Az ekkori gyertyaszentelés csak a 10. századtól kezdve jelenik meg a szertartáskönyvekben, és Európában csak a 12. században terjedt el. A Pray-kódex szerint (mely a Halotti beszédet is tartalmazza, és a 12. sz. végén született), felénk először a tüzet áldották meg, majd ebből gyújtották meg a gyertyákat. Máshol, a megszentelni való gyertyákat a főoltárra tették, meghintették szentelt vízzel, megfüstölték tömjénnel, majd áldást mondott rá a pap.
Az évszázadok múlásával persze a szentelt gyertya jelentése és fontossága is egyedi, a papok által nem feltétlenül szívlelt, színt öltött. Egyrészt, ez a gyertya igen fontos népi szentelmény lett, melyet gonosz-, vihar-, tűz-, és betegségek távoltartására használtak, színes szalagokkal átkötve és a falra kiakasztva, vagy éppen egy láda mélyére elrejtve. De ezt égették a keresztelőig is a babák mellett, vagy az utolsó kenet adása során, és még a holtak kezébe is belerakták. Meggyújtották gonoszűző céllal viharok idején, míg tűzvészkor égve az asztalra állították. Torokfájás ellen egy darabkáját kellett lenyelni, az ijedősök hajába egy csipetet nyomtak belőle, pohár alatt pedig a felpuffadt hasú beteg köldökébe állították. Másrészt pedig, a szentelés módja is megváltozott. Ugyanis a nép által használt gyertyákat nem a pap szenteli meg, hanem a misén való részvétele, és az alatta való meggyújtása által nyeri el különleges tulajdonságait. A szentelés ideje jobbára továbbra is gyertyaszentelő maradt, de tettek már említést János és Pál napján szentelt gyertyákról is a feljegyzések.
Források:
Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: Részletek a készülő magyar babonaszótárból
Ronald Hutton: Stations of the Sun: A History of the Ritual Year in Britain
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-823.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése