2016. október 29., szombat

Egy kísértethistória: A fa szelleme és a halott ember




Közös sorozatunk mai epizódja az Erdész munkája. 
 

Lourouer-Saint-Laurent-ben, La Châtre kantonban történt egyszer, még az 1800-as évek végén, hogy egy férfi kivágott egy fát az udvarán, mert az zavarta őt.
Ezután lefeküdt aludni, de az éjszakája maga volt a pokol. Ezt követően pedig minden éjfélkor három erőszakos kopogásra ébredt, amely úgy tűnt, hogy még az ajtót is betöri. 
A kakas első kukorékolásáig pedig folyton hallotta a balta csapásait, panaszos sóhajjal vegyülve.
Hat hétig hallotta a zajokat, majd egy reggel holtan találták.
A ház későbbi tulajdonosai azóta is beszámolnak arról, hogy minden éjjel kopogást hallanak, és évente egyszer, a férfi halálának évfordulóin balta csapásait.
Egyébként a fák szellemeit sokfelé félték. Például Somersetben - ahol a köd asszonya is tanyázott - szintén voltak fa szellemek, melyek közül néhány igencsak baljóslatú volt.
A nemrég kivágott tölgyesekről azt tartották, hogy dühös faszellemek kísértik a helyeket, és a helyiek messze elkerülték napnyugta után.
A füzekről azt vélték, hogy sötétben az ember után mentek és motyogtak, a nyírek pedig már egyenesen a halál fájának számítottak. A "Fehérkezűnek" nevezett mocsári szellemről is úgy gondolták, hogy egy nyír-irtásból származik.

A kísértethistória Claude Lecouteux, The Secret History of Poltergeists and Haunted Houses: From Pagan Folklore to Modern Manifestations című gyűjtéséből származik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...