2011. augusztus 10., szerda

Négy tolvaj ecet

Ezen ecet történetének sok változata van. Az egyik szerint Marseilles-böl származik, a másik szerint Londonból, de már Olaszország is szóba került. Az időpontok is eltérőek. Ám a történet szinte mindig ugyanaz.
A pestisjárvány idején négy tolvaj fosztogatta a betegségben elhunytakat. Ez nem is lett volna olyan meglepő, viszont ezek a tolvajok, annak ellenére hogy oly közel jártak az hullákhoz, mégsem kapták el a pestist. A helyi hatóságok azonban végül elfogták őket, és felajánlották nekik, hogy hajlandóak őket szabadon engedni, ha elárulják hogyan játszották ki a halálos kórt. A tolvajok természetesen beszéltek, mire szabadon távozhattak, és nemsokára a gyógyszerárusoknál mindenfelé megjelent a pestis ellen védelmet nyújtó négy tolvaj ecet.
kép forrása
Manapság a hoodoo gyakorlói körében örvend nagy népszerűségnek, de más varázshasználók is gyakran beveszik munkáikba. Mágikus felhasználása általában a védelem, gyógyítás és a rontástörés körül koncentrálódik. Ezekre a célokra te magad is felhasználhatod a következő módszerekkel:
  • bekenheted vele az ilyen irányú varázslatoknál alkalmazandó gyertyákat (ezt szokták a gyertya "felöltöztetésének" is nevezni)
  • füstölőkhöz adhatsz belőle 1-2 cseppet
  • fürdőkhöz adhatod hozzá (kis mennyiségben)
  • felmosóvízhez adhatod, hogy megtisztítsa a szobáidat
  • védelmező talizmánokat kenhetsz be vele
  • bekenheted vele a testedet is (vízben hígítsd fel előtte!) mind fizikai, mind pszichikai védelemért (és így még rovarok távol tartására is alkalmas)
  • barna vagy fekete gyertyák ezzel felöltöztetve jó védelmezők vagy ördögűzők lehetnek
  • vattapamacsokat áztathatsz bele, így azok jók lesznek kísértetek és más negatív hatások távol tartására
  • ha valaki zaklat téged, meghintheted a házának/lakásának a bejáratát vele, hogy megszabadulj tőle
  • ha valakit el szeretnél tüntetni ez életedből, egy kis üvegbe tölts egy kis üvegbe belőle, majd egy cetlire felírva rakd az illető nevét az üvegbe és zárd le azt, majd dobd az üveget egy tóba vagy egy folyóba
(Akik már jártak az Annwn című weblapon talán ismerősek ezzel az folyadékkal, ahol is a négy tolvaj ecetet rontások eszközének írják le. Ez az információ Ray T. Malbrough Talizmánok, varázslatok és bájitalok című könyvéből származik, és habár valószínűleg így is fel lehet használni ezt az ecetet, erre más könyvekben nem leltem utalást, így most nem is fogok itt foglalkozni vele.)
 

Mint ahogy a legendájának is sok változata van, úgy a négy tolvaj ecet receptjének is. Én Judika Illes receptjét osztom itt meg veletek:



Hozzávalók:
  • fokhagyma (annyi, amennyi jólesik, ebből soha nem lehet túl sok)
  • cayenne-i bors, levendula, menta, rozmaring, ruta, zsálya, kakukkfű, fehér üröm (ezekből válassz ki négyet)
  • vörösborecet vagy almaecet (kb. 1 liter)
Hámozd meg a fokhagymagerezdeket, törd össze őket (vagy csak egyszerűen vágd be a gerezdeket hosszában), majd keverd hozzá a masszát az ecethez. Öntsd az ecetet egy üvegbe, add hozzá a kiválasztott másik négy növényt, és jól rázd fel. Hagyd hét napig érni egy hűvös és sötét helyen.


Források:
Judika Illes: Emergency Magic
Llewellyn's Sabbats Almanac: Samhain 2009 to Mabon 2010
Silver RavenWolf: Silver's Spells for Protection
Ray T. Malbrough: Talizmánok, varázslatok és bájitalok
Raven Womack: The Raven's Flight Book of Incense, Oils, Potions and Brews
Stephanie Rose Bird: Sticks, Stones, Roots & Bones: Hoodoo, Mojo & Conjuring with Herbs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...