Ugyanis vannak, akik csak azért járnak el rituálékra, hogy jól érezzék magukat a jelenlévők között. Ezzel persze semmi baj nincs, mert a közösség érzése tényleg nagy lelki élmény. Ám nem szabad csak erre szűkítenünk elvárásainkat. Persze ezt a megközelítést is meg tudom érteni valahol mélyen. Mármint, miért akarnánk olyan "primitívnek" mutatkozni, mint az szibériai sámánbácsi és követői, akik ugyan nagyon aranyosak, de mi nyilván műveltebbek vagyunk nálunk. Aztán ha az egész munkánk egy felsőbb erő felé irányul, az már vészesen olyan, mintha a keresztény Istenről szólna minden, csak kissé más köntösben, nem? Legalábbis ilyesmi indokok járnak a fejemben. Meg még egy. Az, hogy az ember csupán azt imádja, ami róla szól. De ez túl szomorúan hangzik, így inkább most eltekintenék tőle....
Ha most nem vesszük figyelembe azt a pár extrém esetet, amit a mai modern politikai neutralitás szül, azt kell írnom, hogy a rituálék és a vallások kéz a kézben járnak. Hiszen, minden egyes rítus valamilyen világnézetet tükröz, a világnézet pedig szorosan összefügg az egyén vallásával. Ezért is merem azt írni, hogy alapvetően egy rituálé során megszólítunk valamilyen számunkra szentnek tartott erőt/szellemet/istent/stb., és arra számíthatunk, hogy ez a tett (pontosabban az erő/szellem/isten/stb.) valamilyen vallási élményben részesít minket. Ez az élmény pedig, csupán a legalsó szinteken tartalmazza a közösségből fakadó örömöket. A különféle transzcendentális tapasztalások, a transz, a megszállottság - ezen dolgok elérése az, mely a résztvevőket hajtja szerte a világon. Mindenki a vallásának megfelelő felsőbb hatalommal szeretne egy kicsit közelebbi kapcsolatba kerülni. Megérintődni általa, hogy a vallás ne csak vak hit legyen, hanem megtapasztalt valóság. Ha pedig megtapasztaltuk, hogy van egy, vagy több nálunk hatalmasabb erő, akkor eljutunk a rituálék másik okához, ami pedig a hódolat.
Ha átéljük, hogy nálunk jóval erősebb lények is léteznek, akkor bizony nem szeretnénk, hogy azok a létezők megharagudjanak ránk. Sőt, kimondottan az lesz a célunk, hogy boldogan tartsuk őket. Legalábbis ha a történelmet tekintjük, akkor ezt a tendenciát lehet megfigyelni. Az ember hódol az istenei, szellemei előtt, hogy azok elégedettek legyenek, és így majd mi is azok leszünk. Mert ugyan meghívjuk a rituáléinkra őket, hogy megtapasztalhassuk létezésüket, de áldozunk is nekik, cserébe, hogy voltak olyan kegyesek, és életben tartottak eddig minket, és még meg is jelentek hívásunkra. Mert a velük való kommunikáció nem a mi privilégiumunk, hanem az ő kegyük.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy a múltban ez rendben volt, még az esőerdei törzseknél is rendben van, de nekünk ugyan miért kéne meghunyászkodnunk, hiszen eddig se nagyon tettük, és minden rendben volt. Miért kéne a szellemek/istenek támogatása az embernek, ha már atomot is tudunk hasítani?
És most hadd mutassak vissza a harmadik bekezdésre ebben a bejegyzésben. Mert a megtapasztalás az, mely képes minket ezen kérdés megértésére eljuttatni. Én hiába hozok ezer és egy érvet, mindegyikre lehet valami ellenérvet lelni (ugyan váltakozó minőségben). Így inkább ajánlom mindenkinek, hogy keresse a megtapasztalást, mert az igazán nagy kérdésekre csak ott, és nem az emberi logikában lehet választ kapni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése