Boszorkányiskola 38. lecke: téli napforduló

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminckettedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a téli napforduló ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.

~ ~ ~

A téli napforduló egy csillagászati esemény. A Föld dőlésszögének köszönhetően, ahogy a Nap körül forog, mindig egy kicsit máshogy érik a napsugarak. Ezen a napon pont az Baktérítő felett vannak derékszögben, ami az északi félteke számára a legrövidebb nappalt és a leghosszabb éjszakát jelenti. Illetve mától kezdve újra nőni kezd a világos órák száma, ha először nagyon lassan is.

  

A szabbat: Yule

A téli napforduló neopogány körökben az Yule névre hallgat, és egyike a szoláris, vagy más csoportosításban, a kisebb szabbatoknak. A sötétség, a misztériumok, az újjászületés és a győzedelmes Nap ünnepe. Az wicca évkerék egyik fordulópontján, az északi oldalán található. 

A "yule" kifejezés az északi nyelvekből származik és valószínűleg valaha kereket jelenthetett. Arról nem tudunk, hogy a kelták is megünnepelték volna, így germán-északi eredetet szoktak hozzá rendelni.

A megünnepléséről

 A karácsony alapvetően ennek az ünnepnek a megfelelője, keresztény köntösben. A nagy családi lakoma, az örökzöldek, a fények gyújtása, a közös éneklés és az ajándékozás mind-mind a pogány korig visszanyúló szokások a napforduló idejével kapcsolatban.

Mivel ilyenkor vagyunk az év legsötétebb időszakában, sok rémisztő, vad, káoszt hozó, de áldásokat is osztó lényről tartották, hogy a vidéket járja. Fontos része volt az ünneplésnek a nekik való áldozat bemutatása, éjszakára étel kint hagyása az asztalon és hasonló gyakorlatok. Ezen lények jó része azt is elvárta, hogy tiszták és takarosak is legyenek az otthonok látogatásuk idején, illetve, hogy az emberek ne szegjék meg a különböző tabuikat (pl. fonás, szövés, stb.).

Szimbólumai

Örökzöldek -  mindannyian az örök életet, a halhatatlanságot, illetve ilyenkor az élet kitartását és szívósságát, valamint újjáéledését jelképezik. A fenyőfaállítás relatíve új szokás, ám mindenféle örökzöld ágak az otthonokba hozatala több ezer éves hagyománnyal rendelkezik.

Fények - a téli sötétségben meggyújtott gyertyák, mécsesek, illetve manapság az égők, mind a fény visszatérését hivatottak szorgalmazni az év legsötétebb időszakában.

Manók - az ilyenkor a vidéket járó szellemi lények maradványai a boltokban ilyenkor kapható manófigurák, még ha sokszor ez a megjelenítési mód már igen csökevényes és giccses tud lenni.

Rénszarvas, bakkecske - a kecske Thor istennel állt kapcsolatban és az északi népeknél nagy hagyománnyal rendelkezik, mint a téli napfordulós időszak egy szelleme. A rénszarvas viszont már csak Amerikában jelent meg, az Északi-sarkon lakó Mikulással, aki ugyebár mi mással is közlekedhetne, mint rénszarvasokkal?

Ezen nap egyéb ünnepei

A téli napforduló a föld több kontinensén is megünneplésre méltó ünnepnek számított, ami nem is olyan meglepő, tekintve, hogy egy, az egész földre kiterjedő jelenségről van szó. 

Az emberiség által készített legrégebbi építmények között is már többet találunk, mely a napforduló reggelén felkelő naphoz van tájolva. Ilyen pl. a híres Stonehenge, amit még jóval a kelták és a druidák megjelenése előtt készítettek, de az írországi Newgrange sírdomb is. Már időszámításunk szerinti időkből származnak a
Sok nép hitvilágában ekkor születtek újjá a Nap istenségei, vagy a panteon egy-egy jelentősebb istensége. Ezzel párhuzamosan több anyaistennő is ekkor adott életet a világba a reményt újra elhozó fiának. Más helyeken a csapdába esett Nap (vagy azt őt képviselő isten) szabadult ki ekkor fogságából.
Az ókori görögök ekkor ünnepelték meg Dionüszosz halálát és újjáéledését.
Az ókori rómaiak Saturnalia ünnepe esett erre az időpontra, mely Saturnus istent dicsőítette, és a valaha volt aranykorról emlékezett meg. Később, a Nap kultuszának elterjedésével december 25-én tartották Sol Invictus ünnepét.
Mithras születése a téli napfordulóra esett, és egy barlangban ment végbe, ahol pásztorok is hódoltak előtte.
Egyiptomban ekkor emlékeztek meg Hórusz és Rá születéséről, valamint Íziszről, amint feltámasztja Oziriszt.
A japánok ekkor ünneplik Amaterasut, a Nap istennőjét, aki ekkor jön elő barlangjából, hogy újra melegíteni tudja a Földet.
A régi Skandináviában Jul vagy Jól néven ünnepeltek ez idő tájt, méghozzá megemlékezve az ősökről és a holtakról, akik az év legsötétebb idején újra ellátogattak az élők közé. A téli napforduló ma, neopogány körökben közismert Yule elnevezése is innen ered. Habár a pontos jelentését szó nem tudják a kutatók, de a legvalószínűbb jelöltek az "áldozat" és a "kerék" szavak.
A keresztény karácsonyt Jézus születésével pedig csak futólag említeném meg, mert azt hiszem ez az ünnep azért mindenkinek ismerős. Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy a magyar kifejezés erre az időpontra szláv eredetű, és valaha egy pogány, napfordulókor (legyen téli, vagy nyári) tartandó ünnepet takart.

Megfelelései

Egyéb nevei: téli napforduló, 'Alban Arthan' (druida), téli rítus, télközép, yuletide, karácsony, hanuka, Kwanzaa, Saule (litván és lett), tizenkettedik éjszaka, Luca nap, újév, Kalends, Saturnalia, Ramadan hónapja, K’un
Füstölő: fenyő, cédrus, babérbogyó, fahéj, amerikai viaszbokor, rozmaring, boróka, szegfűszeg, tömjén, szantálfa, mirha
Eszközök: csengők
Kövek: rubin, vérkő, gránát, smaragd, gyémánt, kék cirkon, türkiz, antigonit, peridot, jácint, macskaszem
Fémek: arany, vas
Szimbólumok, dekorációk: Yule-tuskó, örökzöld ágak vagy koszorúk, az ajtóra akasztott magyal, fagyöngy, aranygyertyák, szegfűszeggel megszurkált gyümölcsökkel teli kosár, illatos növények párologtatása, karácsonyi növények, (pl. karácsonyi kaktusz, mikulásvirág), szárított virágfüzérek, pattogatott kukorica, Yule-fa, kerék, koszorúk, magyal, borostyán, fahéj darabkák

Színek: piros, zöld, arany, fehér, ezüst, sárga, narancs
Ételek: citrusfélékben áztatott köményes sütemények, gyümölcsök, diófélék, sertésételek, pulyka, tojáslikőr, gyömbértea, fűszeres almabor, wassail, (fűszeres ital sörből és borból), magok, mogyoró, dió, alma, narancs, pattogatott kukorica, forralt bor/almabor, liba, sonka, rostélyos (különösen disznóhúsból), gyümölcstorták, mézeskalács
Istenségek: Brigid, Ízisz, Deméter, Gaia, Diana, a Nagy Anya, Apollón, Rá, Ódin, Lugh, a Tölgykirály, Magyalkirály, Mabon, Athéné, Attis, Dionüszosz, Frey, Freya, Hathor, Párkák, Nornák, Hekaté, Ixchel, Kris Kringle (mint a "pogány" Yule isten), Lucina, Minerva, Neith, Ozirisz, Woden, Inanna, Saturnus, Cybele, Mithras, Hórusz
Egyéb lények: hótündérek, vihartündérek, téli fák tündérei, holtak szellemei, ősök
Növények: benedekfű, örökzöld növények, tömjén, babér, fagyöngy, tölgy, fenyő, zsálya, cédrus, magyal, rozmaring, szegfűszeg, borostyán, karácsonyi kaktusz, mikulásvirág, kamilla, fahéj, kardamom, boróka
Állatok: szarvas, egér, rénszarvas, őz, ló, medve, vörösbegy, feketerigó, ökörszem
Használható: béke, harmónia, szeretet és növekvő boldogság, Yule-fa (bokor) feldíszítése, a Nap Király/Isten visszatérésének megünneplése, betegségek, rossz szokások és hasonlók elűzése, előző életek kutatása, meditáció, önelemzés, olvasás és mágikus gyakorlatok, amelyek megújítják a boszorkányt a következő tavaszra, pihenés, elmélkedés az előző évről, álmok és beteljesítésük, felkészülés a „vetésére” az új ötleteknek és céloknak, felkészülés, barátság, család, hobbik, történetmondás vagy éneklés a családi tűzhely körül, szent énekek éneklése, mulatozás a fák körül, Yule-tuskó égetése, ajándékváltás, csók a fagyöngy alatt, a Nap újjászületése, az év leghosszabb éjszakája, befelé tekintés, a jövő tervezése, a sötétség megismerése

A napfordulóról megemlékező rituálé

A rituálét télközép napján, éjszaka végezzük. Kell hozzá 12 darab mécses (vagy gyertya, vagy a kettő vegyesen) egy kis körbe rakva, kedvünk szerint esetleg füstölő. Felajánlásnak való (mézeskalács, vagy más, házi sütemény, házi tej, stb.). Illetve minden egyéb, amit rituálékhoz használni szoktunk.

Gyújtsuk meg a 12 mécsest (de több ne égjen!) és a magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.

Mondjuk: "Eltelt egy újabb év első hónapja"; majd fújjunk el egy mécsest a körből.

Folytassuk: "Második hónapja", még egy mécsest elfújva. És így tovább a 12. hónapig, amikor is teljes sötétségben maradunk.

Szólítsuk meg a sötétség létezőit: "Szellemei a sötétségnek, hideg éjnek, csípős szélnek, titeket szólítalak, felajánlást hogy hadd adjak, szavaitokat meghallani, titkaitokat megismerni!"

Próbálkozzunk meg itt transzba esni, vagy legalább csendben üljünk egy kicsit a sötétben relaxálva.

Amikor úgy érezzük, hogy itt az ideje, hogy visszatérjünk, búcsúzzunk el a sötétség lényeitől a saját szavainkkal. Majd gyújtsunk meg újra a mécseseket egyesével, mondva: "A fény visszatér a földre, egy újabb évet kezdve!"

Üljünk a fényeket nézve egy kicsit, majd a szokásos módunkon zárjuk le a rituálét.

Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után.

 ~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is az amuletteket és a talizmánokat ismerjük meg.

  Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Téli napforduló és ünnepei

A téli napforduló a Föld több kontinensén is megünneplésre méltó ünnepnek számított, ami nem is olyan meglepő, tekintve, hogy egy, az egész bolygóra kiterjedő jelenségről van szó. Ezen csillagászai esemény eredetét a Föld dőlésszögére lehet visszavezetni, melynek eredménye az éjszakák és a nappalok hosszúságának váltakozása az év folyamán. Ennek köszönhetően léteznek a napéjegyenlőségek és a napfordulók, mely utóbbiakból található egy júniusban (nyári) és egy decemberben (téli), ami általában december 20-a környékére esik. A téli napforduló alkalmával az északi féltekén a Nap a legalacsonyabban látszik a horizonton, és a legrövidebb a nappal hossza, míg az éjszaka a leghosszabb. Ami pedig talán a legfontosabb, innentől kezdve lassan újra nőni kezdenek a világos órák számai.

A téli napforduló nagy sötétségében a Nap, mely eddig folyamatosan vesztett erejéből, újra életre kel, és megint elkezdi meghódítani magának az égboltot. Az ősi kultúrákban általánosnak számított, hogy az ilyen nagy fontosságú kozmikus fordulópontokat valamilyen módon rituális vagy mágikus formában is támogassák, vagy hogy megemlékezzenek róla különféle ünnepek és szokások formájában. És persze ez ma sincs másként, még akkor is, ha a legtöbb ünneplő már nincs tudatában annak, hogy miért is olyan fontos ez a nap.

Az emberiség által készített legrégebbi építmények között is már többet találunk, mely a napforduló reggelén felkelő naphoz van tájolva. Ilyen pl. a híres Stonehenge, amit még jóval a kelták és a druidák megjelenése előtt készítettek, de az írországi Newgrange sírdomb is. Az ókori Egyiptomban Karnak és Abu Szimbel szintén ekkor kap különleges megvilágítást a csillagunktól.

Sok nép hitvilágában ekkor születtek újjá a Nap istenségei, vagy a panteon egy-egy jelentősebb (általában a vegetációhoz is kapcsolódó) istensége. Ezzel párhuzamosan több anyaistennő is ekkor adott életet a reményt újra elhozó fiának. Más helyeken a csapdába esett Nap (vagy azt őt képviselő istenség) szabadult ki ekkor fogságából.

Az ókori görögök ekkor ünnepelték meg Dionüszosz halálát és újjáéledését.
 
Az ókori rómaiak Saturnalia ünnepe esett erre az időpontra, mely Saturnus istent dicsőítette, és a valaha volt aranykorról emlékezett meg. Később, a Nap kultuszának elterjedésével december 25-én tartották Sol Invictus ünnepét.

Mithras születése a téli napfordulóra esett, és egy barlangban ment végbe, ahol pásztorok is hódoltak előtte.

A mítoszok szerint december 25-én született Attis is, aki egy kisebb vegetációs istennek számított valaha. Azt mondták róla, hogy Kübélé istennő papja/szeretője volt, ám, vagy azért, mert megsértette az istennőt, vagy azért, mert valamitől menekült,  de valahogy sikerül kasztrálnia magát. Több változatban is ez egy fenyő alatt ment végbe, aminek köszönhetően ez a növény az istennő szent fája lett. És persze ettől fogva Kübélé papjai is kasztrálták magukat.

Egyiptomban ekkor emlékeztek meg Hórusz és Rá születéséről, valamint Íziszről, amint feltámasztja Oziriszt.

A kínaiak dongzhi név alatt ünneplik a téli napfordulót, amit a jin és jang váltakozásának filozófiájára vezetnek vissza. Tekintve, hogy a jin a sötétséget (is) jelenti, így ezt a napot a "legjinesebb" időpontnak tartják, de mivel innentől fogva a nappalok nőni fognak, így szerencsésnek számít. Az megemlékezésnek többféle módját ismerik Kína-szerte, de általában a családok összejönnek és adott ételeket esznek, melyek segítenek az embernek egészséges maradni a tél folyamán. Egyes helyeken ilyenkor az ősöknek is áldozatot mutatnak be.

A japánok szintén jellegzetes ételekkel ünnepelik a napfordulóról, melynek az alapja legtöbbször egy tökféle. Másik jellegzetes szokás még egy ázsiai citrusfajta gyümölcsével való fürdés, mely elvileg egészségessé tesz és megtisztít. A sintó vallásban pedig ekkor ünneplik Amaterasut, a Nap istennőjét, aki ekkor jön elő barlangjából, hogy újra melegíteni tudja a Földet.

A régi Skandináviában Jul vagy Jól névre hallgató ünnepet tartottak ez idő tájt, méghozzá megemlékezve az ősökről és a holtakról, akik az év legsötétebb idején újra ellátogattak az élők közé. A téli napforduló ma, neopogány körökben közismert Yule elnevezése is innen ered. Habár a pontos jelentését a fikejezésnek nem tudják a kutatók, de a legvalószínűbb jelöltek az "áldozat" és a "kerék" szavak.

A neopogány Yule is a téli napfordulóra esik. A modern legenda szerint alatta általában az isteni pár férfi tagjának az újjászületését ünneplik az (Anya)Istennőtől. Sokan a Robert Graves által kidolgozott Magyalkirály-Tölgykirály mítoszról is ekkor emlékeznek meg, mely azt mondja, hogy ezen a napon a fogyatkozó félévet uraló Magyalkirály megmérkőzik és veszít a növekedő félév urával, a Tölgykirállyal szemben. Vagy a Tölgykirály ilyenkor születik ujjá, a csatára pedig majd csak a napéjegyenlőségkor kerül sor.

Végül pedig, a keresztény karácsonyt Jézus születésével pedig csak futólag említeném meg, mert azt hiszem ez az ünnep azért mindenkinek ismerős. Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy a magyar kifejezés erre az időpontra szláv eredetű, és valaha egy pogány, napfordulókor (legyen téli, vagy nyári) tartandó ünnepet takarta.

A karácsonyi díszek leszedéséről

A karácsonyi tizenketted lassan a végéhez közeledik, és vele együtt a hozzá tartozó szokások és képzetek arculata is kezd megváltozni. A napforduló rémei fokozatosan eltünedeznek, a munkatilalmak nemsokára újra elmúlnak. A ház díszítésére használt örökzöldeknek is lassan le kell kerülniük kiemelt helyükről az otthonokban. Természetesen ehhez is sokféle megkötés tartozott, melyekből én most angol vidékeken ismerteket mutanám be.

Nem volt mindegy, hogy mely napon szedik le az örökzöldeket. A régi szövegekben gyertyaszentelő (feb. 2.) van ugyan megnevezve, ám az utóbbi évszázadban már a tizenketted utolsó napja, vagy annak éjszakája az elterjedtebb időpont. E mellett megjelennek néha még más napok is, mint mondjuk az újév. Ügyelni kellett arra, hogy minden apró kis növényi rész el legyen távolítva, különben szerencsétlenség várt a ház lakóira, vagy egyenesen halál. A modernebb időkben még a karácsonyi képeslapok is meg vannak nevezve, mint kitakarítandó tárgyak.

A leszedett ehető díszeket (mézeskalács, dió, alma, stb.) általában még aznap (este) gyorsan el is fogyasztották. Az örökzöldeket a viktoriánus kori források szerint tilos volt elégetni (ugyanis az balszerencsét hozott), helyette ki kellett őket helyezni a természetbe, hogy maguktól lebomoljanak. Viszont korábbi, 17. századi szövegek pont az ellenkezőjét írják. A 19-20. századra sem alakult ki egységes képzet erről: bizonyos helyeken a tűzbe vetették az örökzöldeket, máshol csak kidobták őket. Megint máshol elrakták őket, mint szerencsét hozókat, vagy megetették az állatokkal, hogy azok termékenyek legyenek. Volt olyan is, ahol csak a szabad ég alatt lehetett elégetni őket. Az általános nézet azonban az volt, hogy az örökzöldeknek ki kellett kerülniük a házból, különben balszerencsét hoztak. Arra például különösen ügyelni kellett, hogy a fagyöngyöt hamuvá égessék, mert különben minden pár, aki alatta csókot váltott, az év végére egymás haragosai lettek volna.


Források:
Jacqueline Simpson, Stephen Roud: A Dictionary of English Folklore
D.C. Watts: Dictionary of Plant Lore
Harry Oliver: Black Cats & Four-Leaf Clovers

A karácsony és a vörösbegy kapcsolatáról

Angol vidékeken, és tőlük átvéve több pogány karácsonyi, illetve yule-i illusztráción és képeslapon is feltűnnek a vörösbegyek. Ezen felül, a Magyalkirály ábrázolásokon szintúgy gyakran szerepelnek ezen kis madárkák. De miért is?

 

 A mai neopogányok nyilvánvalóan azt a viktoriánus korban elkezdett szokást folytatják, mely szerint a karácsonyi üdvözlőlapokon egy vörösbegy (is) szerepel. A romantikáját ennek a hagyománynak csak az homályosítja be, hogy eredetileg a vörösbegyek egy szóviccként kerültek a lapokra. Az 1800-as években ugyanis, amikor az első ilyen képek megjelentek, a madarakat a levél postázójaként ábrázolták, papírral a csőrükben. Ekkor még az angol postások egyenruhája piros volt, pont, mint a madarunk begye. Vagyis, a vörösbegy eredetileg csak egy, a postások kinézetére utaló szójáték volt, nem pedig ősi kelta hagyományok újjáéledése. Ezt még azzal is tovább fokozom, hogy az angliai falvakból több feljegyzés is származik, ami egy-egy ilyen madaras képeslap érkezését egynek mondta a halál eljövetelével - a vörösbegy ugyanis a folklórban a halállal volt összekapcsolva. Illetve a tavasz érkezésével, nem pedig a télközépi időszakkal.

Forrás:

New Scientist. 22. December 1960.

Az ökörszem napja és vadászata

 Írországban, Angliában, Wales-ben, de még Franciaországban is élt valaha (sőt, kissé módosult formában még ma is megtalálható) a karácsony környéki ökörszem vadászat hagyománya. Az általános időpontja ennek Szent István napja volt (dec. 26.), akit a keresztény mitológia az ökörszemmel azonosít, vagy kapcsol össze, hiszen állítólag ezen madárka dala árulta el István üldözőinek, hogy melyik bokorban is bújt el előlük. Ám területi variációk az "ökörszem napot" volt, hogy karácsonyra előttre, karácsony napjára, vagy akár újévre is áttolták.

Maga a vadászat jobbára szó szerint ezt jelentette: hajnalban felkeltek az emberek, és leöltek egy ökörszemet. Több leírás is megemlékezik róla, hogy a bozótban hosszan üldözve kifárasztják a madárkát, hogy az már ne bírjon elrepülni, majd bottal, esetleg kővel agyonütik. De kardokat és még lőfegyvereket is használtak erre a célra. Persze voltak olyan helyek is, ahol az ökörszemeket csak elfogták, majd a nap végén szabadon engedték, ám nem ez volt az leterjedtebb változat.

A madár megszerzése után, azt valamilyen látványos módon kiterítve körbehordozták a falun. Sokszor valamilyen fa botra, vagy fűzfákból hajlított karikákra, élő állat esetén kis kalitkába helyezték az ökörszemet. Ezt aztán tovább díszítették örökzöldekkel (gyakran magyallal és borostyánnal), színes szalagokkal és különféle csillogó dekorációkkal. A falu férfiai, vagy fiatal fiúi vitték ezt körbe az utcákon, jellegzetes dalokat énekelve, esetleg még táncolva is. Írországban különleges ruhákat is magukra öltöttek: szalmával borították ruhájukat, műlovakat ültek meg, állatbőröket viseltek. Minden háztartásba betértek, ahol pénzt, vagy megvendégelést vártak el. Cserébe ökörszemtollakat osztottak, amit aztán az emberek talizmánként maguknál hordtak, vagy a házban tartották szerencséért, boszorkányságtól való védelemért, a tengerészek szerint pedig nyugodt vizeket hozott. A nap elmúltával a madarat, ha élt, elengedték, ha nem, az erdő, vagy a tengerpart szélén, esetleg a templomkertben eltemették.

Eredetét tekintve szinte biztos, hogy valamilyen kelta szokás maradványa, hiszen már csak az elterjedési területe is erről árulkodik (habár egyes tudósok még régebbre, egyenesen Stonehenge építőihez kötik). Az utóbbi évszázadok során több teóriát és legendát is kitaláltak a hagyomány eredetének és kezdeti jelentésének a magyarázatára, ám erről az igazság úgy látszik, az idők homályába veszett. Annyi biztos, hogy valamilyen áldozati rítusról volt szó, melyben az ökörszem talán valami totemisztikus ős lehetett, vagy a szakrális király megtestesítője.


Forrás:
Elizabeth Atwood Lawrence: Hunting the Wren: Transformation of Bird to Symbol