, stb.) hajlamosak vagyunk egyszerű képzelgésnek leírni, a helyett, hogy megpróbálnánk felfedni valós jelentésüket. Ez az oka továbbá annak is, hogy manapság a boszorkányság alapjait folyamatosan a New Age és a 19-20. századi ezoterikus hagyományok nyelvezetével és fogalmaival próbálják leírni, megjegyzem, elég sikertelenül. Mert az energiák és asztrál síkok nem tükrözik hűen azt, amit a múlt emberei képzeltek a mágiáról, vagy a másvilágról, bárki, bármit is mondjon. Ahhoz, hogy az autentikus alapokhoz eljussunk, a múlt népi hitvilága felé kell fordulnunk, azon világszemlélet felé, melyben az emberek legtöbbje számára a boszorkány még általános valóságnak számított, nem pedig a Harry Potter filmekben látott fiktív alaknak.

    Most én itt hét olyan sarkalatos pontot fogok felsorolni a régi emberek világnézetéből, mely már szilárd alapot tud adni egy boszorkányi gyakorlat működéséhez. Vagyis azt próbálom bemutatni, hogy egy kora újkori boszorkány hogyan is szemlélhette a világot, és ebben a szemléletben hol is helyezhette el magát. A boszorkányság hagyományos alapjai ebben az értelemben tehát azokat a világszemléleti, és hitbeli elgondolásokat takarják, melyek együttesen egy olyan valóságot alkotnak az egyén számára, melyben egy személy képes boszorkányként funkcionálni.
    A pontok pedig a következőek:

    1. Animizmus
    Nagyon durván leegyszerűsítve: mindennek lelke van. Tekintve, hogy a Pallas nagylexikona szerint is ez "a földkerekség összes vallásainak egyik közös gyökérszála", gondolom nem kell nagyon magyarázni, hogy miért is került ebbe a felsorolásba, és annak is az elejére.

    2. Mágikus hit
    Mely szerint bizonyos cselekvések elvégeztével az ember képes egy óhajtott történést előidézni. Bővebb leírás róla itt található.
    Amit még fontos a mágikus hittel  kapcsolatban megjegyezni, hogy egy boszorkány nem attól lett boszorkány, hogy ő varázslatokat végzett, mint ahogy a mágia sem volt a boszorkányok privilégiuma. A múltban a varázslatok erejében a legtöbb ember hitt, így a szinte mindenki valamilyen formában alkalmazta is őket. A lányok és fiúk szerelmi bűbájokat végeztek, az asszonyok ráolvasásokat mondtak a kenyérre, hogy jól megkeljen, mások a vetéskor a búzát bűvölték, hogy nagyra nőjön. Az ilyen apró mágikus cselekedetek átszőtték az emberek életét. Ám ugyanez a hit tette lehetővé azt is, hogy elhiggyék valakiről, hogy az illető képes egy viaszbábuval embereket megbetegíteni, vagy egy fonalra kötött pár csomóval impotenciát előidézni, vagyis olyan cselekedeteket véghezvinni, melyekkel a boszorkányokat oly gyakran vádolták.

    3. Lélekképzetek
    Manapság úgy tekintünk egy emberre, mint aki egy testből és egy lélekből áll, ahogyan a keresztény egyház tanítja. A régi korok embere számára ez nem volt ilyen egyértelmű. Egyes szibériai népek pl. akár hét emberi lelket is megkülönböztettek, míg mások csak kettők. Ami az európai hagyományokat illeti, itt sem beszélhetünk egységes elképzelésekről, de azt el lehet mondani, hogy általánosan ismert volt egy fizikai testéből kilépni képes lélekforma, mely át tudott jutni a holtak (esetleg tündérek) birodalmába, ott kommunikálni tudott a "helyiekkel", valamint nagy távolságokat tehetett meg rövid idő alatt a fizikai világban, legtöbbször repülve (önmagában, vagy valamilyen állaton, hétköznapi tárgyon). A magyar szövegek általában másként utalnak erre a lélekformára.

    4. A másik világ(ok)
    A múlt emberei számára magától értetődő volt, hogy létezik egy túlvilág, ahol a holtak lelkei "élik" életüket valamilyen formában. Ám a halott ember lelke több túlvilágra is kerülhetett, így pl. a kora újkori Skóciában az elhunytak lelkeit meg lehetett találni az tündérek hegyek alatti palotáiban, vagy a purgatóriumban, esetleg a mennyben, vagy pedig a pokolban. Mint ez a példa is mutatja, a keresztény és az azt megelőző vallások túlvilágképzetei együtt éltek tovább a néphitben, kiegészítve egymást. Ezekre a helyekre az élő emberek másai is ellátogathattak (véletlenül, önszántából, vagy éppen elrablással), és onnan információkat hozhattak vissza.

    5. Másféle lények
    Mind a már említett másvilági helyeken, mind a fizikai világ egyes kitüntetett helyein éltek olyan lények, melyek nem emberek holt lelkeiként voltak számon tartva. Ilyennek mondhatóak a szépasszonyok, a brownie-k és elfek, a tündérek, a boszorkányok egyes familiárisai, és még hosszan sorolhatnám. Az emberek felé ezek a lények nagy része ambivalens volt, ám nagy büntetéseket tudtak kiszabni, ha az általuk elvárt tabukat valaki megszegte. Épp ezért az emberek inkább a jóindulatukat próbálták elnyerni különféle, kisebb-nagyobb áldozatok felajánlásával. Ám voltak olyanok is közöttük, akik kimondottan ártónak számítottak, és akiket mindenki jobbnak látott messzire elkerülni.

    6. Kapcsolatok
    Az emberek képesek voltak a már említett másvilágokba ellátogatni, illetve a "másféle" lényekkel találkozni. Ám egy egyén életében csupán párszor fordultak elő ilyen esetek (de az is megesik, hogy egyáltalán nem), általában élete bizonyos kritikus pontjain (pl. életveszélybe kerülés, súlyos betegségek, stb.). Amit még fontos itt megemlíteni, hogy ez a találkozás legtöbbször valamilyen módosult tudatállapotban történt. Ott van például az a tipikus eset, amikor valaki elalszik egy olyan helyen, amit a tündérek kedvelnek, mire a tündérek elrabolják őt, vagy éppen jól megtáncoltatják. Ami az elbeszélésből nem tűnik ki elsőre, hogy a táncolás vagy elrablás nem éber állapotban történt, hanem az illető álmában, melyet ő valóságként élt meg. Ugyanis a múltban az emberek nem tettek különbséget hétköznapi és módosult tudatállapotok, vagy éppen a fizikai valóság és a látomások, álmok között. Így a történetekből sokszor nem tűnik ki, hogy az, amit az főhős átélt nem a mai értelemben vett hétköznapi valóságban történt meg, hiszen akkoriban egy mostani "természetfeletti esemény" is teljesen természetesnek számított.

    7. Mediátorok és specialisták
    A 3-6. pontokban szereplő tételeket (lélekképzetek, másvilágok, másféle lények, kapcsolatok) egyes emberek igen mélyen ki tudták ismerni, olyannyira, hogy aztán belőlük lettek a közösségük mediátor alakjai, és különböző természetfeletti specialistái, akik közvetíteni tudtak az emberek közössége és a másik oldal létezői között. Ilyen személy abból lett, aki valamilyen krízis (vagy személyes keresés) következtében kapcsolatba került a másik oldallal és lényeivel, ami által egy szoros és tartós együttműködést tudott kiépíteni velük. Az ilyen specialisták az első találkozást követően képesek voltak saját akaratukból is előidézni ilyen találkozásokat, hogy segítséget kérjenek, vagy tudást szerezzenek másvilági ismerőseiktől. Ehhez pedig hozzá tartozott az is, hogy az illető képes legyen a saját mását akarata szerint kiküldeni mind a másvilágba, mind a földi világba. És ezzel el is jutottunk a boszorkányokhoz, akik szintén ebbe a kategóriába tartoztak.


    Források (a teljesség igénye nélkül):
    Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok: mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban
    Pócs Éva: Tündérek, démonok, boszorkányok
    Pócs Éva: Eksztázis, álom, látomás: vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben
    Emma Wilby: Cunning Folk And Familiar Spirits: Shamanistic Visionary Traditions In Early Modern Witchcraft and Magic
    Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland
    Claude Lecouteux: Witches, Werewolves, and Fairies: Shapeshifters and Astral Doubles in the Middle Ages
    Mircea Eliade: A samanizmus: az extázis ősi technikái

    2013. november 6., szerda

    Kedves Pogány, ki angol szövegeket fordítasz!

    Kedves angol "boszorkányos" szövegeket fordító!

    Hozzád szólók most, kit tudom, hogy a legjobb szándék vezérel. Mert tisztában vagyok vele, hogy milyen nehéz is bármilyen magyar irodalmat találni, ha az ember a mágia, a wicca, a pogányság, vagy a boszorkányság felől érdeklődik. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy Te csak azt szeretnéd, hogy másoknak egy kicsit könnyebb dolguk legyen ezen a téren, ezért is rakod ki az Internetre a nehezen fellelt, és lefordított angol szövegeket.

    De kérlek, sőt, könyörgök hozzád, fordíts helyesen!!!!

    Az rendben van, hogy bizonyos angol és a mai pogányságban gyakran használt kifejezéseknek nincs pontos magyar megfelelője. Ilyen szavak pl. a the Wheel of the Year, faery triad, maypole, chant, smudge, és még sorolhatnám. Habár az kissé zavaró lehet a kezdőnek, ha ugyanazt a fogalmat más-más szavakkal jelölik az egyes magyar fordítások, de ezt egyszerűen meg kell szokni, hiszen a fordítási munka természetes velejárója.

    Az viszont nincs rendben, amikor bizonyos szavakat szó szerint fordítanak le, mikor az adott mondaton belül átvitt értelemben, vagy nem az eredeti jelentésükkel szerepelnek. Ez mondjuk a bonyolultabb eset, hiszen hiába olvassa el valaki a magyar szöveget, lehet, hogy a félrefordítás fel sem fog tűnni. Ami viszont nekem mindig kiszúrja a szemem, az az, amikor a növények neveit fordítják félre. Mert bizony mennyivel egyszerűbb egy-egy angol növény nevét beírni a Sztaki szótárba, mint leülni, megkeresni a Google-ban az angol név alapján a latin nevet, majd a latin után a magyart. Pedig csak ezzel, a jóval bonyolultabb módszerrel lehet pontos adatokat közölni magyarul is. Mert nem egy növény a ground ivy és a borostyán, a dogwood és a kutyafa (vagy akár a húsos som), az acacia és az akác, az american mandrake és a mandragóra, sőt, még Hermione Granger is rosszul tudja: monkshood (Aconitum napellus, sisakvirág) és wolfsbane (Aconitum vulparia, farkasölő sisakvirág) sem ugyanaz a növény. Míg más szavak könnyen ugyanarra a növényre utalnak: laurel és bay, whitethorn és hawthorn, de még a corn szó is jelenthet egyszerűen csak szemes terményt is a kukoricán kívül. Mint ebből is látszik, ez nem egy egyszerű feladat. És a rossz fordítás akár komoly következményekkel járhat, ha pl. valaki a ezért fogyaszt el egy egyébként mérgező növényt.

    Persze azt lehetne gondolni, hogy ez csak a tinik által készített weblapokat érinti, ám ez koránt sem igaz! A minap talán a legnépszerűbbnek mondható magyar neopogány információkat szolgáltató oldalon is egy ilyen félrefordítást. Aminek persze különösebb következménye nincs is, hiszen ha kökény helyett fekete galagonyát használunk fel a mágiánkban nem lesz tőle semmi nagyobb bajunk (legfeljebb nem sikerül az adott varázslat). Még az sem olyan vészes, ha az ogham abc-be olyan növényt rakunk be, mely nincs is ott (habár kissé zavaró lehet a hagyomány követőinek). De mi van akkor, ha egy ilyen baki miatt az életünk, vagy egy szerettünk élete kerül veszélybe?

    Tehát kérlek Téged, kedves neopogány, ki angolról magyarra fordítasz, légy nagyon körültekintő és alapos!

    Előre is köszönöm!

    Virág

    2013. október 30., szerda

    Halloween 13 éjszakája: kísértetek a magyar néphitben




    A kísértetek a magyar néphit szerint olyan holt lelkek, melyek nem individuális lények, egyéniségük elkopott, elvesztették személyes kapcsolataikat a még élő rokonaikkal, és valamilyen ok miatt nem képesek nyugodtan pihenni a sírjukban. Ez az ok általában valamely bűntett elkövetése, mely az egész közösséget érintette (pl. földterület rossz kimérése, papok, jegyzők gonosz tettei, templomból való lopás stb.), de kísértet válhat a nem természetes halált haltakból (felakasztottak, öngyilkosok, gyilkosság áldozatai), a nem megfelelő módon eltemetettekből (nem szentelt földbe hantoltak, kereszteletlen gyerekek stb.), vagy a megátkozott lelkekből is. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy a kísérteti lét örökre szólna: vagy egy új bűnös lelke lép az eredeti kísértet helyébe, vagy pedig egyszerűen idővel képes levezekelni minden kihágását a lélek.

    Ami a megjelenési helyeiket illeti, az emberek általánosan a közterületeken, az utcán, a téren, a falu határában, a mezőkön, na és persze a temetőkben láttak kísérteteket. Megjelenési alakjuk ennél már jóval nagyobb változatosságot mutat: az emberi formáktól, az állati alakokon át, egészen a tűzgolyókig. Az udvarhelymegyei székelyek például azt mondták, hogy a kísértetek rendszerint kecske, disznó, pulyka és macska alakban jelennek meg. Viszont egy-egy kísértet jelenlétét sokszor csak valamilyen hang jelezte: furcsa kopogások, ahogy az ember hallja, amint valaki követi, vagy egy láthatatlan állat hangjai. Jól illusztrálja a következő kis elbeszélés, hogy milyen kevés kellett egy kísértettel való találkozáshoz: "Amint ment a nagyanyám, mindig valami röfögést hallott maga mögött. De mire hátranézett, a disznó nem volt sehol. Kísértet volt."

    Ismertek olyan kísérteteket, vagy inkább kísértetfajtákat, amelyekkel való találkozásokról Magyarország több területén is beszámoltak. Ilyen lény volt az állatlan ló, a fejetlen barát, a bolygó mérnök és rokona, a tüzes ember is. De akadnak olyan kísértetek is, melyek egy konkrét község, egy konkrét személyéhez kötődnek, melyek valamely bűnük folytán még mindig járják a város/falu utcáit (pl. a mátészalkai pap).

    Természetesen az emberek általánosan félelmet keltőnek találták a kísérteteket, sőt, akár kimondottan az emberi egészségre károsnak is. Egyes források azt állítják, hogy a kísértetek "félést" bocsátanak az élőkre: a velük találkozók megbetegszenek ettől, hacsak nem tudnak helyesen védekezni ellenük. Ezen védekezés módja pedig legtöbbször a keresztény Istenre való utalással történik, és a leggyakrabban alkalmazott kísértetriasztó formula így hangzik: "Minden jó lélek az Urat dicséri, hát te miért nem dicséred?", mely kimondása után a kísértet rögtön eltűnik. De persze ha valakinek nem volt megfelelő az Isten, akkor az Ördöghöz is lehetett fordulni: "Ördög vigyen vissza, ahonnan jöttél!". Más esetekben azonban csak a nyílt erőszak segített: káromkodni kellett a kísértetre, esetleg még bottal is ütlegelni. A tüzes emberek is ebbe az utóbbi fajtába tartoztak, sőt, úgy működtek, hogy a félős, imádkozó emberhez közelebb mentek, a hátára ültek, míg azokat messzire elkerülték, akik káromkodtak, és bátran szembenéztek velük. Mindezek ellenére sok kísértetet a magyar néphit nem tartott különösebben rosszindulatúnak, és még ha féltek is tőlük, megjelenésük esetén inkább csak egyszerűen megvárták, hogy maguktól eltűnjenek.

    Mint talán a fentiekből is kitűnik, a régi korok embere (is) hajlamos volt ott kísérteteket látni, ahol valójában csak hétköznapi események történtek: az éjszakai sötétben az ember előtt hirtelen feltűnő kóbor macska, vagy fellobbant mocsári láng, esetleg a padlásra frissen beköltözött bagolycsalád rögtön természetfölötti erők munkálkodásaként értelmeződött. Jó példák erre azon esetek, amikor az élő hirtelen meglát éjszaka egy állatot, és rögtön az a bizonyossága támad, hogy az az ő nemrég elhunyt szomszédja, aki most már örökkön bolyongani fog valami vétke miatt. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne találkozhatna az ember elhunyt lények szellemeivel, de mint ahogy nem minden arany, ami fénylik, úgy nem is minden kísértet, ami huhog.


    Források:
    Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága
    http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-508.html
    Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások

    2013. október 29., kedd

    Halloween 13 éjszakája: Két „ősi” hagyomány leleplezése – Töklámpás és néma vacsora

      Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.


    Akik rendszeresen olvassák írásaimat, jól tudják, hogy szívesen járok körbe ősinek feltüntetett hagyományokat, feltérképezve azok néprajzi gyökereit, és megmutatva, hogy némelyik nem is olyan régi, mint legtöbben gondolják.
    Ha már a mumus szerepét választottam, akkor Halloween környékén is hadd utáljanak! 
    Mindig elmondom azonban, hogy attól még lehet egy hagyomány szép, hogy nem túl régi, és nekem az ég-világon semmi gondom nincs a mai szokásokkal, csupán mindent a maga helyén kell kezelni. A ma terítékre kerülő két szokásról is sok neo-pogány úgy véli, hogy még az ősök hagyták reánk, ám még ha aranyos dolgokról is van szó, semmiképp nem a távoli múltból származnak.
    Az első ilyen a töklámpás legendája. Szinte bármilyen pongyola irodalomba tekintünk, mindenhol a Jack o’ lantern sztorival akarnak elkápráztatni bennünket. A történet szép és régi, de valójában nem is a töklámpásokról szólt eredetileg. Egy korábbi cikkemben már kifejtettem a lidércfénnyel kapcsolatos képzeteket, és Jack, meg az Ördög történetét bizony ez a jelenség ihlette anno, egyébiránt keletkezésének idején nem is nagyon faragtak tököket. A kifaragott kerekrépákra, illetve az azokat helyettesítő sütőtökökre már csak a 19. században kezdték ráilleszteni a kapóra jött mesét. 

    A második legendánk a néma vacsora képzete. Manapság azok közül, akik szívesen nyúlnak vissza a néprajzi ritkaságokhoz, sokan ünneplik Halloween éjszakáját ezen a módon. Ilyenkor teljes csendben költik el a fordítva felszolgált vacsorát, egy fordítva megterített asztalról, miközben az étkezők halottaikat is megvendégelik. A bibi csupán az, hogy ez a hagyomány olyannyira ritkaság, hogy nem is létezik. Olyan, hogy néma vacsora, tényleg létezett, de valójában egy jóslási módszer volt, melyet a leányok házassági jövendölésre használtak. A név megtetszett valakinek, és az elmúlt évtizedek igazi divathóbortjává vált bennfentes körökben, egy vadonatúj tartalommal.

    Ismét nem szeretném, ha bárki is félreértene: én is minden évben faragok tököt, és „meg szoktam vendégelni” a holtakat is. Ezek tényleg szép dolgok, és feladatunk is, hogy egyre csak gazdagítsuk kultúránkat értékes hagyományokkal. De minden szokásról érdemes tudnunk, hogy honnan ered, és nem szabad mindegyikről elhinni, hogy ősrégi.


    További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

    2013. október 28., hétfő

    Halloween 13 éjszakája: védelmező töklámpás


    Kell hozzá:
    - 1 halloween tök
    - kés (a faragáshoz)
    - egy (vagy több) fekete gyertya
    - gyufa

    Vésd ki a tököt, úgy, hogy a szája közepén, az alsó ajkán legyen egy nagy felálló foga. Vésés közben mondd:

    Tököm faragom,
    Oltalmam akarom,
    Mi ártó nem hagyom
    kárt tenni házamon.

    Tedd ki az ablakba, majd gyújtsd meg benne a fekete gyertyát, ha lement a nap.

    2013. október 27., vasárnap

    Halloween 13 éjszakája: aki nem illik a képbe: a magyaltölgy

       Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.
     
     
    Számos modern pogány hagyományban jelentős szerep jut a Magyalkirály és a Tölgykirály harcának, kiváltképp Halloween idején, hiszen ilyenkor győzedelmeskedik a tüskésebb uralkodó. Ez a szereposztás a világosság és a sötétség örök versengésének egy barátságos históriája. Persze nem árt, ha a két király harcának ősi eredetét egészséges szkepticizmussal szemléljük, hiszen az elgondolás maga csupán alig ötven éves, mindazonáltal egy igazán kedves történetről van szó...
    Mindezek után már csak egy zavarbarbaejtő érdekességet szeretnék megemlíteni, amit úgy hívnak, hogy magyaltölgy (Quercus ilex). Ő egy örökzöld tölgy faj, akinek a magyaléhoz hasonló levelei és ehető makkjai vannak. Nálunk is előfordul, bár nem túl gyakori.
    Jó látni, hogy a két király néha azért ki is békül... 


    További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

    2013. október 26., szombat

    Halloween 13 éjszakája: koporsószögekről



    - Tolvaj elkapására: három koporsószöget be kell zsírozni egy kivégzett bűnöző zsírjával, majd azt beverni egy körtefába, miközben egy olyan varázsszöveget mondunk, melyben a szögekről kijelentjük, hogy igazából a tolvaj agyába, tüdejébe, májába és lábába hatolnak be.

    - Sérv ellen: egy koporsószöggel meg kell érinteni a beteg testrészt, majd a beteg ember, némán és mezítláb, a saját feje fölött egy fába kell, hogy szögezze azt. Amint a szöget benövi a fa kérge, a betegség is meggyógyul.

    - A 18. százai Grimorium Verum szerint: hogy árts egy ellenségednek, üss egy koporsószöget a lábnyomába, majd mondd el a miatyánkot visszafelé.

    - Ha egy ember lábnyomába koporsószöget szúrsz, az sánta lesz.

    - A német vadászok az üldözött állat friss nyomába szúrtak koporsószögeket, hogy az lelassuljon, és utol tudják érni.

    - A boszorkány lábnyomába, vagy árnyékába szúrj egy koporsószöget, és az elveszti minden erejét.

    - Ha egy almáskert földjébe beleszúrod a koporsószöget, a körülötte lévő almafák meghalnak.

    - Ha a bejárati ajtó felső fa részébe beütsz egy koporsószöget, akkor az megvéd majd minden ott lakót az éjszaka portyázó szellemektől.


    Források:
    Jacqueline Simpson, Stephen Roud: A Dictionary of English Folklore
    Sir James George Frazer: The Golden Bough: A Study in Magic and Religion
    William Francis Ryan: The Bathhouse at Midnight
    Gerald Milnes: Signs, Cures, and Witchery
    Robert Means Lawrence: Magic of the Horseshoe With Other Folk Lore Notes
    Rosemary Guiley: The Encyclopedia of Witches, Witchcraft and Wicca
    Joseph Jacobs, Alfred Trübner Nutt, Arthur Robinson Wright, William Crooke: Folklore, Volume 4
    Bill Ellis: Lucifer Ascending: The Occult in Folklore and Popular Culture

    2013. október 25., péntek

    Halloween 13 éjszakája: Tudta-e?

      Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.

    Szeretjük Halloween napját boszorkányújévként beállítani. Ez egy kedves, romantikus elképzelés, DE semmi nem bizonyítja, hogy a boszorkányok valaha is tartottak volna új évet, legalábbis a társadalmilag elfogadott dátumoktól eltérően. Az elképzelés, miszerint a kelták ekkor ünnepelték volna az új évet, szintén csak a 19. század vége felé terjedt el, és területi általánosságban valószínűleg nem igaz.
    Az igazság az, hogy Samhain még csak nem is volt a holtak ünnepe a kelták számára. Nagyokat mulattak ilyenkor egyes területeken, még a tündérekkel is találkoztak, de a halottas mizéria szintén csak az elmúlt évszázad terméke...


    További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

    2013. október 24., csütörtök

    Halloween 13 éjszakája: egy ördögidézés története

    Restif de la Bretonne tollából 1794-ben megjelent egy könyv, melyben az író, életének több emlékezetesebb eseményét is megörökíti. Az egyik történet ezek közül még tizenéves korából egy, az apjának dolgozó pásztorral közösen elvégzett ördögidéző rituáléról számol be. A szertartás menete a következő volt:

    Először is Pierre Courtcou, a pásztor, megölt egy-egy fekete macskát, fekete tyúkot, fekete kisbárányt, varjat, szarkát és feketerigót, végül pedig összekeverte a vérüket.
    Ezután egy elhagyatott helyen elégette az állatok belsőségeit, a lábait és karmait, a fejüket, valamint a bőrt és a tollakat, kivéve a fekete macska bőrét.
    A kapott hamvakból egy keveset szétszórt a négy égtáj felé, miközben ezeket a szavakat kiáltotta: "Szellemek, kiknek lehelete a négy szélben lakik, leheljetek, leheljetek reám!"
    A megmaradt hamut összegyűjtötte, és majd' egy liter jó erős fehér borba keverte.
    A szertartás fő részére egy elhagyatott viskóba mentek, ahol lassú tűzön sütni kezdték az állatok maradékát, kivéve a fekete bárányét, amit ott hagytak, ahol összeesett, mint az Ördög jussát.
    Ahogy a hús sülni kezdett, nagy füst keletkezett. Ekkor fogtak egy nagy edényt, tele kristálytiszta vízzel, és elhelyezték a padlón.
    Az edény fölé egy lámpást akasztottak, olyan módon, hogy annak a fénye szétáradjon a szobában, de csak árnyékot tudjon vetni az alatta lévő vízre.
    Ekkor Pierre belebámult a vízbe, és megitta a hamvakkal kevert fehér bor felét, ami igen csak jól esett neki, hiszen a szertartás előtt böjtölnie kellett. Következőnek fogta a fekete macska bőrét, magára tekerte, és megitta a maradék bort is, egészen az utolsó cseppig.

    Restif leírása szerint neki már ekkorra igen csak az inába szállt a bátorsága. Lassan elkezdett kifelé hátrálni a viskóból, amikor is hirtelen elkiáltotta magát a pásztor, hogy megjött az Ördög. Pierre különféle kérdéseket kezdett el feltenni a Sötétség Hercegének, akit ugyan Restif nem látott, de hallotta, amint mély hangon eldübörgi válaszait. Restif vitt magával papírt és tintát is, hogy a beszélgetést lejegyezze, de nem volt elég bátorsága hozzá. A pásztor viszont annál jobban élvezte az eseményt, és megíratott a rémült fiúval egy paktumot, melyet aztán gyorsan meg is kötött az Ördöggel.

    Végül az Ördög távozott, anélkül, hogy bármelyikükben is különösebb kárt tett volna. Pierre élte tovább pásztori életét, Restif pedig soha nem tudta elfelejteni azt a mély hangot, melyet aznap éjjel hallott.


    Forrás:
    Montague Summers: Witchcraft and Black Magic

    2013. október 23., szerda

    Halloween 13 éjszakája: egy igazi Halloween süti: a boszorkányujj

    Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.
    Nálunk már hagyománnyá vált, hogy ezen a napon undorító és boszorkányos dolgok kerülnek az asztalra.
    Ezek közül nagy kedvencem a boszorkányujj. Bár az oldalamat nem gasztroblogként ismerhettétek meg, ebben a könnyed sorozatban úgy érzem, hogy elfér egy ehető recept is.


    Hozzávalók:
    450 g liszt, 
    200 g porcukor, 
    250 g vaj, 
    2 tojás, 
    egy csipet só,
    egész mandula a díszítéshez (hámozva látványosabb, amihez érdemes előbb blansírozni), 
    vöröses árnyalatú lekvár.

    Elkészítés
    A lisztet, cukrot, sót és tojásokat a vajjal összegyúrjuk.
    Adhatunk hozzá extra ízesítésként mandula, vanília, vagy bármilyen más aromát is. 
    Mintha gyurmát sodornánk, megformázzuk az ujjacskákat, ügyelve az anatómiai részletekre.
    A ráncokat késsel készítjük.
    A végébe belenyomjuk a mandulakörmöket, de alatta meglekvározzuk, hiszen minden boszi körme alatt van egy kis alvadt vér.
    180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg egy kis színt kap. Omlós tészta lévén, nagyon hamar elkészül.
    Végül az ujjak csonkolt végét még egy kis lekvárba mártjuk.

    „Jó étvágyat” kívánok!


    További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

    2013. október 22., kedd

    Halloween 13 éjszakája: a vad hajsza legendája

    "Majd nem sokkal ezt követően, sok ember hallotta, amint rengeteg vadász vadászik. A vadászok nagyok és feketék voltak és undort keltőek, a kezeik feketék, és tágra nyílt szemekkel, félelmetesen, fekete lovakon és kecskéken nyargaltak." - Egy leírás a vad hajszáról 1127-ből


    A középkor és a kora-újkor idejéből több feljegyzés is ránk maradt egy olyan, éjszaka vonuló seregről, mely félelmet keltett minden szem-, vagy fültanúja szívében. Általában, az év téli hónapjai alatt vonultak át az égen, esetleg a földön, nagy hangzavart keltve maguk körül. Egyes leírások szerint az egész csapat démonokból állt, máskor az elátkozott holtak lelkeivel azonosították őket, de egyes változatait a kereszteletlenül meghalt gyermekek alkották.

    Ezen csapatoknak szinte mindig volt egy kimondott vezetője is, aki lehetett férfi vagy nő, vagy csak egyszerűen maga az Ördög. A német területeken például rendszerint Holda vagy Perchta vezette a holt gyermeklelkek csapatát, míg északabbra Woden nyargalt halott katonái élén az éjszakában. Nyugatabbra sokszor visszaköszön a valamilyen kihágás elkövetése miatt kárhozatra jutott vadász legendás alakja (pl. Herne, a windsori erdő vadásza), aki ugató fantomkutyáival együtt járja az erdőket. Szintén ezeken a vidékeken ismert, hogy az ilyen, éjszaka mozgó, harcias jellegű szellemcsapatokban elhunyt királyokat véltek látni, amint seregeik élén bolyonganak a sötétség leple alatt (pl. Herla, Arthur).

    De ezen éjszakai vonulásoknak igen sokszor kimondott célja is volt. A holtak, démonok seregei a nemrég meghalt bűnösök lelkeit üldözték, néha pedig ők maguk hozták el a gonosz emberre a halált. Az is előfordult, hogy egyszerűen magukhoz ragadták a holtak lelkeit, nem törődve azok származásával. Máskor még elő emberek lelkei (pontosabban másai) is csatlakozhattak hozzájuk egy időre, pl. a boszorkányok éjszakai repüléséről szóló elbeszélések többször is említést tesznek erről.

    Ezt a jelenségkört szokás általánosan a vad hajsza (wild hunt) névvel illetni. Európa legtöbb részén ismerték és félték ezeket a fantom csapatokat, és leírások majd' ezer éven keresztül jelentek meg róluk állítólagos szemtanúk beszámolói alapján. Szóval, ha legközelebb egy késő őszi éjen vadászkürtök hangját hallod, tudd, hogy nem kell aggódni, csak a holtak lelkei járják a vidéket.


    Források:
    Claude Lecouteux: Phantom Armies of the Night: The Wild Hunt and the Ghostly Processions of the Undead
    Jacqueline Simpson, Stephen Roud: A Dictionary of English Folklore

    2013. október 21., hétfő

    Halloween 13 éjszakája: kísértetek elleni amulett

     Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája.


    Bár nem szokványos az én tollamból ilyesmiről olvasni, de hát Halloween közeleg, így ez is belefér…
    Az alábbi amulett az európai néphit szövevényes világa szerint nyújt védelmet a kísértetekkel szemben, és még akár Mindenszentek éjjelén is látogatható a temető, ha zsebünkben lapul.

    Hozzávalók:
    Kis textil zsákocska
    3 berkenye bogyó
    1 makk
    Kis darab fehér gyertyaviasz (korábban megolvasztott)
    Fekete szalag
    Néhány hajszál
    Fehér gyertya
    Zsálya (száraz)
    Izzó szén

    Elkészítés:
    A bogyókat a zsákba szórjuk.
    A makkot és a hajat a viaszhoz kötözzük a szalaggal, majd azt is beledobjuk.
    Meggyújtjuk a gyertyát, és a zacskót fölé tartjuk úgy, hogy bekormozódjon, de ne égjen meg.
    Végül a zsályát az izzó szénre szórjuk, és a zacskót megfürösztjük a füstjében.
    Csak ezután kötjük be a száját.
    Legalább egy napon és egy éjen át testközelben hordjuk.
    Az amulett egy évig hatásos. Egy év múlva pedig a makkot és a bogyókat ki kell vinni az Erdőbe, és elszórni, a többi részét pedig újra felhasználni.


    További érdekességek az Erdő misztériumáról és a tradicionális boszorkányságról: www.azerdesz.hu

    2013. október 20., vasárnap

    Halloween 13 éjszakája: temetői föld



    A holtak testrészeit és a halálhoz köthető dolgokat mindig is különösen nagy mágikus erőkkel bíró hozzávalóknak tartották a varázshasználók, legyen szó európai, amerikai, vagy afrikai szokásokról. Alkalmazása az ősök tiszteletére vezethető vissza, illetve a holtak élők életét befolyásolni képes hatalmába vetett hitre.

    Pár alkalmazási módszer Észak-Amerikából:

    - Az afrikai-amerikaiak vérrel, növényi részekkel és más érdekes hozzávalókkal összekeverve amulettekben, bűbájok során és ártó varázslatok ellen, illetve gyógyításra használták a temetői földet.
    - Gonosz varázslatok kivédése érdekében a földdel be kell dörzsölni a végtagokat, vagy nyakban hordani, esetleg darabjait eltemetni a ház körül.
    - Őrültséget hozó bűbájos zacskók gyakran tartalmazták, az áldozat hajával együtt.
    - Eskütételek esetén egy különleges italt készítettek temetői földből, emberi vérből és rumból. Az ital elfogyasztása megtörhetetlen kapcsot létesített az ősök és az eskütevő között.
    - Miután bedörzsölted vele a kezed, rázz kezet azzal a személlyel, akit el szeretnél varázsolni.
    - Ételbe szórva komoly betegséget hoz.
    - Kutyaharapásra kötve meggyógyítja azt, és elrothassza az állat minden fogát.
    - Szórd szét a legerősebb felmenőd sírjáról származó földet az ajtód köré, vagy hordd a cipődben sóval és piros borssal keverve, hogy távol tartsd a rontásokat.
    - Az ellenséged háza körül szétszórva lelassítja majd őt, lassan elfogyasztja, míg el nem költözik onnan.
    - A csecsemők sírjáról származó földről azt tartották, hogy kivételesen nagy erőkkel bír, és még akár ölni is képes.
    - Egy szerelmi varázslatban a földet ecettel, esővízzel és kilenc vasszöggel keverték össze. Ezt a mixtúrát egy fazékban felfőzték, majd kilenc napig állni hagyták. Aztán még több esővizet és ecetet adtak hozzá, üvegbe rakták, és újabb kilenc napra magára hagyták. Végül szét kellett hinteni a célszemély kertjében, amit követően a tizedik napon az illető bele fog egyezni a párkapcsolat megkezdésébe.


    Források:
    Stephanie Rose Bird: Sticks, Stones, Roots & Bones: Hoodoo, Mojo & Conjuring with Herbs
    Denise Alvarado, Doktor Snake: The Voodoo Hoodoo Spellbook
    Jason Miller: Protection & Reversal Magick: A Witch's Defense Manual
    Leslie Alexander: Encyclopedia of African American History, Volume 1
    Newbell Niles Puckett: Folk Beliefs of the Southern Negro
    Rosemary Guiley: The Encyclopedia of Magic and Alchemy

    2013. október 19., szombat

    Halloween 13 éjszakája – Bevezető és Halloween igaz története


    A ma induló, 13 részes sorozatot Erdész barátommal közösen bocsátjuk útjára. Egészen Halloweenig, minden nap egy újabb kapcsolódó, rövid érdekességet mutatunk be, kissé kötetlen formában. Az írásokat felváltva tesszük közzé, és minden második nap a másikét osztjuk majd meg.

    A kezdeményezés célja, - amellett, hogy szeretnénk megismertetni Olvasóinkat a mondakör érdekességeivel – bemutatni, hogy a hazánkban nagy divattá vált „pogány” acsarkodás ellenére dolgozhatunk együtt, egymást segítve is, és ha két ember ugyanazzal a témával foglalkozik, nem kell feltétlenül egymás ellenségeivé, vagy konkurenseivé válniuk.

    Reméljük, hogy a jövőben többen is csatlakoznak majd célkitűzésünkhöz, és a jövő évi Halloween már nem csak kettőnk munkáitól lesz hangos!


    Halloween igaz története,
    avagy egy hely, ahol végre nem ugyanazt a másolt és valótlan szöveget olvashatod erről a napról...

    Halloween neve az angol All Hallows' Even kifejezésből ered, mely a november elseji mindenszentek ünnep elő-éjszakáját takarja.

    Mindenszentek napja maga, a keresztény vallásnak köszönhetően fejlődött ki, még ha az idők folyamán több pogány elemet is magába olvasztott.

    A 4. század közepére a mediterrán területeken megjelent egy ünnep, melyen a keresztény emberek a római, pogány császárok alatt elhunyt mártírokra emlékeztek meg. Ezen gyakorlat azonban, az 5. századra már különböző vidékeken más és más időpontban zajlott: volt, ahol húsvét környékén, máshol pünkösd vasárnapján, míg Rómában május 13-án (ami egyébként a régi pogány Lemuria fesztivál idejére esett, mikor a holtak szellemeiről emlékeztek meg az emberek). A következő évszázadokban az ünnep fokozatosan a mártírok helyett, a szentek összességére való megemlékezéssé alakult át, és már ebben a formában vették át a Rómától északabbra lévő népek is. De ez nem jelenti azt, hogy a mediterrán földek időpontjait is elkölcsönözték volna, hiszen Írországban például ezt az ünnepet április 20-án ülték meg. Először az angol és német egyház - melyek akkor szoros kapcsolatban álltak egymással - 800-ban tartották november elsején a mindenszentek napját. IV. Gergely pápa pedig, 835-ben már ezt az időpontot tette meg a mindenszentek hivatalos napjának.

    Halloween maga egy, a Brit-szigetekre és környékére korlátozódó ünnep volt a múltban. A mai emberek által oly kedvelt jellegzetességeit fokozatosan nyerte el az idők folyamán: keverednek benne a régi pogány maradványok, a Guy Fawkes napi vigasságok és a keresztény holtak/mindenszentek napi megemlékezések. Az ír-kelta Samhain ünnep hatására már korán elnyerte ez az időszak liminális jellegét, ezáltal olyan időponttá válva, amikor a tündérek világa könnyebben elérhető, amikor manók, különféle szörnyek és más egyéb túlvilági lények járják a vidéket. A Guy Fawkes éjszakáján végzett általános csínytevésekhez lehet visszavezetni a híres "csokit vagy csínyt" (trick or treat) szokását. A halottak napja pedig az elhunytak lelkeit hozta el Halloween idejére.

    Mint ebből is látszik, Halloween nem egy kimondott ősi pogány fesztiválra vezethető ünnep. Mert habár lehet, hogy a kelta szokások hatására mindenszentek előestéjén zajlik, de ettől még rengeteg más, régi és kevésbé régi eredetű elem is megtalálható benne. De talán épp ezért is olyan szép, mert változatosságában nem egy konkrét nép képzeteit rejti magában. Helyette több kor és világnézet sejlik fel benne, elvarázsolva minden vele megismerkedőt.

    2013. október 11., péntek

    A mágikus hit hagyományos elemei

    Eddigi néprajzi olvasmányaim alapján, a következő alapelgondolások vezérlik a mágikus rendszereket:

    1. Rész = egész.
    Vagyis egy tárgynak, növénynek, állatnak, vagy embernek egy része az egész lényt, objektumot tudja helyettesíteni.

    2. Ami egyszer együtt volt, az utána is kapcsolatban marad.
    Tehát pl. az ember által viselt ruhadarabon keresztül, hordás után is lehet hatni magára a személyre. Ehhez nem szükséges, hogy a kontaktus gyakori legyen (pl. egy félig megevett alma is megfelel), de a több együtt töltött idő hatásosabb varázslatokat ad.

    3. Ahogy fent, úgy lent.
    Az égitestek mozgása és az idő befolyással van a mágia kimenetelére.


    4. Hasonló hasonlót vonz. Hasonló a hasonlóra hat.
    Az első esetben, ha valamilyen állapotot szeretnénk elérni, akkor egy ahhoz hasonló cselekedet elvégzésével azt elő tudjuk idézni (pl. ha azt szeretnénk, hogy két ember élete összefonódjon, összekötözünk két babát). A második esetben, ha valamire hatni szeretnénk, akkor egy hasonló tárggyal képesek vagyunk azt véghezvinni. Ez az elv működik a vudu babák esetében is (többek között), de az erdei szömörcsögöt is ezért használták afrodiziákumként.

    5. Az ellentét elűzi az ellentétet. Az ellentét hat az ellentettjére.
    A 4. "szabály" megfordítása, amit akkor alkalmaznak, mikor olyan állapot áll fent, mely ellentétes a kívánttal. Jó példa erre az az általános esővarázslási gyakorlat, mely szerint vizet kell széthinteni egy megadott rituális formában. Ilyenkor a szárazság megszüntetésére vízzel próbálunk hatni, vagyis az ellentétével.

    6. A valóság szimbólumokkal reprezentálható, és befolyásolható.
    Pl. egy bábu jelképezheti az embert, akit aztán rajta keresztül befolyásolni is lehet.

    7. A szimbolikus rituális tett befolyással van a valóságra.
    Pl. egy csomó megkötésével képes az ember "megkötni" a szeleket is, vagy kér embert egymáshoz kötni.

    8. A rituális szavak befolyással vannak a valóságra.
    Többek között ez minden ráolvasás alapja is: a megfelelően kimondott szövegek mágikus erejébe vetett hit.

    9. A megfelelő cselekedet, vagy szavak használatával az ember képes a dolgok rejtett, "mágikus" tulajdonságait aktiválni.
    Pl. amikor egy amulett készítésénél a hozzávalóknak elmondják, hogy milyen funkciókat kell ellátnia: szerelmet hozni, vagy pénzt, esetleg egészséget.

    10. A megfelelő cselekedet és szavak segítségével az ember képes bizonyos szellemi létezőket a maga uralma alá hajtani.
    E szabály az alapja minden olyan varázslatnak, mely valamilyen nem fizikai természetű lény megnevezése által próbálja befolyásolni a valóságot.


    És igen, mindenki jól látja, az "energiák" irányítása nincs a mágikus hitrendszerek alapvető elemei közt. Ez egy mai képzet, mely ugyan nagyon, de nagyon kedvelt, de sok néprajzi alapja nincs (bárhogy is próbálják manapság kitekerni más népek mágikus hitét az emberek). Aki nem hisz nekem, az elolvashatja az Erdész manáról szóló írását.

    2013. október 7., hétfő

    Te ne árts?

    Ahogy lassan haladgatok Emma Wilby Visions of Isobel Gowdie című könyvével, fantasztikus és érdekes dolgok tárulnak fel előttem a boszorkányság és a mágikus szokások természetéről. Ami éppen a legjobban lenyűgözött, az a betegségek és rossz szerencse elűzéséhez kötődő babonák, valamint az összehasonlításuk a hasonló célú, mai mágikus gyakorlatokkal.

    Ha a népi mágiát tekintjük, a betegségek, vagy a szerencsétlenségek eltüntetése az emberek életéből az egyik leggyakoribb oka a varázsláshoz való fordulásnak. Ez nem is csoda, ha belegondolunk, hogy régen egyszerűen nem volt orvos a falvakban, vagy pedig megfizethetetlenül drágák voltak a földművelő emberek számára. Magukat a mágikus rítusokat tekintve, azok általában abból álltak, hogy valamilyen úton-módon átragasszák a betegséget valaki, vagy valami másra. Az, akire átragasztódott a betegség lehetett egy fa (pl. bodza, akinek az emberek régen a lázukat adták), egy állat (pl. egy beteg embernek egy kiskutyával együtt fekve kellett töltenie három napot, hogy az állatba szálljon át a betegség, akit aztán majd megöltek, hogy az ember nyavalyája is meghaljon), de akár ember is (pl. a beteg ruhájának egy darabját a csipkebokorra rakják, és aki először megérinti, átveszi a bajt magára). Csak hogy egy konkrét történést említsek, 1631-ben Elspet Watsone javasasszony (cunning woman) el lett hívva, hogy meggyógyítsa Agnes Donaldsones-t. Elspet el is végezte e betegszobában fekvő asszonyon a bűbáját, ám a munka után elsőnek Agnes lánya lépett be az ajtón. Elspet rögtön ki is jelentette neki, hogy mivel ő jött be elsőnek a helyiségbe, a betegség rá fog átszállni. Így is lett: a lány nem sokkal később ágynak esett, és meghalt.

    A fentiekből már szépen körvonalazható a régiek azon hite, hogy a a betegségek, a rossz szerencse nem vész el, csupán valaki más mellé szegődik. Ennek a hitnek többféle magyarázata is lehet. Az egyik elképzelés szerint, hogy maga a rossz szerencse, vagy a betegség is egy "élő" szellemi lény, melyet elpusztítani ugyan nem tudnak, de más háza tájához küldeni igen. Egy másik elgondolás szerint pedig, ez a hit a sorsra vonatkozó elképzelésekkel függött össze. A sors ugyanis megszabja, hogy valakinek meg kell halnia egy betegségben, de azon lehet változtatni, hogy kinek kell eltávoznia az élők sorából. Így, ha egy beteg a javasasszonyhoz fordult, akkor a feljegyzések szerint az is előfordulhatott, hogy közösen döntötték el, kibe legyen átküldve a betegség, vagyis ki haljon meg a páciens helyett.

    De mielőtt még előre sietnénk, és ezt az egészet leírnánk úgy, mint mint a régi vénasszonyok bolondos babonáit, hadd említsem meg a mai mágikus gyakorlók "energiáit" is. Gondoltál-e már bele vajon abba, hogy ha valaki a házából kiűzi a "negatív energiákat", akkor azok hova mennek? Mert azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy "az energia nem vész el". Tehát ha én kiűzöm az otthonomból a "negatívumokat", akkor azok a szomszédomnál fognak kikötni? Vagy csak a kertemben, ahol majd átjárják a gyümölcsfákat, amiről majd a gyerekeim esznek?

    Megoldást erre a problémára nem tudok kínálni. Nem is nagyon hiszem, hogy lehet. Sokan próbálkoznak olyasmivel, hogy a varázslataik végére odamondják, hogy az "senkinek ne ártson", ami egy ügyes próbálkozás, de mit értünk a senki alatt? Mert amit elűzünk, kiűzünk, eltávolítunk, annak is léteznie kell valahol, legyen szó démonról, ártó entitásról, szellemről, vagy akár "negatív rezgésről". A kérdés inkább az, hogy mennyit bír el a saját bűntudatod? Vagy inkább homokba dugod a fejed, és úgy teszel, mintha ezt nem is olvastad volna?

    2013. október 6., vasárnap

    Madártollak a mágiában

    A régi civilizációk tollakat használtak ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a madarakhoz, azok képviselt tulajdonságaikhoz, vagy akár a másvilághoz és bizonyos istenekhez. Maga a madártoll, mint a szárny része, az égi, felső világhoz való tartozást, az égbe emelkedő erőt, és az égi eredetű hatalmakat szimbolizálja. A mai mágikus tanok alapján a tollakat a gördülékenyebb kommunikáció elősegítéséhez lehet (többek között) általánosságban felhasználni.

    A szibériai sámánok madártollas köpenyeket viseltek, egyrészt azért, hogy védelmezze őket, és másrészt pedig azért, hogy segítse őket a testük elhagyásában, és a másvilágra való eljutásban.

    A madártollak fétisekként is funkcionálhatnak. A sámánok, különleges szövegek, dalok segítségével, képesek voltak (és még ma is azok), hogy a fétisekben lakó szellemekkel tudassák a betöltendő szerepüket, és cselekvésre csábítsák őket.

    Az észak-amerikai őslakosok ajándékoknak tartották a tollakat, melyeket szerintük gyógyításra és varázslásra lehetett használni. Ugyanitt, az embereken viselt madártollak száma és fajtája, valamint az, ahogy hordták őket, jelképezte az személyek törzsbeli státuszát. A fehér tollakat pedig a barátság zálogának mondták, míg az élénk színű tollakat "jó gyógyszernek", a fekete tollakat pedig átkozottnak, és csak a boszorkányok által használtnak tekintették.

    Tahitin azt gondolták, hogy ha az ellenséged elfogad tőled egy csokor piros tollat, soha többé nem lesz képes ellenállni neked, és mindig győzedelmeskedni fogsz felette.

    Egy európai babona alapján, ha a menyasszony csokrába egy tollat tesznek, a vőlegény tudta nélkül, mindketten gazdagok lesznek. Egy másik szerint pedig, ha az ember lába elé esik egy madár tolla, azt fel kell venni és megtartani, mert képes távol tartani minden gonoszt.

    A különböző madártollakat különféle mágikus célokra is fel lehet használni:

    Galamb: szerelem (különösen a hosszan tartó). Magadon hordva megelőzi, hogy mások rád erőszakolják az akaratukat. Amerikában azt tartották, hogy szerencsétlen dolog a tollait a kalapban viselni.
    Sas: védelem, hatalom. Egy angol szokás szerint, ha az ember távol akarja tartani a ködöt a kertjéből, annak a négy sarkába sastollakat kell akasztani.
    Lúd: szerelem vonzása, sövény átlépése.
    Sólyom: védelem.
    Strucc: igazság.
    Bagoly: bölcsesség, éjszaka misztériumai, védelmező amulett. A szibériai népek a gonosz ellen használták, és több észak-amerikai törzs is ezzel díszítette rituális öltözékeit boszorkányok elleni védelemért. A kazakok pedig élő baglyokat kaptak el, hogy kitépjék a pihetollaikat a farkuk alól, melyekről azt mondták, hogy szerencsét hoznak (a madarakat aztán szabadon engedték).
    Sirály: utazás
    Fecske: szerencse.
    Ökörszem: biztonságos utazás.
    Pulyka: szerencse, védelem, akadályt képeznek a szerencsétlenségek előtt.
    Daru: tudás.
    Páva: szemmel verés ellen, ám sok helyen szerencsétlennek tartották a tollait, rajta a "szemet" pedig kimondottan gonosznak.
    Vörösbegy: egy élő példányból származó toll nagyon jó amulett tud lenni.
    Holló: túlvilág. Ázsiában azt mágikus erőt tulajdonítottak a tollainak, és aki őket viselte, soha nem lehetett legyőzni csatában. A finnek rossz szerencsét hozó madárnak tartották, habár a szárnya alatt elvileg lapul egy toll, mely képes szerencsét hozni.


    Források:
    Cora Linn Daniels, C. M. Stevans: Encyclopedia of Superstitions, Folklore, and the Occult Sciences of the World
    G. J. C. Bois: Jersey Folklore and Superstitions Volume Two
    Marie Trevelyan: Folk-lore and Folk-stories of Wales
    Edward A. Armstrong: The Folklore of Birds (Collins New Naturalist Library, Book 39)
    Clarence Thomas Hurst: Southwestern Lore, Volumes 21-25
    T. F. Thiselton Dyer: Folklore of Shakespeare 1883
    Asian Folklore Studies, 38.
    Lawrence Kilham: The American Crow and the Common Raven

    2013. szeptember 30., hétfő

    Őszi magok mágikus hasznai

    Dió - Juglans regia

    Ha egy boszorkánynak az ölébe egy diót ejtettek, az addig nem tudott felállni, míg a magot az ölében hagyták, legalábbis a néphagyomány szerint. Az ókori rómaiak ezt a termést Juno istennővel kapcsolták össze, így az ő tiszteletére szóló rituálékban érdemes alkalmazni. Valaha a nők azért hordták maguknál, hogy elősegítse a termékenységüket. Illetve azt is mondták róla, hogy ha bárki ad neked egy zsák diót, akkor minden kívánságod teljesülni fog.


    Mogyoró - Corylus avellana

    Svédországban azt mondják a mogyoró terméséről, hogy képes az embert láthatatlanná tenni. Angol hagyományokban szerelmi jósláshoz használták, aki pedig a magot körülvevő rostszálakba csomót tudott kötni, biztosra vehette, hogy hamarosan megházasodik. Devonshire-ben (Anglia) a menyasszonyoknak, mikor kiléptek a templomból, egy öregasszony egy zacskó mogyorót adott, mely a termékenységet volt hivatott jelképezni. A wales-i emberek pedig a szerencse szimbólumának gondolták, és mindig tartottak belőle egyet a házban, amikor pedig az már teljesen elrothadt, a kandallóban égették el, hogy a szerencse ne hagyja el a házat. Egyes helyeken azt mondták, hogy ha az éven sok mogyoró terem, akkor sok házasságon kívüli gyerek is fog születni.


    Mandula - Prunus dulcis

    A mediterrán vidékeken esküvők alkalmával használják a mandulát mind díszként, mind pedig falatozni valóként, hogy az boldogságot és termékenységet hozzon az ifjú párnak. A zsidó hagyományokban a rejtett bölcsesség szimbóluma, valamint az isteni kegyeleté. Szemhez hasonló formájának köszönhetőek pedig azt mondják róla, hogy megvéd a szemmel veréstől.


    Makk - Quercus spp.
     

    A kontinens egyes részein a holtak kezébe raktak makkokat. Ha egyet a zsebedben hordasz, akkor az segíthet megőrizni a fiatalságot, az egészséget és a vitalitást, de még a reumát is megelőzi, vagy csak megvéd az időjárás szeszélyeitől. Három darabbal a zsebedben pedig, már fiatalabbnak is fogsz tűnni a korodnál. Valaha az ablakokba rakták őket, hogy megvédje a házat a villámcsapástól. A gyerekek nyakába akasztva megoltalmazza őket mindennemű veszélytől. Mint fallikus szimbólum a termékenység egyik fontos jelképezője.


    Bükkmakk - Fagus sylvatica

    A magjainak fogyasztása elvileg segít az embernek kreatívabbá válni. 


    Gesztenye- Aesculus hippocastanum

    Azt mondták a vadgesztenyéről, hogy követi a szerencse, és épp ezért hordták maguknál a termését az emberek, hogy nekik is jusson valami hűséges kísérőjéből. De viselték még reuma ellen is, melyre egy előírás szerint nyakláncot kellett belőle készíteni, amihez a gesztenyéket egy reumától még nem szenvedett gyerek kellett, hogy összegyűjtse. Spanyolországban viszont, már az aranyeres problémák megelőzésére és kezelésére hordták, ami azért is érdekes, mert a gesztenyéből készült pakolás, vagy krém kiválóan kezeli az ilyen jellegű panaszokat.


    Források:
    S. P. Malhotra: World Edible Nuts Economy
    Geoffrey W. Dennis: The Encyclopedia of Jewish Myth, Magic and Mysticism
    Ellen Frankel, Betsy Platkin Teutsch: The Encyclopedia of Jewish Symbols
    Cora Linn Daniels, C. M. Stevans: Encyclopedia of Superstitions, Folklore, and the Occult Sciences of the World
    Donald Watts: Dictionary of plant lore
    S. Baring-Gould: A Book of Folklore

    LinkWithin

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...