Miért irigylem a kezdőket?

Tegnap folytattam egy igen mély beszélgetést az Erdésszel, aminek a végére abban állapodtunk meg, hogy a legjobb kezdő boszorkánynak lenni. Aztán pedig elkezdtünk nosztalgiázni azokról a régi szép időkről, amikor még minden olyan egyszerűnek tűnt…

Mikor még ha elolvastunk egy könyvet, feleleteket kaptunk a kérdéseinkre, nem pedig csak újabb és bonyolultabb kérdéseket…

Mikor még boldogsággal töltött el, ha megláttuk, hogy megjelent egy új, magát boszorkányosnak mondó könyv…

Mikor még a legfontosabb kérdések abból álltak, hogy megfelelő legyen az oltárgyertya színe, vagy a füstölő illata…

Mikor még mámoros örömmel töltött el, ha elkészültünk, több napos, vagy akár hetes munka után, egy-egy új eszközzel…

Mikor még nem mondott minden ellent mindennek, és mindenre létezett magyarázat…

Mikor még voltak konkrétan meghatározott szabályok, melyek pontos betartása biztonságot és sikert ígért…

Mikor még úgy gondoltuk, hogy van olyan ember, aki tisztában van az igazsággal, és így volt kitől kérdeznünk…

Mikor még igaznak tartottuk a szép műhagyományokat, amik gyönyörűen beleillettek romantikus fantáziáinkba...

Mikor még hittünk abban, hogy a boszorkányság gyakorlata egy konkrétan meghatározható fogalom, és van, aki pontosan tudja is művelni…

Mikor még jogosnak gondoltuk, hogy a boszorkányság segítségével különleges képességeket tudunk szerezni…

Mikor még hittünk a jóságban, ami majd megold, és biztonságossá tesz mindent…

Mikor még szavakkal meg lehetett fogalmazni, amit el akartunk mondani…

Aztán éjszaka kiültem az ablakba nézni a Perszeidákat, és tudtam, hogy semmi pénzért nem cserélnék senkivel.

Erdei szeminárium

Nemrég értem haza az erdei szemináriumról, ami szerintem nagyon jól sikerült!

Megérkezés után kezdtünk az Erdész bevezetőjével a boszorkányság rejtelmeibe. Hallottunk rengeteg, több kontinensről is származó hagyományokról. A tapasztaltabbakkal néha olyan kérdésekbe merültünk el, amikre pontos válasz talán nem is létezik. Nagyon remélem, hogy ilyenkor egy kezdőt sem ijesztettük el a boszorkányság területéről!

A beszélgetős rész után jött a szertartás. Amihez viszont meg kellett várni a szürkületet, így elmentünk a naplementében gyönyörködni.

A sötétség leszállta után pedig elkezdtük a rituálét. Az Erdész vetette ki a kört, aztán körbefüstöltem mindenkit. Különféle áldozatokat mutattunk be a fenyőgyanta (és más füstölők) gazdag füstjének illatában. Aztán felhangzott a dobszó, ami azt hiszem mindenkit sikeresen elvarázsolt, mert Erdész most igazán kitett magáért vele.

A szertartás után nassoltunk egy sort, pár bátrabb személy pedig az élményeit is elmesélte. Végezetül elhelyeztük az erdő mélyén az áldozatainkat, és lassan elindultunk hazafelé az éjszakában.

Merkúr megfelelései

Nap: szerda
Elem: levegő, víz (Kína)
Égtáj: észak (Kína)
Állatövi jegy: ikrek (férfi aspektusa), szűz (női aspektusa)
Szám: 1, 4, 6, 8, 260
Betű: c, w
Fém: higany, ötvözetek, alumínium
Ásvány: achát (tűz, moha, kékcsipke, zöld, fa, piros), borostyán, smaragd, opál, peridot, füstkvarc, tigrisszem, topáz, macskaszem, aventurin, karneol, citrin, fluorit, hematit, jáspis, ónix, rodokrozit, szardónix, szodalit
Szín: ibolya, narancssárga, tengerészkék, zöld, szürke, zöld, lila, ezüst, ibolya, sárga
Jelkép: caduceus (Mercurius hírnökbotja), hermafrodita, ikrek
Füstölőszer: szerecsendió, stórax
Állat: prérifarkas, róka, sakál, madarak, kék szajkó, íbisz, összefonódó kígyók
Emberi test: tüdő, nyelv, kéz, comb, észlelés, epilepszia, őrület, depresszió
Növény: mandula, kőris, acsalapu, réti kömény, sárgarépa, kaliforniai varjútövis, zeller, pimpó, medvetalpfű, ördögharaptafű, kapor, örvénygyökér, édeskömény, görögszéna, páfrány, hagymaszagú kányazsombor, gamandor, mogyoró, lonc, kövirózsa, ebnyelvfű, Jákób létrája, levendula, nézsit, édesgyökér, gyöngyvirág, szerecsendió, mandragóra, árvalányhaj, majoránna, eperfa, mirtusz, petrezselyem, fogfájógyökér, gránátalma, istenfa, keserű csucsor, macskagyökér, kutyatej, gyöngyvirág, kömény, sárgarépa, petrezselyem, zab, bab, majoránna, mogyoró, édesgyökér, macskagyökér, arabmézgafa, apróbojtorján, méhbalzsam, borsmenta, fagyöngy, szantálfa, orgona, meténg, olíva, gránátalma, boróka, bodza, cseresznye, cédrus, nyárfa, ánizs, len, pemetefű

Hozzá köthető: írás, hírközlés, levelezés, ékesszólás, kereskedelem, adósságok, értelem, okosság, félelem, mágia, hamisság, tolmácsolás, szerelem, gazdagság, bölcsesség, utazás, csavargás, furfangosság, tolvajlás, tudomány, emlékezet, alkotóerő, elme, okkult erők, torna, birkózás, üzletkötés, újjászületésben rejlő bölcsesség, kézügyesség, kapcsolatok teremtése, alkalmazkodás, egyensúly, üzleti ügyek, változások, kommunikáció, kreativitás, útkereszteződések, átverés, jóslás, félelem, fejlődés, inspiráció, intelligencia, igazságszolgáltatás, tanulás, emlékek, üzenetek, ómenek, a tudat, pénz, hangulatok, hatalom, újjászületés, megújulás, tehetségek, utazás
Istenségek: Athéna, Maat, Maia, Minerva, Seshat, Anúbisz, Arawn, Hermész, Loki, Lugh, Mercirius, Ódin, Thor, Thot

Források:
Sandra Kynes: Llewellyn's Complete Book of Correspondences
Eileen Holland: Boszorkánypraktikák

Boldog Lughnasadh-t!

Évkerékről és szabbatokról

Avagy édes bosszú az őszi napéjegyenlőség nevében.

A kedvenc ünnepnapom az őszi napéjegyenlőség, aki szegényke sajnos mindig megkapja a valamivel olvasottabb újpogányoktól, hogy az nem is egy ősi ünnep. Ami persze nem igaz, mert attól még, hogy a kelták (elvileg) nem ünnepelték meg (mint lehet, hogy a napfordulókat sem), más népek igen is megemlékeztek róla (görögök, kínaiak, inkák, stb.). Épp ezért most hadd cincáljam szét egy kicsit mindenki biztosra vett tudását az évkereket illetően!

De micsoda is maga az évkerék?
Az évkerék, angol kifejezéssel Wheel of the Year, a wicca és sok neopogány irányzat közös ünnepeinek együttes elnevezése. Összesen nyolc fesztivált takar, melyek neve: Samhain, Yule, Imbolc, Ostara, Beltane, Litha, Lughnasadh, és Mabon. E szemlélet szerint az év, ahogy állítólag a régi kelták is gondolták, egy nagy kör, vagy inkább egy örökkön forgó kerék, mely minden évben egyet fordul, és magában foglal a nyolc ünnepet, melyek a kerék küllőit alkotják. Ebből a képből származik az év kerekének az elnevezése.
Az évkerék fordulásához, és a hozzá tartozó ünnepekhez különféle modern mítoszokat is kapcsoltak az utóbbi években. Az egyik ilyen, alapvetően wicca történet az Isten születését (Yule), életét és halálát (általában Samhain) mondja el a fesztiválok által. Az Isten mellett persze midig ott van a halhatatlan Istennő is, aki szeretőjéhez és gyermekéhez igazodva változtatja korát fiatal lányból idős asszonyba. A másik kedvelt mítosz a kelták azon szokásán alapszik, mely szerint két részre osztották az évet: egy világosra és egy sötétre. A két félévet egy-egy fa nevét viselő alak, a Tölgykirály (fény, növekedő félév) és a Magyalkirály (sötétség, csökkenő félév) testesíti meg, akik a napfordulók alkalmával megküzdenek egymás ellen az uralkodásért (vagy akár az Istennő kegyeiért), folyamatosan váltakozva az év jelképes trónusán.
Az ünnepeket mindezeken felül két fajtára szokás osztani: a kisebb és nagyobb szabbatokra. A nagyobb szabbatok a vélt kelta évszakkezdő napokból állnak (Samhain, Imbolc, Beltane, Lughnasadh), míg a kisebbek a napéjegyenlőségeket és a napfordulókat takarják (Yule, Ostara, Litha, Mabon).

Honnan is ered pontosan az évkerék képzete?
Mikor Gerald Gardner elkezdte kidolgozni a wicca főbb ünnepi rituáléit, a Margaret Murray által "beazonosított" négy boszorkányünnepet vette alapul, és először csak hozzájuk is írt elvégzendő szertartást. Később, a Witchcraft Today című könyvében már a téli napfordulóra is megjelent egy rituálé, majd fokozatosan helyet kaptak a még hiányzó napéjegyenlőségek, és a kimaradt nyári napforduló is, a fesztiválok között. Ez az ünnepcsokor kapta aztán az évkerék elnevezést.


Mi is az igazság a kelta ünnepeket illetően?
Egy olyan ősi kelta év létezése, melyben megegyező ünnepeket tartottak az emberek, megegyező időpontban, igen csak kétes. Ugyan miért takarított volna be egy időben az Észak-Írországban élő földműves, és a La Manche csatorna kontinentális oldalán lakó ember? A két hely klímája nem egyezik, így a növények érési ideje sem fog, sem pedig a betakarításé, vagy a betakarítási ünnepé (már ha egyáltalán volt nekik olyan).
Magáról a négy nagy ünnepről főként az ír középkori irodalom szolgál információkkal, melyeket aztán a 19. század második felére az angol folkloristák az ősi Brit-szigetekre is vonatkozónak gondoltak, különösebb bizonyítékok nélkül. Arról pedig már végképp nincs semmi információ, hogy a kontinentális kelta törzsek ilyen ünnepeket tartottak volna. Persze ez nem jelenti azt, hogy a mai írek kelta felmenői ne ülték volna meg ezen alkalmakat, viszont az bizonyos, hogy ünnepi szokásaik nem mondhatóak jellemzőnek általánosan a kelta népekre.
Ókorból származó pontos feljegyzés nincs a kelták fesztiváljaira vonatkozóan. A leghíresebb ilyen témájú leletek az 1897-ben, Coligny-ban (Franciaország) megtalált bronztábla darabok, melyek egy római betűkkel, de gall nyelven íródott kalendáriumot tartalmaznak. A fémbe vésett betűk öt évet fednek le, melyek 29 vagy 30 napos hónapokból állnak, plusz két beillesztett hónapból az öt éves ciklus alatt, hogy a holdnaptáron alapuló kalendárium illeszkedjen a szoláris évhez. Mind az év, mind a hónapok két részre vannak osztva rajta, méghozzá az ATENOUX (jelentése nem tisztázott, talán valamilyen éjszakát jelent) szóval. A hónapok nevei is jelezve vannak rajta, pl. SAMONI (mely a "nyár" szó gyökerét tartalmazza), vagy a hat hónappal későbbi GIAMONI (mely a "tél" szó gyökerét rejti magában). Négy negyednapot is felvéstek a kalendáriumra: CANTLOS, RIUROS, CUTIOS és EQUOS neveken, mely egyes elképzelések szerint jelölhették a napfordulókat és a napéjegyenlőségeket. Ez persze még nem bizonyíték arra, hogy ezen időpontokban bármilyen ünnepet is rendeztek volna, hisz lehet, hogy csak az idő pontos számontartásának érdekében jelölték be őket. Egyelten egy valószínűsíthető fesztivált említ csupán az egész naptár: a TRINOX SAMONI SINDIU ("ez/ma a három éjszakás Samoni), mely nevéből adódóan, egy három napon át tartó ünnepet jelenthetett, mely valamilyen kapcsolattban állt a nyárral.

Egyébként, a kelta fesztiválokat általánosan szokás tűzünnepeknek nevezni, nagyon helytelenül. Ezt a hibát tudomásunk szerint először egy Charles Hardwick nevű író vétette, aki egy Beltane-kor végrehajtott tűzrítusról félreolvashatott valamit, és azt jegyezte le róla, hogy a szertartást minden ünnep alkalmával végrehajtották, ám ez persze nem igaz. Mindenesetre innen származik a kelta fesztiválok tűzünnepekként való leírása, ami csupán a populáris írásokban fordul elő, az akadémiai források soha nem is vették át ezt a téves elnevezést.

És még utolsó döfésként megjegyzem, hogy Samhain, vagy a "boszorkányújév" nem biztos, hogy a kelták számára is az újév napját jelentette. A történészek között nem tisztázott, hogy mikor kezdődött a kelta év, vagy, hogy mikor is végződött pontosan.

Akkor mi a helyzet a napfordulókkal és napéjegyenlőségekkel?
Ezek az események csillagászatiak, vagyis így is, úgy is előfordulnak, az embertől függetlenül, a Föld minden területén. Épp ezért is lehet az ő napjaikra időzített, vagy hozzájuk igazított ünnepeket lelni minden emberek által lakott kontinensen. Ellentétben a vélt kelta eredetű „nagyobb szabbatokkal”, ezek biztosan a múltban is széles körben megült ünnepek, még ha nem is esnek ugyanazon napra minden évben.


Források:
John Thomas Koch, Antone Minard: The Celts: History, Life, and Culture
Ronald Hutton: The Triumph of the Moon:A History of Modern Pagan Witchcraft: A History of Modern Pagan Witchcraft
Ronald Hutton: Stations of the Sun:A History of the Ritual Year in Britain 
Joanne Pearson: A Popular Dictionary of Paganism

Sámánoktól idézve

A következő két idézet Emma Wilby Cunning Folk and Familiar Spirits című könyvéből származnak. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy gyorsan ne osszam meg őket mindenkivel!
Egyébként a második a kedvencem.

"Sok alkalommal mentem ki elhagyatott helyekre, és könyörögtem a levegő, a föld és a vizek hatalmainak, hogy segítsenek megérteni útjaikat. Néha válaszoltak nekem, de minden igazán nagy misztérium megértésen felül van."

'Smoking Star', feketeláb sámán, 1922.

"Így, egy angagoq (sámán) lettem, látomások és álmok és repülő szellemekkel való találkozások által. Az ősapáink idejében, az angakoqok magányos emberek voltak; de most, mindannyian papok és doktorok, időjárás-jóslók, vagy varázslók, kik vadat hoznak, vagy okos üzletemberek, akik tehetségüket pénzért árulják. A régiek az életüket az univerzum egyensúlyának a fenntartására szentelték; nagy dolgoknak, óriási, felfoghatatlan dolgoknak."

Najagneq, alaszkai inuk sámán

Cimaruta: egy nápolyi amulett kisbabáknak

A cimaruta, vagy cima di ruta, szó szerint a "ruta tetejét" jelenti, de sokszor csak a "ruta ágának" fordítják. Az amulett maga a 19. század folyamán Nápolyban örvendett nagy népszerűségnek. Itt az emberek legtöbbször a nyakukban hordták, a ruha alatt, de főként a kisgyermekek, csecsemők esetében alkalmazták, ha nem a nyakban, akkor a bölcső felé akasztva. Többnyire a szemmel verés, vagy esetleg a boszorkányság elleni védelmezőként írják le manapság, de a régi nápolyiak szerint a jettatoritól oltalmazott, akik ugyan balszerencsét hoztak a környezetüknek (akár azzal is, hogy valakinek jó napot kívántak), de azt nem szándékosan tették.

Kinézetét tekintve egy stilizált rutalevelet ábrázol, mely három fő részre oszlik, és az egyes részek végén pedig további oltalmazó jelképek találhatóak. Ezek a szimbólumok nagyon sokfélék lehetnek, és egyesek eredete az ókorig is visszanyúlik (Hold, Nap, szarvak, fallosz, mano fico, stb.), míg másoké a keresztény vallásban keresendő (Jézus szíve, angyalkák). Anyagát tekintve általában ezüstből vagy cinből készült, és csak az egyik oldala volt megmunkálva. Mérete 7x5 cm körül ingott.

Az eredetét illetően nem létezik általánosan elfogadott elmélet. Ilyen amulettről nincs ránk maradt bizonyíték sem az ókorból, sem a középkorból (1888 előttről nincs róla feljegyzés), viszont a rutalevél végén található jelképek nagy múltat sejtetnek neki. Az egyik feltételezés szerint ezek a szimbólumok, melyek eredetileg önálló amulettek voltak, fokozatosan rakódtak a szemmel verés ellen hordott rutaágra (vagy fém másolatára), "minél több, annál jobb" alapon gondolkodva. A másik verzió szerint ezek a jelképek úgy lettek összeválogatva, hogy kötődjenek Diana istennőhöz, aki többek között az újszülöttek védelmezője volt (lévén ő segítette világra saját ikertestvérét), és ezért is alkalmazták főként kisbabák oltalmazására. Ezen elképzelés alapján eleinte a kicsikre a cimarutával Diana áldását próbálták hozni, csak idővel (és a kereszténység hatására) az ókori istennő képe megfakult, és imádati helyét Szűz Mária vette át.

Források:

The Witches' Almanac, Issue 33: Spring 2014 - Spring 2015: Mystic Earth
Frederick Thomas Elworthy: The Evil Eye: The Classic Account of an Ancient Superstition
Willem De Blécourt, Owen Davies: Witchcraft Continued: Popular Magic in Modern Europe
http://www.stregheria.com/Cimaruta-Article.htm
Gomme 1905: Günther (R. T.). The Cimaruta: its structure and development. Folklore, xvi.
D.C. Watts: Dictionary of Plant Lore