2017. december 21., csütörtök

Boszorkányiskola 38. lecke: téli napforduló



Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminckettedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a téli napforduló ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.
~ ~ ~
A téli napforduló egy csillagászati esemény. A Föld dőlésszögének köszönhetően, ahogy a Nap körül forog, mindig egy kicsit máshogy érik a napsugarak. Ezen a napon pont az Baktérítő felett vannak derékszögben, ami az északi félteke számára a legrövidebb nappalt és a leghosszabb éjszakát jelenti. Illetve mától kezdve újra nőni kezd a világos órák száma, ha először nagyon lassan is.
  
A szabbat: Yule
A téli napforduló neopogány körökben az Yule névre hallgat, és egyike a szoláris, vagy más csoportosításban, a kisebb szabbatoknak. A sötétség, a misztériumok, az újjászületés és a győzedelmes Nap ünnepe. Az wicca évkerék egyik fordulópontján, az északi oldalán található. 
A "yule" kifejezés az északi nyelvekből származik és valószínűleg valaha kereket jelenthetett. Arról nem tudunk, hogy a kelták is megünnepelték volna, így germán-északi eredetet szoktak hozzá rendelni.
A megünnepléséről
 A karácsony alapvetően ennek az ünnepnek a megfelelője, keresztény köntösben. A nagy családi lakoma, az örökzöldek, a fények gyújtása, a közös éneklés és az ajándékozás mind-mind a pogány korig visszanyúló szokások a napforduló idejével kapcsolatban.
Mivel ilyenkor vagyunk az év legsötétebb időszakában, sok rémisztő, vad, káoszt hozó, de áldásokat is osztó lényről tartották, hogy a vidéket járja. Fontos része volt az ünneplésnek a nekik való áldozat bemutatása, éjszakára étel kint hagyása az asztalon és hasonló gyakorlatok. Ezen lények jó része azt is elvárta, hogy tiszták és takarosak is legyenek az otthonok látogatásuk idején, illetve, hogy az emberek ne szegjék meg a különböző tabuikat (pl. fonás, szövés, stb.).
Szimbólumai
Örökzöldek -  mindannyian az örök életet, a halhatatlanságot, illetve ilyenkor az élet kitartását és szívósságát, valamint újjáéledését jelképezik. A fenyőfaállítás relatíve új szokás, ám mindenféle örökzöld ágak az otthonokba hozatala több ezer éves hagyománnyal rendelkezik.
Fények - a téli sötétségben meggyújtott gyertyák, mécsesek, illetve manapság az égők, mind a fény visszatérését hivatottak szorgalmazni az év legsötétebb időszakában.
Manók - az ilyenkor a vidéket járó szellemi lények maradványai a boltokban ilyenkor kapható manófigurák, még ha sokszor ez a megjelenítési mód már igen csökevényes és giccses tud lenni.
Rénszarvas, bakkecske - a kecske Thor istennel állt kapcsolatban és az északi népeknél nagy hagyománnyal rendelkezik, mint a téli napfordulós időszak egy szelleme. A rénszarvas viszont már csak Amerikában jelent meg, az Északi-sarkon lakó Mikulással, aki ugyebár mi mással is közlekedhetne, mint rénszarvasokkal?
Ezen nap egyéb ünnepei
A téli napforduló a föld több kontinensén is megünneplésre méltó ünnepnek számított, ami nem is olyan meglepő, tekintve, hogy egy, az egész földre kiterjedő jelenségről van szó. 
Az emberiség által készített legrégebbi építmények között is már többet találunk, mely a napforduló reggelén felkelő naphoz van tájolva. Ilyen pl. a híres Stonehenge, amit még jóval a kelták és a druidák megjelenése előtt készítettek, de az írországi Newgrange sírdomb is. Már időszámításunk szerinti időkből származnak a
Sok nép hitvilágában ekkor születtek újjá a Nap istenségei, vagy a panteon egy-egy jelentősebb istensége. Ezzel párhuzamosan több anyaistennő is ekkor adott életet a világba a reményt újra elhozó fiának. Más helyeken a csapdába esett Nap (vagy azt őt képviselő isten) szabadult ki ekkor fogságából.
Az ókori görögök ekkor ünnepelték meg Dionüszosz halálát és újjáéledését.
Az ókori rómaiak Saturnalia ünnepe esett erre az időpontra, mely Saturnus istent dicsőítette, és a valaha volt aranykorról emlékezett meg. Később, a Nap kultuszának elterjedésével december 25-én tartották Sol Invictus ünnepét.
Mithras születése a téli napfordulóra esett, és egy barlangban ment végbe, ahol pásztorok is hódoltak előtte.
Egyiptomban ekkor emlékeztek meg Hórusz és Rá születéséről, valamint Íziszről, amint feltámasztja Oziriszt.
A japánok ekkor ünneplik Amaterasut, a Nap istennőjét, aki ekkor jön elő barlangjából, hogy újra melegíteni tudja a Földet.
A régi Skandináviában Jul vagy Jól néven ünnepeltek ez idő tájt, méghozzá megemlékezve az ősökről és a holtakról, akik az év legsötétebb idején újra ellátogattak az élők közé. A téli napforduló ma, neopogány körökben közismert Yule elnevezése is innen ered. Habár a pontos jelentését szó nem tudják a kutatók, de a legvalószínűbb jelöltek az "áldozat" és a "kerék" szavak.
A keresztény karácsonyt Jézus születésével pedig csak futólag említeném meg, mert azt hiszem ez az ünnep azért mindenkinek ismerős. Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy a magyar kifejezés erre az időpontra szláv eredetű, és valaha egy pogány, napfordulókor (legyen téli, vagy nyári) tartandó ünnepet takart.

Megfelelései
Egyéb nevei: téli napforduló, 'Alban Arthan' (druida), téli rítus, télközép, yuletide, karácsony, hanuka, Kwanzaa, Saule (litván és lett), tizenkettedik éjszaka, Luca nap, újév, Kalends, Saturnalia, Ramadan hónapja, K’un
Füstölő: fenyő, cédrus, babérbogyó, fahéj, amerikai viaszbokor, rozmaring, boróka, szegfűszeg, tömjén, szantálfa, mirha
Eszközök: csengők
Kövek: rubin, vérkő, gránát, smaragd, gyémánt, kék cirkon, türkiz, antigonit, peridot, jácint, macskaszem
Fémek: arany, vas
Szimbólumok, dekorációk: Yule-tuskó, örökzöld ágak vagy koszorúk, az ajtóra akasztott magyal, fagyöngy, aranygyertyák, szegfűszeggel megszurkált gyümölcsökkel teli kosár, illatos növények párologtatása, karácsonyi növények, (pl. karácsonyi kaktusz, mikulásvirág), szárított virágfüzérek, pattogatott kukorica, Yule-fa, kerék, koszorúk, magyal, borostyán, fahéj darabkák
Színek: piros, zöld, arany, fehér, ezüst, sárga, narancs
Ételek: citrusfélékben áztatott köményes sütemények, gyümölcsök, diófélék, sertésételek, pulyka, tojáslikőr, gyömbértea, fűszeres almabor, wassail, (fűszeres ital sörből és borból), magok, mogyoró, dió, alma, narancs, pattogatott kukorica, forralt bor/almabor, liba, sonka, rostélyos (különösen disznóhúsból), gyümölcstorták, mézeskalács
Istenségek: Brigid, Ízisz, Deméter, Gaia, Diana, a Nagy Anya, Apollón, Rá, Ódin, Lugh, a Tölgykirály, Magyalkirály, Mabon, Athéné, Attis, Dionüszosz, Frey, Freya, Hathor, Párkák, Nornák, Hekaté, Ixchel, Kris Kringle (mint a "pogány" Yule isten), Lucina, Minerva, Neith, Ozirisz, Woden, Inanna, Saturnus, Cybele, Mithras, Hórusz
Egyéb lények: hótündérek, vihartündérek, téli fák tündérei, holtak szellemei, ősök
Növények: benedekfű, örökzöld növények, tömjén, babér, fagyöngy, tölgy, fenyő, zsálya, cédrus, magyal, rozmaring, szegfűszeg, borostyán, karácsonyi kaktusz, mikulásvirág, kamilla, fahéj, kardamom, boróka
Állatok: szarvas, egér, rénszarvas, őz, ló, medve, vörösbegy, feketerigó, ökörszem
Használható: béke, harmónia, szeretet és növekvő boldogság, Yule-fa (bokor) feldíszítése, a Nap Király/Isten visszatérésének megünneplése, betegségek, rossz szokások és hasonlók elűzése, előző életek kutatása, meditáció, önelemzés, olvasás és mágikus gyakorlatok, amelyek megújítják a boszorkányt a következő tavaszra, pihenés, elmélkedés az előző évről, álmok és beteljesítésük, felkészülés a „vetésére” az új ötleteknek és céloknak, felkészülés, barátság, család, hobbik, történetmondás vagy éneklés a családi tűzhely körül, szent énekek éneklése, mulatozás a fák körül, Yule-tuskó égetése, ajándékváltás, csók a fagyöngy alatt, a Nap újjászületése, az év leghosszabb éjszakája, befelé tekintés, a jövő tervezése, a sötétség megismerése
A napfordulóról megemlékező rituálé
A rituálét télközép napján, éjszaka végezzük. Kell hozzá 12 darab mécses (vagy gyertya, vagy a kettő vegyesen) egy kis körbe rakva, kedvünk szerint esetleg füstölő. Felajánlásnak való (mézeskalács, vagy más, házi sütemény, házi tej, stb.). Illetve minden egyéb, amit rituálékhoz használni szoktunk.
Gyújtsuk meg a 12 mécsest (de több ne égjen!) és a magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Mondjuk: "Eltelt egy újabb év első hónapja"; majd fújjunk el egy mécsest a körből.
Folytassuk: "Második hónapja", még egy mécsest elfújva. És így tovább a 12. hónapig, amikor is teljes sötétségben maradunk.
Szólítsuk meg a sötétség létezőit: "Szellemei a sötétségnek, hideg éjnek, csípős szélnek, titeket szólítalak, felajánlást hogy hadd adjak, szavaitokat meghallani, titkaitokat megismerni!"
Próbálkozzunk meg itt transzba esni, vagy legalább csendben üljünk egy kicsit a sötétben relaxálva.
Amikor úgy érezzük, hogy itt az ideje, hogy visszatérjünk, búcsúzzunk el a sötétség lényeitől a saját szavainkkal. Majd gyújtsunk meg újra a mécseseket egyesével, mondva: "A fény visszatér a földre, egy újabb évet kezdve!"
Üljünk a fényeket nézve egy kicsit, majd a szokásos módunkon zárjuk le a rituálét.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után.

 ~ ~ ~
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is az amuletteket és a talizmánokat ismerjük meg.
  Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

6 megjegyzés:

  1. Szia.
    Elolvastam, és tetszik a cikk.
    Azt viszont nem értem, hogy a felajánlott ételel itallal mit kezdjünk a rituálé után?
    Mármint mi nem fogyaszthatjuk el. Akkor mit kezdjünk vele?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Mező, Nagy érdeklődéssel olvasom a bejegyzéseidet. Nagy tudást gyűjtöttél össze és látom milyen sok könyvet olvastál a témában. Csak szeretnélek biztatni, hogy folytasd, ha még van kedved/van még mit átadnod. Érdekes, izgalmas utazás ez :)

    VálaszTörlés
  3. Szia .
    A 39 leckét nem találom sehol tudnál abba segiteni hogy hol találom?

    VálaszTörlés
  4. köszönöm Dr. Ellennek a nekem tett szívességet. Nagyon izgatott vagyok, mert a bérlőm végre kifizette a két éves bérletemet. kifizette a pénzt, és most nincs a házamban. Nélküled nem tudtam volna megkapni tőle a pénzt. Bíróság elé vittem, de hosszú időt adtak neki az adósság kifizetésére, de köszönöm, hogy rövid időn belül kifizette. Ígérem, hogy továbbra is online és mindenhol tanúskodni fogok hatalmas munkájáról. Ha az alábbi problémák bármelyike ​​merül fel, forduljon Dr. Ellenhez a WhatsApp-on keresztül: +1(815)564-3618
    E-mail: ellenspellcaster@gmail.com
    1) hagyja abba a hűtlenséget
    2) folyamatos adósok
    3) szerelmi varázslat
    4) a kölcsön előtörlesztése
    5) hagyja abba a kábítószer-függőséget
    6) megoldás a gyenge szexuális teljesítményre
    7) hagyja abba az ismételt abortuszt
    8) megoldás a meddőségre
    9) Előléptetés a munkahelyen
    10) erős varázsgyűrű
    11) Hagyd abba a válást
    12) Szerezze vissza az exét
    13) Törd le a megszállottságot
    14) Térjen vissza a küldő varázslatához
    15) Védővarázslatok
    16) a családi boldogság varázslatai
    17) Varázslatok lottónyereményekhez
    18) szerelmi varázslatok melegeknek
    19) Leszbikus szerelmi varázslatok Nem számít, milyen problémái vannak, Dr. Ellen segíteni fog.
    WhatsApp: +1(815)564-3618
    E-mail: ellenspellcaster@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. A nevem Veronika, szeretnék köszönetet mondani Dr. Ellennek, aki elvarázsolt egy varázslatot, ami segített a családomnak megnyerni egy bírósági pert, amiben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték volna a fiamat, akit gyilkossággal vádolnak. A családom és én nagyon hálásak vagyunk. Ha hasonló kihívásod van, e-mailben is felveheted vele a kapcsolatot: ellenspellcaster@gmail.com vagy WhatsApp: +2349074881619. Varázsolhat lottó nyerésre, volt szeretőjének visszaszerzésére, promóciós varázslat, szerencsevarázslat, COVID 19 koronavírus, HIV/AIDS gyógymód, rák, gyermekvállalási varázslat stb.

    VálaszTörlés
  6. Szeretnék köszönetet mondani a wiccan Duma nagy segítségéért. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert úgy éreztem, anyaként kudarcot vallottam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma segít az embereken. Boldog vagyok, hogy a lányom megszabadult a drogfüggőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erős varázslatait. A nézőknek nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom, hogy segítséget kaphat a függőség megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést.
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelem kötő varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...