Te pogány vagy?

 

A pogányság kifejezéssel az a probléma, hogy rengeteg mindent szoktak ezzel a szóval illetni. Sorolnak ide teljesen eklektikus gondolkodású embereket, de olyanokat is, akik kimondottan egy jól körülhatárolható hitvilágot követnek. Ez persze azt eredményezi, hogy a két, egyébként igen eltérő vallású, magát pogánynak gondoló ember folyton-folyvást vitába fog keveredni egymással arról, hogy ki is a pogány, és miből is áll az pontosan.

Nemrég az általam olvasott blogok egyikén egy hölgy arról írt, hogy elfogadhatatlannak tartja a modern szuperhősök vallásos imádatát, és azt az elgondolást, hogy ezek a mai képzeletbeli személyek egy szinten lennének az ókori emberek és sok mai követő által imádott ősökkel, akik valamilyen nagy tettel különös tiszteletre tettek szert. Mire rengetegen felszólaltak ellene, hogy ugyan miért vonja a hölgy kétségbe mások vallási elképzeléseit, és egyébként is, a régi történetek hősei is csak a képzelet szüleményei voltak (hiába volt többüknek is saját sírdombja, ami kultuszuk központjaként szolgált). Ha pedig már egyszer fikciót tisztelünk, akkor miért ne tiszteljünk valami modern találmányt, amivel jobban tudunk azonosulni?
A vita mindkét oldalát alapvetően pogánynak szokták nevezni, pedig mint látható, szellemi életük sokban szöges ellentéte a másikénak. (Erről bővebben: Galina Krasskova, Sunweaver.)

Ez a probléma pedig egyre többször és többször kerül elő, igaz mindig kicsit más formában. Ha két ember azt állítja magáról, hogy pogány, de eltérő vallási életet képviselnek, akkor találkozásuk esetén hamar ki fognak ábrándulni egymásból. Ugyanezt elmondhatnám persze a boszorkányságról is. Mert míg két keresztény biztos lehet abban, hogy ha elkezdenek beszélgetni, hasonló alaptudással, és közös nézőponttal rendelkezőnek fogják találni a másikat, addig pogány körökben ez nem igaz. Ha én találkozok egy magát boszorkánynak mondó személlyel, akkor naivan azt szoktam feltételezni, hogy nem egy wicca áll velem szemben, és még csak nem is egy eklektikus mágiaűző, hanem egy olyan illető, akinek ha elkezdek a révületbe esés kérdésköréről elmélkedni, tudni fogja, miről beszélek. Hasonló az eset egy „hard polytheist” (vagyis olyan, aki az isteneket önálló, egyedi létezőknek tekinti) és egy New Age gondolkodású pogány között (aki az isteneket a saját kivetüléseinek látja, vagy egy isten különböző arcainak). Egyforma gondolkodást fognak elvárni egymástól, ám nem ezt fogják kapni, és ezért jól össze fognak veszni.

Talán bátorkodhatom azt a következtetést levonni, hogy egy igen nagy törés kezd kialakulni ezen jelenség következtében a „pogány” emberek között. Az egyik oldalon a pogányságot New Age és a fantasy felől megközelítő emberek állnak. Ezek az emberek a pogánysághoz a mai beteges társadalmunkból való kiábrándultság miatt fordulnak a szebbnek elképzelt múlt, vagy a fantázia, de akár az idealizált természet felé is. Számukra nem feltétlenül a vallásos tisztelete valaminek, vagy a tisztelt lénnyel való szoros kapcsolat kialakítása a fontos, hanem a kellemes időtöltés, a jó közérzet, és hogy hasonló meglátású emberekkel boldogan érezzék magukat, kiszabadulva egy picit a mindennapok lesújtó szürkeségéből. Itt persze a vallási gondolatok hagyományosságához, azok autentikusságához és történelmi validitásához sincs akkora ragaszkodás.

A másik oldalt pedig azok képviselik, akik komoly vallási életet szeretnek élni, mély kapcsolatot próbálva kiépíteni az általuk tisztelt lényekkel, ezért sokszor akár komoly áldozatokat is meghozva. Számukra a lényeg a „természetfelettivel” való közvetlen kapcsolatban van, nem pedig a jó emberi társaságban (már nem mintha ezt nem tudnák értékelni), és a hétköznapokból való kiszabadulásban (többek között, mert az imádott szellemeik, isteneik a mindennapjaik szerves részét képezik). Jellemző még rájuk a hagyományokhoz való ragaszkodás és a történelmi autentikusságra törekvés.

A két oldal között pedig nyilvánvalóan feszültségek fognak keletkezni, hiszen az alapelveik oly különbözőek. Ha ez egyik fél kijelent valamit, akkor a másik hajlamos azt gondolni, hogy az ő vallásáról beszél, mivel mindkettőt pogánynak szokás tekinteni. A helyzet megoldására épp ezért az volna talán a legjobb, ha megszűnnénk a „pogány” jelzővel leegyszerűsíteni egyébként teljesen eltérő vallási nézeteket. Ha pedig elismerjük különbségeiket, és nem próbáljuk egynek tekinteni őket, valószínűleg nagyobb megértés születhetne a két oldal között.