2014. december 31., szerda

Az újévi babonák pár fő pontja

Szilveszter éjszakája és az azt követő újév napja "liminális" időpontoknak számítanak, vagyis még nem tartoznak sem az óévhez, sem az újhoz, így a szokásos emberi időn kívül helyezkedik el. Ennek köszönhetően kiváló alkalmat biztosítanak mind az elkövetkező év befolyásolására, mind a jövendő történések kifürkészésére. Az újévi babonák is természetesen ezt a hozzáállást tükrözik, melynek a főbb pontjai:


Az elfogyasztott étel milyensége hatással van az egész éves boldogulásra.
A különféle ételtilalmak alapja általában a hasonlósági mágia. Pl. csirkét nem jó enni, mert elkaparja a szerencsét, de malacot igen, mert az előtúrja (vagy a házba túrja). A lencse is azért kerül ilyenkor az asztalra, mert a termékenységet, bőséget idézi fel sok magjával.

Kiváló alkalom ez a jóslásra.
Rengeteg jósló szokás és babona fűződik ehhez az időszakhoz, a szerelmi jóslásoktól, az ólomöntésen át, egészen a haláljóslásokig. Csak egy konkrét példa: ha újév hajnalán meglessük, hogy merre felé fordulva kukorékol a kakas, akkor abból az irányból várhatjuk a mátkánkat is.

Az házba elsőként belépő vendég (éjfél után) milyensége befolyással van a szerencsénk alakulására.
Arról persze már nem egyeznek meg az babonák, hogy milyen is a biztosan szerencsét jelentő vendég, ám általában a férfiakat szokták pozitívnak, a nőket pedig negatívnak tartani. Viszont van, ahol a hajszín, vagy esetleg a szakáll hossza a fontos. Egyes források arra is utalnak, hogy itt azért lehetett egy kicsit csalni, a család egy férfitagját kiküldve a házból, hogy aztán ő érkezzen meg elsőnek.

Ami újév napján történik, az egész évben is történni fog.
Tehát ha valaki későn kel, egész évben későn fog kelni. Ha valaki sokat dolgozik, egész évben sokat fog dolgozni. Persze ez fordítva is igaz, aki pl. egyébként sokat iszik, de ezen a napon megállja, az egész évben keveset fog inni (van is róla beszámoló, hogy részeges férfiak kezükben órával ülnek a whiskysüveg előtt, és várják, hogy elmúljon újév napja).

Dologtiltó nap: vagyis bizonyos tevékenységek végzése balszerencsét hoz.
Az megint csak nem tiszta, hogy pontosan mit is tilos ilyenkor csinálni, mert a tilalmak természete területenként változik. A legáltalánosabbaknak számít azért a mosás (halált hozhat, vagy egész éves nehéz munkát), illetve bárminek (akár a tűz hamujának is) a házból való kivitele. De volt, ahol varrni sem volt szabad, mert akkor bevarrták volna a tyúkok "tojókáját" is.


Források:
Jacqueline Simpson, Stephen Roud: A Dictionary of English Folklore
Vance Randolph: Ozark Magic and Folklore
Richter M. István: Évi szokások, babonák és szólásmondások Német-Prónán és vidékén
Singer (Székely) Leo: Dunántúli babonák
Kimnach Ödön: Az év egyes napjaihoz fűződő népies jóslatok

2014. december 24., szerda

Fenyőfadíszek, mint szimbólumok


Manapság általában már a fenyőfadíszítés első, és sokszor egyetlen szempontja, hogy a kész eredmény jól mutasson a szobánkban. A régi időkben viszont, a ma felrakott díszek ősei még mély, szimbolikus jelentéssel bírtak. Ebből következzék most egy kis ízelítő.


Légyölő galóca, piros kalapos gomba: szerencsét hozónak tartották őket.

Alma: termékenységszimbólum, illetve a germán képzetekben a halhatatlanságé is.

Gránátalma, narancs, szárított narancsszeletek, stb.: az almákhoz hasonlóan termékenységszimbólumok voltak ők is. Az őshazájukban pedig az év első termései révén a megjelenésük jó aratást ígért az eljövendő évre.

Karácsonyi gömbök: a szerencsét, gazdagságot és az emberi élet gyümölcsözését voltak hivatottak megsokszorosítani (mivel a fényt is visszaverik - "megsokszorosítják"). Ezek a modern helyettesítői a természetes anyagú termékenységszimbólumoknak (pl. alma). Valamint még az országalmát is képviselhetik, reprezentálva vele a keresztény Megváltó világi és vallási hatalmát.

Csonthéjas magok (pl. mogyoró): mindig is az élet és a termékenység szimbólumai voltak. Ezenkívül, a gyakorlatban és igen hasznosak tudtak lenni a hosszú hideg telek során, mert táplálóak és igen könnyen elállnak sokáig is.

Dió: a termékenység és a halhatatlanság jelképei volt. Dionüszosz és Artemisz, illetve a római Jupiter kedvelt termésének számított. Sőt, a diót a rómaiak Jovis glansnak, vagyis "Jupites golyóinak" hívták.

Minden, ami csak csillog: nem csak a jégre és hóra, vagy az angyalok szőke hajának másvilági csillogására emlékeztetnek, hanem magukban hordozzák azt a régi szokást is, mi szerint fémkorongokat, ruhabarabokat, és más figyelmet felkeltő dolgokat akasztottak a fákra, hogy ezáltal felszenteljék őket. Ezen felül olyan varázserőt is tulajdonítottak nekik, mi szerint el tudják üldözni a démonokat, így egészséget és tisztaságot ígérve.

Különleges formájú kenyér/sütemény, mézeskalács: az ókori görögök azt tartották, hogy a megáldott kenyerek szerencsét és egészséget hoznak az eljövendő évben. A rómaiak formákra sütött kenyereket küldtek egymásnak, mint újévi ajándékot. A középkori szerzetesek sok fűszerből és mézből sütöttek mézeskalácsot, ez által jelképesen felajánlva minden jót, amit a föld csak adni tud Jézus Krisztusnak.

Szaloncukor: cukor a bőség jele volt, illetve Isten jóságáé.

Mákgubók: ősrégi termékenység szimbólumok, melyet valószínűleg nagy mennyiségű magtermésüknek köszönhetnek. Szárított formában a végtelenségig elállnak, így az örök életet és a holtak feltámadását jelentik a keresztény képzetekben. A kettévágott mákgubóba helyezett miniatűr jászol is ezen szimbolikához tartozik (Jézus halhatatlan voltára utalnak). Valaha pedig, az ókori görögök számára, a mákmagok Deméternek voltak szentelve, akinek az áldása biztosította a jó termést.

Tobozok: az élet és a termékenység szimbóluma. 

Szalmacsillagok: csak relatíve nemrég lettek kedveltek. Az ő szimbolikájuk inkább a tél kiűzéséhez, illetve az aratási szokásokhoz kapcsolódik.

Gyertya (és égősorok): a Saturnalia alatt is már gyertyákat ("életfények") adtak egymásnak az emberek. A gyertya fénye a Nap visszatértét szimbolizálja, valamint az élet fényéét.

Forrás:
Christian Rätsch, Claudia Müller-Ebeling: Pagan Christmas: The Plants, Spirits, and Rituals at the Origins of Yuletide

2014. december 18., csütörtök

A karácsonyi örökzöldekkel való díszítésről

Az örökzöld növények díszítésként való használata nagy múltra tekint vissza a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepek alkalmával. Már az ókori rómaiak is a Saturnália ünnepén magyallal díszítettek fel a Saturnus isten szobrait. Míg a pogány germánok Yule idején zöld ágakkal aggatták tele otthonaikat. Ám ezen növényeknek más szerepük is volt az esztétikai érzékek kielégítésén kívül. Az örökzöldek ugyanis az örök élet szimbólumai voltak, mivel akkor is életerősek és levelekben gazdagok, mikor minden más növény halott. Életszimbólumi fontosságuk azonban nem csak örökzöldségüknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy sokan közülük, más növényekkel ellentétben télen érlelik be a terméseiket. Fontosnak érzem megjegyezni még, hogy ez az "örök élet" nem a keresztény gondolkodásban fellelhető, a lélek halál utáni halhatatlanságából fakadó élet (habár temetések idején ehhez hasonló szerepet is betölthettek), hanem sokkal inkább az a bizonyosság, hogy bármilyen nehezek is legyenek a körülmények, az élet (valamilyen formában) mindig fennmarad. Illetve, hogy a télre újra eljön a nyár, a növények újra virágozni fognak és a Nap újra melegen fog sütni le ránk. Az örökzöldek épp ezért lettek a házak díszei az év legsötétebb időszakában; hogy emlékeztessék az embereket az élet halhatatlanságára, illetve, hogy jelenlétükkel elősegítsék az újabb termékeny időszak eljövetelét.


Hagyományosan a növények házba való behozatalának általános ideje december 24-e volt, és akár szerencsétlenséget is eredményezhetett, ha ez előtt az időpont előtt kerültek fel díszítésként. A hálószobába pedig sok helyen nem volt szabad őket bevinni, ugyanis ott nem hoztak szerencsét. De az sem feltétlenül volt mindegy, hogy melyik fajta növénnyel hol díszítenek: pl. a borostyánt volt, ahol nem lehetett a látványosabb helyekre kitenni, mert akkor nem hozott szerencsét.

Leszedésükhöz is sok babona fűződik. Általánosan két időpont volt kijelölve erre: a január 6-a és a február eleji gyertyaszentelő napja. Ugyanis, ennél tovább a házban tartva már szerencsétlenséget hoztak. De, az egyik kedvenc magyarázatom szerint, január 6-a után az örökzöldek kis manókká váltak, akik aztán egész évben csak bajt okoztak a családnak. Leszedés után pedig a növényeket hol el kellett dobni, hol el kellett égetni, de az is megtörténhetett, hogy a haszonállatokkal etették meg őket, hogy azok termékenyek legyenek.

Pár díszítéshez használt örökzöld:

Babér: a béke, az öröm és a győzelem szimbólumának számított. Angliában egy helyen magyal és babér koszorút akasztottak a bejárati ajtóra, hogy az távol tartsa a boszorkányokat.

Rozmaring: sok helyen a magyallal együtt használták, hogy távol tartsa a szellemeket.

Puszpáng: csak a kerten növő bokrokról lehetett a díszítéshez ágakat törni.

Boróka: Olaszországban szerettek díszíteni vele; ágait karácsonyfaszerűen használták és ajándékokat akasztottak rá. Fontos volt védelmező funkciója is.

Tiszafa: soha nem volt szabad a templomkertből szedni. Azt tartották róla, hogy ha belekerül a díszek közé, akkor azon az éven halál várható a házban. Minden levelét és bogyóját karácsony után el kellett tüntetni az otthonokból.

Magyal: az északi népeknél az élet fontos szimbóluma. Szerencsét és termékenységet volt hivatott hozni a házba. Már a Saturnaliák idején is az emberek magyalt küldtek a barátaiknak, hogy azzal fejezzék ki nekik jókívánságaikat. Évszázadokkal később, Angliában sok helyen szerencsétlenséget hozónak tartották, ha karácsony előtt a házba került, és volt, ahol csak egy férfinak volt szabad behoznia. Az angol Felföldön azért használták, hogy távol tartsa a rosszalkodó tündéreket. Elvileg pedig, ha egy ágát házi kedvencünk jelenlétében akasztjuk fel, akkor az egész évben egészséges lesz.

Borostyán: az ókori időkben az örök életet, a hűséget, az odaadást és a halhatatlan vágyat szimbolizálta. Sok isten kedvelt növényének is számított: Ozirisz, Attis, Dionüszosz/Bacchus, Hymen, Pan, Zeusz, Thor, stb. A korai keresztény egyházatyák még tiltották is templomi díszítésként való használatát, pogány vonatkozásai miatt. A magyal igen kedvelt társának számított.

Fagyöngy: a kelták és a germánok számára az élet halál feletti győzelmét, az életerőt és az újjászületést jelképezte. Fontos növénye volt Friggnek, Donarnak, Baldernak, de egyes történetek szerint Perszephoné is fagyönggyel nyitja meg a pokol kapuját. Sok helyen a fagyöngyágakat fennhagyták a következő karácsonyig, amikor aztán levették és elégették, majd újakat raktak fel helyette. Tűz vagy villámcsapás ellen volt hivatott védelmezni. Azt is mondták róla, hogy csak karácsony idején szabad leszedni. Az pedig szerencsétlenséget hozhatott, ha egyáltalán nem volt a házban karácsonykor.

Fenyők: a halhatatlanság és a győzelem jelképei voltak.  Istenségek terén Aesculapiushoz, Artemis/Dainához, Kübéléhez, Agdistishoz, Dionüszosz/Bacchushoz, Demeter/Cereshez, Pan/Faunushoz, Silvanushoz, Poseidon/Neptunushoz, stb. kapcsolódtak. A germán területeken igen kedvelt volt régen a fenyőágak napfordulói dísznek való használata, melyből persze később a mai karácsonyfánk szokása is kinőtt.


Források:
Susan Drury: Customs and Beliefs Associated with Christmas Evergreens: A Preliminary Survey
Donald Watts: Dictionatry of Plant Lore
Marcel De Cleene, Marie Claire Lejeune: Compendium of Symbolic and Ritual Plants in Europe: Vol I Trees & Shrubs

2014. december 11., csütörtök

Növények a mágiában: mikulásvirág

Kép forrása
Latin név: Euphorbia pulcherrima
Istenség: Káli
Felhasználható: tisztaság, véráldozat, védelem

Habár manapság szinte kizárólag a keresztény karácsonnyal való asszociációjáról ismert ez a növény, de azért (szerencsére) a mikulásvirágnak más története is van. A mai Mexikó területén őshonos (itt akár 3-4 m-esre is megnő!), ahol a helyi népek számára igen fontos kultikus növény volt, sőt, már évszázadokkal az európaiak megérkezése előtt is virágoskertjeikben nemesítgették. Az azték neve cuetlaxochitl, mely egyes források szerint annyit tesz, mint "egy halandó virág, ami elhal és elhervad, mint minden, ami tiszta". Egy másik fordítás szerint viszont egyszerűen annyit jelent, hogy "az istenek fattyú virága". Bármi is legyen az igazság, a mikulásvirág az aztékok számára a tisztaságot jelképezte, míg piros színe azt a vért szimbolizálta, amit az isteneknek áldoztak fel. Egyes források szerint az is megesett, hogy a belőle készült vörös festéket vallási szertartásokban használták fel, vér reprezentálására. Az pedig teljesen biztos, hogy vöröses-bordós textilfestéket készítettek belőle. Míg legenda szerint, egy azték isten adta a virágnak piros színét, hogy emlékeztesse az embereket a rendszeres áldozatok felajánlására.
Manapság Mexikó őslakosai közül továbbra is sokan használják a mikulásvirágot ajándékként a régi istenek, vagy a nem éppen kanonizált, kvázi-szentek számára. A Mexikói-öböl közelében élő huaxtec indiánok pedig a hajtásaiból teát készítenek, hogy a segítségével szebben és könnyebben énekeljenek és olvassanak, valamint, hogy bölcsebbek legyenek.
További érdekesség róla, hogy a Himalája déli oldalán is meghonosodott, ahol is az ott éli nepáli és indiai hinduk számára a vörös levelei a női életerőt szimbolizálják. Továbbá, Káli istennő egy igen kedves virágának számít, és az egyik legfontosabb rituális virágáldozat számára. Nepálban a csillagszerű bimbóit, rügyeit, magjait és termését egy bizonyos füstölőkeverék készítéséhez használják, melyet aztán különféle rítusok alkalmával égetnek. Egy bakshi dhup ("boszorkányfüst") nevű keverék hozzávalója is, mely távol hivatott tartani a boszorkányok és démonok veszélyes hatásait.

A mikulásvirág teje bőrirritáló hatású!


Források:
Bernard Ortiz de Montellano: Aztec medicine, health, and nutrition
Emory Dean Keoke, Kay Marie Porterfield: Encyclopedia of American Indian Contributions to the World
José Antonio Burciaga: Drink Cultura: Chicanismo
J. John: A Christmas Compendium
Christian Rätsch, Claudia Müller-Ebeling: Pagan Christmas: The Plants, Spirits, and Rituals at the Origins of Yuletide

2014. december 7., vasárnap

A boszorkányi mindennapok

Miből is állhatnak a boszorkányok mindennapjai?
Biztos varázslatok végzéséből, bájitalok főzéséből, rúnák írogatásából, tarot kártya tanulmányozásból, meditációkból, meg különféle szertartásokból, igaz?
Hát, nem.
Ugyanis, még nem találkoztam olyan boszorkánnyal, akinek ne kellett volna pénzt keresnie, mosogatnia, főznie, takarítania. Persze ezek mellett sokan megpróbálják az előbb felsoroltak egy részét beleszorítaniuk a hétköznapjaikba. Vannak, akiknek ez elég jól is működik. De vannak olyanok is, akiknek kevésbé. És vannak olyanok, mint én is, akik az egészhez teljesen máshogy állnak.

Először is meg kell különböztetnünk a ma "boszorkányságnak" titulált egyveleget a hétköznapi, illetve szertartásos mágikus gyakorlatokat, a neopogány vallási szertartásokat, a tárgyak által végzett jóslásokat, illetve magát, a hagyományos értelemben vett boszorkányságot. A hétköznapi mágia alatt azon varázslatokat és társaikat értem, melyek alapvetően bárki számára elvégezhetőek (pl. pénzhozó varázslatok, amulettek készítése, szerelmi kötés, stb.). Az ilyen dolgokban kimondottan jártas illető a varázshasználó, és attól még, hogy valaki sok ilyen munkát végez, nem lesz boszorkány. A szertartásos mágia megint más tészta, mely szintén gondolkodásmódjával és hozzáállásával nem feltétlenül alkalmas egy boszorkányi gyakorlat működéséhez. A jóslásnak megvannak a maga szakértői, és ha a történelmi tényeket nézzük, egy boszorkánynak jobban kéne érteni ahhoz, hogy a szomszéd elkóborolt macskáját meglelje, mint hogy tudja, hogyan fog alakulni valaki szerelmi élete. A középkor, kora-újkor boszorkányai pedig keresztények voltak, nem pogányok, és végképp nem neopogányok. Persze felvethetnénk azt, hogy rendben van, de a boszorkány az, aki mindezeket egyszerre tudja, ám ez igen távol áll a történelmi tényektől. A szertartásos mágia az elit  és tanult emberek "szórakozása" volt, hétköznapi mágiát szinte mindenki űzött ilyen vagy olyan formában, és különböző jóslási formákat is bárki használhatott, anélkül, hogy az "ördöngős" tudományhoz értett volna. Persze attól még a fent felsoroltakkal is foglalatoskodhattak, de ez nem tette őket boszorkánnyá.

A boszorkány alapvető "megkülönböztető jele", hogy közvetlen és igen szoros kapcsolatban van a természetfeletti világgal. Ezért mondták azt, hogy a boszorkányokhoz beszélnek a növények, saját szellemeik vannak (melyeket általában valamilyen módon táplálnak is), sőt ők maguk is, szellemszerűen el tudnak repülni mindenhova; mások örömére, vagy éppen kárára, akár állatok formájában is. De képesek meglátogatni a holtakat másvilági nyughelyükön, különféle tündéri-paradicsomokba eljutni, vagy esetleg magára az ördögi szabbatra ellátogatni. Mindezek persze elsőre, és másodjára is teljesen abszurdnak tűnnek a legtöbb ember számára. Én nem is akarok senkit meggyőzni ezek valóságalapjáról ("aki nem hiszi, járjon utána"), csupán arról, hogy a történelmi boszorkányság alapjai ezekben a képzetekben nyugszanak. Azt pedig már csak az elszánt és merészt érdeklődőknek jegyzem meg, hogy ezek a dolgok ma is elérhetőek. Mindehhez pedig egy olyan hozzáállás és viselkedési forma szükséges, mely elismeri a szellemek létezését, tiszteletben tartja őket, és igyekszik mindig a kedvükben járni. E mellett már csak egy szolid, transzra és lucid álmokra épülő gyakorlatot kell fenntartani, mely lehetővé teszi a közvetlen kommunikációt a szellemekkel. És ennyi a boszorkányi munka lényege, az összes többi (bármilyen "jó buli" is,) csak hab a tortán.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...