Hagyományok, népek és neopogányok

A mai ember a sok stressz, rohangálás és a közösségi média özönének közepette teljesen eltávolodott felmenőinek világnézetétől, életvitelétől és szokásaitól. Ami egyrészt érthető is, hiszen ma már igen kevesen művelnek a fejlett országokban földet, sőt, sokan még azt sem tudják, hogy mit is csinálnak pontosan, amikor a tehenet fejik. Másrészt viszont szomorú, mert így felbecsülhetetlen eszmei értékektől vonjuk meg önmagunkat és gyermekeinket is. Mert nem szabad elfelejteni, hogy ezek a szokások évezredek hagyatékait tartalmazzák, melyekben olyan ősi emberi vágyak és bölcsességek nyilvánulnak meg, amik időn és téren át összekötő kapcsot képeznek a népek tagjai között. Talán ezért is a mai földközpontú vallások egyik nagy vonzereje, hogy valamilyen úton-módon megpróbálják a modern életbe is beilleszteni a mára elfeledett, mély jelentésekkel bíró, régi hagyományokat és szokásokat.

Az egyetlen probléma, ami itt Magyarországon a neopogány hagyomány-felélesztéssel adódik az, hogy másik kultúrák szokásait próbáljuk felvenni. Tekintve, hogy a wicca és a többi irányzat alapvető írásai angol, vagy amerikai szerzők tollából erednek, ez nem is olyan meglepő. A vezető amerikai írók általában a keltáktól, az angolszászoktól, vagy az északi népektől származnak, így ők természetesen ezen emberek hagyományaira is fogják alapozni a pogány vallási gyakorlatukat. Mi pedig, ahogy a könyveikből tanulni próbálunk, az ő népeik hagyományait szintén elkezdtük átvenni. Sőt, mondhatom azt, hogy sokszor majmolni is.

Természetesen mindenkinek a maga személyes ügye, hogy éppen milyen vallást szeretne követni, miben szeretne hinni. Nyugodtan lehet valaki magyar származású, és közben tanulhat druidának, vagy éppen seidhkonának. De felmerül a kérdés, hogy ha nem abban a szellemiségben nevelkedett, ami ezekből az eredeti pogány vallásokból fejlődött ki, attól vajon még át tudja-e élni ugyanazt, ugyanakkora súllyal, mint egy ebben felnőtt ember? Könnyű azt mondani, hogy manapság már nincsenek akkora különbségek egy-egy nemzet világszemlélete között, de azt hiszem, aki élt már tartósabban külföldön, az tisztában van vele, hogy ez mennyire nem igaz. A vallási hagyományok természeti környezetére vonatkozóan pedig még jobban ráillik ez a probléma: mert képzeljük csak el, hogy mekkora különbség is van a között, ha a téli napfordulókor hamar lemegy a Nap, vagy ha egyáltalán fel sem kel.

De Magyarországon nem divat magyar neopogánynak lenni. Ami egyrészt betudható a "nagymagyarok" szélsőséges viselkedésének, árpádsávos zászlóikkal, és a képtelen szíriuszi-gyógyító-sumer-Jézus-táltos elméleteikkel. Másrészt pedig annak, hogy nincs egy kidolgozott, és történelmileg megalapozott rendszer se, mely a magyar hagyományokat lefordítaná a mai ember számára is érthető és használható módra. Az érdeklődők vagy elvesznek a néprajzi írások száraz nyelvezetében, vagy pedig bele sem mernek kezdeni a látszólagos reménytelen, túlzottan is keresztény helyzet miatt. Mert lássuk be, nekünk soha nem lesz egy olyan szépen kidolgozott panteonunk, mint a görögöknek, vagy az egyiptomiaknak. Tisztán "ősmagyar" hagyományokat sem nagyon tudunk felmutatni, sem egy kerek egész ősvallást felállítani. Helyette be kell érnünk azzal, ami ránk maradt: egy hitrendszerrel, mely ugyan magyar, de nem "csak magyar", hiszen kibővült a környező germán és szláv népek hitével, valamint a kereszténység hatásaival is. Tudom, ez nem olyan csábító, mint a Morrigan, Loki, vagy éppen a dühöngő Káli, de ez legalább a miénk, és az őseinké.