2011. október 17., hétfő

Ráolvasások

Cinderela - Arthur Rackman
A ráolvasás (amit neveztek még olvasásnak és bájolásnak is), mint a mágia általános szöveges eszköze Európában mindenütt fellelhető volt. Valaha minden társadalmi réteg alkalmazta, de az utóbbi évszázadokban visszaszorult a parasztság gyakorlatai közé.
A ráolvasások alapja az az elgondolás, hogy nemcsak a cselekményeknek, tárgyaknak, hanem a megfelelő időben és módon, valamint a megfelelő személy által kimondott szavaknak is varázsereje van. Feltétele volt még a hatásosságának ezenkívül a szó szerinti ismétlés is, és ez az amiért a szövegeik sokkal tovább hagyományozódtak változás nélkül, mint bármely más műfajé.
Magukat a ráolvasásokat az élet szinte minden részére alkalmazták, a vetéstől a kenyérsütésig, de a legismertebbek az óvó és gyógyító szövegek voltak.
A ráolvasások olyan viszony harmadik tényezői, ahol az ráólvasó mint hatalommal bíró, fölérendelt személy hat a ráolvasottra, aki/ami lehet élőlény, tárgy, természeti erő, természetfeletti lény, stb. Ez a hatás egyaránt lehet pozitív vagy negatív, mindkét fajta szöveg jelentése "a ráolvasottal történjen valami", illetve "ráolvasott, történjen veled valami".
Az ima maga is ehhez hasonló, igaz itt még egy tényező belép a mágikus folyamatba: a ráolvasó (vagy imádkozó) nem a befolyásolandó ráolvasotthoz, hanem egy közbenjáró hatalomhoz (középkori és kora-újkori szövegekben általánosan Istenhez, Jézushoz vagy a szentekhez és angyalokhoz) szól, akivel befolyásoltatja a ráolvasottat. Jelentése tehát: "X hatalom, tegyél valamit a ráolvasottal". Az áldás, és negatív megfelelője az átok pedig, a kiválasztott hatalomra való hivatkozással közvetlenül a ráolvasotthoz fordul: "ráolvasott, az X hatalom tegyen valamit veled".

Pár ráolvasás:

Féregűzés:
Kígyók, békák,
távozzatok a háztól!

Torokfájás ellen:
Földanyám,
torkom fáj,
neköd panaszkodom,
gyógyíjj mög!

Kenyérsütés:
Sülj áldott,
pirulj áldott!

Ültetés sikerének biztosítása: ültetés után kiabálták:
Ilyen nagy legyen, mint én!

Jó gyümölcstermésért:
A jó Isten úgy áztasson meg, hogy bő termést adj!

Búzavetés:
Adjon Isten ezerannyit helyetted!

Visszaszáll az átok, ha azt mondják az átkozónak:
Szádból a gebeledbe!

Pénzvarázs: ha valaki pénzt kap, azt a tenyerébe véve a szájához emeli, ráköp és mondja:
Phi, phi
apád-anyád ide jöjjön!

Források:
Pócs Éva: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán
Magyar ráolvasások I-II
Dömötör Tekla: magyar nép hiedelemvilága

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...