Te ne árts?

Ahogy lassan haladgatok Emma Wilby Visions of Isobel Gowdie című könyvével, fantasztikus és érdekes dolgok tárulnak fel előttem a boszorkányság és a mágikus szokások természetéről. Ami éppen a legjobban lenyűgözött, az a betegségek és rossz szerencse elűzéséhez kötődő babonák, valamint az összehasonlításuk a hasonló célú, mai mágikus gyakorlatokkal.

Ha a népi mágiát tekintjük, a betegségek, vagy a szerencsétlenségek eltüntetése az emberek életéből az egyik leggyakoribb oka a varázsláshoz való fordulásnak. Ez nem is csoda, ha belegondolunk, hogy régen egyszerűen nem volt orvos a falvakban, vagy pedig megfizethetetlenül drágák voltak a földművelő emberek számára. Magukat a mágikus rítusokat tekintve, azok általában abból álltak, hogy valamilyen úton-módon átragasszák a betegséget valaki, vagy valami másra. Az, akire átragasztódott a betegség lehetett egy fa (pl. bodza, akinek az emberek régen a lázukat adták), egy állat (pl. egy beteg embernek egy kiskutyával együtt fekve kellett töltenie három napot, hogy az állatba szálljon át a betegség, akit aztán majd megöltek, hogy az ember nyavalyája is meghaljon), de akár ember is (pl. a beteg ruhájának egy darabját a csipkebokorra rakják, és aki először megérinti, átveszi a bajt magára). Csak hogy egy konkrét történést említsek, 1631-ben Elspet Watsone javasasszony (cunning woman) el lett hívva, hogy meggyógyítsa Agnes Donaldsones-t. Elspet el is végezte e betegszobában fekvő asszonyon a bűbáját, ám a munka után elsőnek Agnes lánya lépett be az ajtón. Elspet rögtön ki is jelentette neki, hogy mivel ő jött be elsőnek a helyiségbe, a betegség rá fog átszállni. Így is lett: a lány nem sokkal később ágynak esett, és meghalt.

A fentiekből már szépen körvonalazható a régiek azon hite, hogy a a betegségek, a rossz szerencse nem vész el, csupán valaki más mellé szegődik. Ennek a hitnek többféle magyarázata is lehet. Az egyik elképzelés szerint, hogy maga a rossz szerencse, vagy a betegség is egy "élő" szellemi lény, melyet elpusztítani ugyan nem tudnak, de más háza tájához küldeni igen. Egy másik elgondolás szerint pedig, ez a hit a sorsra vonatkozó elképzelésekkel függött össze. A sors ugyanis megszabja, hogy valakinek meg kell halnia egy betegségben, de azon lehet változtatni, hogy kinek kell eltávoznia az élők sorából. Így, ha egy beteg a javasasszonyhoz fordult, akkor a feljegyzések szerint az is előfordulhatott, hogy közösen döntötték el, kibe legyen átküldve a betegség, vagyis ki haljon meg a páciens helyett.

De mielőtt még előre sietnénk, és ezt az egészet leírnánk úgy, mint mint a régi vénasszonyok bolondos babonáit, hadd említsem meg a mai mágikus gyakorlók "energiáit" is. Gondoltál-e már bele vajon abba, hogy ha valaki a házából kiűzi a "negatív energiákat", akkor azok hova mennek? Mert azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy "az energia nem vész el". Tehát ha én kiűzöm az otthonomból a "negatívumokat", akkor azok a szomszédomnál fognak kikötni? Vagy csak a kertemben, ahol majd átjárják a gyümölcsfákat, amiről majd a gyerekeim esznek?

Megoldást erre a problémára nem tudok kínálni. Nem is nagyon hiszem, hogy lehet. Sokan próbálkoznak olyasmivel, hogy a varázslataik végére odamondják, hogy az "senkinek ne ártson", ami egy ügyes próbálkozás, de mit értünk a senki alatt? Mert amit elűzünk, kiűzünk, eltávolítunk, annak is léteznie kell valahol, legyen szó démonról, ártó entitásról, szellemről, vagy akár "negatív rezgésről". A kérdés inkább az, hogy mennyit bír el a saját bűntudatod? Vagy inkább homokba dugod a fejed, és úgy teszel, mintha ezt nem is olvastad volna?