Az ősök imádata alatt alapvetően két dolgot értünk: egyrészt
az egyéni, közvetlen felmenőink (az elhunyt hozzátartozóink) tiszteletét,
másrészt pedig a nagyobb közösségünk (törzs, nemzetség, nemzet) bizonyos,
valamilyen módon kiemelkedő holt személyeinek (akik egyénként lehetnek csak
mitikus alakok is) a hódolatát. Tehát, valaki imádhatja a nagyanyja és a
dédszülei szellemét, csakúgy, mint mondjuk Kossuth Lajost, vagy Hunort és
Magort. Maga a tisztelet pedig ugyanúgy zajlott/zajlik, mint minden más szellemi
lény esetében: imákkal, áldozatokkal, felajánlásokkal, szertartások keretein
belül és ünnepek során, illetve közvetlen kapcsolatteremtéssel eksztázis által.
Az egész gyakorlat alapja az volt, hogy a holtak egy
bizonyos (általában szellemi) minőségben a haláluk után is tovább léteztek.
Sőt, ebben a létformában képesek voltak befolyással lenni a még élő emberek
hétköznapjaira. A hatásuk persze lehetett jó is és rossz is, általában attól
függően, hogy a halott elégedettnek érezte-e magát új létezési módjában, vagy
sem. A holtak rosszindulatának a fizikai manifesztációi lehettek a különféle
betegségek, járványok, hirtelen halálesetek, illetve a rossz termés. A pozitív
befolyásuk termékenységben, jó termésben, a jövő felfedésében, vagy éppen abban
nyilvánulhatott meg, hogy nem tettek az élőkkel semmit. Sőt, egyes adatok
szerint a holtakhoz lehetett járulni, és nekik megfelelő áldozatot bemutatva
egy konkrét ügyben is el lehetett érni a közbenjárásukat (hasonlóan ahhoz,
ahogy ma egy keresztény egy szenthez közeledne).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése