2013. november 30., szombat

Növények a mágiában: puszpáng

A növény minden része mérgező!

Latin név: Buxus sempervirens
Nem: maszkulin
Elem: föld
Égitest: Szaturnusz, Plútó
Felhasználható: halál, öröklét, védelem, egészség
Istenségek: Hádész, Cybele, Mercurius
Róla álmodni: jó szerencse a szerelemben; hosszú, boldog élet, nagy családdal és jó házassággal


Már az ókortól kezdve azon növények közé tartozott, melyek a halált és az örök életet jelképezték. Ez a szokás a közelmúltig fent is maradt Angliában, ahol több helyen használták temetések alkalmával. Az ágaiból egy nagy csokorral kihelyeztek a ravatal közelében, és a temetés résztvevői mind elvettek belőle egyet-egyet, hogy aztán a koporsóra dobják őket, mielőtt azt elhantolták. A római-brit időkből származó temetési helyeken is leltek belőle ágakat a sírokba helyezve. Valószínűleg a halállal való ilyen szoros kapcsolata miatt mondták azt róla Dorset-ben, hogy ha a virágzó ágát a házba viszik, akkor ott valaki hamarosan meg fog halni.

Általánosságban mégsem tartották szerencsétlenséget hozónak a puszpángot, sőt, épp ellenkezőleg. Azt mondták róla, hogy szerencsét hoz, illetve megtöri a varázslatokat. Volt, ahol sövényeket ültettek belőle, hogy távol tartsa a pestist. A papok által megáldott (mely általában virágvasárnap történt) ágait a kisbabák bölcsőjébe helyezték, hogy ne tudják a tündérek elcserélni őket. Amerikában egy szerelmi jóslást is ismertek a levelekkel: a forró tűzhelyre kell helyezni egyesével a leveleket, és elnevezni őket egy-egy potenciális társ nevével. Amelyik személyt reprezentáló levél a jóslást végző felé zsugorodik össze, lesz az illető jövendőbelije, míg az a személy, akinek a levele az ellenkező irányba fordul, kerülni fogja. Hildegard von Bingen pedig art írja róla, hogy ha gyakran megdörzsöljük egy ágával a szemünket, majd a felsőtestünket, a fejünket, és újra a szemünket, egészségesebbé fog tenni minket. Angliában továbbá, a karácsonyi zöldeket gyertyaszentelőre puszpángra cserélték le, amit aztán húsvétig fent is hagytak. A görög hagyomány szerint pedig Kupidó nyilai is ebből a fából készültek.


Források:
Christopher McIntosh: Gardens of the Gods: Myth, Magic and Meaning in Horticulture
Priscilla Throop: Hildegard Von Bingen's Physica
Donald Watts: Dictionary of plant lore

2013. november 24., vasárnap

Boszorkánnyá válás mikéntje

Hogyan lehet valakiből boszorkány?

Gondolom minden kezdő, vagy akár érdeklődő fejében megfordult már ez a kérdés. Az Interneten és a különféle könyvekben általában valamilyen beavatási szertartást írnak le a boszorkánnyá válás módjaként, melyben a magukat boszorkánynak valló emberek másokat is felruháznak ezzel a címmel. Ez persze azt is magával vonja, hogy az avatást mindig egy, már létező boszorkányközösségnek kell végeznie. Modern korunk ehhez még  létrehozta az "önavatás" fogalmát is, azok számára, akik nem tudnak, vagy nem akarnak valamilyen társasághoz tartozni, ám boszorkánynak szeretnék érezni magukat. Csakhogy, felmerül a kérdés, vajon mi a helyzet a múlt, még nem angol anyanyelvű személyek által írt könyvekből tanult boszorkányaival? Vajon ők is hasonlóan cselekedtek? Nos, ezt a feltételezést rögtön ki is zárhatjuk: a mai történészek és néprajztudósok, ha sok mindenben nem is, de abban egyetértenek, hogy boszorkánytársaságok a múltban nem léteztek. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem volt egy olyan közösség se, mely egy kokrét szertartás formájában beavathatott volna bárkit is a rejtelmeibe.

A fentiek persze nem jelentik azt, hogy egy-egy boszorkányjelölt ne tanulhatta volna az "ördöngös mesterséget" valaki mástól. Periratokban is sokszor szerepel, hogy valakit az egyik rokona, esetleg közeli ismerőse, szomszédja ismertetett meg a mesterséggel. Arról viszont már nincs pontos információnk, hogy ez hogyan is történt (leszámítva persze a részletes beszámolókat a különféle szabbati beavatásokról, ördögszövetségekről és istentagadásokról). A recensebb magyar anyagokat tekintve, a tudás megszerzésének a módja magában foglalja a boszorkányok (pontosabban boszorkányok lelkeinek) kilelését éjszakai mulatozásuk során, vagy a szellemek hadaival való személyes találkozást. Ahogy Pócs Éva írja: "leggyakoribb formája szerint a téli napforduló valamely ünnepén vagy újhold péntekjén, illetve Szent Györgykor a keresztúton, vagy lucaszéken a templomban, bűvös körben felismerhetők a boszorkányok, illetve ugyanezekkel a módszerekkel beavatás nyerhető a boszorkányságba."

Ennél az összefoglaló mondatnál változatosabb példákat lehet lelni Szendrey Ákos A magyar néphit boszorkánya című könyvében, melyből most egy érsekcsanádi fiatal menyecske esetét szeretném kiemelni, aki egy öregebb boszorkánytól kívánta megtanulni a mesterséget. A leírás szerint, éjfélkor, alvó férjeik mellé seprűket raktak maguk helyett, majd tilóra ültek, és az öregebb kiáltására, egy nagy erdőben találtak magukat. Itt először a boszorkány bemutatta a fiatal nőnek, hogy milyen kellemetlen is lesz Isten számára, ha boszorkánnyá válik, aki azonban ettől nem hátrált meg. Mire legközelebb egy nagy fenyőfához értek, ami alatt különböző korú nők cikáztak. Itt az öregasszony figyelmeztette, hogy nem szabad megijednie semmitől sem, majd elvezette a "hétszarvú ördöghöz". Az ördög próbálta elijeszteni, de a menyecske nem illetődött meg, de ezután még újabb három félelmetesebbnél-félelmetesebb próbát is ki kellett állnia. Ám ő mindet hősiesen bírta, így megtanulhatta a "bűvösbájosságot", melyre érdemesnek mutatta magát.

Ez a beszámoló első olvasásra puszta fantáziálásnak tűnhet. Talán csak az is volt, de mégis olyan elemeket hordoz magában, melyek több más, nem keresztény eredetű népi elképzelésekkel is igen erős párhuzamokat mutatnak. Ez egyik ilyen elem, hogy a jelöltnek valamilyen formájú próbán kell átesnie. A varázsművészetekbe beavatottak közt minden kontinensen ismertek olyan esetek, melyekben a beavatás alatt ijesztő szellemek jelennek meg a jelöltnek, akinek nem szabad félelmet mutatnia feléjük, vagy pedig meg kell tanulnia nem félni őket. Más magyar boszorkányavatásról szóló történetek is említenek ilyen jellegű próbákat, melyet le kell küzdenie a tudásra vágyónak: rémisztő szörnyek jelennek meg előtte, malomkövek záporoznak rá, kígyók és békák közelítenek felé. Aki meg tudja őrizni önuralmát mindezek mellett is, abból lesz csak a "tudós".

A másik fontos elem, ami a menyecske példájából kitűnik, az, hogy a beavatás, a tudás megszerzése nem egy fizikai szertartás, hanem egy látomásélmény során zajlik le. A menyecske is éjszaka, tehát álmában éli át az elbeszélt utazást. A férje mellé, az ágyba helyezett seprű a saját magyarázata arra, hogy miért is nem vette észre a férfi, hogy éjjel "eltávozott" mellőle, és sok hasonló, boszorkányi repülésről szóló beszámolóban előfordul Európa-szerte. A tilón való utazás, mely pillanatok alatt megy végbe, szintén tipikus látomásélmény elem, hiszen nyilvánvaló, hogy ilyesmi fizikai képtelenség. A nem anyagi világból való kimozdulásra utalnak más boszorkánnyá válási módszerekben is az olyan elemek, melyekben valamilyen lehetetlen tettet kell végrehajtani: két szalmaszálra ráállni, katángkóró létrákat megmászni, stb. Ezek a fizikai test számára kivitelezhetetlenek, csupán ez képes rájuk, aki el tudja hagyni szabad lelkével, másával testét. Ezzel pedig már is eljutottunk a legalapvetőbb eleméhez a beavatásnak, vagyis hogy a jelölt egyedül (vagy tapasztaltabb mesterségbeli tanár esetén az ő segítségével) ki kell hogy tudja léptetni lelkét a testéből, így látomásélményekben, általuk pedig beavatásban, részesülve.

Mindezek áttekintése után a következőképpen lehetne felvázolni a múlt boszorkánnyá válási módszereinek lényegét: a jelöltnek valamilyen módon el kell jutnia a szellemek világába, ahol az ott lakóknak be kell bizonyítania, hogy érdemes az általuk megszerezhető tudásra.
A múltból visszatérve a jelenbe azonban felmerül a kérdés, most akkor melyik is az "igazi" beavatási módszer?
Véleményem szerint, a mai, emberek által elvégzett szertartásoknak is megvan a helye a modern boszorkányság közösségi gyakorlatában. Az ilyen alkalmak nagyon fontosak, mind a boszorkánytársaságok, mind az azokba bekerülők számára. Tisztában vagyok vele, hogy milyen óriási élmény is tud ez lenni a kezdőknek, hiszen ez az ő "nagy" pillanatuk, mely sokszor sorsfordító élménynek is bizonyul egy-egy embernek. De azt sem szabad elfelejteni (mint oly sokan teszik), hogy az igazi boszorkányság ott kezdődik, ahol a szabad szemmel látható világ véget ér, legyen szó beavatásokról, vagy varázslatokról.


Források:
Szendrey Ákos: A magyar néphit boszorkánya
Pócs Éva: Hiedelemszövegek I.
Pócs Éva: A boszorkányszombat és ördögszövetség népi alapjai Közép-Délkelet-Európában (Ethnographia 103.)
Mircea Eliade: A samanizmus: az eksztázis ősi technikái
Emma Wilby: Cunning Folk And Familiar Spirits: Shamanistic Visionary Traditions In Early Modern Witchcraft and Magic
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland

2013. november 16., szombat

A boszorkányság hagyományos alapjai


Manapság nagy a kavarodás pogány körökben azt illetően, hogy mi is a boszorkányság, és mi nem. Vannak, akik e téren csupán a saját meglátásaikra és érzelmeikre hagyatkoznak, míg mások (mint pl. én is) próbálnak a múlt ködös feljegyzéseiből egy történelmileg megalapozott megközelítést találni. Ám ha a régmúltból származó feljegyzéseket olvassuk, óhatatlanul is szembetaláljuk magunkat pár nehezen meglátható, de igen jelentős problémával. Először is, a feljegyzések, melyekhez hozzáférésünk van boszorkányokat illetően, mind az ő praxisukat elítélő személyektől származnak, akik írásaikkal épp azt akarták bebizonyítani, hogy amit a boszorkány csinál az ördög műve, vagy pedig egyszerű képzelgés. De ez még a könnyebben érzékelhető akadály. A másik nehézség ugyanis igen mélyen rejtőzik bennünk, és a mindennapi életünk szerves része: a saját, modern, "felvilágosult" világszemléletünk. Ennek köszönhetően a régi emberek elbeszéléseit a számunkra alapvetően lehetetlennek tartott eseményekről (állattá változás, éjszakai repülés, stb.) hajlamosak vagyunk egyszerű képzelgésnek leírni, a helyett, hogy megpróbálnánk felfedni valós jelentésüket. Ez az oka továbbá annak is, hogy manapság a boszorkányság alapjait folyamatosan a New Age és a 19-20. századi ezoterikus hagyományok nyelvezetével és fogalmaival próbálják leírni, megjegyzem, elég sikertelenül. Mert az energiák és asztrál síkok nem tükrözik hűen azt, amit a múlt emberei képzeltek a mágiáról, vagy a másvilágról, bárki, bármit is mondjon. Ahhoz, hogy az autentikus alapokhoz eljussunk, a múlt népi hitvilága felé kell fordulnunk, azon világszemlélet felé, melyben az emberek legtöbbje számára a boszorkány még általános valóságnak számított, nem pedig a Harry Potter filmekben látott fiktív alaknak.

Most én itt hét olyan sarkalatos pontot fogok felsorolni a régi emberek világnézetéből, mely már szilárd alapot tud adni egy boszorkányi gyakorlat működéséhez. Vagyis azt próbálom bemutatni, hogy egy kora újkori boszorkány hogyan is szemlélhette a világot, és ebben a szemléletben hol is helyezhette el magát. A boszorkányság hagyományos alapjai ebben az értelemben tehát azokat a világszemléleti, és hitbeli elgondolásokat takarják, melyek együttesen egy olyan valóságot alkotnak az egyén számára, melyben egy személy képes boszorkányként funkcionálni.
A pontok pedig a következőek:

1. Animizmus
Nagyon durván leegyszerűsítve: mindennek lelke van. Tekintve, hogy a Pallas nagylexikona szerint is ez "a földkerekség összes vallásainak egyik közös gyökérszála", gondolom nem kell nagyon magyarázni, hogy miért is került ebbe a felsorolásba, és annak is az elejére.

2. Mágikus hit
Mely szerint bizonyos cselekvések elvégeztével az ember képes egy óhajtott történést előidézni. Bővebb leírás róla itt található.
Amit még fontos a mágikus hittel  kapcsolatban megjegyezni, hogy egy boszorkány nem attól lett boszorkány, hogy ő varázslatokat végzett, mint ahogy a mágia sem volt a boszorkányok privilégiuma. A múltban a varázslatok erejében a legtöbb ember hitt, így a szinte mindenki valamilyen formában alkalmazta is őket. A lányok és fiúk szerelmi bűbájokat végeztek, az asszonyok ráolvasásokat mondtak a kenyérre, hogy jól megkeljen, mások a vetéskor a búzát bűvölték, hogy nagyra nőjön. Az ilyen apró mágikus cselekedetek átszőtték az emberek életét. Ám ugyanez a hit tette lehetővé azt is, hogy elhiggyék valakiről, hogy az illető képes egy viaszbábuval embereket megbetegíteni, vagy egy fonalra kötött pár csomóval impotenciát előidézni, vagyis olyan cselekedeteket véghezvinni, melyekkel a boszorkányokat oly gyakran vádolták.

3. Lélekképzetek
Manapság úgy tekintünk egy emberre, mint aki egy testből és egy lélekből áll, ahogyan a keresztény egyház tanítja. A régi korok embere számára ez nem volt ilyen egyértelmű. Egyes szibériai népek pl. akár hét emberi lelket is megkülönböztettek, míg mások csak kettők. Ami az európai hagyományokat illeti, itt sem beszélhetünk egységes elképzelésekről, de azt el lehet mondani, hogy általánosan ismert volt egy fizikai testéből kilépni képes lélekforma, mely át tudott jutni a holtak (esetleg tündérek) birodalmába, ott kommunikálni tudott a "helyiekkel", valamint nagy távolságokat tehetett meg rövid idő alatt a fizikai világban, legtöbbször repülve (önmagában, vagy valamilyen állaton, hétköznapi tárgyon). A magyar szövegek általában másként utalnak erre a lélekformára.

4. A másik világ(ok)
A múlt emberei számára magától értetődő volt, hogy létezik egy túlvilág, ahol a holtak lelkei "élik" életüket valamilyen formában. Ám a halott ember lelke több túlvilágra is kerülhetett, így pl. a kora újkori Skóciában az elhunytak lelkeit meg lehetett találni az tündérek hegyek alatti palotáiban, vagy a purgatóriumban, esetleg a mennyben, vagy pedig a pokolban. Mint ez a példa is mutatja, a keresztény és az azt megelőző vallások túlvilágképzetei együtt éltek tovább a néphitben, kiegészítve egymást. Ezekre a helyekre az élő emberek másai is ellátogathattak (véletlenül, önszántából, vagy éppen elrablással), és onnan információkat hozhattak vissza.

5. Másféle lények
Mind a már említett másvilági helyeken, mind a fizikai világ egyes kitüntetett helyein éltek olyan lények, melyek nem emberek holt lelkeiként voltak számon tartva. Ilyennek mondhatóak a szépasszonyok, a brownie-k és elfek, a tündérek, a boszorkányok egyes familiárisai, és még hosszan sorolhatnám. Az emberek felé ezek a lények nagy része ambivalens volt, ám nagy büntetéseket tudtak kiszabni, ha az általuk elvárt tabukat valaki megszegte. Épp ezért az emberek inkább a jóindulatukat próbálták elnyerni különféle, kisebb-nagyobb áldozatok felajánlásával. Ám voltak olyanok is közöttük, akik kimondottan ártónak számítottak, és akiket mindenki jobbnak látott messzire elkerülni.

6. Kapcsolatok
Az emberek képesek voltak a már említett másvilágokba ellátogatni, illetve a "másféle" lényekkel találkozni. Ám egy egyén életében csupán párszor fordultak elő ilyen esetek (de az is megesik, hogy egyáltalán nem), általában élete bizonyos kritikus pontjain (pl. életveszélybe kerülés, súlyos betegségek, stb.). Amit még fontos itt megemlíteni, hogy ez a találkozás legtöbbször valamilyen módosult tudatállapotban történt. Ott van például az a tipikus eset, amikor valaki elalszik egy olyan helyen, amit a tündérek kedvelnek, mire a tündérek elrabolják őt, vagy éppen jól megtáncoltatják. Ami az elbeszélésből nem tűnik ki elsőre, hogy a táncolás vagy elrablás nem éber állapotban történt, hanem az illető álmában, melyet ő valóságként élt meg. Ugyanis a múltban az emberek nem tettek különbséget hétköznapi és módosult tudatállapotok, vagy éppen a fizikai valóság és a látomások, álmok között. Így a történetekből sokszor nem tűnik ki, hogy az, amit az főhős átélt nem a mai értelemben vett hétköznapi valóságban történt meg, hiszen akkoriban egy mostani "természetfeletti esemény" is teljesen természetesnek számított.

7. Mediátorok és specialisták
A 3-6. pontokban szereplő tételeket (lélekképzetek, másvilágok, másféle lények, kapcsolatok) egyes emberek igen mélyen ki tudták ismerni, olyannyira, hogy aztán belőlük lettek a közösségük mediátor alakjai, és különböző természetfeletti specialistái, akik közvetíteni tudtak az emberek közössége és a másik oldal létezői között. Ilyen személy abból lett, aki valamilyen krízis (vagy személyes keresés) következtében kapcsolatba került a másik oldallal és lényeivel, ami által egy szoros és tartós együttműködést tudott kiépíteni velük. Az ilyen specialisták az első találkozást követően képesek voltak saját akaratukból is előidézni ilyen találkozásokat, hogy segítséget kérjenek, vagy tudást szerezzenek másvilági ismerőseiktől. Ehhez pedig hozzá tartozott az is, hogy az illető képes legyen a saját mását akarata szerint kiküldeni mind a másvilágba, mind a földi világba. És ezzel el is jutottunk a boszorkányokhoz, akik szintén ebbe a kategóriába tartoztak.


Források (a teljesség igénye nélkül):
Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok: mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban
Pócs Éva: Tündérek, démonok, boszorkányok
Pócs Éva: Eksztázis, álom, látomás: vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben
Emma Wilby: Cunning Folk And Familiar Spirits: Shamanistic Visionary Traditions In Early Modern Witchcraft and Magic
Emma Wilby: The Visions of Isobel Gowdie Magic,Witchcraft and Dark Shamanism in Seventeenth-Century Scotland
Claude Lecouteux: Witches, Werewolves, and Fairies: Shapeshifters and Astral Doubles in the Middle Ages
Mircea Eliade: A samanizmus: az extázis ősi technikái

2013. november 6., szerda

Kedves Pogány, ki angol szövegeket fordítasz!

Kedves angol "boszorkányos" szövegeket fordító!

Hozzád szólók most, kit tudom, hogy a legjobb szándék vezérel. Mert tisztában vagyok vele, hogy milyen nehéz is bármilyen magyar irodalmat találni, ha az ember a mágia, a wicca, a pogányság, vagy a boszorkányság felől érdeklődik. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy Te csak azt szeretnéd, hogy másoknak egy kicsit könnyebb dolguk legyen ezen a téren, ezért is rakod ki az Internetre a nehezen fellelt, és lefordított angol szövegeket.

De kérlek, sőt, könyörgök hozzád, fordíts helyesen!!!!

Az rendben van, hogy bizonyos angol és a mai pogányságban gyakran használt kifejezéseknek nincs pontos magyar megfelelője. Ilyen szavak pl. a the Wheel of the Year, faery triad, maypole, chant, smudge, és még sorolhatnám. Habár az kissé zavaró lehet a kezdőnek, ha ugyanazt a fogalmat más-más szavakkal jelölik az egyes magyar fordítások, de ezt egyszerűen meg kell szokni, hiszen a fordítási munka természetes velejárója.

Az viszont nincs rendben, amikor bizonyos szavakat szó szerint fordítanak le, mikor az adott mondaton belül átvitt értelemben, vagy nem az eredeti jelentésükkel szerepelnek. Ez mondjuk a bonyolultabb eset, hiszen hiába olvassa el valaki a magyar szöveget, lehet, hogy a félrefordítás fel sem fog tűnni. Ami viszont nekem mindig kiszúrja a szemem, az az, amikor a növények neveit fordítják félre. Mert bizony mennyivel egyszerűbb egy-egy angol növény nevét beírni a Sztaki szótárba, mint leülni, megkeresni a Google-ban az angol név alapján a latin nevet, majd a latin után a magyart. Pedig csak ezzel, a jóval bonyolultabb módszerrel lehet pontos adatokat közölni magyarul is. Mert nem egy növény a ground ivy és a borostyán, a dogwood és a kutyafa (vagy akár a húsos som), az acacia és az akác, az american mandrake és a mandragóra, sőt, még Hermione Granger is rosszul tudja: monkshood (Aconitum napellus, sisakvirág) és wolfsbane (Aconitum vulparia, farkasölő sisakvirág) sem ugyanaz a növény. Míg más szavak könnyen ugyanarra a növényre utalnak: laurel és bay, whitethorn és hawthorn, de még a corn szó is jelenthet egyszerűen csak szemes terményt is a kukoricán kívül. Mint ebből is látszik, ez nem egy egyszerű feladat. És a rossz fordítás akár komoly következményekkel járhat, ha pl. valaki a ezért fogyaszt el egy egyébként mérgező növényt.

Persze azt lehetne gondolni, hogy ez csak a tinik által készített weblapokat érinti, ám ez koránt sem igaz! A minap talán a legnépszerűbbnek mondható magyar neopogány információkat szolgáltató oldalon is egy ilyen félrefordítást. Aminek persze különösebb következménye nincs is, hiszen ha kökény helyett fekete galagonyát használunk fel a mágiánkban nem lesz tőle semmi nagyobb bajunk (legfeljebb nem sikerül az adott varázslat). Még az sem olyan vészes, ha az ogham abc-be olyan növényt rakunk be, mely nincs is ott (habár kissé zavaró lehet a hagyomány követőinek). De mi van akkor, ha egy ilyen baki miatt az életünk, vagy egy szerettünk élete kerül veszélybe?

Tehát kérlek Téged, kedves neopogány, ki angolról magyarra fordítasz, légy nagyon körültekintő és alapos!

Előre is köszönöm!

Virág

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...