2013. július 5., péntek

Elmélkedés a varázshagyományokról


Sokszor találkozni azzal a különféle ma kidolgozott mágikus és rituális módszereket bemutató könyvekben és weblapokon, hogy valamely konkrét módszerük használatát egy aránylag hasonló történelmi alkalmazással támasztják alá. Ilyen például, amikor az égtájak megidézésére azt a magyarázatot hozzák, hogy több kultúrában is szokás volt az égtájaknak hódolni valamilyen formában. De hozhatnám példának azt is, hogy voltak olyan szertartások a múltban, melyek elvárták, hogy kör legyen húzva az őket végző(k) körül.

Ám helyes-e egy mai, teljesen más formájú rítust azzal próbálni autentikussá tenni, hogy ilyen nagy múltra tekintő gyakorlatokhoz kapcsoljuk?


Sokszor az alapelgondolás az, hogy ha sok kultúrában megjelenik egy gyakorlat, akkor biztos van mögötte valami, biztos működőképes. De ismerünk rengeteg olyan gyakorlatot is, mely valaha széles körben elterjedt volt, ám ma mégis bolondságnak tartjuk. Gondoljunk csak bele, hogy hány kultúra vallotta azt, hogy a Föld lapos, vagy hogy koponyalékelés gyógyíthat. Akkor nem lehet, hogy a különböző mágikus szokások között is fordul elő ilyen?

Aztán az, hogy a múltból van egy feljegyzésünk egy konkrét gyakorlat használatáról, még nem tükrözi annak a gyakoriságát, vagy működőképességét. Lehet, hogy csak a szerencse (vagy balszerencse) folytán az a szöveg, vagy agyagtábla maradt fent ránk, mely éppen egy egyedi esetet mutat be, nem pedig az általánosan elfogadott tant. Vagy, ha még nagyobb a pechünk, akkor egy olyan ember írásáról van szó, akit a kortársai is kóklernek tartottak, mi viszont ezt már nem tudjuk megállapítani, és az összehordott marhaságait, csupán történelmi koruknál fogva, szentírásnak vesszük. A felmenőink sem voltak tökéletesek, ők is elírhattak dolgokat, lehettek helytelen gondolataik, és követhettek el igen nagy tévedéseket. Bolondság volna csupán nagy múltuk miatt mindent elhinni nekik.

Aztán, ha tudjuk egy gyakorlatról, hogy használták Kínában, Indiában, és még esetleg a mongol törzseknél, akkor azt mi milyen alapon használjuk fel mondjuk a boszorkányságunkban? Visszatérve az égtájak megidézésének problematikájára, azt tudjuk, hogy az indiánok szertartásaik során megemlékeztek az égtájakról, vagy a japán és kínai mágusok is fontosnak tartották őket, majd John Dee is felszólalt jelentőségük mellett, de ettől még mi köze van ennek az egésznek a boszorkányhagyományokhoz? A felsoroltak közül egyik rendszer sem mondható boszorkányságnak, ám most mi mégis ezekre alapozva próbáljuk beletuszkolni az égtájak idézését gyakorlatainkba. Nem is beszélve a wicca „Hold lehúzásáról”, melyről szokás mondani, hogy a régi thesszáliai boszorkányok képesek voltak rá. A mai rítus az Istennő megidézését jelenti a szertartás főpapnőjébe, míg az ókori gyakorlatot a feljegyzők szó szerint értették: az égitest lemozdítását az égről jelentette. És egyébként konkrét információ ezen rítus végrehajtásáról nem is maradt fenn.

Ott vannak persze azok a gyakorlatok is, melyeket ugyan használt az európai népi mágia, de most kiegészülnek más népek hasonló varázsmódszereivel is. Az népi mágiában használt bábuk már szinte teljesen egybeolvadtak a vudu-bábuk alkalmazásával. A füstölgők európai használata az indián szertartásokkal. A hudu mágikus eszközök használata sok újboszorkány gyakorlatának szerves része lett. A két rendszer pedig nyilvánvalóan különböző, és sokszor alapvető elképzelésekben sem egyeznek. Mégis mára összemosásra kerültek, és már azt sem nagyon lehet megállapítani, hogy hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik.

Nem akarom most ezzel a bejegyzéssel senki boszorkányos, vagy mágikus gyakorlatát becsmérelni. Csupán a saját elmélkedéseimet szeretném megosztani, és felhívni a figyelmet egy kicsit erre a kérdéskörre is. Én igyekszem felkutatni azt, hogy hol is rejlik az eredetinek nevezhető boszorkányság. Persze, ezen vágyam lehetetlen, hiszen a ránk maradt emlékek, szálak igen szakadozottak, és az idő megkoptatta színeiket, vagy teljesen más színt kölcsönzött nekik. Viszont nem feltétlenül érzem, hogy a hagyományokhoz való mostani hozzáállás helyes volna. Mert ugyan egy nagy gombolyagot készíthetünk a világ tradícióinak egyvelegéből, és hívhatjuk azt „boszorkányságnak”, de ezzel elvesztenénk alapvető emberi és kulturális diverzitásunkat. És ami még rosszabb, a hagyományok is elvesztenék igazi mondanivalójukat, ha mindent csak a saját emberi egónkhoz, tetszésünkhöz és nemtetszésünkhöz igazítunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...