2017. december 13., szerda

Boszorkányiskola 37. lecke: Luca napja



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminchetedik leckéjén! Ezúttal megismerjük Luca napját és a hozzá tartozó hagyományokat.
~ ~ ~

Luca napja (dec. 13.) és Luca éjszakája (dec. 12. éjjele) a magyar néphitben kiemelkedő helynek örvendett a hozzá kapcsolt különféle babonáknak és szokásoknak köszönhetően. Ezt tartották az év leghosszabb, vagy legsötétebb éjszakájának, amikor a boszorkányok járják a környéket, míg Luca asszony arra figyel, hogy ki töri meg az ekkori munkatilalmakat, az emberek pedig védelmező praktikákat végeztek, varázsoltak és termékenységet bűvöltek.

Legsötétebb éjszaka
Luca a téli napfordulós ünnepek közé tartozik, habár ha megnézzük a naptárunkat, akkor láthatjuk, hogy jócskán megelőzi annak a valós napját. Ennek pedig az évszázadok folyamán bevezetett különféle naptári változtatások az okai. Az ezzel az éjszakával kezdődő időszakot egészen vízkeresztig (jan. 6.) különösen veszélyesnek tartotta a néphit. Egyrészt, ilyenkor különféle szellemi lények (gonoszok, boszorkányok, holtak, kereszteletlenek, Luca asszony, stb.) járták a vidéket, akikkel vigyázni kellett, vagy bajt hoztak az ember fejére. Másrészt, "ilyenkor fog leginkább az igézet", vagyis minden varázslatról azt gondolták, hogy ilyenkor a leghatásosabb és a legveszélyesebb is.

Lucaboszorkány
Luca éjjelén sok helyen azt tartották, hogy boszorkányok járják az éjszakát, vagy gyűlnek össze hegyek tetején, réteken. Ellenük védekezésül szentelt krétával kereszteket rajzoltak a bejáratok felé, a kapukba vadrózsaágat raktak, fokhagymával kenték be az istálló ajtaját, vagy a párnájuk alá tették azt, sót, borsót ástak a ház köré. Mindezeken túl, hogy Lucát meg ne sértsék, a napjára különféle dologtiltó szokások is vonatkoznak, főként nőkre vonatkozóan. Így tilosnak számított például szőni, fonni, varrni, mosni, kenyeret sütni, stb. A néprajzi gyűjtésekben rengeteg olyan történet ismert, melyek az ezen tiltást megszegő nők büntetéseiről szólnak: leforrázás, lábtörés, csecsemő tűzbe dobása, stb. Maga Luca gyakran megjelenik, mint a büntetés végre hajtója (akár emberi, akár állati formában is), ám fontos azt megjegyezni róla, hogy ő mondjuk nem egy valós istennőalak továbbélése, hanem sokkal inkább csak a napot megszemélyesítő alak. Habár határozottan vannak germán területeken hozzá hasonló női, büntető, vagyí jutalmazó, a téli napforduló környékén tevékenykedő istennőszerű alakok, és ezek mítoszából a magyar néphit is meríthetett.

Boszorkányok meglátása 
Luca leghíresebb (hírhedtebb?) eleme talán a lucaszék. A széket Luca éjszakájától kezdve készítették karácsony éjszakájáig, amikor is vagy az éjféli misére kellett elvinni, vagy a keresztútra, és rá állva megláthatóak lettek a boszorkányok. A szék elkészítésének pontos módszere vidékenként változott, mint ahogy a helyes mód a használatára is. Volt, ahol 13-féle fából kell elkészíteni, és/vagy vas használata (szögek) nélkül, stb. A népi elbeszélések szerint, a boszorkányokat onnan lehetett felismerni, hogy fejükön tolldíszeket, szarvakat, vagy agancsokat viseltek. Miután az ember megleste őket, gyorsan biztonságba kellett menekülnie, hiszen a boszorkányok, a tündérekhez hasonlóan, nem szeretik, ha illetlenek leskelődnek utánuk. Az előlük való futás közben sok helyen mákot kellett hátraszórni a megállításukra, vagy minél hamarabb fedél alá jutni.

Termékenységvarázslás
Luca fontos időpont a termékenység varázslásának szempontjából is. A munkatilalmak egy része erre is vezethető vissza: pl. a varró gazdasszony bevarrja a tyúkok tojóját. Ellenben babot fejteni viszont kimondottan ajánlott volt, hiszen ezzel a tyúkokból is "kifejtik" a tojást. Fontos eleme ezen babonáknak, hogy az, amit a ház asszonya tesz, hatással van a család állatainak (különösen a tyúkoknak) a szaporaságára. Így pl. a nő jól tette, ha ezen a napon sokat ült, mert akkor a kotlósok is jól fognak ülni a tojásokon. A termékenységét a baromfinak különféle kis rítusokkal is biztosítani próbálták: pl: mézzel kenték be a tyúkokat, hogy a kakas jobban szeresse őket, vagy piszkafával a gazdasszony "megpiszkálta" őket éjszaka, vagy napkelte előtt, egy kis mondókával kísérve: "Luca napja ma vagyon, a mi tyúkunk had tojjon, had kotoljon, soha meg ne dögöljík, tízrűl húszra, húszrúl százra szaporodjík!".

Jóslás
Mint minden nagyobb fordulópontjáról az évnek, Lucáról is azt gondolták, hogy alkalmas a jóslásra. Ma is ismertek az időjárás- és termésjóslások - a hagymakalendárium, a lucabúza. A lucabúza esetében egy tálba búzamagot szórtak, aztán ezt karácsonyig mindig meghintették vízzel. Ha jó magasra nőtt, akkor jó termésre lehet számítani. A hagymakalendáriumhoz 12 sziromot fejtek le egy jó nagy hagymáról és mindegyikbe szórtak egy kis sót. Megszámozták a szirmokat 1-től 12-ig, és pár óra múlva megnézték, mennyire olvadt meg a só bennük. Ebből következtettek arra, hogy egy-egy hónap mennyire lesz csapadákos a következő évben. Szerelmi jóslásra egy tipikus módszer volt a gombócok alkalmazása: 12, vagy 13 cédulára felírtak egy-egy férfinevet, majd ezeket főlő vízbe tették és amelyik gombóc először feljött a felszínre, azt kikapták és a benne található név elvileg megfelelt a jövendőbeli keresztnevének.




Lucalepény sütése
Luca napján ugyebár kenyérsütési tilalom van érvényben. Ezért az emberek ilyenkor nem kenyeret, hanem élesztőmentes lucapogácsát, vagy lucalepényt készítettek. Ez nem csak mint étel számított fontosnak, hanem a néphit szerint éjszakára az asztalra kellett belőle helyezni egyet Luca asszonynak, aki azt reggelre elvitte. Ha ez elmaradt, akkor Luca természetesen megbüntette a hanyag családot.
Ez egy ma is teljesen könnyen kivitelezhető gyakorlat. A lepény kirakása mögött pedig az a tipikus téli időszakra jellemző szokás bújik meg, melyben ételt helyeznek ki az ekkoriban a világot járó különféle szellemalakoknak. A kihelyezett felajánlás kétféle funkciót szolgál: megbékíti a lényeket, kik így nem fognak a háztartásnak ártani, illetve kedveskedik nekik, ami miatt hálából azok termékenységet és jólétet adnak cserébe.
A lepény elkészítése nagyon könnyű. Liszt, víz és só kell csak hozzá. Ezt összegyúrjuk, majd min. 15 cm átmérőjű, 1-4 cm vastag korongokat formázunk belőle. Ezeket sütőben kisüssük és kézzel törve esszük. Illetve, egyet éjszakára kiteszünk a konyhaasztalra, amit aztán másnak kiviszünk a szabadba a házunk mellé és elássuk (ne adjuk oda a madaraknak, mert számukra az nem egészséges!!!).

Egy Lucáról megemlékező rituálé

Ezt lehetőleg a konyhában végezzük, éjszaka, ha tudjuk, éjfélkor.
Kell hozzá pár gyertya fényszolgáltatónak, egy lucalepény, illetve a révülésünket segítő kedvenc eszközünk, esetleg a kedvenc jóslási módszerünk kellékei. Illetve minden más, amire egy rituáléhoz szükségünk szokott lenni.
A rituálé menete:  
A magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Szólítsuk meg a téli időszak szellemeit, hogy csatlakozzanak hozzánk: „Üdvözöllek titeket, árnyai a téli éjnek! Nézzetek be hozzám, látogassatok meg kérlek! Mindenre mi enyém áldásotokat adjátok, cserébe kérlek, áldozatom fogadjátok!"
Ajánljuk fel nekik a lepényt.
Ezután jósoljunk, kérve hozzá a megszólított szellemek támogatását, vagy transzba esve üzeneteket kérhetünk.
Végül búcsúzzunk el a szellemektől, majd zárjuk le a szertartást a saját kedvünk szerint.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után. A lepényt hagyjuk éjszakára az asztalon, aztán másnap vigyük ki a szabadba a házunk mellé, és ássuk el.

 ~ ~ ~
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is az amulettekkel és talizmánokkal ismerkedünk.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

2017. december 9., szombat

Boszorkányiskola 36. lecke: képek mágiája


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminchatodik leckéjén! Ezen a héten a képek mágikus felhasználásába tekintünk bele.
 
~ ~ ~


Ezen lecke alkalmával olyan mágikus módszereket ismerünk meg, melyek egy kép, vagy képsor és a vele elvégzett szertartások által működnek. Ez is alapvetően egy világszerte ismert módszer, hiszen még a barlangrajzoknak is tulajdonítanak egyesek ilyen funkciókat. Viszont most csak három technika kerül tárgyalásra ebből az óriási témából, egyfajta belekóstolás képen. Az első ezek közül a középkori képmágia lesz, melyre eredetileg is szokás alkalmazni ezt a szót. A második az izlandi középkorból és kora-újkorból származó varázskönyvekben található mágikus szimbólumok lesznek. A harmadik pedig, a mai populáris szigillum készítés gyakorlata.

Középkori képmágia
Európában, a 12. és 13. század folyamán lefordításra kerültek különféle arab mágikus szövegek, melyek aztán nagy népszerűségre tettek szert és hamar elterjedtek. Ezek jó egy része a már egy korábbi leckében tárgyalt asztrális mágiával foglalkozott, illetve azon belül is a mágikus képek (imago) és pecsétek (sigillum) használatával. A képek felhasználásának a módszere hasonló az asztrális mágiából megismerttel: a megfelelő égitest jelképét rá kellett vésni egy megfelelő anyagra, a megfelelő időben, majd fölötte elmondani adott imákat és esetenként jó alaposan megfüstölni. A megfüstölést többen is a legfontosabb résznek tartották, ugyanis az volt az elképzelés, hogy ilyenkor költözik bele a képbe az azt hatásossá tevő spirituális hatalom, szellem, vagy démon, ám egyes esetekben teljesen el is maradhatott.
A mágikus képek (imago) adottak voltak az eredeti arab könyvekben, és aztán ezekből másolódtak át az európaiakba is (néha nem kis eltérésekkel, a másolást végzők véletlen hibái miatt, amik aztán tovább öröklődhettek az eleve téves írásokról másolás által). De maguk az imagók nem tisztán arab kitalációk voltak, hanem ötvözték az ókori mediterrán területek – főként a görögök, római kori egyiptomiak, kaldeusok és zsidók – tudását, majd ebből építkezve fejlesztették ki saját rendszerüket. A bolygókhoz, a csillagjegyekhez, a dékánokhoz, stb. mindhez tartozhatott egy, vagy több imago (ami lehetett egy rajz, számokat tartalmazó négyzetek, vagy csak egymást keresztező vonalak és körök), illetve voltak olyanok is, melyek szellemekhez, démonokhoz, vagy csak általános mágikus képességekhez kapcsolódtak. Az imagók rokona a caracterek, melyek egy-egy betűt, vagy betűsort, szimbólumot, vagy geometriai formát jelentettek, amiknek mágikus erőt tulajdonítottak.
Ha megleltük a célunknak megfelelő caractert, vagy imagót, akkor a következő lépés volt az elkészítéséhez illő időpont kiválasztása. A mágikus időzítésről szóló leckében már megismertük, hogy bizonyos munkáknak meg van a maga ideje, és ez különösen jelentős volt a középkori képmágiában. Ennek az volt az oka, hogy az imagók jó része a bolygók hatásait és szellemeit volt hivatott megszólítani, épp ezért a csillagok állásának pontosan a mágia céljához kellett igazodnia.
A megfelelő időpontban pedig, a képet rá kellett vésni, rajzolni, vagy karcolni egy, a varázslathoz előírt anyagra. Ez lehetett pergamen is, de gyakoribbnak számított a fémlemezek, ékkövek használata, vagy a gyűrűké, esetleg szobroké. A már megrajzolt képet pedig latinul sigillumnak, vagyis pecsétnek hívták. Ebből fejlődött aztán majd ki a mai boszorkányok pentákuluma, ami alatt most nem egy pentagrammát, vagy egy körbe zárt pentagrammát értek, hanem azt a mágikus eszközt, ami általában korong, vagy négyzet formájú, szimbólumokkal borított és általában az oltáron helyezik el a munkák alatt. 
Az imago felvitele alatt, illetve után is lehettek előírva bizonyos szavak, vagy imák, melyeket el kellett mondani. Az ilyen szövegek származhattak a Bibliából, lehettek keresztény imák, vagy a bolygók és csillagok szellemeit, esetleg démonokat, vagy más szellemi lényeket megszólító utasítások, könyörgések. Ezek továbbá sokszor tartalmaztak mágikus erővel felruházott neveket is: angyalokét, a keresztény istenét, stb. A szövegek elmondása azonban igazán nagy szerepet a már kész varázstárgy megfüstölésekor kapott. A füstölés során egy, a célnak és az asztrológiai vonatkozásoknak megfelelő anyagot égettek, melynek füstjében megmozgatták a sigillumot, a megfelelő szavak kíséretében. Ezután pedig már csak magukon kellett viselni a kész munkánkat, vagy a megfelelő helyre elhelyezni, hogy az kifejthesse hatását.
Csak egy konkrét példa a végére:
Szúnyogokat távol tartani: vésd ezt egy kénkőre, a bika második fázisának emelkedéseskor; ahová ezt a követ teszed, oda nem fognak menni a szúnyogok. A három jelkép a Bika csillagkép egy-egy csillagát hivatott szimbolizálni.

Galdrastafir
Habár most kimondottan az Izlandról ismert ilyen gyakorlatokról szólok, de hasonló mágikus ábrákat más északi és germán népek is ismertek. A galdrastafir szó szerint magyarul mágikus botot jelent, mely arra a régi szokásra utal, hogy eredetileg a mágikus célokra szánt rúnákat botokra vésték. A galdrastafirok maguk is sokszor botokon és fadarabokon kapnak helyet, de más anyagokra is ugyanúgy felvihették őket (pl. falak, csontok, sajt, stb.). Kinézetüket tekintve egymást keresztező és egymásból elágazó vonalakból állnak, melyek közül egyesek valaha talán specifikus rúnák lehettek, de értelmet ma már nem tudunk bennük felfedezni. Alkalmazásuk sokkal egyszerűbb volt, mint a középkori képmágia imagóinak. A legtöbbjük esetében elégnek számított felrajzolni őket valamire, majd oda rakni, ahol erejükre szükség volt és már működtek is. Talán pár konkrét példával lehet ezt a legjobban szemléltetni (a példák a Galdrabók című, kb. a 16. századtól kezdve, több ember által is írt izlandi mágikus könyvből származnak):
Hogy megtudd, ki a tolvaj:
Vésd ezeket egy emberi lábszárcsontra miután ő majd eljön és felfedi a tolvaj kilétét.

Hogy valakit elaltassunk
Ha el szeretnél altatni valakit, vésd ezeket égerfába és tedd az illető feje alá. Addig fog aludni, amíg ezt el nem veszed a feje alól.


Szigillumok
A modern mágiában nagy kedveltségnek örvendenek az ún. szigillumok. A szó a már feljebb említett pecsétekből ered, ám ma már magát a képet illetik ezzel a névvel, nem annak a megjelenítését. A szigillumok kinézetre is más jelleget öltöttek, mint a múltban: mostanság egy-egy szó betűiből vannak összeállítva. Épp ezért is különítem el a két gyakorlatot régire a sigillum latinos írását, a mostanira pedig a magyarosítottat használva.
Az internet tele van már készen fellelhető szigillumokkal, de elkészíteni sem nehéz őket. Kell hozzájuk egy szó (vagy szóösszetétel), ami a célunkat jelképezi (pl. jó alvás, védelem, gazdagság, stb.). Ennek a szónak kigyűjtjük a betűit, az ékezetekkel nem törődve (tehát jó alvás esetén: a, j, l, o, s, v). Ezekből a betűkből egy képet csinálunk, amiben ha stilizálva is, de mindegyikük megtalálható. A képünk lehet nagyon egyszerű, csak a nagy, nyomtatott betűket alapul véve, de nyugodtan szabadon is engedhetjük a művészi vénánkat. Ezt a képet aztán bármire rárajzolhatjuk, amire annak a hatalmát ki szeretnénk terjeszteni. Védelmi szigillumok cipők talpára is felkerülhetnek, vagy gazdagságot hozók a pénztárcánkra. De a mai gyakorlattól az sem áll távol, hogy a laptopunkra tegyünk egyet, ami azt hivatott biztosítani, hogy az gyorsan működjön.


 ~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is Luca napjának hiedelmeivel ismerkedünk.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

2017. november 26., vasárnap

Boszorkányiskola 35. lecke: jóslás II.



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harmincötödik leckéjén! Ezen a héten további jóslási technikákat ismerünk meg.
 
~ ~ ~



Az előző leckében megismerkedtünk az adott szimbólumokkal dolgozó jóslásokkal, ezúttal pedig az egyedi szimbólumokat használók kerülnek sorra. Ezen technikák különlegessége, hogy alkalmazásukhoz legalábbis egy enyhe transzra van szükség. A legtöbb módszer épp ezért csak a valamibe való hosszas belemeredést alkalmazza, mely a módosult tudatállapot elérését hivatott segíteni, illetve a látomások megjelenését. Ebből következik még az is, hogy a legtöbb esetben az ilyen jóslások alkalmazása a kimondottan erre szakosodott emberek dolgának számított. Hiszen a Bibliát bárki ki tudta nyitni egy-egy kérdésre választ keresve, vagy a kártyák jelentését mindenki megtanulhatta egy hozzá értőtől, vagy akár egy könyvből is. Ezzel szemben az ilyen, módosult tudatállapotot igénylő módszerek végrehajtása specialistákat igényelt, akik a különböző népeknél jelenthették a papok egy alfaját, a jósokat, a mágusokat, a tudós embereket, a sámánokat, vagy a boszorkányokat.

Kristálygömb/kristályok
Ugyan ma talán hírhedtsége miatt nem örvend akkora népszerűségnek a boszorkányok körében, viszont nagy hagyománnyal rendelkezik. A reneszánsz és kora-újkori tanult mágia kedvelt eszközének számított; pl. az egyik lengyel király angyali mágiával foglalkozó könyvében több rituálé is szerepel, mely egy kristálygömb megfelelő felszentelési és használati módjait ecseteli. A használatuk a régiek szerint nem egyszerű. Először is, sokukhoz nem maguk a mágiát végzők kellettek, hanem egy fiatal szűz fiúcska (ritkábban lányka), aki majd a megfelelő megtisztító rítusok után belenéz a kristályba és mindenfélét lát benne. Ezeket aztán a mágus lejegyzi és értelmezi. Azon esetekben viszont, amikor maga a varázsló nézett bele a kristályba, azt gyónás, önmegtartóztatás és sok-sok ima után tehette meg. Manapság ezekkel az előírásokkal senki nem törődik, helyette csak elégnek szokták tartani, ha meggyújtanak pár gyertyát és füstölőt, esetleg kivetnek egy kört. A gömböt pedig nem csak hegyikristályból készítették, hiszen mondjuk a görögök kimondottan a berilleket kedvelték ilyen célra.

Tükrök/fekete tükör
Ez a mostanság is felkapott módszer egy gyertya fényénél egy tükörbe, vagy fekete tükörbe való nézést takarja. A fekete tükör ugyanolyan, mint egy normál tükör, csak a hátulja a szokásos kémiai anyagok helyett egyszerű fekete festékkel van befestve. Ezt mi magunk is nagyon könnyen megtehetjük egy üveglap és valamilyen jó sötét (és üvegre is használható) fekete festékkel. Elkészítése után általában fel szokás szentelni, vagy megtisztítani, esetleg a Hold fényének kitenni, illetve a Nap fényétől óvni. Alkalmazni is elsötétített szobában szokás.
Történelmileg, Kínától, Szibérián át, egészen az ókori Rómáig használatosak voltak a tükrök jóslási célra. Ezek általában fémekből készültek, amiket fényesre csiszoltak. Sok ilyen tükör nem is funkcionált mai értelemben vett „tükörként”, csupán csillogó volta és lapos, kerek kialakítása miatt nevezhetőek „tükörnek”.

Víz - hidromancia
Ez a módszer Nostredamustól lehet ismerős, ugyanis elvileg ő volt az, aki egy tál vízbe nézve látta meg látomásait. De már ő előtte évezredekkel ezelőtt is néztek az emberek mindenféle tükröződő vízfelületre a másvilág meglátásáért, még állítólag olyan neves illetők is, mint Pitagorasz. Az ókori római források szerint, a technika abból állt, hogy miközben vízbe tekintettek, meghívtak különböző isteneket és szellemeket, akik aztán a folyadékban (vagy akár pl. ha ezt egy tónál végezték, akkor a mellett) jelentek meg és adtak át üzeneteket. Még egy római király is alkalmazta ezt, különféle rítusok elvégzésének módját megtudni. Lehet ezt végezni a szabadban, bármely tükröződő vízfelületen, de a szobánk melegében is, egy, a vízből is visszatükröződő gyertya fényénél.

Füst - libanomancia
Az első forrásaink elég réginek számítanak a füst viselkedésének üzeneteiről. A régi emberek attól függően, hogy az általában áldozatként bemutatott dolgok füstje hogyan viselkedett, következtettek az istenek, szellemek hangulatára, illetve a jövőre. A legismertebb az ezt említő történetekből Káiné és Ábelé; amikor Yahwénak égő áldozatot mutattak be, az Ábel által szolgáltatott anyagoké magasra szállt (jelezve, hogy Yahwe elfogadta), mag Káiné a föld közelében maradt. A konfliktusuk ebből indult, és a vége gondolom mindenki által ismert. Kevésbé ismert már, hogy a mezopotámiaiak is mutattak be füstáldozatokat, aminek a viselkedését kész ómeneknek tartották. A görögök által is ismert és gyakorolt jóslási formáról van szó. Hozzá, egy szellemi létezőnek füstáldozatot kell bemutatni (tehát lehetőleg valami minőségi gyantát, nem a 250 Ft-os füstölő rudat), majd a felszálló füst gomolygását kell figyelni és az ebben meglátott formákat értelmezni.

Tűz/láng – piromancia
Szintén az ókortól dokumentált módszer, melynek az alapja, hogy valaki a tűzbe, vagy egy lángba (gyertya, lámpás) nézve látja meg a jövőt. Egy időben ez magában foglalta az áldozati tüzekbe való tekintéssel. A tűzzel való másik jóslás mind a mai napig megtalálható a népi módszerek között: azt tartották a jövőre utaló jelnek, ahogy valami elég a tűzben. Ez lehetett gyors, vagy lassú, nagy füsttel járó, vagy füstmentes, esetleg hangosan ropogó, vagy hangtalan. Egy konkrét példa rá az október 31-e éjszakáján tűzbe vetett mogyorók gyakorlata – akinek a mogyorója nagyot pattan a tűzben, az fog meghalni.

Egyéb
A valamibe való hosszas nézést és az istenek üzeneteinek ebben való meglátását nem csak a fenti eszközökkel végezték. Megtehették ezt bármilyen fényes, vagy csillogó felülettel: kardokkal, pengékkel, de még a megnyálazott, vagy megolajozott körmükkel is.


Egy jóslási módszer kipróbálása
Találjuk ki, hogy életünk mely kérdéses területére szeretnénk útmutatást kérni és válasszunk ki egy nekünk tetsző módszert a fentiekből.
Egy napot szánjunk rá, hogy úgy nekikészüljünk a jóslásnak, mintha egy rendes rituálét végeznénk (vagyis böjtöljünk, tartózkodjunk a szexuális tevékenységektől, stb.).
Sötétedés után végezzük a munkát.
Az egészet úgy nyissuk meg, mintha egy rituálét hajtanánk végre.
Hívjuk meg a számunkra kedves szellemeket/isteneket, vagy akár az őseinket, vagy bárkit, akiről úgy gondoljuk, hogy segíthet válaszunk meglelésében. Mutassunk be nekik áldozatot.
Egy gyertya fényénél nézzünk bele a fényes felületünkbe (úgy, hogy a láng képe visszatükröződjön benne), vagy nézzünk magába a lángba, esetleg a füst gomolygásába. Ha a füsthöz gyantát használunk, akkor abból időnként újabb adagot kell majd a szénkorongra szórnunk, illetve nem árt mellé egy nyitott ablak is, mert nagyon sok füst összegyűlhet).
Nézzünk a médiumunkba, nem meredten bámulva, hanem csak egy félig fókuszálatlan tekintettel. A tudatunkban a kérdésünk legyen ott, de ne az uralja a gondolatainkat, hanem adjuk át magunkat a látás élményének. Vesszünk el benne. Nem fogunk rögtön látni víziókat, de egy idő után feltűnhetnek képek, szimbólumok, üzenetek. Ezeket ne próbáljuk megfogni, hanem hagyjuk őket „áramlani”.
Csináljuk ezt addig, amíg csak jól esik. Akkor sem kell kétségbe esni, ha első alkalommal nem látunk semmit! Az is tökéletes! Ez is olyan valami, amit a sok gyakorlás tud csak megtanítani nekünk.
Végül búcsúzzunk el a megszólított szellemi lényektől.
Zárjuk le a rituálénkat. Ha kell, helyezzük biztonságba a jóslási segítőeszközeinket.
Jegyezzük le, amit érzékeltünk. Majd később ez segít az értelmezésben, illetve a fejlődésben.
Együnk, igyunk. Takarítsunk le magunk után.


 ~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a képmágia rejtelmeiben mélyülünk el egy kicsit.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...