2017. április 8., szombat

Boszorkányiskola 7. lecke: mágikus eszközök




Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola hetedik leckéjén! Ezen a héten megismerkedünk az újboszorkányság fő mágikus eszközeivel és használatukkal.

~ ~ ~

Az újboszorkányságnak elég sok és sajátos eszköze van. Ezek eredete változatos, kezdve a keleti mágikus hagyományoktól egészen a modern kitalációkig. A történeti boszorkányságot tekintve, a ránk maradt adatok szerint nem képezték részét a régiek gyakorlatának az ilyen tárgyak. Természetesen agyagbabák, kenőcsök, csontok, szárított növények, vagy más porok, esetleg vízkereső pálcák használatáról van információnk, ám ezek egyike sem számított a boszorkányok eszközének (még a seprű és az üst sem).
A mai írók sokszor úgy mutatják be a következőkben felsoroltak egyikét-másikját, mint kötelezően birtokolandót, ám ez egyáltalán nem igaz. Vannak hasznosabbak köztük, ahogy vannak kevésbé hasznosak is, illetve olyanok, amik kimondottan egy-egy rituáléra specializálódtak. De mindenki maga dönti el (vagy esetleg a csoport, ahova tartozik), hogy melyeket szeretné beépíteni a gyakorlataiba.

Pár általános információ
Igen változatos, hogy ki hogyan is tekint az eszközeire. Egyesek szerint csakis újonnan lehet őket vásárolni, és akkor is tilos az árukról alkudozni. Míg azért a többség úgy tartja, hogy bárhonnan beszerezhetőek, habár a legjobb, ha magunk készítjük őket, vagy legalábbis azt, amit csak tudunk. Habár kinézetükre vonatkozóan is léteznek általában előírások, de ezek megint csak nincsenek kőbe vésve és nyugodtan el lehet térni tőlük.
Ami kezelésüket illeti, sokan a mondóak, hogy egyedül a mágikus munkáknál használhatóak, míg mások ehhez sem ragaszkodnak, és például a rituális tőrükkel minden gond nélkül vágnak fel zöldséget is.
Az eszközöket lehet az oltáron tárolni, vagy egy dobozban, esetleg fiókban. Általában azért szokás valamilyen szebb kinézető helyet keresni nekik, amit illendőnek tartanak egy mágikus eszközhöz.
A többség pedig nagyon személyes dolgoknak tartják őket, így nem hagyják, hogy mások megérintsék, vagy megfogják eszközeiket. Különösen vonatkozik ez az idegenekre, de igaz lehet ez akár családtagokra is, egy-egy fontosabb tárgynál.

Seprű
Hogyan is lehetne elképzelni egy boszorkányt seprű nélkül? Pedig a modern boszorkányságban olyan sok szerep nem jut ennek az eszköznek. Sőt, a múltban is többek között az ellenük használható eszköznek is tartották, pl. cirokkal borított végével felfelé az ajtó mellé téve a boszorkányok házba jutását akadályozta. A seprűn repülő boszorkány képe viszont már több száz éve velünk van, ám azt talán kevesebben tudják, hogy eleinte nem csak seprűn, hanem vasvillákon, lapátokon és más háztartási- és mezőgazdasági eszközökön is utaztak elvileg a levegőben. A seprűnek még egy, a boszorkányperekben is többször felmerülő használata ismeretes: amikor a boszorkányok éjszaka elhagyták a hitvesi ágyat (hogy elrepüljenek a szombatra, vagy csak úgy rontani), a férjük mellé egy seprűt helyeztek, amit aztán egy varázslattal a saját kinézetükre formáltak. Így ha a férjük felkelt az éjszaka közepén, azt hitte, hogy a feleségük még mindig ott alszik mellettük. A mai boszorkányságban ilyen jellegű alkalmazásáról a seprűnek persze szó sincs, mint ahogy a valóságban a múltban sem volt. Most ezt a tárgyat főként terek kiseprésére és ez általi megtisztítására szokták főként alkalmazni.

Üst
A seprű mellett az üst a második tipikus boszorkányi jelkép. Már középkori törvényekben tiltják, hogy valaki a boszorkányok üstjénél egyen. Persze ez csak annyit takar, hogy senki ne egyen a boszorkányok főztjéből, nem pedig azt, hogy különleges, boszorkányi üstjük lett volna. Az üst valaha (és ma is) a nagy volumenű főzés eszköze volt, nem pedig speciálisan mágikus tárgy. Manapság már készítenek kimondottan az újboszorkányok számára üstöket, az egészen apró méretűtől a nagyobbakig. A régi hagyománynak megfelelően néha főznek is benne, de ez a ritkább használati módja. Többnyire füstölőt égetnek benne (nem a rudakat, hanem a szénre szórandó fajtát), tárgyakat helyeznek bele, esetleg tüzet raknak benne. Szóval nagyon mutatós, de haszna nem sok akad. Szimbolikáját tekintve az anyaméhet, az újjászületést és a transzformációt jelenti.

Varázspálca
Ha mágikus eszközre gondolunk, akkor a legtöbbeknek a varázspálca fog eszébe jutni. Ahogy a fantasztikus történetekben is, az újboszorkányi gyakorlatban szintén az elvarázsolandó dolgokra szokás rámutatni vele, vagy éppen a mágikus kör, vagy különféle szimbólumok levegőbe való felrajzolására alkalmazzák. Azt mondják róla, hogy „az energiák irányítására” jó. Anyaga lehet fém is, de jobbára fából készül, amit aztán feliratokkal, kristályokkal (leggyakrabban ezeket a végére erősítik) és vésésekkel díszítenek, vagy tesznek még varázslatosabbá. Hagyományos hossza az ember könyökétől a középső ujjának a végéig tart, de lehet ennél kisebb és nagyobb is. A legáltalánosabban hozzá használt fa a mogyoró, de bármi másból is készülhet, habár a fa fajtája meghatározza azt is, milyen plusz mágikus erőket kapcsolnaknak hozzá (pl. a nyírt a megtisztításra tartják jónak, míg a tiszafát a halállal kapcsolatos munkákhoz). Lehet fallikus szimbólum is, főként az ún. priaposzi pálca, melynek a végére egy stilizált (vagy élethű) péniszt vésnek, és kimondottan termékenységi rítusokban alkalmazzák. A levegő elemet rendelik ehhez az eszközhöz.

Varázsbot (angolul stang)
Képzeljük el magunk előtt a Gyűrűk ura Gandalfját. Mit tart a kezében? Természetesen egy botot! A varázsbot is pont ennek az eszköznek a valós párhuzama, ahogy Harry Potter varázspálcájának a már feljebb említett pálca. A bot lehet derék-, váll-, vagy embermagasságú. Általában a felső vége két ágban végződik, és gyakran erősítik szarvakkal rendelkező állatok koponyáját, vagy csak magukat a szarvakat/agancsokat rá. Használata kettős. Egyrészt betöltheti a pálca funkcióját, habár vele nem csak a levegőbe, hanem általában a talajra szokás felrajzolni a mágikus kört. Másrészt pedig, a földbe leszúrva az oltárt helyettesítheti, vagy kiegészítheti, mint az axis mundi, a világfa anyagi megjelenítése. Ilyenkor esetleg feldíszíthető az évszaknak megfelelő növényekkel, az áldozatokat pedig a tövébe szokás elhelyezni. A két ág és a szarvak a tetején a hasonló fejdíszekkel rendelkező isteneket jelképezik.

Mágikus tőr/athame
Egy kétélű tőr, melynek általában fekete a nyele. Nem szükséges, hogy éles is legyen, hiszen igazi vágásra nem szokták alkalmazni (sőt, egyesek azon a véleményen vannak, hogy az el is venné a varázserejét). Igaz egy másik alfaja pontosan az élessége és vágóképessége miatt kedvelt. Használata nagyban hasonlít a pálcáéhoz, habár kiegészül pár elemmel. Így a mágikus kör megtörésére, a körvonalának a „megvágására” jó, valamint a wicca nagy rítus szimbolikus végrehajtására. Ilyenkor az athemét, pengéjével lefelé vagy a kehelybe, vagy az üstbe „mártják”, jelölve ezzel a fallosz (a tőr) behatolását a női méhbe (az üst, vagy kehely). A tűz elemet jelképezi.

Kehely
Ez ugyan lehet egy valódi fém kehely is, de egy kerámia, vagy üveg talpas pohár is teljesen megfelel rá. Ugyan a boltokban kaphatóak speciálisan szertartási célra készített, pentagrammákkal ellátott kelyhek is, de a nagyi még megmaradt pezsgőspohara is ugyanolyan jó, amire aztán ha nagyon szeretnénk, üvegfestékkel még mindig rajzolhatunk mágikus szimbólumokat. A kehely a gyakorlatban az italáldozat (vagy bármilyen más folyadék) ideiglenes tárolására, illetve a nagy rítus eljátszására alkalmas. Az üsthöz hasonlóan ez is az anyaméhet és a víz elemet jelképezi.

Pentákulum
Egy fém, fa, vagy agyag korong, esetleg téglalap, melyre mágikus szimbólumok vannak festve/vésve. A szertartásos mágiából került az újboszorkányságba, ahol eredetileg mind a mágikus erővel rendelkező képet, illetve annak a valamire való rárajzolt formáját is ezzel a névvel illették. A pentákulumok ma legtöbbször a körbe zárt pentagrammát ábrázolják. A varázslatokhoz elvileg plusz erőt adhatnak, bizonyos tárgyakat szoktak rárakni, hogy „feltöltődjenek”, vagy a föld elemet képviselhetik az oltáron.
Erről az eszközről bővebben itt lelsz információkat.


Eszközök felszentelése és megtisztítása
Sok mai gyakorló szereti mágikus munka előtt megtisztítani és felszentelni az eszközeit. Ez jórészt megint csak a szertartásos mágiából ered, ahol a mágus minden egyes hozzávalóját előzőleg adott és sokszor elég bonyolult rituálék által tették használhatóvá. A megtisztítás általában vízzel (esetleg sós vízzel) való megmosást jelent, ahol a víz lehet egy kimondottan erre készített növényi főzet (erre egy példát itt lelhetsz), vagy forrás-, folyó- és patakvíz. A nem vízálló tárgyak esetében a füstölés a bevett szokás, általában valamilyen megtisztító hatásúnak tartott növénnyel (pl. fehér zsálya, izsóp, stb.). A felszentelés kimerülhet annyiban, hogy az ember pár soros áldást mond rá, valahogy így: „Felszentellek téged, x tárgy, hogy légy hasznos és hatalmas segítője minden munkámnak!”. Gyakran alkalmazzák még ilyenkor a négy elemnek való bemutatást is, melyben az eszközt meghintik vízzel, megfüstölik, láng felé tartják és földhöz érintik (amit néha só reprezentál). Ezen műveleteknél is mondhatnak a fenti példához hasonló szavakat, csak általában ezek még kiegészítődnek egy utalással az aktuális elemre, valahogy így: „Felszentellek téged, x tárgy, az n elem nevében, hogy légy hasznos és hatalmas segítője minden munkámnak!”.
A felszentelésnek van egy másik fajtája is, a lélekkel ellátás, vagy a lélek felélesztése. Ez már a hagyományosabb, animista és samanisztikus kultúrákból ismert. Ebben az esetben a tárgy szentségét és hatalmát a benne lakó szellem, vagy lélek adja. Ez a lélek kétféleképpen kerülhet bele: vagy egy másik lényét teszik át, vagy az eredetileg is a tárgyhoz tartozót élesztik fel. Az első módszert sokszor olyankor alkalmazzák, amikor egy teljesen új eszközt készítenek, így mondjuk az öntött fémeknél, egy háznál, vagy egy tőrnél, illetve az istenek, szellemek szobrainál. Itt a lélek származhat a túlvilágról (amihez is a varázslónak, sámánnak oda át kell látogatnia, és onnan a tárgyba hoznia azt), vagy egy valós állatból, amit vagy a tárgyba tesznek (házaknál pl. befalazzák), vagy felette ölnek le. A második módszer esetén sokszor az eszköz használata és az eredete szoros kapcsolatban áll egymással: pl. a sámánok dobja és az állat, ami a dob bőrét adja. Ilyenkor a dob elkészülte után csupán a bőrt adó állat lelkét kell feléleszteni, amit általában áldozatokkal (füst, tej, alkohol) és a ló, vagy rénszarvas életének az eléneklésével visznek véghez. Mai gyakorlatban ez például tökéletesen használható a varázspálcák esetében.

A varázsbot beszerzése
Menjünk el a már eddig is látogatott zöld területünkre. A szokásos helyünkön mutassunk be áldozatot, és kérjük meg a helyi szellemeket, hogy segítsenek nekünk egy varázsbotra lelni. Álljunk egy helyben egy kicsit, lecsendesítve tudatunkat, míg egy jó mély rituális tudatállapotot el nem érünk. Ezután kezdjünk el sétálni, és keressünk magunknak egy botot. Nem szükséges, hogy bármilyen, vagy bármekkora is legyen. Csak érezzük az igazinak, na meg persze már lehullott legyen. Ha megleltük, köszönjük meg a helyi szellemek segítségét és vigyük haza.
Megtisztítani nem szükséges, sőt, nem is szabad. Helyette hintsük meg egy kis alkohollal/tejjel, vagy valami édes füsttel mutassunk be neki áldozatot és beszéljük el neki élettörténetét (kibújt a magból, nagy fává cseperedett, kifejlődött, mint ág, levelek és virágok nőttek rajta, majd elszárad és lehullott) és azt, ahogy hozzánk került. Kérjük segítségét. Ezt tegyük addig, míg úgy nem érezzük, hogy „feléledt”. Ezután valami illendő helyre helyezzük el a következő rituálénkig.



 ~ ~ ~
 
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor az újboszorkányok által tisztelt isteneket és más hatalmakat fogjuk tárgyalni.


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...