2011. május 30., hétfő

Növények a mágiában: hársfa


Latin név: Tilia cordata (kislevelű hárs), Tilia grandifolia (nagylevelű hárs), Tilia platyphyllos (széleslevelű hárs), Tilia americana (amerikai hárs)
Energia: kivetítő (Cunningham szerint), befogadó (litván hagyományok szerint)
Elem: levegő
Bolygó:Jupiter
Istenség: Vénusz, Lada
Felhasználható: szerelem, románc, álommágia, békés otthoni élet, nyugodt alvás, védelem, halhatatlanság, szerencse
Virágnyelv: házastársi szerelem



A vágyakozás, a gyöngédség, a dal és a szerelem jelképezője. Épp ezért, leveleit és virágát szerelmi varázslatokban lehet felhasználni. A németek pedig egy időben azért nem vitték be a virágait a házakba, mert úgy gondolták, a nőknek erotikus álmokat hozott volna.
A ókori Rómában a lakomák alatt a vendégek e fa kérgéből készült  koszorúkat viseltek, hogy megelőzzék a lerészegedést.
Védelmező hatást is tulajdonítottak a hársnak, és ezen célból gyakran akasztották az ajtók felé. Az új házak elé ültetve pedig, úgy tartották, hogy megakadályozza a boszorkányok bejutását.
A fájából készült talizmánok kitűnő szerencsehozók.
A litvánok nőies fának tartották (míg a tölgy volt a férfias). Az ő elgondolásaik szerint a nők lelke a haláluk után az ilyen, "nőies" fákba költöztek, épp ezért a hölgyek sírjait hársfa keresztekkel jelölték.
Skandináviában a tündérek és az elfek kedvelt fájának számított, és gyakran számoltak be arról, hogy alatta megjelentek ezen lények. Épp ezért is nem gondolták biztonságosnak az alatta való alvást, vagy tartózkodást naplementekor. A germán mitológiában pedig az elfkirály lakott egy hársfában, e miatt a törpék által szívesen "kísértett" fának gondolták.
Valaha a halhatatlanság fájának is tartották, így felhasználták az erre a célra vonatkozó varázslatokban is.
Egyes vidékeken a lombos hársfák alatt tartották az ünnepi táncokat, ünnepélyeket és lakodalmakat.



Gyógynövényként:
A virágát gyűjtik. A belőle készült főzet vizelethajtó, görcscsillapító és izzasztó hatású, de használható még meghűlés, nátha, idült köhögés, hörghurut és altesti bántalmak (ha a vesékre vezethetők vissza) esetén is. A hárs ezenkívül erősíti az immunrendszert is. Megfázásnál inhalálásra is alkalmas. Nyugtató hatásokkal is rendelkezik, oldja az ideges feszültséget és jó álmatlanság elleni szer. Az emésztőrendszert megnyugtatja, görcsoldó és epehajtó.
Elkészítési módja: 1 evőkanálnyi mennyiséget forrázz le 2 dl vízzel, és 20 perc állás után szűrd le. Naponta 2-3 alkalommal fogyasztható.


Az otthonodban: 
Fürdőkhöz adva regeneráló és relaxáló hatású. Hajöblítőnek is alkalmas, lággyá és mézillatúvá teszi a hajat. A hársfalevél pora zsályalevél porával keverve jó fogport ad. A teája hidegen kitűnő szomjoltó. Mivel a méhek igen kedvelik, ha szeretnéd őket a kertedbe vonzani, ültess bele hársfát. Még a kecskék is a birkák is elmajszolják a leveleit.

Források:
Cora Linn Daniels,C. M. Stevans: Encyclopedia of Superstitions, Folklore and the Occult Sciences of the World 2. kötet 
Edain McCoy: Spellworking for Covens: Magick for Two Or More
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs
Alexander Porteous: The Forest in Folklore and Mythology 
Beverly Seaton: The language of flowers: a history
Donald Watts: Dictionary of Plant Lore
Varró Aladár Béla: Gyógynövények mint háziszerek
Gyönyösi Anna: Gyógynövény ABC

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...