2017. október 14., szombat

Boszorkányiskola 27. lecke: módosult tudatállapotok



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonhetedik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a módosult tudatállapotok mibenlétével és előidézésével.
~ ~ ~


Nehéz meghatározni, hogy mit is takar pontosan az, hogy módosult tudatállapot. Már az elnevezésében is benne van, hogy valami más, a mindennapi tudatállapotunktól eltérő élményt értünk alatta.  Alapvető jellemzője, hogy közben a környezetünk érzékelése igen drasztikusan megváltozik. Tipikusak az időérzékünk tévedései, mikor egy adott időszakaszt vagy nagyon rövidnek, vagy nagyon hosszúnak vélünk. Ehhez hasonlóan, a külső ingereket is vagy egyáltalán nem vesszük észre, vagy mindent a szokásosnál hangosabbnak, fényesebbnek, színesebbnek észlelünk, de arról is meg lehetünk győződve, hogy valaki/valami áll mellettünk, mikor egyébként egyedül vagyunk a szobában. A saját testünk érzései is megváltozhatnak: a végtagjainkat nem érezhetjük, vagy máshol véljük őket, mint ahol fizikailag vannak, esetleg az, ahol a testünkben „vagyunk” elmozdulhat a szokásos helyéről (pl. a fejünkből a hasunkba). Hirtelen melegünk lehet, de fázhatunk is. Természetesen „komolyabb” érzéki csalódások, hallucinációk szintúgy megeshetnek ilyenkor. Hallhatjuk, hogy beszélnek hozzánk, akár számunkra ismeretlen nyelven is. Érezhetjük, amint felrepülünk az égbe, vagy éppen leszállunk a föld mélyére. Az átélhető látomások formájának pedig nincs határa; enyhébb módosult tudatállapot szintjén láthatunk színeket, különféle formákat, míg mélyebb transz alatt már teljes utazásokat élhetünk meg, mondjuk a tündérek országába.
Mint ebből is látszik, a módosult tudatállapotoknak az az alapvető jellemzője, hogy a normális emberi érzékelésmódnak ellentmondóan tapasztaljuk meg benne a világot, és ilyenkor sokszor furcsán is reagálhatunk rá egy külső szemlélő számára. Az ilyen normál tudatállapotú személyeknek egy transzban lévő egyén tűnhet úgy is, mintha csak aludna, esetleg mereven bámulna. Ám az is lehet, hogy az illető elkezd rángatózni, furcsa hangokat kiadni, vagy más extrém módon viselkedni. Ilyenkor ez teljesen „normális” és be kell kalibrálni a lehetséges történésekbe, gondolva arra is, hogy bizony ilyenkor könnyen válhat bárki önmagára veszélyessé. Sőt, aki amúgy is hajlamos a pszichológiai problémákra, annak a módosult tudatállapotok könnyen előhozhatnak ilyen kórképéket, de ideiglenesen még az teljesen egészséges (van ilyen egyáltalán?) emberekkel is megtörténhet ez. De szintúgy feljöhetnek elfojtott érzések, elnyomott traumák és heves érzelmek. Szóval, nem minden csak játék és mese….
A módosult tudatállapotok többfajta módon és szinten is megjelennek az emberek életében és kultúráiban. Amikor nagyon belemerülünk valamibe, és azt sem vesszük észre, ha hozzánk szólnak, már egy enyhe módosult tudatállapotnak minősül. Míg a leghétköznapibb formájuk az alvás, és azon belül is az álmodás. De ide tartozik a vallási jelenségek között sokszor emlegetett eksztázis, transz, vagy, hogy tipikusan magyar szót használjak rá, a révülés. Ezek a mágikus specialisták munkájának a szerves részt szokták képezni, melyekből legalább a sámánok transzáról már biztosan mindenki hallott. A transzot és társait mélyebb módosult tudatállapotoknak tartják, melyben az varázslók közvetlenül kommunikálnak a természetfelettivel, hallva a szellemek hangját, ellátogatva az országukba, de egy-egy szellem meg is szállhatja az embert (és ez itt kimondottan pozitív és kívánt dolognak minősül, nem pedig ördögűzést igénylő jelenségnek!).

Mire jók a módosult tudatállapotok?
A módosult tudatállapotokra, azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy minden emberi kultúra úgy tekint, mint a természetfelettivel, a szellemekkel, az istenekkel való közvetlen kommunikáció eszközére. Kivétel ez alól persze a felvilágosult nyugati világunk, ahol általában az agy képzelgéseinek minősülnek. Mindenesetre, azzal a nyugati pszichológia is egyet ért velük kapcsolatban, hogy alattuk az emberi gondolkodás folyamatai a szokásostól eltérőek. Nagyon gyakoriak alatta az „aha-élmények”, amikor hirtelen megértünk egy problémát, a nélkül, hogy azt logikailag levezettük volna a fejünkben. Hirtelen meggyőződések is előfordulnak ilyenkor: egyszerűen biztosan tudunk dolgokat, amikre semmi bizonyítékunk sincs, vagy előzőleg nem is gondoltunk rá. Érezhetjük úgy is, hogy egyek vagyunk az univerzummal, és mindent hirtelenjében új fényben látunk.
Ha pedig elfogadjuk, hogy amit így tapasztalunk, az a természetfeletti világ megélése, akkor nyílván a szellemektől, istenektől kapott útmutatások, üzenetek ezen állapot elérésének a fő okai. A sámánok ilyen állapotban gyógyítanak, a boszorkányok ez által repültek, de még sok boszorkányperekben szereplő tanú is ilyen állapotban élte meg a boszorkány(ok) általi rontást.
Érdekes tény, amit mindenképpen meg szeretnék jegyezni, hogy a transz során mindenki a saját kultúrájának, vallási világának megfelelően értelmezi a látottakat. A keresztény látók mennyországról és pokolról fognak beszámolni, az eurázsiai sámánok felső- és alsó világokról, stb. Ennek a jelenségnek egy igen szép példája a mai UFO elrablásokról szóló beszámolók: valaha a tündérek ragadták el az embereket (adtak nekik tudást, létesítettek velük nemi kapcsolatot), míg ma a földönkívüliek mítoszának részeként élnek meg hasonló élményeket az emberek.

Módosult tudatállapotok az újboszorkányságban
Az enyhébb formáikat a varázslatok, szertartások és rituálék alapvető követelményeinek lehet tekinteni. Mélyebb, transz mélységű formáik csak az utóbbi évtizedben leltek újra nagy népszerűségre, melyek közül egy új elnevezés is született kimondottan a másvilági élmények megélésére: a sövény átlépése (ahol a sövény az emberi világot a másvilágtól elválasztó vonal). A transz viszont nem csak túlvilágélmény lehet (melyhez annak kimondottan mélynek kell lennie), hanem bizonyos jóslási formáknál (amikről majd kicsit később tanulni is fogunk) általa láthatjuk meg a jövőt, vagy kommunikálhatunk mondjuk egy fa szellemével. Vagyis egy igen alapvető képességről van szó, amelyről sajnos igen keveset és kevesen beszélnek, vagy ha mondanak valamit, az sok-sok butaságot tartalmaz. A legnagyobb részük, a vezetett meditációkat kész túlvilági élményeknek állítja be: vagyis amit a fejünkben elképzelünk, a „lelki szemeink előtt látunk”, azt valóságnak is veszi. Az igazi látomások ezzel szemben nem a fejünkben jelennek meg, hanem úgy látjuk őket, mintha a saját szemünkkel tennénk azt (hasonlítsuk pl. össze magunkban, hogy milyen egy álmot látni, és milyen, amikor becsukjuk a szemünket és magunk elé képzelünk egy almát). Ezt fontos mindig a fejünkben tartanunk, mert a boszorkányság iránt érdeklődők különösen hajlamosak arra, hogy nagy vágyukban, hogy valami különlegeset tapasztaljanak, elhitetik magukkal, hogy ők bizony láttak valamit, mikor csak a fantáziájuk szárnyalt el velük. Az igazi boszorkány viszont nem a saját fantáziálásaira kíváncsi, hanem a másvilágok és szellemek valóságára. Ezek pedig a módosult tudatállapotok által élhetőek meg.

Módosult tudatállapotok elérése
Módosult tudatállapotba lépni végtelenül egyszerű, egyben nagyon nehéz is tud lenni. A mai ezoterikus, New Age és wicca vonalakban a vezetett meditációkat alkalmazzák rá, mint fő módszert. Én személy szerint minden mást ajánlanék rá, csak ezt nem, habár itt is embere válogatja, hogy kinek mi működik a legjobban. Általánosságban szólva viszont, ahogy az élményt is az extrémitás jellemzi, úgy elérésére is ez illik. Vagy a figyelmünk kitágítása minél nagyobb körben, vagy annak a teljes beszűkítése szükséges hozzá. A teljes mozdulatlanság, vagy a vad tánc. A böjtölés, vagy a részegség, esetleg a tudatmódosító szerek fogyasztása. A lényeg, hogy a kiválasztott módszert (melyek közül nyugodtan lehet egyszerre többet is alkalmazni, a józanész határán belül) huzamosabb ideig fenntartsuk. Természetesen a transz hirtelen is beállhat, ám általában (főként, ha minden előkészület nélkül fogunk neki) egy 10-20 perc kellhet az eléréséhez. Ez megint csak ember és helyzetfüggő.
Pár konkrét módszert hadd említsek még. A sámánok éneklését és dobolását talán sokan ismerik. Ám alkalmazhatnak botokat, csörgőket, vagy a saját combjuk ütögetését is, sőt olyan sámán is van, aki csak ének segítségével esik transzba. A grönlandi sámánok, amikor a segítőszellemüket mennek megkeresni, egy elhagyott helyen, egy nagyobb sziklán köröket rajzolnak egy kővel, egészen addig, míg a szellem meg nem jelenik, vagyis transzba nem esnek. Ezen módszerek kulcsa az egysíkú fókusz egy adott ingerre (amely lehet az ének, a dob hangja, a körözés a sziklán, stb.). A régi boszorkányok repülő kenőcseiben a hallucinogén anyagokat tartalmazó növényeknek volt köszönhető a „repülés”. A dervisek keringése a mozgással előidézett módosult tudatállapotokra nagyon jó példa. A különféle buddhista remeték a böjt és a meditáció segítségével jutnak el hozzá, esetleg különféle szútrák recitálásával segítve a folyamatot (vagy irányítva). De a tánc, a hegyről fel-le futkározás, bizonyos testpózok kitartása is ide juttat. A légzésünk megváltoztatása is jó módszer: a gyors, kapkodó légzés, vagy a nagyon lelassított, esetleg időközönként teljesen megvont. A fájdalom, az (ön)korbácsolás, bizonyos végtagjainknak a vérellátásának a csökkentése, stb. A lehetőségek száma végtelen.
A megélt élmények alatta pedig három dologtól függenek: hogy mennyire mély transzba esünk éppen, hogy milyen körülmények között történik az, illetve, hogy a szellemek hajlandóak-e kommunikálni velünk. Az első két kritérium a saját gyakorlatunk, lelki és fizikai állapotunk, illetve környezetünk függvénye. Persze kivételek mindig előfordulhatnak, és akár egy vonatút alatt is átélhetünk valami nagyon mélyet, de az általánosságra az a jellemző, hogy minél több alapozó munkát teszünk érte, annál többet kapunk vissza. A rákészülés már napokkal, ha nem hetekkel előtte megkezdődhet: egy adott diéta betartásával, önmegtartóztatással, böjtöléssel, általános viselkedésünk megmásításával, stb. A transz könnyebb elérésében segíthet, ha azt gyakoroljuk, nem feltétlenül rituális keretek között is, illetve az egysíkú fókuszt igénylő relaxációk és meditációk is nagyon jó alapozó technikák hozzá. A harmadik pont pedig, a szellemek akarata, sem teljesen befolyásolhatatlan. Ha előtte már többször mutattunk be felajánlást, áldozatot annak, akivel kommunikálni szeretnénk transz alatt, akkor annál valószínűbb, hogy ő válaszolni fog. De ez megint csak nem egzakt tudomány, így soha ne képzeljük azt róla, hogy ha megteszünk valamit, azért mindig az elképzelt eredményt fogjuk kapni! A tiszteletteljes viselkedés, az egónk elhagyása, a fantáziáink feladása mind szükséges lehet egy mély élményhez (vagy maga az élmény fogja ezeket megtanítani nekünk, nem feltétlenül a legkedvesebben).

Az alatta átélhető élmények és buktatóik
Ha transzba esünk, még nem fogjuk rögtön a világfa aljában találni magunkat! Sokszor, főként enyhébb módosult tudatállapotok esetén (a kezdőknél, vagy amikor nem tudunk olyan mély transzba esni) csak finom érzéseket, benyomásokat észlelünk. Nem hallunk hangokat, csak benyomásokat kapunk, amiket majd az agyunk fog értelmezni. Míg ezt a formáját a legkönnyebb elérni, addig ez a legmegbízhatatlanabb is, hiszen a kommunikációt mi magunk fordítjuk szavakra, ami nagyon könnyen eredményezhet félrefordítást, téves értelmezést. Ezt teljes mértékben soha nem fogjuk tudni kikerülni, viszont önismerettel és kegyetlen önvizsgálatokkal minimalizálhatjuk a hatását. Ez pedig létfontosságú ahhoz, hogy ne vesszünk el egy Alíz-féle csodaországban, amit mi magunk kreálunk (és a saját lelki állapotunktól függően lehet nagyon rózsaszín, vagy nagyon sötét).
Komolyabb már, amikor ténylegesen érzékelünk valamit, ami a fizikai valóságban nem érzékelhető. Így pl. hangokat hallhatunk (egy-egy szót, mondatot), láthatunk dolgokat (mind a fizikai valóságban, mind egy bevillanó látomásként), illatokra figyelhetünk fel, vagy megérinthet valami. Míg ezek lehetnek nyilvánvaló üzenetek (pl. egy szellemet meghívunk magunkhoz, majd azt érezzük, hogy valaki megérinti a vállunk), addig lehet, hogy az értelmezésük megint ránk marad, és sokszor hetekig eltarthat. Az előző pontnál felmerült dolgok pedig ide is ugyanúgy elmondhatóak.
A végső szintje pedig, amikor tényleg, egy igazi látomást élünk meg. Ez lehet kellemes, vagy kellemetlen, egyértelmű, vagy látszólag értelmetlen. Mindegyik normális és bármelyikkel találkozhatunk. Fontos tudni velük kapcsolatban, hogy nem feltétlenül azt fogjuk látni, amire számítunk. Van, hogy nem az válaszol a hívásunkra, akit eredetileg megszólítottunk. Ez nem kimondott veszélyforrás, viszont olyasmi, amin nem szabad meglepődnünk. A lényeg, hogy mindig maradjunk tisztelettudóak odaát, mindenkivel. Félelmetes lényekkel is összehozhat a sors, ám ezek nem biztos, hogy ártani akarnak nekünk, lehet, hogy csak egy üzenetet hoznak, ami aztán majd nagy segítségünkre lesz. Persze kimondottan ártó szándékú szellemek is léteznek, ahogy vannak kimondottan ártó emberek is, ám ettől még nem úgy kell hozzáállnunk, hogy minden sarkon ők leselkednek ránk. A szellemek állatok is lehetnek, vagy növények, illetve ölthetnek állati alakot, vagy állatok, növények emberit. Mi magunk is alakot válthatunk ilyen élmények során, állatokká válhatunk, és léteznek kimondottan ezt megcélzó módszerek is (erről majd később bővebben szólok).

Egy konkrét transzba esési próbálkozás
Először is, találjuk ki, hogy kb. mely szellemmel szeretnénk kapcsolatba lépni. Ez lehet egy hely szelleme, egy fa, egy növény, egy állat, vagy valami egészen más. A lényeg, hogy a valahogy próbáljunk meg a fizikai világban is közel kerülni hozzá: menjünk ki az erdőbe, járuljunk egy fa elé, legyen előttünk egy cserépben a kiválasztott növényfaj egy példánya, a szellem egy szobra, vagy szimbóluma, stb.
Ezután keressünk a szellemnek méltó felajánlásokat/áldozatokat. Írjunk hozzá egy megszólító szöveget, ahogy azt a rituálékkal kapcsolatban megtanultuk.
Válasszuk ki azt, amire majd fixáljuk a tudatunkat. Ez a már említett módszerek bármelyike lehet: egy dobszólam (akár felvételről is, habár ez nyílván nem olyan elegáns, de ugyanúgy működik, csak legyen úgy 20 perces-fél órás legalább), egy mondóka, egy kis meditációs zene, egy dalocska, stb.. A jövőre való tekintettel viszont érdemes lehet később is mindig ugyanezt a módszert, dallamot használni, hogy az agyunkban egyfajta pavlovi reakciót váltson ki már ennek a meghallása is. Vagyis tudja, hogy ha ezt halljuk, akkor itt a transz ideje. Másrészt viszont, ha többször is próbálkoztunk ugyanazzal a módszerrel, zenével, és egyszer sem sikerült semmit elérnünk, akkor érdemes lehet mással is kísérletezni.
A próbálkozás előtti napokban tartózkodjunk a szexuális élet egyedi és társas formáitól is.
A megelőző nap estéjétől böjtöljünk (vagyis ételt ne fogyasszunk, hanem helyette sok gyümölcslevet, cukros teákat, szőlőcukrot, stb.).
A rituálét hozzá alapvetően a nap bármely szakában meg lehet tartani, ám általában a napkeltét és napnyugtát, illetve az éjszakát szokás rá a legalkalmasabbnak tartani.
A rituálét kezdjük a szokásos módon.
Hívjuk meg a kiválasztott szellemi lényt, majd mutassuk be neki az áldozatot/felajánlást.
Próbálkozzunk a transzba eséssel.
Befejezés után búcsúzzunk el a szellemtől, akármit is éltünk meg.
Zárjuk le a megszokott módon a rítust. Együnk, igyunk, és ezt most különösen fontos, hogy ne hagyjuk ki! Írjuk le tapasztalatainkat, ami megint csak kiemelten fontos lehet, mert a transzban átéltek hamar elpárologhatnak, ha közvetlenül utána nem jegyezzük le őket! Takarítsunk le magunk után.

~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a történelmi boszorkányságot boncoljuk tovább.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

2017. október 12., csütörtök

Boszorkányiskola 26. lecke: boszorkányság történelme


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonhatodik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a boszorkányság történelmének pár fontosabb pontjával.
~ ~ ~

Ezen lecke egy nem egyszerű témát dolgoz fel és a mágia, vagy varázslatok iránt érdeklődő emberek számára talán elég száraznak is tűnhet. Viszont fontosnak érzem, hogy már egy kezdő boszorkány is ismerjen pár tényt a boszorkányság történelméről, hiszen olyan sokan olyan sok butaságot írnak és állítanak róla. Épp ezért kérnék mindenkit, hogy ha unalmas is, azért rágja át lassan magát rajta!
Illetve, habár természetesen a most leírt dolgok az én értelmezésemet mutatják be a témáról, viszont igyekszek, amennyire csak lehet a bizonyítható tényekhez ragaszkodni. Vagyis, ha azt írom, hogy a „boszorkányság nem egy ősi pogány vallás”, akkor azt azért teszem, mert az eddigi kutatások erre a következtetésre jutottak vele kapcsolatban, és nem mert nekem ez a személyes véleményem.

A kezdetek és annak problémái
A világ történelme nem egy egységes, egyenes vonalon futó valami, hanem sok millió kis ág kereszteződése, egybeolvadása és elválása. Ugyanez igaz a boszorkányság történelmére is. Épp ezért, az első dolog, amit tudnunk kell, hogy a „boszorkányság”, igazából nem létezett az 1400-as évek Európája előtt. Amik viszont voltak helyette, az a különböző népek mágikus specialistái (vagyis olyan személyek, akik értenek a varázslatok és/vagy jóslások egy-egy fajtájához), melyek közül a társadalom által hivatalosan tabunak ítélt mágikus varázsmunkákat végzőket ma boszorkánynak szokás fordítani.  Így például lehet babilóniai boszorkányságról olvasni, ahol a „boszorkány” szó alatt olyan mágikus tudással rendelkező személyt értettek, aki kárt okoz az embernek, varázslatok által (és úgy tűnik, ezeket az illetőket fel is lehetett bérelni, hogy rontsa meg az ellenségünket). Az ókori görög időkből ránk maradt szövegek többféle mágikus specialistát megneveznek, akiket már a saját korukban sem néztek mindig jó szemmel, munkájukat a hivatalos vallás megcsúfolásának, mások becsapásának, vagy egyszerűen önzőnek és ártónak láttak. Ezért például Athén is hozott ellenük törvényeket, viszont azt is tudni kell, hogy mások számára a varázslataik gyógyítottak, szerelmet hoztak, vagy a bosszúállásban segítettek. A római kori forrásokban felmerülő varázslatokat végző személyek különböző fajtáit is ma egyszerűen „boszorkánynak” fordítják; pl. boszorkány a venefica, aki mérgeket kever, a malefica, aki mágikusan rontó személy, az incantatrix, aki ráolvasásokkal és varázsénekekkel végez mágiát, stb.. Habár a kereszténység előttről más kultúrákból nincs ennyi forrásunk, viszont abból is, ami ránk maradt, arra lehet következtetni, hogy nekik is többféle mágikus specialistájuk volt. Közülük pedig azokat mondjuk ma boszorkányoknak, akik a hivatalos vallási szokások szélén álltak, az egyéni kultuszok és a mágikus hagyományok művelői voltak, valamint hajlandóságot mutattak a másoknak való ártásra.
A dolgok a kereszténység elterjedése és az egyházi tanok egységesítésére való törekvések között kezdenek konkrétabbak lenni. A keresztény térítők és papok különféle, számukra addig ismeretlen pogány szokással találkoztak és persze különféle mágikus specialistákkal. Egy részüket könnyen értelmezni tudták: a rontó mágiát végző személyeket (akik viszont nem feltétlenül csak ártó varázslatokat végezhettek), a régi római szokásokat követve elítélték. Más részüket, akik álmokban és jelenésekben éltek meg lélekutazásokat, már csak tévképzetekben hívőknek gondoltak. A szellemvilág, akikkel a régi varázslók dolgoztak egyenlő lett a kereszténység démonaival, ha nem egyszerűen magával az ördöggel. Egyes pogány kori, démoni tulajdonságokkal rendelkező lények pedig fokozatosan emberiekké váltak: vagyis már azt kezdték tartani róluk, hogy bizonyos emberek démoni alakjai, nem pedig csak démonok. A történelmi boszorkányság képzete ezen négy téglából áll, melyet a tanult (vagyis nem a nép által vallott, hanem a hittudósok által kispekulált) satanisztikus kultuszok fikcióinak képe kötött össze. Mindezek a 15. század környékén kezdtek összeállni, és ekkor jelent meg a történelmi boszorkány képzete, mely a keresztény hittudósok által írt irodalmak segítségével terjedt szét Európában. Tehát ez nem egy valós gyakorlatot ír le, habár bizonyos elemei külön-külön, nem feltétlenül a keresztényi értelmezés szerint, de léteztek az igazi mágikus specialisták gyakorlataiban is.

A történelmi boszorkánykép és népi eredete
A történelmi boszorkány egy olyan fiktív személy, aki ártó mágiát végez, méghozzá legtöbbször démonok (segítőszellemek, familiárisok), vagy a Sátán támogatásával. A papok oldaláról ez azt jelentette, hogy az illető szövetséget kötött az ördöggel, az ő szolgája lett, és a Sátán munkáját végezve okozott károkat mindenkinek, akinek csak tudott. Az ilyen illetők soha nem dolgoztak egyedül, démoni segítőik mellett más emberekkel együtt egy nagy boszorkánycsoportot alkottak, melyek rendszeresen összegyűltek, közösen hódolva az ördögnek, orgiákat tartva és nagyokat táncolva, lakomázva (általában emberi, és abból is főként gyermeki húsból).
Az egész képet tovább árnyalja a ma is ismert olyan elképzelések a boszorkányokról, mi szerint képesek repülni, vagy állatokká változni. Míg ezek elsőre a keresztény papok általi kitalációknak tűnhetnek, addig a kutatások azt tárták fel róluk, hogy a hittudósok ezeket a motívumokat ugyanúgy átvehették a már előzőleg létező népi elképzelésekből is. Így például a repülés valóságát a papok sokáig tagadták, míg a mágikus specialisták magukat képesnek tartották erre (alapvetően látomások formájában). Vagy ott van a 11. században írt Corrector (wormsi Burchard műve), ami többek között elítéli a hitet abban, hogy egyes nők éjszaka kiszöknek a férjük mellől az ágyból, zárt ajtókon át bejutnak házakba, ahol kivágják rendes, keresztény emberek szívét és szalmát raknak a helyére. Vagyis itt nem egy, a gonosz papok által kitalált képzet szerepel, hanem valami, amit az emberek már előzőleg is hittek egyes személyekről, és pont az egyház áll ki ezen hit tévessége mellett. A kereszténység újítása csak az volt, hogy egy egészet formált az ilyen és ehhez hasonló hitekből, és hozzáadta a sátánizmust. Hogy Jeffrey Burton Russelt idézzem: „A boszorkányság egy összetett jelenség, mely a folklórból, a varázshagyományokból, a démonológiából, az eretnekségekből és a keresztény teológiából táplálkozik.”.

A néphit boszorkánya
A pusztán a népi oldalt tekintve, már kicsit másabb képet kapunk. Különféle varázslatokat végző személyekkel találkozunk, akik bizony átkozódtak és rontottak is, ám ugyanúgy gyógyítottak és segítséget nyújthattak az embereknek. Sőt, olyan illetőket is boszorkánynak tartottak, akiknek semmiféle mágikus munkához sem volt közük. Ehhez elég lehetett, ha valaki nagyon házsártos volt, vagy kellemetlen szomszéd. De még tovább lehet ezt fokozni. Egyesek, minden konkrét mágikus tudás nélkül, szerették, ha a közösség félig-meddig boszorkánynak tartotta őket, hiszen akkor (rontásától félve) tisztelettel bántak velük.
A néphitben a boszorkányokság fontos csapásmagyarázó rendszert képviselt. Vagyis, általa meg lehetett magyarázni, hogy miért is történt valakivel valami szerencsétlenség. Ha például valakit hirtelen agyvérzés ért, és lebénult a fél oldala, az nem számított véletlennek, mivel előtte összeveszett a szomszéd nénivel azon, hogy nem volt hajlandó neki valamit kölcsön adni. Az agyvérzés oka itt rögtön a néni rontása lett, amit aztán majd csak egy másik mágikus specialista, vagy maga a néni tudott meggyógyítani. De könnyen rontásvád lehetett egy félresikerült gyógyításból is, amikor a meg nem gyógyult, esetleg meghalt beteg rokonai kétségbeesésükben a gyógyításban megbukott füves embert, vagy tudóst kezdték el hibáztatni. Még ma is sokak számára lát el ilyen funkciót a mágia ártó oldala (ha nem maga a boszorkányság): a velünk történő bajok oka az, hogy valaki megrontott minket, így ha a rontást le tudjuk venni magunkról, akkor a sorsunk is jobbra fordul. Ebben az emberek az évezredek alatt semmit sem változtak.
Míg sokat tudunk arról, hogy mások mit gondoltak a boszorkányokról, addig a magukat boszorkányoknak tekintő mágikus specialisták kérdése már jóval bonyolultabb. Például strigának sokáig senki nem tartotta magát, mivel az egy éjszakai démont jelentett. Könyves Kálmán királyunk is róluk mondta ki, hogy nem léteznek, nem pedig a mágiát végző személyekről (akiket ugyanúgy elítélt, mint előtte mások). Később viszont ez a név már embereket is kezdett jelenteni, majd csak emberi lényeket, akiknek démoni képességeket tulajdonítanak. A magyar boszorkány szónak is valószínűleg hasonló a története, mely eredetileg valamiféle nyomó démont jelenthetett (a magyar boszorkányoknak később is fontos jellegzetessége volt az éjszakai nyomás).

A boszorkányüldözés
Hajlamosak vagyunk a keresztény egyházat és az inkvizíciót okolni ezért. Sőt, sokan egyenesen a jó, embereket segítő boszorkányok elleni összeesküvésnek tekintik az egészet. Ez viszont egyszerűen nem igaz! Már a kereszténység előtt is léteztek törvények a rontásokat végző személyek ellen, és a kereszténység nélkül is hajlamosak voltak az emberek a „boszorkánynak” gondolt illetők meglincselésére, megölésére és, ha hihetünk egy Nagy Károly kori törvénynek, az boszorkányok megevésére is. A népi képzet tehát már évezredekkel ezelőtt is hajlamos volt elítélni az ilyen munkákat, az ilyen „boszorkányokat”. A kereszténység csak újabb formát adott ennek a történelmi boszorkány képének megjelenésével, és egy szilárd jogi rendszert, amely lehetővé tette az ezzel vádolt személyek (akár tortúra általi) vallatását és büntetését. A katasztrófa pedig ezen két dolog találkozásából adódott: az új képzetben a boszorkányok mindig csoportosan dolgoztak, így ha elfogtak egy gyanúsítottat, azt addig vallatták, amíg el nem árulta, kik a társai. Persze a legtöbb esetben az illető nem volt boszorkány, ám a kínok hatására már másokat is hajlandó volt annak vallani: szomszédokat, rokonokat, de voltak olyan esetek is, hogy (valószínűleg nem kis bosszúvágytól fűtve) a helyi papokat, vagy földesurak, gazdag emberek családtagjait. Aztán ezeket a személyeket is bebörtönözték, kín vallatták és belőlük is újabb neveket facsartak ki. Ez volt a menete a nagy boszorkányhisztériáknak, amik alatt egy-egy falu női népességének a javát is kivégezhették. Ám nem ez volt az általános gyakorlat, és az ilyen esetek relatíve ritkák (mondjuk, ez semmit sem vesz el a szörnyűségükből). Ezek továbbá, pár kivétellel, csak ott fordulnak elő, ahol a kereszténység boszorkányképzete szilárd talajra talált, ami főként a német területekre jellemző. Máshol, így Magyarországon is, inkább az egyedi esetek a tipikusak, amikor egy-egy embert bevádolnak, kihallgatnak (sokszor explicit tortúra nélkül), a szemtanúkkal együtt, majd döntenek róla. A vádakat el is ejthették (sőt, volt olyan személy, aki maga kérte a kivizsgálását, hogy bebizonyíthassa az őt hamisan vádló emberek előtt az ártatlanságát), ám ha bűnösnek találtak valakit, azt egyszerűen kiűzhették a városból, vagy persze megégethették. Az égetés viszont nem mindig élve történt! Volt, akit „csak” felakasztottak (pl. Angliában egy boszorkányt sem égettek el), vagy megfojtás után égették el a tetemét. Másokat lefejeztek és aztán dobtak máglyára. A vádlottak egy része viszont még az ítélethirdetés előtt meghalt: nem feltétlenül a tortúra miatt (a tortúra célja nem a halál, hanem csak a fájdalomokozás lévén), hanem sokkal inkább a rossz börtönbeli körülmények következtében. Így például egy 17. század eleji angol esetben például az öreg és vak (egyébként a valóságban is varázslással foglalkozó) öregasszony még a saját tárgyalását sem élte meg.
Összesen nem tudjuk, hogy pontosan hány ember lelte halálát boszorkányság vádja miatt. Ezt soha nem is fogjuk tudni, lévén sok irat elveszett, elégett, vagy eltűnt. Újboszorkányi körökben még mindig lehet találkozni az abszurd 9 milliós számmal erre, viszont a mai kutatások szerint valójában az áldozatok a 200.000-t sem érték el. A mostani adatok szerint például Magyarországon 1800-ig 848 embert ítéltek ezért halálra. Ami persze még mindig szörnyű, viszont a keresztény egyház eretnekség vádjával ennél jóval több embert végzett ki az évszázadok folyamán, akiknek az egyetlen hibájuk az volt, hogy másként láttak bizonyos vallási tanokat.

A jelen és a múlt
Nagy a divatja manapság, hogy az emberek a boszorkányüldözések alatt megöltekkel szolidaritásban képzeljék el magukat, vagy hogy azt állítsák, hogy ők ugyanolyan boszorkányok, mint az 500 évvel ezelőttiek. „Mi vagyunk azon boszorkányok leszármazottjai, akiket nem sikerült megégetnetek” hirdeti egy tipikus interneten megtalálható szlogen. A probléma csak az, hogy míg természetesen azon mágiagyakorlók vére ott csörgedezik mindannyiunk ereiben, akiket nem égettek meg, sőt, sokszor azoké is, akiket megégettek (lévén nagy részük már középkorán túli nő volt, felnőtt gyermekekkel), ám ez igaz lehet bármelyikünkre, és nem kell hozzá ma újboszorkányságot gyakorolnunk. Ezen felül pedig, a mai boszorkányság pedig nem egyezik meg a múltéval. Nem tudunk egy töretlen vonalat felmutatni az ókortól, de még csak a középkortól kezdve sem. Minden nép és kor megszülte a maga boszorkányság formáját, ami ugyan mindig táplálkozik a felmenőinek a képzeteiből és szokásaiból, de azokat folyamatosan újraértelmezve és átformálva. A mai csakra-nyitogatós, auralátós, előző életeket kutatós újboszorkányság pedig még csak nem is rokona a régi korok tiltott szertartásait végző, transzban lélekutazásokat megélő, embereknek segítő, vagy ártó gyakorlóinak. Persze a népi mágia, a módosult tudatállapotok használata, az álmokban megélt túlvilágélmények mind közelebb visznek minket a múlt „boszorkányaihoz”, ám ez már csak egy újjáélesztett praktikum lesz, nem pedig az eredeti. Viszont még így is általa egy olyan (emberekre vonatkozóan) univerzális áramlatnak leszünk a részei, mely mágikus technikákat alkalmaz és személyesen éli meg a természetfelettivel való kommunikációt. Ezt pedig boszorkányságnak (is) szokás nevezni Európában.

~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a módosult tudatállapotokkal ismerkedünk meg.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...