2017. április 15., szombat

Boszorkányiskola 8. lecke: istennők és istenek


Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola nyolcadik leckéjén! Ezen a héten megismerkedünk az újboszorkányság fő istenségeivel és azzal, hogyan is kezdhetünk neki a szellemi létezőkkel való kapcsolatok kiépítésnek.
~ ~ ~
 

Mint már azt az első leckében is említettem, az újboszorkányság egy spiritualitással átszőtt gyakorlat. Alapvetően bármely valláshoz hozzá lehet igazítani, mégis a legtöbb mai boszorkány az újpogányság követői közül kerül ki. A pogányságon belül is vannak bizonyos nem-anyagi létezők, szellemek és istenségek, melyekkel a boszorkányok tipikusan kapcsolatot szoktak fenntartani. Ezeket alapvetően négy nagy csoportba lehet sorolni. Az első, melyről már volt szó egy előző leckében, a Természet, annak minden szellemével. Ide tartoznak az erdők, a folyók és az ég szellemei, illetve az állatok, növények és a gombákéi. A második nagy csoport a holtaké, akik egyrészt lehetnek az őseink, kikkel valamilyen leszármazási kapcsolatban vagyunk, vagy pedig az összes egyéb elhunyt anyagi létező szelleme, mellyel esetlegesen összehoz minket a sors. A harmadik kategória az istenek- és istennőké. A negyedik pedig a tündéreké és démonoké. Mindegyikükkel fogunk még a későbbiekben is foglalkozni, de ezen a héten az istenségekre fogunk koncentrálni.

Az Istennő
A kereszténység minden erőfeszítésének ellenére is, a legutóbbi időkig megmaradt az európai nemzetek néphitében bizonyos pogány istennők emlékei. Talán Holle anyót nem kell senkinek sem bemutatnom, ám azt bizonyára kevesebben tudják, hogy ő is az ilyen istennő-maradványok egyike. A mai boszorkányok hajlamosak arra, hogy ezekből a ránk maradt morzsákból egy fő istennőt formáljanak. Vannak, akik ezt még tovább viszik, és neolitikumi matriarchális társadalmakról, illetve az ősi Magna Materről beszélnek. De bárhonnan is származzon, az újboszorkányok istennője, aki ugyan tényleg ezekből a régi elképzelésekből is merít, ám attól még egy modern formáról van benne szó.
Az Istennő a föld, a születés, a halál, a holtak, az újjászületés, a termékenység és a vadon úrnője. Sokszor egyes szerepei, egy adott boszorkány gyakorlatában visszaszorulnak, míg mások nagyobb hangsúlyt kapnak. Így mondjuk meg lehet közelíteni őt, mint a vadon, a termékenység és a föld istennőjét, a halállal kapcsolatos vonatkozásait elhagyva, vagy pedig fordítva. Nincs egy konkrét, mindenki számára előírt értelmezési formája, ugyan azt fontosnak érzem kiemelni, hogy soha nem egy csupa fénnyel és jóindulattal teli lényről van benne szó, aki csak segíteni akar az embereknek. Sokkal inkább egy hatalmas erő megtestesüléséről, mely pusztít és teremt egyszerre. Benne egyesülnek a múlt elképzelései a Földanyáról, Artemiszről/Dianáról, a női alakot öltött természeti szellemekről, Helről és Hekatéról (csak, hogy párat említsek).

A hármas istennő
A wiccában és vonzáskörében divat az istennőt, a holdfázisoknak megfelelően három részre osztani: újhold/növő hold-szűz, telihold-anya, fogyó hold – banya istennő. Habár szokás ezen három istennőrészhez ókori görög istennők neveit is rendelni (Selene, Artemisz és Hekaté), ám a múltban ilyen formában soha nem tekintettek a Holdra, annak a fázisaira és a hozzá kapcsolt istennőkre. Ettől még ma a hármas istennő képe egy nagyon kedvelt elképzelés. Ebben a szűz harmadhoz rendelik többek között a fiatalságot és a tisztaságot, az anyához a termékenységet és a szexualitást, a banya aspektushoz pedig a bölcsességet, a halált és az újjászületést.

Aradia
Charles Leland Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma című könyve magyarul is megjelent, ezért érzem fontosnak, hogy szóljak pár szót erről az istennőről, aki egyébként az újboszorkányságban ma már akkora tiszteletnek nem örvend. Ebben persze az is közrejátszott, hogy Leland könyvét az akadémikusok alapvetően hamisítványnak tarják. Míg tényleg tartalmaz a könyv valós olasz mágikus gyakorlatokat, ám a hozzá szőtt mitológia már az író fantáziájának szüleménye. A könyvben az áll, hogy az itáliai boszorkányok három fő istenségben hisznek: Diana, Lucifer és Aradia. Diana, a sötétség megkívánta testvérét, Lucifert, a fényt, aki viszont nem fogadta az istennő közeledését. Így Diana, egy fekete macska formájában volt kénytelen elcsábítani Lucifert, ám így már sikerrel járt. Frigyükből született Aradia, aki a földön megtestesült, és megtanította az első embereket a boszorkányság művészetére. Ugyan ez a műmítosz tényleg nagyon szép, de jobbára csak az olasz boszorkányság iránt érdeklődők szokták bármilyen formában is feldolgozni.

Az Isten
Nagyon durván, az Isten is alapvetően ugyanazokért felelős, mint az istennő, csak férfi kiadásban. Persze az Isten nem tölt be soha földanya szerepet, ám ő a vadon és állatainak az ura, ezt jelképezendő sokszor szarvasagancsokat visel a fején (ha nem eleve szarvas-, esetleg kecskefeje van). A termékenység szintúgy az ő asztala is, mind az állatoké, mint a növényeké. Sőt, egyik fő vegetációs mítosza magába foglalja az önfeláldozást, mint a minket tápláló gabonanövények kollektív lelke, mely minden évben újjászületik, csak hogy aztán majd learathassuk, hogy legyen mit ennünk. De megjelenhet az angol „Zöld ember”-ként, aki már a nem-kultivált növények éves kizöldülésének a szelleme. A holtak lelkeinek az ura, akik egyrészt birodalmának lakói lehetnek, illetve ő (is, ha nem Holle, vagy más istennőszerű alak) vezeti őket az év sötét felében át az éjszakai égen, elragadandó lelkek után kutatva, vagy egyes embereket beavatásban részesítve. Illetve a mágikus tudás kiosztójaként is ismerik.

Lucifer
Lucifer, a Fényhozó, az Esthajnalcsillag nem egy újboszorkány által örvend tiszteletnek. Itt most nem a fent említett Leland általi interpretációjára kell vele kapcsolatban gondolni (habár persze egyesek ebből a szemszögből tekintenek rá), hanem, mint az embereknek a titkos (mágikus) tudást elhozó istenségre. Lucifert vannak, akik összevonják, a keresztényekhez hasonlóan, a Sátánnal, a többség viszont inkább egy független entitásnak tekinti. Eredetileg egyébként Lucifer egy kisebb római isten volt, aki az esthajnalcsillagot/a Vénuszt személyesítette meg. Aztán a neve bekerült a Biblia latin fordításába egy helyen, ám ott sem utalva arra, hogy ő lenne az ördög (inkább az esthajnalcsillagot értették alatta). Csak később lett belőle személynév, ami alatt a Sátánt is értették, még Isten angyalaként, a mennyből való bukása előtt. A mai boszorkányok java a Vénusz istenének, és az átvitt értelemben való „fényhozás” urának tartják: vagyis ő hozta a tudást el az emberiségnek.

Az Ördög
Az Ördögnél megint csak nem a hivatalos keresztény megközelítésről van szó, hanem a régi néphitbeliről. Az Ördög neve alatt az évszázadok folyamán rengeteg pogány istenség és szellem került összemosásra. Az így keletkezett, változatos és mégis Európa-szerte hasonlóságokat mutató „istenség” modern interpretációját követik az újboszorkányok. Ez az Ördög nem eredendően gonosz, hanem eredendően vad és megzabolázhatatlan, épp ezért az igába nem hajtott és hajtható természet megtestesítője. Ezen tulajdonsága jelképének tartják, a pogány természetistenektől és szellemektől örökölt szarvait és patáit is. Sokan a boszorkányok fő beavatójának és a mágikus tudás kiosztójának gondolják, amit képes látomások vagy álmok során megtenni. Általában a lázadás eleme megmarad az Ördögben, így a bevett elnyomó társadalmi képzetek és hierarchiák ellen való szegülést is megtestesíti. Szexuális felhangot szintén kaphat, de abból is a szabad és gyakori szerelmet hirdető fajtát. 

Ajánlott olvasmányok:
Peter Grey: Lucifer: princeps
Nigel Jackson: Masks of Misrule:The Horned God & His Cult in Europe
Robert Graves: The White Godess
Charles G. Leland: Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma
 


Kapcsolat kialakítása nem-anyagi létezőkkel
Az újboszorkányi gyakorlat egyik alapvető része a szellemekkel és istenségekkel való kapcsolat kialakítása. Ez talán elsőre nagyon bonyolultnak, misztikusnak és félelmetesnek tűnhet, ám hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy épp csak annyira misztikus és félelmetes ez, amennyire szükséges és egyáltalán nem bonyolult. Sőt, olyan egyszerű, hogy épp ezért könnyű elhibázni, pedig csak egy kkis kitartás és szorgalom kell hozzá.
A félelmünk ezzel a témával kapcsolatban leginkább a kereszténység tanítíásainak köszönhető, ami szerint a transzcendenssel mi magunk nem léphetünk kapcsolatba, ha viszont az mégis megtörténne, akkor garantáltan gonosz ördögök és démonok törnek az életünkre. Viszont a keresztény hit elterjedése előtt erre máshogy tekintettek (sőt, igazából alatta is). Minden ember maga, közvetlenül megkereshette az isteneket, vagy azok kereshették meg az embereket. A szellemek és a hétköznapi világ nem volt elválasztva, folyamatos átjárás létezett a kettő között. Az istenek és a szellemek alapvetően ambivalensek voltak, viszont el lehetett nyerni támogatásukat, illetve kiváltani haragjukat és büntetésüket. Tehát nem eleve nekünk ártani szándékozó lényektől kell tartanunk, habár nyílván vannak olyanok, melyek a természet destruktív erőit személyesítik meg (őket pedig egyébként rendszeres áldozattal lehet távol tartani). Félni nem árt, de nem kell megijedni.
A kapcsolat és a segítség kivívásához való módszerek a következőek voltak: áldozatok és felajánlások bemutatása, a szent helyeikre való elzarándokolás, a szobraik és festményeik előtti hódolás, illetve a hozzájuk való imádkozás. Ezek a módszerek pedig a mai időkben is ugyanúgy működnek. Ha van egy lény, akivel szorosabbra szeretnénk szőni a szálakat, akkor először is keressük meg egy megjelenési, vagy megjelenítési formáját (pl. egy faszellem esetében egy konkrét fát, vagy legalábbis annak egy darabját, míg egy istenségnél egy képet, vagy szobrot róla). Látogassunk el hozzá rendszeresen, és/vagy rakjuk ki az otthonunkban egy tiszteleti helyre, ha lehet egy oltárt is állítva neki. A fizikai forma előtt imádkozzunk. Erre írhatunk rövidke, naponta (akár reggel és este is) elmondandó formulákat, habár én inkább ajánlanám a szívből jövő szavakat, amiket spontán találunk ki. A lényeg, hogy a szövegben szólítsuk nevén a kiválasztott létezőt, és hangosan is kiejtsük a szavakat, a többi imáról-imára változhat. Elsőre biztos zavarban leszünk, ám ha kitartunk a gyakorlat mellett, gyorsan belejövünk. A harmadik lépés pedig a rendszeres áldozat bemutatása: gyújtsunk gyertyákat, mécseseket a szellemi létező képe előtt, virágáldozatok is tökéletesek (főként, ha a saját kertünkből valók), de az italok (tej, alkohol), füstölők, ételek (méz) mind bevett áldozati formák. Igyekezzünk naponta felajánlani valamit, míg bizonyos időközönként tartsunk egy nagyobb áldozatot. A kapcsolat kialakítása után már lehet arra számítani, hogy tanításokat és útmutatásokat kapunk a kiválasztott lénytől, illetve akár támogatást és segítséget is.
Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy ha egyszer megszületett a kapcsolat, azt nem illik elhanyagolnunk. Általában ez a fő ok, aminek az istenségek és szellemek haragját tulajdonítják. Az ilyen lényeket pedig egyáltalán nem ajánlott magunkra mérgesíteni. 


 ~ ~ ~
 
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem jövő héten is találkozunk, amikor Szent György napjáról és boszorkányos szokásairól lesz szó..


Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...