2011. július 18., hétfő

Lughnasadh eredete

Lughnasadh egy a kelták négy nagyobb ünnepe (Imbolc, Samhain, Lughnasadh és Beltane) közül. Ennek az alkalomnak a megünneplése július 15-től augusztus 15-ig tartott, viszont az események tetőpontja augusztus elseje volt. Erre az időre összegyűltek a törzsek a nagykirály alatt, hogy megbeszéljék a politikai ügyeiket, törvényeket hozzanak és bíráskodjanak. Ám az egyszeri embereknek is kijutott ekkor a mulatságból, mivel nagy sportversenyeket és vásárokat rendeztek a tömegek szórakoztatására. Egyes elgondolások szerint ennek az alkalomnak a megünneplése hegytetőkön vagy szent források mellett zajlott, itt játszottak és versenyeztek az emberek, sőt, még egy bika feláldozásának a lehetősége is felmerült a lehetséges ünneplési módok között.
A tudósok igen bizonytalanok ennek az ünnepnek az eredetével és funkciójával kapcsolatban (mint szinte minden kelta ünnepnél). Magából a fesztivál időpontjából arra lehet következtetni, hogy ez volt az első aratás ünnepe. Ezzel viszont Lughnasadh kiválna a többi kelta ünnep sorából, lévén azok az állattartás ciklusaihoz igazodnak, nem pedig az agrártevékenységekhez. Azonban erre nincsenek bizonyítékok, hiszen ezt az alkalmat majd csak az angolszászok nevezték el az "első gyümölcsök ünnepének". Az is lehetséges, hogy eredetileg a nyájak nyári összetereléséhez kötődött ez az fesztivál.
A talán legismertebb eredetmagyarázat szerint az ünnep neve Lugh istentől származik (Lughnasadh - "Lugh násad-ja", vagyis "Lugh játékai"), aki a mítosz szerint nevelőanyja tiszteletére rendezte meg először az ekkor szokásos játékokat, versenyeket. A törnénet így szól:

A nevelőanya, Tailtu (vagy Táiltiu, aki a feltételezések szerint egy földistennő lehetett) kivágott egy nagy erdőt, hogy a földet meg tudják művelni az emberek, ám a nagy megerőltetés halálosan legyengítette. Ahogy a Tailtu a halálos ágyán feküdt, az ír emberek köré gyűltek, akiktől azt kérte, hogy tiszteletére halála után tartsanak temetkezési játékokat (ez egy ősi szokás, amely atletikus versenyekből állt a nemrég elhunyt hős tiszteletére). Azt is megjósolta, hogy amíg ezeket a játékokat minden évben megtartják, Írország nem marad dal nélkül. 

Természetesen erre a magyarázatra még kevesebb a bizonyíték, mint a többire, viszont az nagyon is lehetséges, hogy Lugh isten követői hozták be ezt az ünnepet az ír keltákhoz az istenükkel együtt (aki maga is a kelta panteon egy később született tagja). Ez talán azt is megmagyarázná, hogy azt a fesztivál miért is a földműveléshez kötődik az állattartás helyett. Viszont ez mind csak feltételezés....

Források:
Patricia Montley: In Nature's Honor: Myths and Rituals Celebrating the Earth
Ronald Hutton: The stations of the sun: a history of the ritual year in Britain
Anna Franklin, Paul Mason: Lammas: celebrating fruits of the first harvest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...