Boszorkányiskola 28. lecke: repülés, szombat

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonnyolcadik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a boszorkányi repüléssel illetve a boszorkányszombatokkal.

~ ~ ~

Nagy vonásokban már megismerkedtünk a történelmi boszorkány alakjával. Aztán a legutóbbi a leckénk során tettünk egy kis kitérőt a módosult tudatállapotok élménye felé, amit szükségesnek éreztem ahhoz, hogy megértsük a mostani témánkat. Ez pedig nem más, mint a történelmi boszorkányság azon, sokszor ma képzelgésnek tartott részei, melyek magyarázata pont a transzállapotokban rejlik. Sőt, még egy kicsit tovább is megyünk, és megnézzük, ezek miként éledtek újjá a tradicionális boszorkányságban.

Transzélmény – a transzcendens valós megélése

Mind véletlen, mind akaratlagos transz, vagy álmok alatt megtapasztalták a múlt emberei a másvilágokat, a természetfelettit (az álmokról majd egy későbbi leckében részletesebben beszélünk). Ez megint csak nem egyedül a mágikus specialisták „jussa” volt, hiszen bizonyos esetekben bárkivel előfordulhattak, viszont csak a specialisták voltak azok, akik ezt önszántukból is elő tudták idézni. Sőt, sokuknál úgy szerepel, hogy egyes esetekben akár akartak, akár nem, transzba kellett esniük (pl. táltosok viharok alatt, benandatik évente négyszer, stb.). Amit viszont lényeges erről tudni, hogy a transzban, vagy álmokban megélt élményeket régen a nép valóságosnak tartotta, és ezeken keresztül keresték a közvetlen kommunikációt a transzcendenssel. A történelmi boszorkányság kutatói szerint pedig ilyen, transzban megélt tapasztalatokra utal a periratokban szereplő sok abszurd részlet: a kulcslyukon besurranás, a dióhéjban, szitában átkelés a folyókon, a repülés, az állatokon utazás, stb.

A testet elhagyni képes lélek és más alteregók

A népi elbeszélésekből és ránk maradt írásos emlékekből az látszik kirajzolódni, hogy a hagyományos európai lélekképzet nem egyezik az ortodox keresztény hozzáállással. Az emberi testnek több alteregója is ismert a különböző kultúrákban, akik közül ma talán a germán doppelganger lehet a legtöbbet hallott. A boszorkányokkal kapcsolatos sok monda is csak úgy értelmezhető, ha nagyjából tisztában vagyunk az ilyen képzetekkel. A legfontosabb tudni való ezekből, hogy a lélek képes elhagyni az emberi testet, mikor az álmodik, vagy transzba esik. Ez a lélek aztán másoknak is meg tud jelenni, jobbára álmokban, vagy transzban. Különféle alakokat tud felvenni, legyen az emberi, vagy állati. Tehát, a boszorkány úgy változott macskává, hogy a lelke macska formát vett fel, és így járta a világot, ment el rontani. A lélek képes továbbá ártani, üzenetet átadni, vagy segíteni másoknak ilyen formában. De túlvilági lakomákon, fesztiválokon, csatákon és utazásokon is részt vehet. A lélek, ha sérülést szerez odakint, akkor a seb a fizikai testén is meg fog jelenni - ez pedig sok boszorkányokról keringő történet alapja.

Ennek a képzetnek egy furcsa továbbélése az „asztráltestnek” nevezett modern "találmány", mely szerint az emberek ennek a kivetítésével képesek asztrális utazásokat tenni. Ez jobbára ugyanaz, mint amit a felmenőink a testet elhagyó lélek által megélt túlvilágélményeknek tartanának. Csak nagyon más mitológiai kontextusban, aminek köszönthetően pedig a két élményfajta is nagyon más tapasztalatokat tud eredményezni. Másik modern változata ennek az ún. sövény átlépése, mely kifejezés az utóbbi években kezdett el terjedni a boszorkányok között. Itt a sövény az a szimbolikus fal, ami elválasztja a hétköznapi valóságunkat a másvilágtól, átlépésével pedig megtapasztalhatjuk ami odaát van. De lehet még ez spirit flight, vagyis a "szellem repülése" is, ahol a szellem a testet lehagyni képes lelket takarja. És hogy miért repülés? Az a következőkben kiderült....

A boszorkányi repülés

Ma talán a legismertebb boszorkánytevékenység a seprűn való repülés. Természetesen minden újboszorkány meg fogja erről mondani, hogy nem, ők nem szoktak seprűn lovagolni. Mármint, fizikai értelemben. A látomásélmények más tészta. De az egész megértéséhez menjünk vissza pár évszázadot az időben. Az 1000-es éveket környező századokban több egyházi feljegyzés is készült arról, hogy egyes nők azt képzelik, éjszakánként kilovagolnak bizonyos istennőszerű alakokkal (Diana, Herodias, Holda, stb.) és velük együtt járják a tájat. Ezeket a nőket nem boszorkánynak tekintették a papok, hanem az ördög által megtévesztett, pogány butaságokat hívő halandóknak. Az éjszakai utazásokat alapvetően fantáziálásnak látták, majd csak mikor már valóságként kezdték kezelni, akkor olvadt e képzet bele a történelmi boszorkányságba. Ami még érdekesebb, hogy a repülés hite nem egyszerűen Európa egy helyéből terjedt el, egyházi közvetítéssel (mind mondjuk a repülőkenőcs), hanem a legtöbb mágikus specialista repertoárjában (legyen szó sámánról, vagy bármi másról) szerepel valamilyen formában. Így a magyar perekben is repülnek boszorkányok, de az olaszokban is, mint ahogy a skótokban is. A repülés módja viszont nagyon különbözhet: leggyakrabban állatok hátán (kecskéken, kakasokon, macskákon,stb.), tilón, seprűn, vagy minden eszköz nélkül is.

A gyakorlat pedig ma is virágzik, mint lehetségesen megélhető látomásélmény. A transz kezdetét is jelentheti, hogy az ember úgy érzi, felemelkedik testéből, vagy az alatt is fel tudunk libbenni a „talajról”. Ilyen utazások során bejárhatunk teljesen ismeretlen túlvilágokat is, vagy egy, a miénkhez hasonló alternatív valóságot (ami pedig kiterjedhet akár az űrre is). Találkozhatunk alatta más lényekkel. szellemekkel is, akik vagy segíthetnek, vagy akadályozhatnak.

A boszorkányszombat

A boszorkányszombat a boszorkányok gyűlése. Ennek is létezett egy, a démonológusok fejében élő képe, gyermekgyilkosságokkal, ördögimádással, orgiákkal és közös rontásvégzéssel. A boszorkányság ügyben kihallgatottak viszont nem teljesen a papok szövegei szerint számolnak be az ilyen alkalmakról. A leírások nagy lakomákról, zenélésről, táncolásról, és általános mulatozásról szólnak. Pincékbe való betörésről, és az ottani összes bor megivásáról. Csodás repülésekről, állatokon való utazásról, tündérszerű lényekről, metamorfózisokról, és holtakkal való találkozásról. Máskor csatákról boszorkánycsapatok között, akár állati alakban is. De természetesen, a démonológia egyes, éppen divatos mozzanatait is beleszőtték a vallomásaikba. Nyilvánvaló, hogy mindezek beszámolók egy részét annak a számlájára lehet írni, hogy tortúra alatt az emberek mindent hajlandóak voltak beismerni. Amikor pedig egy-egy kérdés részletezését kérték tőlük, a saját életükből ismert tapasztalatokból próbáltak összerakni valami olyan történetet, mely kielégítheti a vallatók elvárásait. Így például vannak olyan esetek, amikor a szombat egy paraszti lakodalomhoz hasonlónak van leírva, vagy egy falusi mulatság mintáját követi. De mindezek mellett még egy másik réteg is felsejlik a leírásokból: a paraszti látomásélmények világa. Többször is előfordult például, hogy a "boszorkányok" azt vallották, hogy csak lélekben vettek részt a gyűléseken, utazásokon. Egy 16. századi perben még kínvallatás előtt azt állítja a vádlott, hogy évente többször is, bizonyos éjszakánként, egy angyal vezetésével (!) kirepült az éjszakába, hogy aztán ott együtt szárnyaljon a holtak szellemeivel. Isobel Gowdie azt beszéli el, hogy egy hegy belsejében együtt lakomázott a tündérkirálynővel. Theiss, a litván vérfarkas, a pokolba járt el harcolni a jó termését. De a lakásokba, pincékbe betörő női alakok is megjelennek már az 1000-es évek előtti leírásokban is. Viszont itt még ezek a "hölgyek" - akik éjszaka bejárnak az otthonokba, ott nagyot lakomáznak, majd reggelre távoznak - bőséget és áldást hoznak. Épp ezért, több tudós is arra következtet, hogy ugyan fizikai szombatok nem voltak, de archaikus elemeket őrző látomásélmények igenis léteztek az emberek körében, melyek a szombatok népi képzetének az alapját adták.
A szombatok tehát a gyakorlatban legvalószínűbb, hogy (esetlegesen csoportos) vízióélmények voltak, melyekben az emberek a helyi természetfeletti lényekkel kerültek kapcsolatba. Pócs Évát idézve: "...a boszorkányszombat képzeteinek alapja a kommunikáció a túlvilággal." Arról viszont nincs szó, hogy ehhez bármi fizikai szertartás is kapcsolódott volna (például körök kivetése). Az újboszorkányok legtöbbjének és a wiccák szabbatjainak tehát nincs semmi köze ezekhez a történelmi gyakorlatokhoz. A valódi „boszorkánygyűlések” álmokban, látomásokban valósultak meg - halottak, tündérek és ördögök társaságában.
Ám a szombatok mitológiáját mára sok tradicionális boszorkány átvette és beépítette a saját világnézetébe, egyesek pedig kimondottan a legfontosabb lehetséges túlvilágélményként írják le. Alattuk elvileg a boszorkány találkozik a Mesterrel (aki a régi, néphitbeli ördög, aki egy mágikust tudást adó ambivalens szellem), tudást és segítőket kaphat tőle, illetve együtt mulatozhat a Mestert kísérő szellemekkel, a holtakkal. Az ilyen tapasztalatokhoz vagy a véletlen mázli szükséges, vagy pedig mélyen el kell merülni ebben a mítoszban, áldozatokat bemutatva az Mesternek és hozzá közeledve.

Repülés
Elérésének nehézsége embertől függ: van, akinek magától megy, van, akinek kell egy kis gyakorlás hozzá, van, akinek nehézkes. De senkinek sem lehetetlen! Az alapja a transzba lépés (habár tudatos álmodás alatt is elérhető), majd ha már egy látomáson belül vagyunk, akkor elég lehet azt akarnunk, hogy repüljünk. Esetleg elrugaszkodhatunk a földtől (vagyis attól, amit földnek érzékelünk éppen). A boszorkányperek iratai szerint, a repülés spontán történt, esetleg miután valamire felültek, vagy ritkább esetekben egy kis mondóka kiejtése után. Az ilyen ránk maradt szövegeket fel lehet használni kántálónak a transzba eséshez, ezzel is azt sugallva magunknak, hogy most egy repülési élményt szeretnénk megélni. A leghíresebb ilyen szöveg talán Isobel Gowdie, 17. századi skót boszorkány peréből való és így hangzik: „Horse and hattock! Horse and go! Horse and pellatis! Ho, ho!” Segíthet még, ha transzba esés alatt azt képzeljük, hogy felemelkedünk éppen a testünkből, egészen addig, míg lélekben tényleg azt tesszük (ami pedig egyben magát a transzba lépést is jelöli).

~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is különféle védekező mágikus módszerekkel fogunk megismerkedni.

Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 13: a szellemekről

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizenharmadik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a mai újboszorkányságban ismert szellemek alapvető tulajdonságait és főbb fajtáit. Gyakorlatban pedig megpróbálunk kapcsolatba lépni egy növény szellemével.

~ ~ ~

Az újboszorkányok a különféle istenségek mellett szellemek nagy csoportjával is dolgoznak. A szellemek alatt pedig nem csak az ódon várkastélyokat kísértő holt lelkeket értik, hanem sok más egyéb spirituális természetű lényt is. Ezek között vannak olyanok, akik rendelkeznek fizikai formával és természetesen olyanok is, akik nem. Hogy hogyan is lehet egy szellemnek fizikai formája? Hát, ez nagyon egyszerű: ahogy az embernek is szokás tulajdonítani egy spirituális aspektust (vagyis a lelket), úgy sok boszorkány (és még több nép) meg van győződve arról, hogy ugyanez elmondható a világ minden lényéről, ha nem egyenesen az egész univerzumról, a legkisebb vírustól a legnagyobb csillagig. Épp ezért is, sok boszorkány vallja magát animistának.

Az anyagi formával nem rendelkező szellemek nagy része a valaha élt lények lelkei, legyen szó emberekről, állatokról, vagy bármi másról. Egyesek pedig soha nem is rendelkeztek fizikai testtel (vagy legalábbis ma már nem tudnak róla), viszont attól még a mi világunkban léteznek. Egy harmadik részük, az előzőhöz hasonlóan nem mondhatott magáénak testet és még csak nem is a mi valóságunk lakói. Ezekről a szellemekről általában úgy gondolkodnak, hogy valamilyen másik világban, „síkban” élnek, ám attól még átlátogathatnak hozzánk és kommunikálhatnak az emberekkel. 

A szellemekről azt tartják a boszorkányok, hogy kapcsolatba lehet lépni velük, majd ezen a kapcsolat által tanulni, bölcsességeket megszerezni képes az ember tőlük. Sőt, a szellemekről azt is tartják, hogy az emberi világban változásokat tudnak előidézni, a megfelelő módszerekkel pedig rá lehet bírni őket, hogy ezen hatalmukat a mi kívánságaink teljesülésének érdekében is alkalmazzák. Mindemellett, bizonyos szellemekkel általánosan érdemesnek tartják a jó kapcsolat ápolását, mely garantálni tudja az ember jólétét, szerencséjét és egészségét (pl. ősök, helyi szellemek, stb.).

A szellemek alapvetően ambivalensek, vagyis egyszerre jók és rosszak. Képesek hazudni, vagy legalábbis félrevezetni, de segíteni és támogatni is. Alapvetően alakváltásra képesek, így egy szellem megjelenhet egyszer állatként, másszor emberként, harmadszor pedig valami egészen másként. Hatalmas létezőkről van szó, akiknek a tudása jobbára igen meghaladja a miénket (persze, mint ahogy a mesék tanúsítják, nem lehetetlen túljárni az eszükön, de nem is egyszerű). Egy részük szívesen segít az embereknek, és még szívesebben segít másodszor is, ha a támogatásáért hálából kap valamit. A hálaajándék, felajánlás, vagy áldozat elhagyása egyesek számára pedig kimondottan sértő lehet - és annak nem szokott jó vége lenni, ha valaki megsért egy szellemet. Ezért fontos, hogy velük szemben mindig tisztelettudóak és alázatosak legyünk, illetve adjuk oda nekik, ami nekik jár.

A szellemek pár főbb fajtája:

Helyszellemek: egy-egy helynek, vagy területnek a megszemélyesített alakja, vagy pedig az őrző-védő szelleme. Szelleme lehet a hegyeknek, a domboknak, egy ártérnek, egy mocsárnak, a barlangoknak, egy erdőnek, stb. Az újboszorkányok általában fontosnak tartják, hogy legalább az otthonuk környékének helyszellemét tiszteljék rendszeres áldozatokkal, illetve azon helyekéit is, ahová növényeket, vagy gombákat gyűjteni járnak.

Növényi szellemek: a bennünket körülvevő vegetációban lakozó szellemek, illetve az egyes fajok szellemei. Vagyis szellemmel rendelkezik a szobánk ablaka előtt álló tölgyfa, ami alapvetően az ő lelke. Illetve a tölgyfáknak általában is van egy közös, fő szelleme, mely uralma alá esik a világ összes tölgyfája.

Állatok szellemei: velük is hasonló a helyzet, mint a növények esetében.

Holtak szellemei: a halott emberek, állatok és növények szellemei. Ezek egy speciális részét képezik az ősök szellemei, akik egy személy saját felmenőinek az összességét takarják. Általában rájuk úgy szokás tekinteni, mint akik alapvetően jó szándékúak a leszármazottaikkal, és szívesen nyújtanak nekik segítséget a túlvilágról. Persze az elmúlt évek boszorkányság iránt érdeklőiben felmerült, hogy mi van akkor, ha a keményvonalas keresztény dédszüleink nem örülnek majd, ha azt látják, hogy pogány módon próbál az ember feléjük közeledni. Épp ezért ma már lehet olyanokat is hallani, hogy az ember az „eltávozott boszorkányokat” szólítja meg a saját rokonai helyett, vagy a „gondolkodásmódbeli/hitbeli őseit”.

Háztáji szellemek: a különböző népek azon transzcendens lényei, akik az otthonok különböző részeiben éltek, illetve azok védelméért felelősek voltak. Ezt manapság szokás egybefoglalóan, csak, mint házszellem kezelni, és neki rendszeresen áldozatot bemutatni, vagy lehet követni egy korábbi pogány kultúra erre vonatkozó képzeteit is (pl. orosz, római, stb.).

Segítőszellemek: a világ összes kultúrájában, ahol ismernek szellemeket, tudnak olyanokról is, akik a különböző helyi varázsló-, és/vagy sámánfigurák segítőivé szegődnek. Ezek lehetnek holtak szellemei, az őseink, állatok, növények, vagy bármilyen más fajtájúak. A modern boszorkányságban ezeket általában familiárisnak szokás nevezni, illetve ehhez hasonló funkciót láthatnak el a szellemvezetők (spirit guides), a totemállatok/erőállatok, de még akár a védőangyalok is. Habár megjegyezném, hogy ezen utóbbi felsorolás tagjairól olvasható írások java nem a hagyományos, történelmi elképzeléseket követi róluk, hanem egy jóval lebutított változatot mutat be, melynek sokszor semmi köze az eredeti elgondolásokhoz. Arról nem is szólva, hogy a segítőszellemek kategóriája sem egy jámbor és mások feltétlen segítésére vágyó létezők csoportját takarja, hanem olyan lényekét, melyek bizonyos kondíciók és áldozatokért cserébe, a nekik megtetsző emberrel hajlandóak egy, mindkettejük számára előnyös kapcsolatot létesíteni.

Destruktív természetű szellemek: ahogy a fizikai világnak is megvannak a maga ragadozói, úgy a szellemek közt is vannak olyanok, melyek létének szerves része a ragadozói magatartás. Sokan tévesen gonosznak képzelik őket, pedig csupán a természetük szerint viselkednek, mely magában foglalja azt is, hogy nem igazán vannak együttérzéssel az emberek iránt, ahogy egy oroszlán sem sajnálja az antilopot, amiből a vacsorája lesz.

Tündérek: egy nagyon tág és megfoghatatlan kategóriája a szellemeknek. Tartoznak ide görög nimfák kora-újkori képzetei, pogány istenek maradványai, halottak lelkei, természeti szellemek és még sok egyéb. Ám határozottan nem az apró, virágokat beporzó, jókedvű és szívű, szárnyas emberi alakokra kell gondolni alattuk. A tündérek veszélyesek, szeretik az embereket megtáncoltatni, légyottokra elrabolni (aztán elfelejteni visszajuttatni), gyerekeket elváltani, a lovak sörényét befonni, stb. Egy mélyebb leírás róluk itt található.

Kell-e félni a szellemektől?

Igen és nem. Bizonyos értelemben a szellemek is olyanok, mint az emberek: vannak köztük jók és rosszak, kedvesek és önzők, jámborak és veszélyesek. De, az emberekhez hasonlóan, a legtöbbjük ezek kombinációja, és csak a helyzettől függ, hogy éppen hogyan viselkednek. A velük való tapasztalatszerzések elején még minden félelmetesnek tűnhet, ám ennek a félelemnek a megzabolázása és a fölötte való győzedelmeskedés fantasztikus élmények előtt nyithatja meg számunkra az utat. Csak legyünk velük mindig tisztelettudóak, de azért közben ne hagyjuk soha hátra a józan paraszt eszünket sem. Szóval, ne rettegjünk a szellemektől, ugyanakkor ne is gondoljuk azt, hogy mindegyikük csak azért él, hogy nekünk segítsen. Próbáljuk meglelni az arany középutat. Kellemetlen élmények mindenképpen elő fognak fordulni azzal, aki ilyesmivel foglalkozik, sőt, valószínűleg kimondottan rémisztőek is, ám aggodalomra csak akkor van ok, ha ez rendszeressé válik, illetve ha ezek a tapasztalatok pszichológiai zavarokat produkálnak.

Egy növény szellemével való ismerkedés

Alapvetően kevés (vagy legalábbis kevesebb) baj érheti az embert, ha konkrét fizikai lények szellemeivel próbál meg először ismerkedni. Természetesen a házunk előtti fa is képes nagyon kellemetlen élményeket nyújtani (soha nem becsüljük le semminek a szellemét, mert még egy aprócska hangya szelleme is hatalmasabbnak bizonyulhat nálunk!!!!!!!), ám ő mégis nagyobb eséllyel lesz barátságos, mint egy véletlenül fellelt erőszakos halált halt ember lelke. Ezért is zöld rokonainkkal kezdünk.

Az ismerkedéshez szükség van ugyebár egy növényre. Ez lehet fás-, vagy lágyszárú, ami csak nekünk tetszik. Ha még meg van a tavaszi napéjegyenlőségkor elvetett magjainkból kikelt virágok egyike, akkor ő volna az ideális erre, de ha nem, akkor szabadon választhatunk. A feladat pedig a következő:

Közelítsük meg a növényt, és köszöntsük tisztelettel. Mondjuk el neki, hogy meg szeretnénk ismerni, közelebb szeretnénk kerülni hozzá. Mutassunk be neki áldozatot (ami legyen természetes!).

Telepedjünk le a közelében, és csendesítsük el a tudatunkat, lépjünk be a szertartásos tudatállapotba. Amikor ezt elértük, fókuszáljuk minden figyelmünket és érzésünket a növényre. Nyissuk meg előtte a szívünk. Ne próbáljunk semmit ráerőltetni, csak a belső monológunk nélkül adjuk át magunkat a csodálatának. Nézzük meg a leveleit, a virágát, az ágainak az eloszlását, érezzük az illatát (ha van). Fontos, hogy itt még ne érintsük meg! A minimális tisztelet része itt az, hogy a növény akarata nélkül nem érünk hozzá.

Egy idő után észre fogjuk venni, hogy létrejött közöttünk a kapcsolat, feltéve persze, ha a növény is így akarja. Ez a kapcsolat kimerülhet abban, hogy úgy érezzük, már ő is figyel ránk, nem csak mi rá. Egy egységet is megélhetünk a növénnyel, akár érzés, akár érzékelés szintjén. Ha a növény üzenni is akar nekünk, akkor a kommunikációja kimerülhet érzésekben és benyomásokban. Ne számítsunk arra, hogy rögtön hangokat fogunk hallani, habár persze ez is előfordulhat, mint ahogy a látomások megélése is.

Az is lehet, hogy a növény nem szeretne semmit sem közölni velünk, vagy ránk se akar hederíteni. Esetleg mi magunk nem tudunk annyira ellazulni, hogy a kapcsolat létre jöjjön. Ilyenkor nem kell kétségbe esni. Ha már belefáradtunk a próbálkozásba (vagy, ha a kommunikáció végére értünk), köszönjük meg a növénynek a közreműködését, dicsérjük meg szépségét és búcsúzzunk el tőle, megígérve, hogy később újra megpróbálkozunk majd vele „szóba állni”. Amit aztán már akár másnap is megtehetjük, ugyanezen módon. 

 ~ ~ ~

 

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a nyári  napforduló ünnepét járjuk körbe.

  Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 12. lecke: a boszorkányság fajtái

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizenkettedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük az újboszorkányság főbb válfajait. 

  ~ ~ ~

Mint már említésre került a sorozat korábbi részeiben, a modern boszorkányság nem egy homogén jelenség. Ez már a történelmi boszorkányságról is elmondható, hiszen az soha sem volt egy konkrét hagyomány, hanem csak különféle mágikus, babonás és az egyház által elítélt vallásos (de ettől még nem pogány!) gyakorlatok keverékéből állt. A régmúlt egyénei is, sok maihoz hasonlóan, saját maguk állították össze praktikumukat a felmenőik hagyományai, a hozzáfért mágikus irodalmak és esetleges tanítóiktól szerzett információkból. A különbséget a múlttal egyrészt az adja, hogy ma már az ember sokkal nagyobb mennyiségű tudáshoz képes hozzájutni és sokkal több helyről, hála a könyveknek, meg persze az internetnek. Másrészt pedig, az újboszorkányságban több konkrét „tradíció” is létezik, melynek megvannak a maguk lejegyzett rítusai, beavatási vonalai és közös hittételei. Az újboszorkányság fajtái pedig az utóbbi években folyamatosan gyarapodtak, és valószínűleg gyarapodni is fognak. Ennek egyik tipikus formája, hogy egy gyakorló kidolgoz egy sajátos boszorkányságot, amit elnevez valaminek. Erről aztán ír az interneten, esetleg egy, vagy több könyvet is megjelentet róla. Ezeket olvasva másoknak is megtetszik, amikről ír és ők is ettől fogva ilyen, vagy olyan boszorkánynak kezdik el vallani magukat. Ebből kifolyólag nem is tudjuk majd most átnézni az újboszorkány minden válfaját, hanem inkább az általában magányos gyakorlók által elsajátított vonalakra koncentrálunk.

Tradicionális boszorkányság 
A tradicionális boszorkányság elnevezés elég érdekes, mivel ezt a kifejezést nem használták külön boszorkányságformákra a 2000-es évek elejéig (a néprajzkönyveken kívül persze, ahol a történelmi boszorkányhagyományokat jelöl). Ezelőtt nem volt olyan csoport, vagy boszorkányságot űző személy, aki ezen a kifejezést magáénak vallotta volna. Ám a tradicionális boszorkányságot alakító személyek és írásaik már az 1950-es évektől elkezdtek megjelenni a nyilvánosság előtt.
Magának a kifejezésnek a megszületése arra vezethető vissza, hogy a 2000-es évek elejére igen nagyra nőtt a magukat boszorkánynak nevezők tábora, viszont közülük a legtöbben a mai modern, wicca, illetve a New Age gondolatokra alapozták gyakorlataikat. Ettől a vonaltól szerették volna megkülönböztetni magukat azok, akik először használták a tradicionális boszorkányság elnevezést a gyakorlatuk megjelölésére.
Maga a tradicionális boszorkányság az eddig történészek, folkloristák és antropológusok által feltárt történelmi tényekből, és ezen belül is főképp a kora újkori varázshagyományokból táplálkozik. Ezért is van az, hogy sokan az ezen művészetet űző emberek közül inkább történelmi-, folklórral foglalkozó-, etnográfiai- és antropológiai könyveket olvasnak, nemrég íródott ezoterikus művek helyett. A másik vonala a tradicionális boszorkányságnak pedig a máig fennmaradt, folyamatosan gyakorlatban lévő, családi hagyományokat követi, és ezeket dolgozza tovább.
Nagy különbségek állhatnak fent két tradicionális boszorkány gyakorlata között, főleg, mivel a nemzetek közti különbségek igen jelentősek tudnak lenni (azaz egy német és egy ír származású tradicionális boszorkány nem pont ugyanazt csinálja). De azért van pár dolog, ami általánosan fontosnak mondható a tradicionális boszorkányok számára. Ezek pedig a Földdel, a Holddal és a csillagokkal való kapcsolat fenntartása, valamilyen szintű animizmus, a hely szellemeivel való közösség, az ősök tisztelete és a rituális megemlékezés az évszakok váltakozásáról. Valamint, és talán a legfőképp, a transzállapotban végzett munkák, és a boszorkányos repülés az éjszakába, vagy a másvilágra.

Zöld boszorkányság 
A zöld boszorkányság ihletét a különféle régi, sőt, néha ősi hagyományokból meríti, melyek közé tartoznak a boszorkány növényi varázslóként való megjelenései, a füves emberek gyakorlatai, a növényi samanizmus, a növénytermesztés rítusai és szokásai, illetve a különféle módszerek, melyeken keresztül a múlt emberei az őket körülvevő természetes világhoz kapcsolódtak. Mindezen bőséges forrásokból építi fel a saját működési módszerét egy-egy zöld boszorkány, kiegészítve azt a saját tapasztalataival. Mint talán ebből is kitűnhet, a boszorkányság ezen formájának nincsenek előre lefektetett szabályai, kötelezően végrehajtandó rituáléi, vagy előre megadott ünnepei. Minden az adott gyakorlón múlik, illetve azon, hogy mit képes a saját természetes környezetével való közreműködésbe beleépíteni.
Kicsit konkrétabban, a zöld boszorkány munkássága magába foglalhatja a növényekkel és az egyéb természetben található lényekkel végzett mágiát és gyógyítást. A boszorkány élettereként szolgáló földrész tiszteletét (annak flórájával és faunájával együtt) és annak gondozását, mely magában foglalhat mind bonyolult rituálékat, mind a szemét összeszedését, de akár télen a madarak etetését is. Sok zöld boszorkány ért a vadnövények (gyógyítók, mérgezők és ehetők egyaránt) és a gombák szedésének művészetéhez, vagy éppen a kertészkedés a nagy szenvedélye, így hát a helyi régi növénytermesztési szokások és szertartások gyakran helyet kapnak a repertoárjukban. De a lokális dolgok mellett a globális vonatkozások is fontos szerepet és kellő tiszteletet kapnak: a Nap és a Hold tisztelete, a csillagok, vagy éppen az évszakok változásai.

Sövényboszorkányság 
A sövényboszorkányság samanisztikus- és boszorkánygyakorlatokon alapul. A "sövényboszorkány" kifejezés a szász "haegtessa" és az óangol "hægtesse" szavakból származik, amit durván "sövényen lovaglónak" lehet lefordítani. Maga a "haeg" szótő jelenthet "sövényt" vagy "kerítést", de "vénasszonyt" és "boszorkányt" is.
A sövényboszorkányok számára a sövény nem csak a kerteket a vadontól elválasztó fizikai határvonalat jelenti, hanem az ezt a világot és a Másvilágot elválasztó "fátyol" jelképe is. A sövény jelöli az átjárót a világok között, és a "meglovaglása", ami a fő mozzanat a boszorkányság ezen formájában, az azon való átjutást, vagyis a Másvilágba való látogatást jelenti. Ezt modern kifejezéssel a „sövény átlépésének” szokták nevezni.
A sövényboszorkányok gyakorlataikat legfőképp a régi európai boszorkányokról, javasasszonyokról, látókról és füvesemberekről fennmaradt információra alapozzák, kiegészítve ezeket a saját tapasztalataikkal. Munkájuk alapvetően magányos jellegű, de nem vetik meg a másokkal való együttműködés előnyeit sem. Mágiájukat a természet mély tiszteletével végzik, annak szellemeivel harmóniában dolgozva. Általánosan törekednek az egyszerűségre, és nem hívei a külsőségeknek. Habár egy-egy ilyen boszorkány mindennapi gyakorlata nagy eltéréseke mutathat, de általában értenek a gyógyítás valamilyen formájához, a gyógynövényekhez és különféle samanisztikus gyakorlatokhoz. Általános a sövényboszorkányok közt az a Természet szellemeinek és az őseinknek a tisztelete, és a velük való szoros kapcsolat kialakítására való törekvés.


Konyhaboszorkányság (angol: kitchen witch, hearth witch)
A konyhaboszorkányok munkája a konyha és a tűzhely körül forog. Számukra minden étel és tea elkészítése mágikus feladat, épp ezért tisztában vannak a fűszereik és hozzávalóik babonáival és a nekik tulajdonított mágikus erőkkel. Általában tisztelettel adóznak a konyhai, vagy a tűzhelyben hagyományosan lakó szellemeknek, illetve a hozzá kapcsolódó istenségeknek. Ők a boszorkánykonyha archetípusának életre keltői, akiknél minden étek egyben varázslat is, még ha nem is pont üstben készült.

Házi boszorkányságfajták (angol domectic witch, cottage witch, stb.)
Az újboszorkányság azon gyakorlóinak a gyűjtőneve, akik mágikus munkájuk középpontjában az otthonukat és a benne elvégzett munkákat tartják. Istenségek és szellemek tekintetében az emberei otthonaiban megtalálhatóakkal, vagy annak bizonyos részeit uralókkal törődnek (pl. hob, brownie, Hestia, Vesta, penates, stb.). Varázslataikat beleszövik a főzésbe, a takarításba és minden egyéb házimunkába. Az említett angol elnevezések nem feltétlenül jelentik ugyanazt: míg a cottage, vagyis kunyhó, vagy házikó boszorkányok gyakorlatának része a kertészkedés is, addig a domestic (házi) boszorkányok inkább csak a háztartással foglalkoznak.

Eklektikus boszorkányság
Kimondottan olyan mesterségbeliek, akik több, nem feltétlenül boszorkányi hagyományból kovácsolják össze praktikumukat, amibe így aztán bármi belekerülhet: New Age elképzelésektől, buddhista tanokon át a rózsafüzér használatáig.

Szekuláris boszorkányság
Olyan személyek, akik boszorkányi gyakorlatának nincs vallásos része; nem imádnak semmilyen istent, vagy szellemet. A mágiát a világ egy természetes folyamatának tartják, melynek működéséhez nincs szükség transzcendens lények közreműködésére, így a velük való kapcsolattartást sem gondolják szükségesnek.

Nemzet specifikus, vagy helyi boszorkányságfajták (pl. kelta, horvát, angol, olasz boszorkányságok)
Nem egy újboszorkány szeret a saját népének hagyományaival megismerkedni, hogy aztán azt beépítse a mágikus gyakorlatába. Ennek eredményeként már jó pár könyv megjelent olyan témákban, melyek egy adott személy által mai, modern közegben is gyakorolható, koherens egészet próbálnak alkotni felmenőik varázstradícióiból. Ez általában magában foglal sajátos rituálékat, a helyi pogány maradványnak tartott szellemek és istenségek újjáélesztését, valamint a mágikus hagyományok összegyűjtését. Magyar vonatkozásban ezt még senki nem vitte véghez, vagy legalábbis senki sem tárta saját megközelítését róla a nagyvilág elé.

Amit pedig végezetül fontos megjegyezni a különböző fajtákról, hogy a hétköznapokban gyakran keverednek egymással, főként a nagyobb kategóriák (pl. tradicionális boszorkányság) a kisebbekkel (pl. konyhaboszorkányság). Illetve egyáltalán nem kötelező bármelyik válfajhoz is tartozni, a fontos csak az, hogy az ember boszorkánysága működjön számára.

 ~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a szellemek kilétét fogjuk megismerni.

  Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.