2017. július 28., péntek

Boszorkányiskola 14. lecke: a nyári napforduló




Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizennegyedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a nyári napforduló ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.
~ ~ ~
A nyári napforduló egy csillagászati esemény. A Föld dőlésszögének köszönhetően, ahogy a Nap körül forog, mindig egy kicsit máshogy érik a napsugarak. Ezen a napon pont az Ráktérítő felett vannak derékszögben, ami az északi félteke számára a leghosszabb nappalt és a legrövidebb éjszakát jelenti.

A szabbat: Litha
A tavaszi napéjegyenlőség neopogány körökben az Litha névre hallgat, és egyike a szoláris, vagy más csoportosításban, a kisebb szabbatoknak. A termékenység, a szex, a bőség, a növények, a tündérek és a győzedelmes Nap ünnepe. Az wicca évkerék egyik fordulópontján, a déli oldalán található.
A leggyakrabban hozzá kapcsolt modern mítosz a Tölgykirály és a Magyalkirály története. Ezen, a Robert Graves által írt The White Goddess című könyvből kölcsönzött elképzelés szerint, a napfordulók alkalmával ez a két „király” mindig megküzd egymással az Istennő kegyeiért. A Tölgykirály, a növekvő félév ura és megszemélyesítője nyer minden éven a téli napfordulókor és lassan elhozza a napfényes időszakot és a nyarat. A nyári napfordulókor pedig a Magyalkirály, a fogyatkozó félév ura győz, fokozatosan átváltoztatva a féltekénket a sötétség és hideg idejére. (A Tölgykirály és Magyalkirálymítoszának hosszabb elemzése itt található)
A Litha elnevezés eredetét az angolszászokhoz szokás kötni, akiknek, a magyarázatok szerint, vagy volt egy ilyen ünnepük, vagy egy ilyen nevű istennőjük. Maga a szó pedig "Holdat" vagy "fényt" jelent. Egy kis utána olvasás után pedig kiderül, hogy a fenti elképzelések honnan is származhatnak (legalábbis egy részük, az istennő-dolgot még mindig nem értem, hogy került ide). A "Litha" név és a nyári napforduló összekötését állítólag Starhawk-hoz (egy kortárs wiccával és újboszorkánysággal foglalkozó hölgy) lehet kapcsolni, aki ezt a kifejezést népszerűsíti (és tőle vették át mások is), oly nagy kedveltségnek örvendő könyveiben. Egyesek szerint a kifejezést J.R.R. Tolkien Gyűrűk ura könyveinek első részéből vette, melyben a szerző a hobbitok nyárközépi ünnepét "Lithe" névvel illeti. Egy másik magyarázat már az angolszászokhoz, egészen pontosan Szent Bédához nyúlik vissza. Ez a szent elvileg az egyik írásában június hónapot "Aerra Litha", vagyis "Litha előtt"-nek, míg július hónapot "Aefter Litha", "Litha után"-nak nevezi meg. Ebből egyesek azt vélték kigondolni, hogy Litha valószínűleg egy ünnep lehetett, ezért volt előttje és utánja. Béda maga viszont, Az idő számításáról című írásában Litha jelentéseként az "enyhe" és a "hajózható" szavakat adja meg. Litha névvel illette mind június, mind július hónapokat, és magyarázatnak azt adja az elnevezésre, hogy ebben az időszakban enyhe szelek fújtak, és az emberek ekkor szívesen hajóztak a nyugodt vizeken. Egy másik középkori forrás így ír Litha Monath-ról: "Az év hatodik hónapjában harminc nap van. Ezt a hónapot latinul Junius-nak hívják, a mi nyelvünkben ez a régi Litha, mivel ekkor enyhe a levegő és a szelek." Tehát a Litha szó nem egy ünnepre, és nem is egy istennőre utalt, hanem a június (és július) hónapban uralkodó időjárásra az angolszászoknál. A nyári napforduló ünnepére ezt a kifejezést csak a 20. század második felében húzták rá és terjesztették el.

A megünnepléséről
Litha megünneplése hagyományosan éjszaka, a szabadban történik. Az faluk apraja-nagyja ilyenkor összegyűlt az ezen alkalomra rakott tűz körül, közös mulatozásra és táncolásra. A nyárközépi tűzgyújtás szokása pedig igen hosszú múlttal rendelkezik. A legrégebbi források elsősorban a Földközi-tenger keleti partján fekvő országokra, valamint Egyiptomra látszanak utalni, ezen tradíció eredésének helyeként. Az első megbízható adatot róla Eligius (Eloy), Noyon püspöke jegyezte fel (583-659): "Egyetlen keresztény se higgyen a máglyákban, ne üljenek össze énekelni, mert ezek az ördög művei. Senki Szent János ünnepén vagy valamelyik szent ünnepén ne ünnepelje a napfordulót, ne építsen sáncot (?), ne járjon táncot, ne varázsoljon és ne énekeljen ördögi énekeket." Magyar vonatkozásban a tűzgyújtás szokását, bizánci (ez esetben akár még honfoglalás előtti), vagy délszláv hatások eredményének tartják. A fennmaradt szövegekben Temesvári Pelbárt a XV. század végén emíti, mint keresztény megemlékezési formát a szent ünnepéről.
Magát a tüzet több helyen is bizonyos ceremóniák és szokások kíséretében gyújtották meg. Volt, ahol a falu fiataljai minden háztartásból kértek hozzá fát (és aki nem adott hozzá, annak nem is lett jó termése), máshol kilenc különböző fajta fából rakták, vagy szemétből és csontokból. Megrakása után, körülötte mulatoztak, énekeltek és táncoltak az emberek. Angliában azt tartották erről, hogy az a lány, aki kilencszer körbetáncolja a tüzet, még abban az évben megházasodik.
A tűznek különleges erőket tulajdonítottak ilyenkor. Egyes helyeken boszorkányoktól, villámcsapástól, jégesőtől és az állatokat betegségtől óvónak tartották, vagy a jó termés biztosítójának. Fontos lehetett az is, hogy a tűznek sok füstje legyen, hogy az tartsa távol a különféle ártó lényeket (volt, ahol pl. azt gondolták, hogy ilyenkor a sárkányok röpködnek a levegőben, és a füst ellenük véd). Ezen okból növényeket, zöld ágakat, néha még csontokat is dobáltak rá, majd az embereket és az állatokat átvezették rajta. A szarvasmarhákat több helyen is átvezették a tűzön ilyenkor, vagy két tűz között, hogy az ne legyen beteg, ne fogjanak rajta a boszorkányok rontásai, és ne tudják ellopni a tejét.
Miután a tűz leégett, a fiatalok a legtöbb helyen átugorták. Ez történhetett azért, hogy ne szenvedjenek hátfájástól a közeledő aratás alatt, hogy egészségesek legyenek, vagy hogy ne legyenek tetvesek. Máshol, azt tartották, hogy amilyen magasan ugorják át a tüzet, olyan magasra fog nőni a len vagy a kender.
Mikor a tűz kialudt, a hamvait és a félig elégett fadarabokat sem hagyták az emberek kárba veszni. A, még égő, üszkökkel a kézben körbejárták a termőföldek határát, hogy megáldják a termést. A hamvakból egy keveset elástak a szántókban, kertekben, vagy a házak tetőszerkezetébe tették, hogy az ott védelmet nyújtson a villámlástól, a rossz időjárástól, vagy a tűz által okozott károktól.
Másik fontos aspektusa volt a nyárközépi ünneplésnek a vizekben való megfürdés. Ez szintén egy egész Európában, sőt, még Észak-Afrikában is ismert szokás. Altalában éjszaka történt és egyedül, vagy csoportosan mártóztak meg az emberek a folyókban, a tengerben, a tavakban és forrásokban. Sőt, még a harmatban is. A vízről ugyanis azt tartották ilyenkor, hogy különleges erőkkel rendelkezik: képes egészséget és jólétet biztosítani mindenkinek, aki csak megfürdik benne. Egyébkent egyes helyeken, ahol ezt csoportosan és meztelenül volt szokás végezni, a szégyenlősek számára fennállt az az opció is, hogy hazavigyenek egy kevés vizet, aztán a saját otthonuk biztonságában végezzék el vele a rituális tisztálkodást.
A harmadik fő pontja az ünnepnek a növények voltak. Egyrészt ilyenkor virított a mitikus páfrányvirág, melyről azt tartották, hogy a leszedőjének mágikus erőket ad (többek között pl. az állatok beszédének megértését). Másrészt, ezt a napot és éjszakát mondták a legalkalmasabbnak a mágikus és/vagy gyógyító növények leszedésére. Különösen hatalmasnak gondolták az ekkor szedett orbáncfüvet, melynek gyógyító, védelmező és jóslást elősegítő képességet tulajdonítottak. Az éjszakai, tűz körüli ünneplés alatt pedig sokan hordtak virágkoszorúkat, melyeket végül hazavittek és talizmánként eltettek, vagy a tűzbe, vagy a vízbe dobták.
A nyárközép továbbá az év azon időszakai közé tartozik, amikor az emberek a tündéreket különösen aktívaknak tartják.

Szimbólumai
A tűz, mely a világ rengeteg kultúrájában szentnek számít, a tűz szelleme, vagy a benne lakó istenség miatt. Megtisztít és megszentel, épp ezért is ugrották át ilyenkor a tüzeket az emberek az egészségük biztosítására.
A Nap, mely ilyenkor van ereje teljében.
A gyógy- és mágikus növények is fontos jelképei ezen ünnepnek.

Ezen nap egyéb ünnepei
Több neolithikumi építmény is a napfordulókhoz van tájolva, melyek közül talán Stonehenge a leghíresebb. Ebből arra szokás következtetni, hogy már minden valószínűség szerint a történelem előtti emberek csoportjainak is jelentéssel bíró időnek számíthatott. Mezopotámiában nyárközép környékére esett Tammuz hónap kezdete, ami egyben nagy ünnepségeket jelentett a hónapnak nevet adó isten, Tammuz számára, aki a vegetáció és az élelem ura volt. A rómaiak ekkortájt ünnepelték a Fors Fortuna fesztivált Fortuna, a szerencse istennőjének tiszteletére, mely főként lakomázásból, italozásból és a Tevere (Tiberis) folyón való fel-le evezésből állt.
Míg a kelták között nem ismerünk kimondottan nyárközéphez kapcsolható, kereszténység előtti ünnepet (még ha maga az ünneplés az ókortól töretlennek tűnik), addig a szláv országoknál több néven is illették ezt a jeles napot. Ilyen az ukrán, fehérorosz ivan(a) kupala (Iвана Купала), a lengyel Noc Kupały, a lett ligo, vagy a litván rasa. Mindannyiuknál szokás a füvek szedése, tüzek gyújtása, koszorúk fonása és vízre bocsátása, sokszor gyertyákkal kiegészítve.
A keresztény világ nagy részén ez Keresztelő Szent János, vagy Szent Iván ünnepe, mely persze a gyakorlatban a már fent részletezett, pogány eredetű szokásokból állt.

Megfelelései
Egyéb nevei: nyárközép, Alban Heriun, Ch'ien , nyári napforduló, Alban Hefin, a Nap áldásai, gyűjtés napja, Feill-Sheathain, Witsuntide, Vestalia, Thing-Tide
Füstölők: tömjén, citrom, rózsa, lila akác, levendula, zsálya, cédrus, lonc, mirha, fenyő, jázmin, lótusz
Kövek: smaragd, jáde, lapis lazuli, minden zöld kő, tigrisszem, topáz, agát, alexandrit, holdkő, gyöngy, fluorit, borostyán
Fémek: bronz, réz, arany
Szimbólumok, dekorációk: napkorong, napkerék, tűz, fagyöngy, gabona, fűszál, tündérek, szárított növények, potpourri, kagylók, nyári virágok, gyümölcsök, a kertben termett növények, a Napisten dárdája vagy kardja, az Istennő üstje virágokkal feldíszítve, minden napszimbólum, tűzijáték, virágkörök, tündérkörök, gombák
Színek: vörös, élénk és harsány színek, karmazsinvörös, narancs, arany, sárga, fehér, napszínek, zöld vegetáció színei, kék, cserszín
Ételek: friss gyümölcsök, zöldségek (lehetőleg saját kertből), saláták, piros, narancssárga, sárga ételek, fűszeres, csípős ételek, érzéki ételek, avokádó, rózsafagylalt, sajttálak, mangó, tejszínhabos gyümölcsök, vörösbor, mézes kenyér, zabkenyér, sör (a Nap itala), mézsör (kelta nászi ital), friss gyümölcslék, mézes sütemények, ételek olvasztott sajttal, eper, citrom, narancs
Istenségek: minden napisten- és istennő, várandós istennők, anyaistennők, Fortuna, Rá, Basztet, Grainne, Shamash, Héliosz, Földanya, Anyatermészet, Égapa, Napapa, Afrodité, Asztarté, Vénusz, Freya, Hathor, Istár, minden szerelem-, szépség- és szenvedélyistennő; Athéné, Artemisz, Dana, Káli, Ízisz, Junó, Héra, Apolló, Dagda, Gwydion, Llew, Magyalkirály, Tölgykirály, Lugh, Sol, Zeusz, Prométheusz, Árész, Thór, Baál, Aestas, Áine, Anu, Elat, Éosz, Flóra, Gaia, Gerd, Héra, a múzsák, Nut, Olwyn, Vesta, Hesztia, Baldur, El, Hadad, Héphaisztosz, Jupiter, Ozirisz, Epona, Merkúr, Cernunnos, Tündérkirálynő, Agni, Amaterasu, Amaunet, Ámon, Anat, Arani, Arinna, Aurora, Artúr, Barbale, Belinos, Blodeuwedd, Bochica, Cardea, Cerridwen, Chasca, Concordia, Cybele, Frey, Freya, Frigg, Grian, Hiribe, Inanna, Janus, Knowee, Macha, Mithras, Marduk, Odin, Perun, Rhiannon, Rosea, Saule, Shamash, Sunna, Tellus Mater, Tempestas, Tezcatlipoca, Tina, Tonatiuh, Upulero, Uttu, Woden, Xochiquetzal, Kupala, Kupalo, Fortuna
Növények: kender, erdei fenyő, rózsa, orbáncfű, lila akác, kamilla, alma, mezei katáng, tyúkhúr, fekete üröm, fagyöngy, hanga, bazsarózsa, vadárvácska, kövirózsa, berkenye, levendula, tömjén, ylang-ylang, citrom, szantálfa, kunkor, balzsamfa, sáfrány, gyömbér, babér, bodza, pimpó, édeskömény, szarkaláb, kakukkfű, páfrány, vasfű, liliom, borostyán, százszorszép, szegfű, szarkaláb, cickafark
Állatok: lepkék, hernyók, tengeri állatok, ökörszem, vörösbegy, lovak, marhák, minden nyári madár, békák, varangyok, páva
Egyéb lények: szatírok, szilfek, szalamanderek, mindenféle tündér, főnix
Használható: kreativitás, isteni energia, erő, lelki képesség, szeretet, szerelem, örömtűz átugrása, gyógyfüvek begyűjtése és szárítása, önmagad felajánlása, állataid megáldása, szeretetre koncentrálás, házasság, jóslás, piknikek, étel kint hagyása a tündéreknek, gyógyítás, szerelmi mágia, védelem, megtisztítás, tündérmágia, hited megerősítése, régi úthoz való elkötelezettséged megújítása, termékenység, boldogság, öröm, szórakozás, Nap energiáinak megismerése, Nap tisztelete, tűzmágiák


A napfordulóról megemlékező rituálé
A rituálét nyárközép napján, lehetőleg éjszaka végezzük. A legjobb a szabadban, de megint csak egy nyitott ablak is megteszi. Kell hozzá tej és méz áldozatnak. Szerezzünk be valamilyen, szabadból származó vizet, de végszükség esetén az előzőleg, egy éjszakára az ablakba kitett víz is megteszi. Valamint szedjünk aznap pár virágot egy orbáncfűről, útifűről, vagy levelet fekete ürömről, páfrányról (de megint csak más, ekkor virító növény is megteszi). A levett darabokért cserébe hagyjunk felajánlást, és a leszedés előtt kérjünk engedélyt, valamint meséljük el a növénynek, mire is törjük le a testének egy részét. Továbbá szükség van egy jó nagy gyertyára is.
Opcionálisan gyújthatunk a munkánkhoz további gyertyákat és füstölőket is, ha úgy tartja kedvünk.
A magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Miközben meggyújtjuk a gyertyá(kat) szólítsuk meg a Tüzet: „Forrongó, fényes Tűz, lángokkal lobogó, világíts most éjjel, mint a Nap, Fényhozó!”
A vizet öntsük ki egy szép tálkába, ezt mondva: „Hűs-tiszta, édes Víz, kövek közt csobogó, áldj s tisztíts meg engem, ó életet adó!”
A növényeket vegyük a kezünkbe: „Zöld Urak és Úrnők, szelekkel suttogók, hatalmatok mostan legyen megfogható!”
Helyezzük a növényeket a vízbe, és állítsunk bele egy gyertyát is.
Öntsük ki az áldozatokat (a szokásos módon), ezt mondva: „Tűz, Víz és Zöldellő Testvéreim, Nap, Föld és Soklábú Barátaim! Fogadjátok most áldozatom!”
Itt sort keríthetünk az elmélyülésre.
Utolsó elemként a tál vizünkből mossuk meg az arcunkat és a kezünket (a csuklónkkal együtt).
Búcsúzzunk el a Tűztől, Víztől és Növényektől, majd zárjuk le a szertartást a saját módszerünk szerint.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után. A gyertyákat fújjuk el, a vizet vagy hagyjuk elpárologni, vagy megöntözhetjük vele a virágainkat. A növényi maradványokat eltehetjük védelmező, szerencsét hozó amulettként egy évre, vagy kitehetjük a természetbe.


 ~ ~ ~
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a Lughnasadh ünnepét járjuk körbe.
  Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...