2014. január 15., szerda

A boszorkányság halála?


Ha megkérdezel egy neopogányt, hogy miért is lett az, a válaszában minden valószínűség szerint meg fog jelenni az, hogy szereti a természetet. Még olyanok is akadnak köztük bőven, akik különféle módon támogatják a természet-, és állatvédő szervezeteket. Az már más kérdés, hogy ez a támogatás sokszor kimerül a Facebook-os megosztásokban, vagy az adó elajándékozott egy százalékában. A neopogányság továbbá azt is állítja magáról, hogy a természetközpontú, földközpontú vallások összessége. Viszont ez szinte kizárólagosan miben tükröződik a vallási gyakorlataikban? A szertartási szövegekben különféle természeti jelenségekről tesznek említést, és a rituálékat is (már ha jó idő van) a szabadban tartják. Ez a "szabad" pedig általában egy városi park. A szertartás alatt az emberek szép szavakat mondanak arról, hogy minek is kellene szerintük éppen folyni a természetben, általában tudomást sem véve arról, hogy körülöttük éppen mi is történik valójában. Az emberek energiákat próbálnak irányítani, szép tájakat vizualizálni, menő totemállatokkal kommunikálni, futó figyelmet fordítva csupán a közeli galagonyabokrok felé, melyek piros bogyói hívogatóan mosolyognak a napfényben.

Forrás

Ha fellapozunk bármilyen, magát boszorkánysággal foglalkozónak mondó könyvet, miket találunk benne? Általában egy leírást arról, hogy a szerző szerint mi a boszorkányság, majd több fejezeten keresztüli szövegeket arról, hogyan varázsoljunk, jósoljunk, vezetett meditációzzunk azért, hogy a saját, vagy az ismerőseink életét jobbá tegyük. A boszorkányságot arra használjuk, hogy "karmákat fordítsunk", hogy életünk traumáit gyógyítgassuk, hogy önismeretet szerezzünk, vagy hogy éppen a barátnőnket megszabadítsuk fájdalmas szakításnak negatív energiáitól. Ezek a célok mind-mind az alapvetően gyógyulásra és segítségre szoruló emberről szólnak. Ezek szerint tehát, a boszorkányság emberközpontú.


De helyes ez így?
Jó az, hogy elbújunk színes vizualizációink, színesre festett falaink és még színesebb monitorjaink mögött?
Megengedhetjük-e magunknak azt, hogy a saját sebeinket nyalogassuk, mikor a bolygó körülöttünk véglegesen megváltozik hatásunkra, és nem a jó irányba?
Mernénk-e fordulni bármelyik elemhez, vagy természeti szellemhez azért, hogy jobb sorsunk legyen, ha belegondolunk abba, hogy azon szellem testvérei és gyermekei most miattunk vagy holtan hevernek, vagy olyan szinten szennyezettek, hogy már nem tud semmi megélni benne?
Van-e képünk elvárni egy kristálytól, hogy meggyógyítsa a fejfájásunkat, ha tudjuk, hogy kibányászása során elpusztították a hegyet, melyben élt, annak egész flórájával és faunájával?

Én azt mondom: NEM.

Nekem nem áll szándékomban közösködni többet ezzel az emberközpontú, fejünket a homokba dugós, hamis szerepjátékkal, mit boszorkányságnak szokás titulálni.

"Meghívni a negyedeket, megfeledkezve a talajvízfelszín szintjének csökkenéséről és a tengerszint emelkedéséről, tűzviharokról, melyek átsöpörnek Ausztrálián és Brazílián, a talajunk eltűnéséről, ami ezer évig nő egy hüvelyket, csupán egy esztelen élvezkedés. Az animizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, a samanizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, és az élő boszorkányság sem." - Peter Grey

A Föld gyökeres változásban van körülöttünk, a mi hatásunkra. Fajok pusztulnak ki minden nap, erdők tűnnek el, korallzátonyok halnak el, mind a mi tevékenységünknek köszönhetően. A klímaváltozás már megállíthatatlan, már itt van az ajtóban, és az utóbbi évek extrém időjárási jelenségei csak ízelítők abból, hogy mit is tartogat még számunkra. A meg nem újuló energiaforrások is hamarosan elfogynak, és ennek a veszélynek a hatására már több, mint 10 éve is háború tört ki, és még ennél jóval több fog. A vizek teljesen ihatatlanok lesznek, pedig már most is több millió ember szomjazik világszerte. Innen pedig többé már nincs visszaút.


A keresztény beállítottságú írástudóknak hála csak egy torz kép maradt ránk a múlt boszorkányságából, mely szerint a boszorkány egy olyan személy, aki mágikus cselekedeteket végez mások életének megnehezítése érdekében. Az bizony igaz, hogy varázslatokat is végeztek a régiek, ám a boszorkányt az tette különlegessé, hogy képes volt kapcsolatokat kialakítani nem-emberi jellegű létezőkkel, és az ő közreműködésükkel olyan dolgokra is képes lett, melyek mások számára lehetetlennek bizonyultak. Viszont, a segítségért cserébe a boszorkányoknak is vissza kellett adni valamit a "familiárisaiknak", akik soha nem dolgoztak ingyen. De nagyon  fontos még azt is tudni, hogy ezeknek a nem-emberi lényeknek az otthona a fizikai természet, nem pedig valami attól független, "magasabb dimenzió". A víz szellemei sem valami másik síkon léteznek, hanem a Dunában, a Tiszában, a Balatonban, a tengerekben és az óceánokban. Vagyis mindabban, amit mi folyamatosan szennyezünk. És az igazi, tradicionális boszorkányság sem a négy fal közt végrehajtott, betanult szövegek elmondásában rejlik, hanem az emberi közösség határain túl, vadak között, sötét erdők mélyén.

 „A szíve és a lelke a régi mesterségnek a szentséges kapcsolata az embernek és a Természetnek, mely önmagában egy isteni valóság.” - Robin Artisson

Ám ha ezek a helyek végleg eltűnnek, és az emberiség eddigi viselkedéséből ítélve előbb, vagy utóbb, de el fognak, akkor lehet majd még aktív boszorkányokról beszélni? Lehet majd még bárkit, boszorkánynak nevezni?

15 megjegyzés:

  1. Lehet mérhetetlen egóm mondja, de lehet hozzájárultam - ha csak egy parányi taszajtással - a bejegyzés megírásához. Még ha nem is, úgy érzem megszólítva lettem általa.

    Először létezés-pusztulás témában kívántam egy szösszenetet bepötyögni (különösen mivel jelenkorú merengéseim egyik fő témája ez), de elvetettem, túl hosszú lenne, s nem egészen kiforrott gondolatokból fonódik össze.

    Emberek vagyunk. Elekerülhetetlen, hogy bármivel is foglalkozzunk emberközpontú legyen. Még ha látszólag mással fáradozunk, mint például a "természet megmentésével" - takarjon ez bármilyen tevékenységet - akkor is magunknak mentjük, sőt, kifejezetten azért mentjük, hogy magunkat menthessük.
    Akik felismerik, hogy átalakítjuk a környezetet, úgy ássuk élőlények megszámlálhatatlan fajtájának a sírját, azok azt is felismerik, a saját magunkét is ássuk a többiek mellé.

    Hogy a kérdésekre választ tudjak megfogalmazni magamban, többet kellene olvasnom a boszorkányokról, boszorkányságról (például ezt a blogot, aminek neki is kezdtem).
    Lehet közhely, de ez a bejegyzés gondolatindító volt.

    ZeB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy bóknak veszem, hogy elgondolkodtatott a bejegyzésem! Bárcsak mindenkivel ezt tenné! :)

      Az emberközpontúság kérdésében pedig valamilyen szinten igazad van, habár én a természet védelmét nem feltétlenül nevezném annak. Mert igaz, hogy azért is fontos ez a tevékenység, mert mi is veszélybe kerülünk a változások által, de szerintem, sok (ha nem a legtöbb) ember, aki ezzel foglalkozik nem az emberek megmentését állítja benne a középpontba (amit egy emberközpontú gondolkodás adna), hanem egy bonyolult rendszer megőrzését, melynek mi is a részei vagyunk. És számomra ez egy nagyon fontos különbség.

      A bloghoz pedig nagyon jó olvasgatást! Remélem érdekes dolgokat találsz majd itt!

      Virág

      Törlés
  2. 1. Mit tudunk tenni ezért? Lehet-e úgy cselekedni, hogy ne szoruljon az ember a társadalom peremére? Egyáltalán lehet-e úgy élni a FOGYASZTÓI TÁRSADALOMBAN úgy, hogy ne tegyen az ember kárt a természetben?

    2. Ha én személyesen cselekszem, a gazdag multimilliárdos magyarán mondva le**arja, hogy mi van a természettel, mert azon a szinten már csak a javak abszolút birtoklása van.
    Mi az én önmegtartóztatásom ahhoz a pazarláshoz képest, amit mások véghezvisznek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szomorú gondolatmenet az, amit felvázoltál a kérdéseidben, számomra egy kicsit kétségbeejtő is, de amúgy teljesen jogos. De azt sem szabad elfelejteni, hogy sok kicsi sokra megy, valamint, hogy minden ember számít. Lehet, hogy nem fogod cselekedeteiddel rögtön megváltani a világot (amit senki nem is vár el), viszont ha már csak egy picivel is jobbá tudod tenni, az elég. Ha pedig példát mutatsz másoknak, akkor ők is átvehetik a te viselkedésedet, legyen szó barátokról, rokonokról, gyerekekről. Tőlük pedig mások tanulják el, akiktől pedig megint mások, és így tovább. Nem arra kell várni, hogy mások változzanak meg, a változást nekünk magunknak kell kezdeményezni.

      És azt sem szabad elfelejteni, hogy a te pazarlásod csakis a te lelkeden szárad, és nem a multik vezetőién. A kérdés csupán az, hogy mennyit bír el az ember lelkiismerete, ahogy Huyana is említette. :)

      Törlés
    2. Értem és lehetőségeimhez mérten igyekszem tenni azért, hogy jobb legyen.
      Az egy más kérdés megint, hogy van, amit muszáj megvennem, mert nincs választásom és sajnos ezáltal is fogyasztóvá válok.
      Ehhez még egy másik gondolatmenet is tartozik: mit csinál az a minimálbérből tengődő városi ember, aki örül, hogy a 10-en lakhat, mert így lakhat valahol és örül, hogy van mit ennie? Mert valljuk be, neki tök mindegy, csak megfizethető legyen. Ő hiába vágyik vidéken egy családi házra akár egy kisebb telekkel, képtelen lenne megvenni vagy ha eljutott oda, fenntartani.
      Ő örül, ha a kommersz kategóriás termékeket meg tudja vásárolni, hogy legyen mit ennie neki és a családjának is.
      Ez persze egy igen extrém példa, bevallom, de a társadalom ollója egyre jobban nyílik szét és ebből, valamint az általam említett zsírgazdag kategóriás emberből egyre több lesz.
      Az egyik azért nem figyel a környezetére, mert lefoglalja az ego és a fogyasztás, a másik meg azért képtelen kilépni a mókuskerékből, mert be van skatulyázva.

      Törlés
    3. Ehhez kapcsolódóan még:

      Itt igen, a profit a fő mozgató. A nagy fogyasztónak érdeke, hogy a kicsi fogyasszon. A nagyok főleg azon dolgoznak, hogy fogyasztói rabszolgákat neveljenek. "Fogyassz csak, ha beledöglesz, úgysem fogsz tudni változtatni a helyzeteden!" Gondolok itt a fizetésekre, a telekárakra, a költségekre egy átlagos családi ház fenntartásánál falun.

      Indultam onnan, hogy ha városban, panelban laksz, akkor nincs kerted, ahol megtermelhetsz magadnak mindent, automatikusan vásárolnod kell.

      Egy másik lehetőség:
      Tegyük fel, megvan a ház a telekkel, de 12 órában gürizel egy MULTINAK, hogy fenn tudd tartani. És mondjuk annyit dolgozol, hogy hiába a kert, örülsz, ha kifújhatod magad, mert annyira kifáradsz.

      Jó, ez valljuk be az "egyéni szocprobléma" kategória, de ha már a kisembert vesszük alapul, gondolni kell erre is. (Szerintem.)

      Törlés
    4. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy erre ugyan mit is lehetne válaszolni. Egyrészt, a szavaidból süt a nyugati társadalmunk és a "multik" elleni gyűlölet. Amivel semmi baj nincs, egyik sem egy igazán szerethető dolog. De mégis mire megyünk azzal, ha csak a rendszert szidjuk, és magyarázatokat keresünk arra, hogy a hozzá tartozók miért nem cselekednek?

      Másrészt, te a példáidban a mókuskerékben ragadtakat emelted ki. De, akkor már mi a helyzet a vidéki szegényekkel? Mert ugyan rengeteg ember van, aki kertes házban él, mégis éhezik, mert nem tudja mit kezdjen a kertjével, vagy egyszerűen nem akar vele mit kezdeni.

      És ez az a pont, ahol nem látom többé, hogy hova is szeretnél kilyukadni. Ugyanis csak azt tudom mondani, hogy igen, sz@r a helyzet, mindenkinek ezen a világon, de én már azzal is beérem, ha a tetteim következtében eggyel kevesebb fát vágnak ki a mai nap. Mert akkor az egy nappal tovább tud oxigént adni nekünk, egy nappal tovább tud sok-sok állatnak táplálékot és lakóhelyet biztosítani. És rólam hátha mások is példát vesznek, és akkor már nem egy fa marad meg, hanem kettő. Mert szerintem a változásokat, amiket elindítottunk már nagyon rég nem lehet megállítani. Csak a károkat lehet minimalizálni, amiben pedig minden apró tett számít. Még az is, ha valaki a panel 10. emeletén csupán arra szánja el magát, hogy szelektíven gyűjti a szemetet.

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Az előző bejegyzésedhez fűzöttekre is reagálva: minden szépsége ellenére bizony nagyon is megijeszt ez a tél, egyrészt mert tartok attól, hogy egyszercsak nyakunkra zúdul valami ítéletidő, ami elsősorban is a most úton-útfélen virágzó, tavaszodó növényzetre lesz pusztító hatással; másrészt mert talán még jobban tartok attól, hogy nem jön semmiféle hideg... Az elmúlt hetek ékes és mindenki számára kézzelfoghatóan bizonyítékát nyújtják a globális felmelegedésnek; ilyen huzamosan ilyen enyhe téli időjárás aligha volt még itt Magyarországon. Túl sokan vannak, akik a fejüket a homokba dugva igyekeznek elbagatellizálni a küszöbön álló klímakatasztrófát, de az utóbbi időszakot végigélve nehéz tagadni, mellébeszélni, elmismásolni a probléma mértékét.
    Ez a téma egyik legnagyobb vesszőparipám, rengeteget tudok dühöngeni rajta, talán jobb (lett volna), ha bele se kezdek. Mindenesetre a fentiekben a szívemből szóltál. Mikor arra gondolok, hogy a felelőtlenségünkkel, mohóságunkkal, pusztító önzésünkkel nem csak a magunk létfeltételeit sodortuk veszélybe, hanem a teljes földi ökoszisztémáét; hogy a mi kapzsi és nemtörődöm magatartásunk miatt élőlények sokasága szenved; hogy nem csak ránk fog lesújtani jól megérdemelt büntetésként a környezeti válság, hanem Földanya összes gyermekére - lelkiismeret-furdalás és bánat tölt el. Nem tudom, hogyan tehetnénk ezt jóvá, nem tudom, elvárhatjuk-e a Természettől, hogy megbocsásson és visszafogadjon bennünket. Torokszorító, mennyi törékeny szépség múlhat el (és múlt el máris) a világból; évmilliárdok alatt létrejött, tökéletes, organikus egység omolhat össze egyetlen kis alkatrésze, egyetlen nyomorult faj önzése és ostobasága miatt.
    Ahhoz, hogy mentsük, ami még menthető, gyökeres szemlélet,-és életmódváltás kéne - nem csak a kisemberek, hanem a nagyhalak részéről is. Kedves Mentha, ismerem a hiábavalóság általad vázolt érzését: mit érnek az én parányi zöld kezdeményezéseim, ha azok, akik igazán nagyot változtathatnának, nem tesznek semmit? Különösen annak tükrében bosszantó ez, hogy rendelkezésünkre áll mindaz a technológia és tudás, ami ahhoz kéne, hogy kizöldüljön az energiatermelés, a közlekedés, az ipar. Épp csak a pillanatnyi profit által motivált főszereplők nem érzik kellően jövedelmezőnek az átváltást... Mindazonáltal én igyekszem megtenni, ami rajtam múlik, még ha ez önmagában nem is elég, hogy átbillentse a mérleg nyelvét. Szeretném azt hinni, hogy ha sok kisember gondolkodik, értékel és cselekszik zölden, az előbb-utóbb kihat fölfelé is. Szeretném azt hinni, hogy egyetlen személy is ihletően tud hatni másokra - mint ahogy Virág állásfoglalása remélhetőleg hatással lesz az olvasóira:) -, és azok a mások ismét hatnak másokra... ésígytovább. Bár őszintén: nem vagyok túlzottan bizakodó. De legalább a lelkiismeretemmel úgy-ahogy el tudok számolni.

    VálaszTörlés
  5. Azért ne tartsuk már magunkat olyan sokra...:-). És ne legyünk kishitűek. Ne rendüljön meg hitünk az Istenben (istenekben, Istennőben). Arra gondolok, hogy hála az Egeknek, arra valószínűleg sohasem kerül majd sor, hogy végleg elpusztítsuk a Földet. Annyi mindent túlélt már Gaia, hogy minket is túl fog élni. Mi nem fogjuk talán túlélni, dehát ez van, ő az erősebb. Volt már ilyen. Több millió, százmillió évvel ezelőtt is léteztek értelmes, talán a miénknél jóval magasabb szinten lévő civilizációk, amelyekről az a hír járja, hogy éppen hasonló mesterkedések miatt (magenergia, pusztító energiák kontrollálatlan és rossz szándékú használata) olyan természeti katasztrófákat idéztek magukra, amely elsöpörte őket, és nyomtalanul eltűntek. Atlantisz, Lemúria, stb. De aki nem hisz ilyenekben, az gondoljon arra, hogy a Föld túlélte a Holdkiválást, túlélte a valószínűsíthető hatalmas meteorbecsapódást, így túléli majd az embert is. Lerázza a hátáról. Ez mondjuk minket nem vigasztal, mert nem kéne idáig eljutni.

    VálaszTörlés
  6. Most járok környezetvédelmi továbbképzésre, és egy kicsit szíven ütött a "fenntartható fejlődés" hivatalos definíciója, amelyt 1992-ben Rió-ban fogadtak el, és amely szerint:
    "A fenntartható fejlődés érdekeinek középpontjában az emberek állnak. Ők jogosultak - a
    természettel összhangban - egészséges és termékeny életre."
    Egy normális, spirituálisabb társadalomban ez így hangzana: A fenntartható fejlődés Földanyánk és valamennyi elem, élőlény, táj, a légkör, a talaj, a vizek megóvását szolgálja. Ebből az emberek is részesülhetnek, mint testi-lelki-spirituális lények, a Földanya gyermekei. Esetleg hozzá lehetne tenni az Isa-Upanisad nyitó versszakát: "

    Az Úr ruháját hordja minden, mi sereglik itt a Földön,

    Engedd meg néki, hogy legyen, másnak java ne gyötörjön..."

    De ez a végletes és hozzáteszem, materialista emberközpontúság, amely mögül hiányzik a spirituális lényeg, csak a természeti erőforrások, az elemek további rombolásához fog vezetni, amelyet törvényszerűen követ majd az ellenreakció az elementálok és Gaia által. Kollektív karma, amiből sajnos mi is részesülünk, akik éppen ez ellen a rombolás ellen szeretnénk tenni. Rudolf Steiner kutatásaira lehetne itt hivatkozni, aki szerint minden természeti katasztrófa mögött a kollektív karma túlfeszülése áll, pl. a földrengések mögött az egyre mélyebb materilizmus, tengerár mögött a kontrollálatlan és alacsony célokra használt szenvedélyek, stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sblog!


      Köszönöm a megtisztelő hozzászólásodat!


      Részben egyet tudok érteni, hiszen valóban az önzésünk sodor ide bennünket, részben viszont nem tudok érdemben hozzászólni az írottakhoz.

      Sokat töprengtem, de az általad írt érvek egy részével nehezen tudok azonosulni, mert én tényekből dolgozom, viszont azt a tényt, hogy 2m évnél régebben élt volna bármiféle eszközhasználó humanoid faj a bolygónkon - néhány látomáson kívül – semmi nem támasztja alá.


      Ez sajnos már rég nem istenekről és istennőkről szól, hiszen fajtánk naponta törli el végérvényűen azon élőlények fajainak sokaságát, miket ezek a lények teremtettek.


      Az Isa-Upanisad írása szerint „Mert ki minden létezőben önnön lelkére rátalál, Az Egységet ismerőhöz hogy érhetne fel gond, homály?”. Nos, szerintem pont ez az én-központú gondolkodás sodort idáig bennünket. Ha nem a kényelmes egységekben gondolkodnánk, hanem tiszteletben tartanánk az individuumot, akkor talán megtanulnánk értékelni másokat.


      Rudolf Steinerrel is nehéz a dolgom, hiszen Buddhát vélte a kereszténység előhírnökének, és minden tana Krisztus körül forgott. Nem hiszem, hogy jelen esetben objektivitása vitathatatlannak volna tekinthető.


      Egy szó, mint száz: remélhetőleg maga a golyóbis valóban nem fog széthullani, de ha megvizsgáljuk, hogy a kőzeten kívül, tágabb értelemben mit is értünk Föld alatt, akkor látható, hogy tényleg elpusztítjuk azt. Erre rámondható, hogy „minden változik”, de véleményem szerint nem a mi jogunk, hogy ezt a változtatást ráerőszakoljuk az úgynevezett „bolygónkra”, ami megjegyzem a leghibásabb szóhasználat, mert fajunk fiatal korát tekintve sokkal helyesebb volna a „bolygójukra” kifejezés.


      Még egyszer köszönöm az őszinte véleményedet!


      Üdv: Virág

      Törlés
  7. Arra szerettem volna ebben a hozzászólásban kilyukadni, (amit saját tapasztalataim, életmegváltoztató rádöbbenéseim a Természetben hitelesítenek, legalábbis a magam számára) hogy a jelen természetpusztítás legfőbb oka az a mérhetetlen materializmus, amely uralja immár nemcsak a nyugati, de a keleti világot is. Az, hogy elveszett az emberek szellemi látása, akik még a középkorban is látták az elementálokat, az "otherworld" lényeit és tudták hogy ami a Természetet áthatja az nem csupán anyagi, hanem sokkal inkább isteni eredetű erő, amely áthat minden létezőt. Számukra a Föld élő, a Nap élő, a csillagok élő, a Kozmosz szintúgy élő entitás volt. Bár az is igaz, hogy már a görög időktől kezdve elkezdődött egy jelentős hanyatlás, ahol a "demokrácia" őshazájában egész hegyoldalakat fosztottak meg az erdőktől, amelyek ma is csupaszon állnak, mert képtelenek voltak az erózióban eltűnő talaj regenerálódására. Akkor is volt ilyen de nem volt általánosan jellemző. A materializmus kiteljesedésével, a haszonelvűség elterjedésével, a gépek, mechanizmusok kialakításával kezdődött el az az a őrület, amely a mai napig tart. Ezzel párhuzamosan a természeti környezet pusztítása a csúcsra járatódott. Már nem szellemmel, lélekkel áthatottak voltak a ligetek, erdők, vizek az emberek számára, hanem a profit, a haszon, az egyéni boldogulás forrásává váltak. Amit az ember nem tisztel, azt bármire felhasználja és nincs lelkiismeretfurdalása a pusztítása miatt. Számára a természet hasznos és haszontalan és káros elemekből áll össze, hasznos növény, káros állat, mind-mind a saját szemszögéből nézve hasznos, vagy káros. Azok a lények, amelyek se nem károsak, se nem hasznosak, egy egoista emberi rögeszme áldozataivá váltak. Ezek a lények VANNAK. Léteznek, mert ezt írja elő a Létezés rendje, mert létezniük kell. Pl. a szúnyog károsnak ítéltetett, de hány állat táplálkozik szúnyoggal vagy lárváival? Rengeteg. Hogy lehet akkor káros? Ez csak egy példa, de számtalan ilyen van.
    Nagyon tetszik az írásodban az, hogy rámutatsz arra, hogy hogy bizony nem az embert kell mindenáron a középpontba állítani a boszorkányságnál sem. Ha valakit igazán szeretünk, nem magunk miatt, hanem az ő igazi lénye miatt szeretjük. De egy ilyen ráébredés nem nélkülözhet bizonyos spirituális ráébredést, rácsodálkozást. Ráébredést a Természet valódi lényegére, szellemi hátterére, vagy inkább szellemi lényegére. Amely méltó a szeretetre, és a tiszteletre. Nálam több ilyen élmény indított el arra, hogy próbáljak valamit tenni a magam szerény módján a Természetért. Mert már lelkiismeretfurdalásom van, és pl. nem tudok egy elemet a kukába dobni. Nem a jövő nemzedékek miatt, hanem elsősorban a Természet átérzett isteni lényege miatt. A környezettudatos és környezetkímélő, kislábnyomú élethez nem feltétlenül szükséges ezen ráébredés, hiszen vannak ateista lelkes környezetvédők is, de nagyon sokat jelenthet egy ember helyes életvitelének, Természettel való kapcsolatának kiépítéséhez. Bocs hogy kicsit egoista vagyok, és megint magamról írok, de engem pl. ezen ráébredés sejtelme vezetett el a valódi boszorkányság irányába. Nem a mágia, nem a látványos elemek, hanem az a természet-áhítat, amely áthatja ezen irányzatot és annak őszinte képviselőit. Nagyon örülök, hogy rábukkantam a Te és a Erdész blogjára, mert árad belőle, hogy komolyan átélitek ezt a magasztos sejtelmet, varázst. Én ezen a területen még kezdő vagyok, számos ezoterikus áramlat (keleti létszemlélet, tradicionalizmus, antropozófia, nyugati mágikus hagyományok) tanításait szívtam magamba az elmúlt 10 - 15 évben, úgyhogy ezért példálóztam Steinerrel, Upanisádokkal :-). Köszönöm ezeket a blogokat, neked, Erdésznek, és kívánok sok áldást ezen az úton nektek, rám még vár még egy két hónap hogy mindent átolvassak, de már az első tapasztalataim is azt mutatják, hogy nagyon sokat fogok tanulni belőlük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, Erdész és magam nevében is, ezeket a megtisztelő szavakat!
      Megtisztelő, hogy rászánod azt a sok időt írásaink olvasgatására, és csak remélni tudom, hogy nem fogunk neked csalódást okozni!

      Üdv: Virág

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...