2013. május 29., szerda

Felajánlások miértjéről

A hétvégén jártam egy erdőben.


Szokás szerint, szedtem egy kevéske szemetet (szerencsére alig volt), és hagytam ott felajánlást is.
Az ajándékaimat eredeti tervem alapján egy tölgy tövébe akartam helyezni, ám végül egy gyertyán jelentkezett értük. Persze, azért egy tölgynek is adtam valamicskét. (Nekem a tölgyek idősebb példányai mindig úgy tűnnek, mint egy-egy hely felelős őrzői, így ha egy helyi társulásnak akarok felajánlást adni, azt szeretem alattuk elhelyezni.)

Sétáltam tovább az erdőben, mígnem találkoztam egy fiatal Bükkfával. Ő volt olyan kedves, és megosztott velem valamit, a felajánlások miértjéről. Megkérdeztem Tőle, hogy megoszthatnám-e ezt másokkal is. Nem ellenkezett.


Az emberek hajlamosak úgy gondolni a Szellemeknek, a Természetnek tett felajánlásokra, mint valami nagy jótettre; egy imádati gyakorlatra, amit ezen létezők előtti nagy hála kimutatásaként teszünk meg. Az előző kis történetben is az szerepel, hogy az emberek a termés első részét mindig a természeti szellemeknek adták, mint valamiféle imádat részét. A Szellemek hatalmasabbak, mint az emberek, így, hogy ne bántsanak minket, hogy a jó indulatuk felénk megmaradjon, hogy barátságosak legyenek velünk, mi felajánlásokat teszünk Nekik.

Pedig a felajánlások nem erről kellene, hogy szóljanak.


A Természetben minden táplálkozik valamivel, és cserébe táplál valamit, ügyelve a fajok egyensúlyára. Ehhez a finom harmóniához minden egyes egysejtű, növény és állat hozzátartozik, és közösen dolgoznak érte. Kivéve az embert. Mi hajlamosak vagyunk csak magunkkal törődni, csak elvenni, és nem adni vissza semmit (már ha a sok mérgező anyagot nem számoljuk), és ezt a problémát nagy számunk még tetézi is.
A felajánlás azért van, hogy megpróbáljunk tudatosan tenni a Természet harmóniájához való tartozásunk érdekében. A Természetnek nem kiváltásága az, hogy ajándékokat kap tőlünk, hanem magától értetődő jussa.
A bükkfa is engedi, hogy a különféle rovarok lárvái táplálkozzanak belőle, nekünk pedig az a legkevesebb, hogy visszaadunk valamicskét mindabból, amit a Természet nekünk nyújt. Lehet ez az időnk és fáradtságunk, ha elmegyünk szemetet gyűjteni, vagy a boltban vásárolt magok télen a madarak etetésére, de a kertünkben termett gyümölcsök egy részének a felajánlása is. A lényeg, hogy ne csak elvegyünk, hanem vissza is adjunk.

3 megjegyzés:

  1. Én is egy öreg Tölggyel kerültem a legszorosabb kapcsolatba a közelünkben, s pont, ahogy mondod, egyfajta "kapuőrként", a völgy vigyázójaként tekintek rá. Amikor legutóbb elbeszélgettünk, nagyon hasonló gondolatokat osztott meg velem az élővilág alapvető, szerves összetartozásáról, s arról, hogy az ember - önmaga és mindenki kárára - hogyan igyekszik kihúzni magát ebből az egységből.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok.

    Nekem, pár éve volt egy élményem
    Egy szederfát láttam, a törzse hihetetlenül vastag volt. Látszott, hogy nagyon idős. Valamiért mosolyt csalt az arcomra.
    Második évben,mikor mentem, láttam hogy kivágták. Azóta valahogy a környezete is kezd elmúlni. Nagyon saj álatos.
    Hiszen az a fa idősebb volt még nálam is. Hatalmas bűn volt kivágni.
    Monjátok, mi a leg jobb felajánlás egy fának?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bizony, minden fát bűn kivágni, hacsak nem az életben maradásunkhoz szükséges.
      Egy fának az a legjobb felajánlás, ami hasznos neki, vagy legalább a környezetnek (így pl. akár a környékén való szeét összegyűjtése is lehet a felajánlástétel egy módja - ezt nevezzük általában szolgálatnak). A másik értékes dolog a saját kézimunkánk neki ajándékozása, aminek az elkészítésével akár órákat is eltölthetünk (lehet ez egy rajz, egy faragás, egy kiégetetlen kerámiaszobrocska, stb. - csak természetes úton lebomoljon).

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...