2013. augusztus 28., szerda

Animizmus és szentségtörés

Néha irigylem a többi vallást. Ha a nagy világvallásokhoz tartozónak mondja valaki magát, akkor nem fogják bolondnak nézni a hite miatt. Ha bemegyek egy templomba, ott mindig rendet lelek, az emberek viselkednek odabent, lassan járnak, és halkan suttognak. Az áhítat hangulata lengi át az egész épületet.  De nem ezt irigylem a leginkább. Hanem azt, hogy ami szentnek számít a nagy vallásokban, azt általában a mást valló emberek is megtisztelik legalább azzal, hogy nem szentségtelenítik meg.

Más a helyzet az én animizmusommal. Nekem pl. az erdő számít olyan szent helynek, mint egy katolikusnak a templom. Ám ugyanaz az erdő, ami nekem szent, másoknak csak szép természet. Ami még a jobbik eset. Mert sokaknak csupán szemétlerakóhelyet jelent. Persze aztán van olyan, aki a kettő között helyezkedik el, és élvezi, hogy az erdő milyen "nyugis", de közben sörösdobozokat, cukorkáspapírokat, papírzsebkendőket, kólásüvegetek és minden egyéb felesleges csomagolószert szétdobál, amerre csak jár. Használt óvszert nem is említve.

 

De említhetném ezt a mezők esetében is. Vagy a patakoknál, akiknek a partján növő fák ágai mindig fuldoklanak a felragadt szeméttől, nejlonzacskóktól. Ott vannak nagy folyóink is, a Tisza, vagy a Duna, akinek például legutóbbi áradása során is siralmas volt, hogy a sok turista, aki a tetőzést fényképezte, a magával vitt sörös-, és üdítősüvegeket rögtön a vízbe dobta. Lehet, hogy mindez csupán esztétikai kérdés az emberiség többségének, a magyar emberek nagy részét pedig egyáltalán nem érdekli, számomra viszont inkább szentségtörés.

Aztán ha telhetetlen szeretnék lenni, akkor azt is megemlíthetném, ahogy az emberek a növényekkel bánnak. Értve ezalatt mindent, a bevásárlóközpontokért kivágott fáktól addig a kis virágig, akinek a felét csak azért szedi le az arra járó, hogy legyen mit széttépegetnie a kezében. Persze ez mind abszurdnak is tűnhet a mi európai mentalitásunkkal. Kit érdekel, ha annak a szegény növénynek hiányozni fog a fele? Az csak egy növény. Vagy ember akkor már nem is szedhet le semmit? Ennyire radikális azért (még) nem vagyok. Viszont annak nagyon örülnék, ha az emberek csak hasznos cél érdekében vennék magukhoz a növények, vagy éppen a Természet egésze által, nem a mi szórakoztatásunkra létrehozott elő részeket.

Aztán utolsónak hadd hozzam még fel szegény rovarok esetét, akik oly sokszor a túrázók lábai alatt fejezik be életüket. Nem tudom, hány virágbogarat láttam már széttaposva erdei utakon. A hangyaösvényekre, és velük együtt a hangyákra is rálépnek az arra járók, pedig ha a lábuk elé néznének, és egy kicsit nagyobbat lépnének, semmi probléma nem volna. De étcsigákat is láttam már a járdán szisztematikusan végigtaposva egy-egy esősebb időszak után.

Tavaly sokat jártam a környékemen egy erdőrészbe, a Sövény Társaságának az Erdő szava projektjén belül (is), mert szerettem volna annak az erdőnek is átadni az üzenetét. Először azt mondta "Nézz az orrod elé!", másodszor pedig azt, hogy "Nézz a lábad elé!". Talán az előző bekezdés után érhető is lesz ezeknek az egyszerű felszólításoknak az igazi mélysége. Nem sokra kér, csak arra, hogy figyeljünk oda a környezetünkre. Nézzünk az orrunk elé, és ne tegyük tönkre a pókok sok munkával elkészült hálóját az ágak között. Nézzünk a lábunk elé, és ne lépjünk rá arra a szegény bogárra, virágra, vagy gombára, mert ő is csak élni akar. Olyan nagy kérés volna ez?

2013. augusztus 22., csütörtök

Rituálék lényege

Antropológusok és lélektannal foglalkozók, a "primitív" népek rituáléiról beszélve, rengetegszer kiemelik azok közösséget összehozó, annak kapcsolatait, összetartozását megerősítő szerepét. Amit persze tagadni sem lehet, és nem is kell. Viszont ezek a "tanult" emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a rituálé célja nem ez, hanem hogy valamilyen felsőbb erővel kommunikáljanak valamit az emberek (pl. hogy hálát adjanak, vagy hogy esőért könyörögjenek). Az egy dolog, ha a tudósok ilyen módon redukálják le mások vallását, de az már aggasztóbb, amikor a nyugati kultúrában nevelkedett, magát pogány vallásúnak mondó illető is ebbe a hibába esik.


Ugyanis vannak, akik csak azért járnak el rituálékra, hogy jól érezzék magukat a jelenlévők között. Ezzel persze semmi baj nincs, mert a közösség érzése tényleg nagy lelki élmény. Ám nem szabad csak erre szűkítenünk elvárásainkat. Persze ezt a megközelítést is meg tudom érteni valahol mélyen. Mármint, miért akarnánk olyan "primitívnek" mutatkozni, mint az szibériai sámánbácsi és követői, akik ugyan nagyon aranyosak, de mi nyilván műveltebbek vagyunk nálunk. Aztán ha az egész munkánk egy felsőbb erő felé irányul, az már vészesen olyan, mintha a keresztény Istenről szólna minden, csak kissé más köntösben, nem? Legalábbis ilyesmi indokok járnak a fejemben. Meg még egy. Az, hogy az ember csupán azt imádja, ami róla szól. De ez túl szomorúan hangzik, így inkább most eltekintenék tőle....

Ha most nem vesszük figyelembe azt a pár extrém esetet, amit a mai modern politikai neutralitás szül, azt kell írnom, hogy a rituálék és a vallások kéz a kézben járnak. Hiszen, minden egyes rítus valamilyen világnézetet tükröz, a világnézet pedig szorosan összefügg az egyén vallásával. Ezért is merem azt írni, hogy alapvetően egy rituálé során megszólítunk valamilyen számunkra szentnek tartott erőt/szellemet/istent/stb., és arra számíthatunk, hogy ez a tett (pontosabban az erő/szellem/isten/stb.) valamilyen vallási élményben részesít minket. Ez az élmény pedig, csupán a legalsó szinteken tartalmazza a közösségből fakadó örömöket. A különféle transzcendentális tapasztalások, a transz, a megszállottság - ezen dolgok elérése az, mely a résztvevőket hajtja szerte a világon. Mindenki a vallásának megfelelő felsőbb hatalommal szeretne egy kicsit közelebbi kapcsolatba kerülni. Megérintődni általa, hogy a vallás ne csak vak hit legyen, hanem megtapasztalt valóság. Ha pedig megtapasztaltuk, hogy van egy, vagy több nálunk hatalmasabb erő, akkor eljutunk a rituálék másik okához, ami pedig a hódolat.

Ha átéljük, hogy nálunk jóval erősebb lények is léteznek, akkor bizony nem szeretnénk, hogy azok a létezők megharagudjanak ránk. Sőt, kimondottan az lesz a célunk, hogy boldogan tartsuk őket. Legalábbis ha a történelmet tekintjük, akkor ezt a tendenciát lehet megfigyelni. Az ember hódol az istenei, szellemei előtt, hogy azok elégedettek legyenek, és így majd mi is azok leszünk. Mert ugyan meghívjuk a rituáléinkra őket, hogy megtapasztalhassuk létezésüket, de áldozunk is nekik, cserébe, hogy voltak olyan kegyesek, és életben tartottak eddig minket, és még meg is jelentek hívásunkra. Mert a velük való kommunikáció nem a mi privilégiumunk, hanem az ő kegyük.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy a múltban ez rendben volt, még az esőerdei törzseknél is rendben van, de nekünk ugyan miért kéne meghunyászkodnunk, hiszen eddig se nagyon tettük, és minden rendben volt. Miért kéne a szellemek/istenek támogatása az embernek, ha már atomot is tudunk hasítani?
És most hadd mutassak vissza a harmadik bekezdésre ebben a bejegyzésben. Mert a megtapasztalás az, mely képes minket ezen kérdés megértésére eljuttatni. Én hiába hozok ezer és egy érvet, mindegyikre lehet valami ellenérvet lelni (ugyan váltakozó minőségben). Így inkább ajánlom mindenkinek, hogy keresse a megtapasztalást, mert az igazán nagy kérdésekre csak ott, és nem az emberi logikában lehet választ kapni.

2013. augusztus 17., szombat

Ürömszüret

Tegnap reggel korán keltem, és kimentem a város szélére fehér ürmöt szedni.
A mező igen csak ki volt száradva, de ez az ezüstös hölgy szerencsére mindenhol gyönyörűen virított.


Rajta kívül más virágot nem is nagyon lehetett látni, habár pár szál ökörfarkkóró, valamennyi megviselt kígyószisz és aszat, valamint egy kis köteg szépséges ékes vasvirág azért változatossá igyekezett tenni a tájat. Szomorú, hogy már most minden olyan sárga, mint általában október elején....

 

Állatok terén rengeteg sáska-, és szöcskeféleséggel, egy zöld gyíkkal, lepkékkel és darázspókokkal hozott össze a szerencse.



 

A fehér üröm szellemének bemutattam egy kis áldozatot, engedélyt kérve a róla való szedésre. Aztán nekiálltam a virító ágak lecsipegetésének, ügyelve arra, hogy egy növényről ne szedjek többek két-három darabnál. A munkát megkönnyítette az a tény, hogy idén rengeteg, nekem nyakig érő üröm nőtt a réten. Pár évvel ezelőtt még keresgélni kellett őket, ma meg már folyton beléjük botlik az ember.


Aztán igen érdekes volt, hogy sok apró kis csiga a szárazság átvészelésére az ürmök szárait, sőt, akár a virágait választotta lakóhelynek. Az ő kikerülésükre is külön gondot kellet fordítanom, nem akarva hazahozni az apróságokat magammal.


Végül egy nagy csokor ürömmel a kezemben indultam haza, kissé már "elbűvölve" a növény erőteljes illatától. A nap folyamán a leszedett ágak nagy részéből füstölgők lettek, a maradék pedig száradás alatt van a különféle őszi-, és téli boszorkányos munkákhoz.

2013. augusztus 13., kedd

Miért irigylem a kezdőket?

Tegnap folytattam egy igen mély beszélgetést az Erdésszel, aminek a végére abban állapodtunk meg, hogy a legjobb kezdő boszorkánynak lenni. Aztán pedig elkezdtünk nosztalgiázni azokról a régi szép időkről, amikor még minden olyan egyszerűnek tűnt…

Mikor még ha elolvastunk egy könyvet, feleleteket kaptunk a kérdéseinkre, nem pedig csak újabb és bonyolultabb kérdéseket…

Mikor még boldogsággal töltött el, ha megláttuk, hogy megjelent egy új, magát boszorkányosnak mondó könyv…

Mikor még a legfontosabb kérdések abból álltak, hogy megfelelő legyen az oltárgyertya színe, vagy a füstölő illata…

Mikor még mámoros örömmel töltött el, ha elkészültünk, több napos, vagy akár hetes munka után, egy-egy új eszközzel…

Mikor még nem mondott minden ellent mindennek, és mindenre létezett magyarázat…

Mikor még voltak konkrétan meghatározott szabályok, melyek pontos betartása biztonságot és sikert ígért…

Mikor még úgy gondoltuk, hogy van olyan ember, aki tisztában van az igazsággal, és így volt kitől kérdeznünk…

Mikor még igaznak tartottuk a szép műhagyományokat, amik gyönyörűen beleillettek romantikus fantáziáinkba...

Mikor még hittünk abban, hogy a boszorkányság gyakorlata egy konkrétan meghatározható fogalom, és van, aki pontosan tudja is művelni…

Mikor még jogosnak gondoltuk, hogy a boszorkányság segítségével különleges képességeket tudunk szerezni…

Mikor még hittünk a jóságban, ami majd megold, és biztonságossá tesz mindent…

Mikor még szavakkal meg lehetett fogalmazni, amit el akartunk mondani…



Aztán éjszaka kiültem az ablakba nézni a Perszeidákat, és tudtam, hogy semmi pénzért nem cserélnék senkivel.


2013. augusztus 11., vasárnap

Erdei szeminárium

Nemrég értem haza az erdei szemináriumról, ami szerintem nagyon jól sikerült!

Megérkezés után kezdtünk az Erdész bevezetőjével a boszorkányság rejtelmeibe. Hallottunk rengeteg, több kontinensről is származó hagyományokról. A tapasztaltabbakkal néha olyan kérdésekbe merültünk el, amikre pontos válasz talán nem is létezik. Nagyon remélem, hogy ilyenkor egy kezdőt sem ijesztettük el a boszorkányság területéről!



A beszélgetős rész után jött a szertartás. Amihez viszont meg kellett várni a szürkületet, így elmentünk a naplementében gyönyörködni.



A sötétség leszállta után pedig elkezdtük a rituálét. Az Erdész vetette ki a kört, aztán körbefüstöltem mindenkit. Különféle áldozatokat mutattunk be a fenyőgyanta (és más füstölők) gazdag füstjének illatában. Aztán felhangzott a dobszó, ami azt hiszem mindenkit sikeresen elvarázsolt, mert Erdész most igazán kitett magáért vele.



A szertartás után nassoltunk egy sort, pár bátrabb személy pedig az élményeit is elmesélte. Végezetül elhelyeztük az erdő mélyén az áldozatainkat, és lassan elindultunk hazafelé az éjszakában.


2013. augusztus 8., csütörtök

Merkúr megfelelései






Nap: szerda
Elem: levegő, víz (Kína)
Égtáj: észak (Kína)
Állatövi jegy: ikrek (férfi aspektusa), szűz (női aspektusa)
Szám: 1, 4, 6, 8, 260
Betű: c, w
Fém: higany, ötvözetek, alumínium
Ásvány: achát (tűz, moha, kékcsipke, zöld, fa, piros), borostyán, smaragd, opál, peridot, füstkvarc, tigrisszem, topáz, macskaszem, aventurin, karneol, citrin, fluorit, hematit, jáspis, ónix, rodokrozit, szardónix, szodalit
Szín: ibolya, narancssárga, tengerészkék, zöld, szürke, zöld, lila, ezüst, ibolya, sárga
Jelkép: caduceus (Mercurius hírnökbotja), hermafrodita, ikrek
Füstölőszer: szerecsendió, stórax
Állat: prérifarkas, róka, sakál, madarak, kék szajkó, íbisz, összefonódó kígyók
Emberi test: tüdő, nyelv, kéz, comb, észlelés, epilepszia, őrület, depresszió
Növény: mandula, kőris, acsalapu, réti kömény, sárgarépa, kaliforniai varjútövis, zeller, pimpó, medvetalpfű, ördögharaptafű, kapor, örvénygyökér, édeskömény, görögszéna, páfrány, hagymaszagú kányazsombor, gamandor, mogyoró, lonc, kövirózsa, ebnyelvfű, Jákób létrája, levendula, nézsit, édesgyökér, gyöngyvirág, szerecsendió, mandragóra, árvalányhaj, majoránna, eperfa, mirtusz, petrezselyem, fogfájógyökér, gránátalma, istenfa, keserű csucsor, macskagyökér, kutyatej, gyöngyvirág, kömény, sárgarépa, petrezselyem, zab, bab, majoránna, mogyoró, édesgyökér, macskagyökér, arabmézgafa, apróbojtorján, méhbalzsam, borsmenta, fagyöngy, szantálfa, orgona, meténg, olíva, gránátalma, boróka, bodza, cseresznye, cédrus, nyárfa, ánizs, len, pemetefű
Hozzá köthető: írás, hírközlés, levelezés, ékesszólás, kereskedelem, adósságok, értelem, okosság, félelem, mágia, hamisság, tolmácsolás, szerelem, gazdagság, bölcsesség, utazás, csavargás, furfangosság, tolvajlás, tudomány, emlékezet, alkotóerő, elme, okkult erők, torna, birkózás, üzletkötés, újjászületésben rejlő bölcsesség, kézügyesség, kapcsolatok teremtése, alkalmazkodás, egyensúly, üzleti ügyek, változások, kommunikáció, kreativitás, útkereszteződések, átverés, jóslás, félelem, fejlődés, inspiráció, intelligencia, igazságszolgáltatás, tanulás, emlékek, üzenetek, ómenek, a tudat, pénz, hangulatok, hatalom, újjászületés, megújulás, tehetségek, utazás
Istenségek: Athéna, Maat, Maia, Minerva, Seshat, Anúbisz, Arawn, Hermész, Loki, Lugh, Mercirius, Ódin, Thor, Thot


Források:
Sandra Kynes: Llewellyn's Complete Book of Correspondences
Eileen Holland: Boszorkánypraktikák

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...