Mágikus gyakorlatok?

Különféle ezotériával, wiccával, vagy hasonlókkal foglalkozó könyvekben és weblapokon sokszor lehet találni olyan gyakorlatokat, melyek valamilyen módon fejleszteni hivatottak minket. Lehetnek ezek csakrákat nyitogató vizualizációk, energiaáramoltatást segítő módszerek, vagy különleges légzések, melyek a rezgésszintünket célzottak megnövelni. Rendszeres használatuk egyes embereknél beválik, másoknál viszont már nem annyira. Ennek pedig két oka is van: az egyik, hogy az emberek hibás rendszereken át mutatják be ezen gyakorlatokat; a másik, hogy nem mindenkinek működik ugyanúgy egy-egy ilyen technika.

Ezeket a módszereket általában bonyolult ezoterikus tanokhoz kötik, melyekben az ember vele született erejével, energiájával, rezgésszintjével, vagy csakráival való munkát értik alattuk. Ez persze nagyon szép, és nagyon jó, csak nekem úgy tűnik, hogy az emberiség megint az egyszerűt próbálja túlbonyolítani, ezzel misztikusabbá; csak a tanokat megértő és használó kiváltságosak számára elérhetővé tenni. Pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb, és még csak hinni sem kell benne, de talán ezért is tűnhet kevésbé „okkultnak”.

Az a helyzet ugyanis, hogy az ilyen gyakorlatok során a saját, berögződött gondolkodási mintázatainkat hagyjuk egy időre hátra, míg hosszú távon újakat sajátítunk el általuk. Nincs itt szó semmi varázslatról, vagy mágiáról, habár azt is lehet mondani, hogy ez maga a mágia. A lényeg nem abban rejlik, hogy valamilyen megfoghatatlan anyagot próbálunk munkára bírni, hanem a saját agyunkat, és azt a mindenkivel vele született gondolkodási képességet próbáljuk egy kicsit megújítani, ami egyébként szinte változatlan marad az ember felnőtt élete folyamán. A gyakorlatok segítségével fokozatosan új neuron-kapcsolatokat alakítunk ki az agyunkban, ezek által pedig megváltozhat az is, ahogy a világra tekintünk, és az, amit meglátunk benne, vagy amit észreveszünk belőle. Sokszor szokták is ezeket a módszereket ahhoz hasonlítani, mintha egy rég nem használt izmunkat próbálnánk újra megerősíteni, habár nem izmokról van szó, hanem neuronpályákról.

A misztikus, a „természetfeletti” itt van körülöttünk, csupán az ember hétköznapi élete során nem figyel fel rá. Viszont, ha különféle gyakorlatok segítségével megtanuljuk lecsendesíteni az egónk örökös kommentárját, ha elkezdünk odafigyelni a természet apró rezzenéseire; egy idő után olyan titkokat fogunk felfedezni, melyek mélyebb igazságot tartalmaznak, mint bármely emberi bölcsesség.

Persze nem minden gyakorlat segíti elő a fent említett érzékelést egyenlő módon. A különböző vizualizációk és vezetett meditációk csak a jobb agyféltekénket, a fantáziánkat és a saját személyiségünket mozgósítják. Ez önmagában még hasznos is, csak nem akkor, ha valaki az igazi misztikumra vágyik. Viszont vannak olyan módszerek, melyek általában ötvözik a vizualizációt, a légzést és a testérzet befolyásolását, amik együttesen már képesek a megfelelő, receptív módba állítani az agyunkat (ilyen pl. a „fa-légzés”, melynek különböző variációit még sok más névvel is szokás illetni). Az ilyen módszereket hívom én az elménk ajtóinak. Ezek az ajtók sok helyre eljuttathatnak, és igen nagy tudás birtokosává tehetnek. Alapvető jellemzőjük pedig, hogy az egyszerűség nyitja legkönnyebben őket: az, ha csendben maradunk, és figyelünk.