Az őszi napéjegyenlőség akkor következik be, amikor a Nap sugarai merőlegesen esnek az Egyenlítőre, ezzel elhozva az egyenlő hosszúságú nappalt és éjszakát. Ám ellentétben a tavaszi napéjegyenlőséggel, mától a nappalok rövidebbek lesznek, az éjszakák pedig egyre hosszabbak. Egy ilyen fontos időpont természetesen a régi korok embereinek is feltűnt, és rengeteg helyen valamilyen ünnepet is rendeltek hozzá. Európa négy évszakkal rendelkező vidékein szeptember közepe táján sok helyen tartottak aratási fesztiválokat, melyeket általában egybe is kötöttek a napéjegyenlőség időpontjával. Máshol, főként Ázsiában, melynek sok kultúrája a holdnaptárt alkalmazta, ez az aratási ünnep ugyan a szeptemberi teliholdhoz lett kötve (pl. a kínai naptár szerint a 8. hónap 15. napjára), de továbbra is a napéjegyenlőség közelében maradt. Csakhogy, ez a csillagászati időpont nemcsak mezőgazdasági fesztiválként volt jelen a régmúlt emberei számára.
A babiloni királyok ekkor különféle rítusokat végeztek, melyeknek az volt a célja, hogy szertartásos módon is megerősítsék uralkodásukat.
Több kultúrában számított ez a nap az újév időpontjának. Ilyenek voltak pl. a perzsák, az egyiptomiak, a föníciaiak, a spártaiak, a rhodosziak, vagy a milétosziak. De az ókori Asszíriában is a napéjegyenlőséghez legközelebb eső újhold volt az új év kezdete.
Egy Eratosthenes nevű görög férfiú (szül. ie. 276), aki Alexandriában a helyi könyvtár vezetője volt, azt jegyezte fel, hogy az ő idejében Ízisz istennő fesztiválja erre az időpontra esett. De Neith istennőt is ünnepelték ezen a napon, valamint pár nappal utána a "Nap botjának születését", ugyanis a napnak már botra kellet támaszkodnia égi útját bejárva, annyira lecsökkent az ereje.
Az athéniak ekkor tartották a nagyobb eleusziszi misztériumokat, mely ünnepen átélt dolgokról tilos volt beszélni a résztvevőknek. A mítosz szerint pedig, maga Deméter istennő tanította meg az embereknek a szertartásait, mikor Eleuszisz városában időzött mély letargiájában, miután Hádész elragadta tőle lányát, Korét (Perszephonét).
A japánok az Ohigant ünneplik ekkor (valamint a tavaszi napéjegyenlőség idején is), ami a holtakról való megemlékezés ünnepe. Ilyenkor a családok meglátogatják rokonaik sírjait, megtisztítják, feldíszítik őket, majd imákat mondanak előttük.
Ami pedig a pogány körökben oly kedvelt keltákat illeti: nincs feljegyzés arról, hogy megemlékeztek volna a napéjegyenlőségről, de arról sem, hogy nem emlékeztek meg róla. Egyes feltételezések szerint pedig, november elsején ült ünnepük eredetileg a napéjegyenlőség idején zajlott, és csak fokozatosan, a sok naptárváltás során tolódott ki novemberre. Ezt az elképzelést támasztja alá, hogy a világ népeinek nagy része a Hold, vagy a Nap égi útjának a fontosabb időpontjaihoz kötik ünnepeiket, hiszen ezek konkrétan kiszámítható és érzékelhető pillanatok, melyek a kalendáriumok kiszámításának alapjait képezték. Arra pedig semmi nem utal, hogy ez alól a kelták kivételt képeztek volna.
Források:
J. Gordon Melton: Religious Celebrations: An Encyclopedia of Holidays, Festivals, Solemn Observances, and Spiritual Commemorations
Albert Churchward: Signs and Symbols of Primordial Man
R. F. Willetts: Cretan Cults and Festivals
Samuel L. Macey: Patriarchs of Time: Dualism in Saturn-Cronus, Father Time, the Watchmaker God, and Father Christmas
Maria Mavromataki: Greeak Mythology and Religion
Christian Roy: Traditional festivals. 2. M - Z
Sir James G. Frazer: The Golden Bough
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése